Találkozás egy „kihalt” madárral
Találkozás egy „kihalt” madárral
MINDIG bámulatba ejtett a madarak sokfélesége és szépsége. Miközben a Bermuda-szigetekre készülődtem, utalást találtam egy ritka madárra, a Bermuda-vészmadárra. Egy madárhatározó könyv azt mondja, hogy „ennek a fajnak csupán kicsiny állománya maradt fenn. Élőhelyük a Bermuda szigetcsoport legszélére, Castle Harbour szigeteire korlátozódik. A madarak egy vadőr szigorú felügyelete és védelme alatt élnek.”
Ez igazán érdekes! Elhatároztam, hogy a saját szememmel nézem meg ezt az egzotikus madarat, ezért felvettem a kapcsolatot dr. David Wingate-tel, a Bermuda-szigetek korábbi környezetvédelmi felügyelőjével. Most már nyugdíjban van, de akkor még a Castle Harbour-szigetcsoport vadőre is volt. Dr. Wingate kedvesen megengedte, hogy elkísérjem őt a Bermuda-vészmadár védett fészekrakó területére.
„Élő múzeum”
A Castle Harbour Természetvédelmi Terület az Atlanti-óceánban lévő Bermuda-szigetek főbb szigeteinek a közelében található, Észak-Karolinától úgy 900 kilométerre. A Bermudák keleti határán lévő Nonsuch-sziget a maga hat hektárjával a legnagyobb sziget a természetvédelmi terület kilenc apró szigetéből. Dr. Wingate irányításával a sziget „élő múzeummá” alakult, azzal a céllal, hogy végleg megerősítsék a még fennmaradt bermudai őshonos növény- és állatfajokat.
Verőfényes, gyönyörű napon kelünk útra a Nonsuch-szigetről dr. Wingate kis motorcsónakján, és egy közeli szigetecskét veszünk célba. Egy halászsas siklik a nyugodt tenger fölött, a szárnya alsó részét borító fehér tollak visszatükrözik a tenger élénk türkizkékjét. Szépséges fehérfarkú trópusi madarak udvarolnak izgatottan repkedve, méretes farktollaik fel-le járnak. Bár általában megragadná a figyelmemet ez a látvány, ma csak a Bermuda-vészmadárra tudok gondolni.
A „kihalt” madár visszatér
— Az első telepesek olyan tengeri madarakról számoltak be, amelyek csak este, és csakis fészkelni tértek vissza a szárazföldre, ami jellemző a Bermuda-vészmadárra — mondja dr. Wingate. — Akkoriban ezeknek a vészmadaraknak a száma több tízezerre rúgott, de megváltozott a helyzet. 1560 táján a spanyolok sertéseket vittek a Bermudákra. Ez végzetesnek bizonyult a madárállományra nézve, mivel a malacok megették a madarak tojásait, és valószínűleg nem kímélték a fiókákat és a kifejlett Bermuda-vészmadarakat sem. A vészmadarak emellett fontos részét alkották a telepesek étrendjének. Akkor is sok Bermuda-vészmadár pusztult el, amikor 1614-ben véletlenül patkányokat hurcoltak be a Bermudákra. A patkányok átúsztak azokra a kis szigetekre, ahol a Bermuda-vészmadarak fészkeltek, és befalták azok tojásait és fiókáit. Ezért 1630-ban már nem lehetett több ezer példányból álló állományról beszélni, mivel akkorra egyesek szerint teljesen kipusztultak ezek a madarak.
A motorcsónak zúgását túlkiabálva ezt kérdezem:
— Hogyan bukkantak rá újból a Bermuda-vészmadarakra?
— Egy természetkutató, Louis Mowbray 1906-ban egy élő, furcsa külsejű tengeri madárra bukkant Castle Harbour egyik szigetén — hangzik dr. Wingate válasza. — Később rájöttek, hogy egy Bermuda-vészmadár volt. 1935-ben egy vészmadárfiókára találtak, mely nekirepült egy világítótoronynak és elpusztult, 1945-ben pedig a bermudai Cooper’s-szigetnél egy kifejlett példányt vetett partra a víz. Ez elég okot szolgáltatott arra, hogy expedíció induljon e „kihalt” faj további egyedeinek a felkutatására. Az expedíciót dr. Robert Cushman Murphy, az Amerikai Természettudományi Múzeum munkatársa és Louis S. Mowbray, a Bermudai Állami Akvarisztikai Intézet kurátora vezették. Ez utóbbi annak a Louis Mowbraynek volt a fia, aki 1906-ban látta meg a Bermuda-vészmadarat.
Dr. Wingate mosolyogva mesél az emlékeiről:
— Mennyire szerencsésnek éreztem magam, amikor felkértek, hogy csatlakozzam az expedícióhoz, noha még csak egy 15 éves iskolásfiú voltam, aki élt-halt a madarakért! Az a vasárnapi nap 1951. január 28-án meghatározta az egész további életemet. Sohasem felejtem el a túláradó örömet dr. Murphy arcán, amikor Mowbrayjel sikerült kötéllel kiemelniük egy élő Bermuda-vészmadarat egy mély hasadékból. A kormány azonnal a vészmadár menedékhelyének kiáltotta ki a Castle Harbour-i szigetecskéket, majd 1961-ben Nonsuch-szigetet is védett területté nyilvánította. A rá következő évben a feleségemmel odaköltöztünk, hogy ellássam a vadőri teendőket.
— Hány vészmadarat találtak az első expedíció során? — kérdezem, miközben a természetvédelmi terület felé közeledünk.
— Az első évben csupán nyolc fészkelő párt — feleli. — Annyira nehéz volt megtalálni a fészkeket, hogy tíz évbe telt, mire felderítettük a teljes állományt, mely akkoriban 18 fészkelő párt jelentett. További 35 év madárvédelemnek köszönhetően a párok száma 52-re emelkedett.
Segítség az embertől
— A Bermuda-vészmadár 2-3,5 méter hosszú üregben fészkel, mely úgy ível, hogy a fény nem jut a fészekhez — folytatja dr. Wingate. — Hogy több fészekrakó hely legyen, mesterséges üregeket hoztunk létre. Árkokat ástunk, majd betonnal befedtük a tetejüket. A fészkelőkamra hátsó része fölé egy levehető fedőt tettünk. Így ellenőrizni tudjuk, hogy raktak-e tojást a madarak, vagy kelt-e ki fióka. Ha van olyan tojás a fészekben, amely nem kelt ki, akkor azt ki lehet venni, amikor magára hagyják a szülők, és meg lehet próbálni kideríteni, hogy mi volt a gond. Az 1960-as évek közepén a DDT nevű rovarirtó szer maradványai elvékonyították a tojások héját, és törékennyé tették. Most amiatt aggódunk, hogy az olyan vegyszereknek, mint a PCB [poliklórozott bifenil], ugyanilyen hatásuk lehet. Bár Észak-Amerikában és Európában betiltották a PCB-ket, sok fejlődő országban még nem.
Adódnak további nehézségek is. Dr. Wingate megjegyzi:
— A Bermuda-vészmadarak és az erőszakosabb trópusi madarak között állandó küzdelem folyik a fészkelőterületekért. A vészmadár sokszor egy nem túl mély üregbe rakja a fészkét, azután valamelyik trópusi madár épp a bejárathoz költözködik. A durva betolakodó elpusztítja a vészmadár tojását, vagy megtámadja és megöli a fiókát. Mindkét faj mindig ugyanarra a fészkelőhelyre tér vissza, ezért évek óta fennáll ez a gond. Azért, hogy megmentsük a Bermuda-vészmadarat, kitaláltuk, hogy egy egyszerű falemezt helyezünk üregének a bejáratához. Van rajta egy ellipszis alakú lyuk, épp akkora, hogy a vészmadár átfér rajta, de a kicsit nagyobb trópusi madár már nem. Ez a három milliméteres különbség megmenti a madarat.
A természetvédelmi területen
Végül megérkezünk az apró szigetre. A tenger nyaldosó hullámai fölött óvatosan kilépünk a csónakból, rá a csipkézett sziklákra. A fészkekhez meredek, éles sziklaképződményeken kell átmásznunk. Az egyik fészekhez csak létrán lehet eljutni. A fészekrakó helyek felkeresése feltehetően mindennapos esemény dr. Wingate-nek, de nekem páratlan, felpezsdítő élmény.
Dr. Wingate mindegyik helyszínt alaposan megvizsgálja, értelmezi a jeleket. Vajon a pár még látogatja a fészket? Vannak kifelé és befelé tartó lábnyomok az üregnél? Vannak olyan tojások, amelyek nem keltek ki? Találunk egy terméketlen tojást, de mivel a szülők még nem hagyták magára, dr. Wingate a fészekben hagyja. Nemegyszer megesik, hogy a Bermuda-vészmadarak kotlanak a terméketlen tojáson, nem adják fel. Dr. Wingate váratlan felfedezést is tesz: talál egy fiókát ott, ahol nem is tudta, hogy a madarak tojást raktak. Az e fölött érzett öröm kárpótolja a rossz tojás miatt érzett csalódásért.
Hogy mennyire megérték az eddigi erőfeszítések, egyértelművé válik előttem, amikor dr. Wingate leveszi a fedőt egy üregről, és megpillantom a vészmadárfiókát, egy picike, szürke tollcsomót. Az apróság fészkelődik, zavarja a fény. Más üregekbe benézve felnőtt vészmadarakat látok, amint a tojásukon kotlanak.
Dr. Wingate már sok bajban lévő fiókát megmentett. Egy trópusi madár megtámadott egy fiókát, és eltörte annak a csőrét. Dr. Wingate kétségbeesésében megragasztotta a madár csőrét. Mennyire csodálkozott és örült, hogy a fióka életben maradt! Máskor a biztos haláltól mentett meg egy gyengécske fiókát, amelyet túl korán magára hagytak a szülei. Egy dobozban tartotta, és rákkal, tintahallal, csukamájolajjal, illetve vitaminokkal táplálta. Végül a madár ki tudott röpülni a tengerre. Lassan-lassan mutatkoznak a Bermuda-vészmadarak megmentésére tett erőfeszítések eredményei. Valójában a vészmadarak ezen faját a környezetvédők a világ minden táján a remény szimbólumának tartják. Dr. Wingate-nek az a célja, hogy a Nonsuch-sziget ezer Bermuda-vészmadárpárnak adjon otthont. Majd kiderül, hogy valóra válik-e az álma.
A „kihalt” madárral való találkozásom gondolkodóba ejtett. Ha a Teremtő észreveszi, hogy egy egyszerű veréb a földre esik, akkor biztosan az sem kerüli el a figyelmét, hogy egy egész faj veszélyben van (Máté 10:29). Mennyire vigasztaló a tudat, hogy eljön az az idő, amikor az emberi társadalom a földön élő egyetlen fajnak sem fogja veszélyeztetni a létét! (Ézsaiás 11:6–9). (Beküldött cikk.)
[Térképek a 16. oldalon]
(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)
BERMUDA-SZIGETEK
Nonsuch-sziget
[Kép a 18. oldalon]
Bermuda-vészmadár az üregében
[Forrásjelzés]
Jeremy Madeiros, Conservation Officer, Bermuda
[Kép a 18. oldalon]
A vészmadár üregének bejárata
[Kép a 18. oldalon]
Dr. Wingate a Bermuda-vészmadár üregének a bejáratánál lévő lemezre mutat
[Képek forrásának jelzése a 16. oldalon]
Jeremy Madeiros, Conservation Officer, Bermuda
Földgömb: Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.
[Képek forrásának jelzése a 17. oldalon]
© Brian Patteson
Jeremy Madeiros, Conservation Officer, Bermuda