A tenger éles eszű kaméleonja

„A polip — ó, szörnyűség! — felszív. Átkarol, ott vagy benne megkötözve, odaragadva, tehetetlenül és érzed, hogy lassan belefolysz a rémítő zsákba, a szörnybe” (VICTOR HUGO: A TENGER MUNKÁSAI).

A POLIPRA már sok rosszat mondtak. Ókori mítoszok és bizarr történetek — mint amilyen a fentiekben idézett is — igazságtalanul megbélyegezték ezt a teremtményt.

Pedig a valóságban általában még az óriási csendes-óceáni polip (Enteroctopus dolfleini) sem jelent veszélyt az emberre, noha a hossza elérheti akár a 6 métert is, és még 50 kilogrammot is nyomhat. Az elmúlt években az erről a nyolclábú „szörnyről” szóló, meseszerű mendemondákat felváltották a tények. Búvárok és tengerbiológusok sokat megtudtak a polipok számtalan fajáról.

Zsákmányszerzés és védekezés az ellenségekkel szemben

A polipoknak nincs ínyükre az emberhús, hiszen főként rákokkal táplálkoznak. Zsákmányukat egyrészt nyolc karjukkal, másrészt nem kevesebb, mint 1600 tapadókorongjukkal ejtik el. Ezekkel a tapadókorongokkal egy kis termetű polip saját súlyának a hússzorosát is képes hurcolni! Egyes polipok mérget is bocsátanak ki, amely majdnem azonnal megbénítja áldozatukat. * A polip ezután elfogyasztja zsákmányát, csőrszerű állkapcsai közé húzva az eledelt.

Mi történik, ha a polip azt veszi észre, hogy egy másik állat őt szemelte ki táplálékul? Van egy meglepő hátrányos tulajdonsága. Halványkék vére, mely hemoglobin helyett hemocianint tartalmaz, kevés oxigént szállít, ezért a polip hamar kifárad. Különleges képességeivel mégis meg tudja védeni magát akár a fókákkal, bálnákkal és más ragadozókkal szemben is.

Az egyik ilyen képessége a lökhajtás. Veszély esetén a vastag köpenyüregébe felvett víz kilövellésével hátrafelé löki magát. De ennek a csalafinta teremtménynek másfajta menekülési taktikái is vannak. Tintafelhőt bocsáthat ki magából, amely a tengervízben nem oldódó színanyagot tartalmaz. Ily módon elrejtőzve a polip irányt válthat, és biztonságos helyre menekülhet, még mielőtt a felhő eloszlik.

Az álcázás mestere

Persze a polip jobb szereti, ha már eleve nem kerül sor arra, hogy üldözzék. Hogyan bújik el a ragadozók elől? A víz alatti kutatómunka híressége, Jacques-Yves Cousteau ezt írta: „Marseille-ben, ahol csapatunk polipokat  kezdett filmezni, a legtöbb búvárunk arról számolt be, hogy a térségben nem élnek polipok; vagy ha volt is néhány, most már nincsenek. Az igazság azonban az, hogy a búvárok éppen a polipok mellett úsztak el, csak azok annyira ügyesen álcázták magukat, hogy gyakorlatilag láthatatlanokká váltak.” Hogyan voltak képesek a polipok ilyen bravúrra?

Egy kifejlett polipnak akár kétmillió kromatoforája, azaz pigmentsejtje lehet, 1 négyzetmilliméternyi bőrfelületen 200. Minden egyes pigmentsejt tartalmaz vörös, sárga vagy fekete festékanyagot. A sejtek körüli izmok összehúzásával vagy elernyesztésével a polip pillanatok alatt egy bizonyos színűvé vagy akár színes mintázatúvá tud válni.

A sors fintora, hogy úgy tűnik, a polipnak nincs színlátása. Bőre azonban háromnál jóval több színt tud ölteni. Az iridociták, vagyis a tükröződő lemezeket tartalmazó sejtek úgy verik vissza a fényt, hogy a polip fölveszi a környezete színét. És ez még nem minden! Amikor a polip egy korallzátonyban húzódik meg, át tudja változtatni az amúgy sima bőrét, hogy tüskésnek látszódjék, és megtévesztésig olyan egyenetlenné válik, mint a felszín.

Kötelességtudó építész, aki rendben tartja otthonát

Nem meglepő, hogy a polip otthonát nehéz megtalálni. Hasadékokban és nagy sziklák alatt szeretnek barlangot kialakítani maguknak, melyhez helyi építőanyagokat használnak fel. A tető és a falak lehetnek kőből, fémdarabokból, kagylóhéjból vagy akár hajóroncsok maradványaiból és az óceán szemétjéből.

Mihelyt megépíti otthonát, pedánsan ügyel a rendre. Hogy elsimítsa benn a homokos padlót, vizet lövell ki. Étkezés után minden ételmaradékot „kitessékel”. Cousteau búvárcsapata úgy tette próbára a polip karbantartó képességeit, hogy elvittek néhány kődarabot egy poliplak falából. Mit tett a tulajdonos? Lassanként kipótolta a falat, egyenként hordva oda kavicsokat! Cousteau ezt írta: „Mindezt addig folytatta, míg teljesen rendbe nem hozta a falat; minden szempontból megtévesztésig úgy nézett ki a fal, mint mielőtt a búvárok lerombolták.” A polip tehát jó hírnevet szerzett, mint aki tisztán és rendben tartja otthonát. Ha a búvárok olyan barlangot találnak, amelyben felhalmozódott a homok vagy a szemét, tudják, hogy lakatlan.

Utolsó otthona

Általában az utolsó és egyben legfontosabb otthon, ahol egy nőstény polip lakik, a bölcső. Miután sikerül hozzájutnia hím társának spermacsomagjához, és el tudja raktározni azt a testében — amíg ki nem kelnek a peték —, talán heteken át keresi a megfelelő otthont. Ezek után megerősíti a bölcsőt, és a tetőre ragasztja fürtökben a több ezer petét. A kékgyűrűs polip azonban nem épít bölcsőt. Mivel élénk színe figyelmezteti a ragadozókat, hogy ne közelítsenek hozzá, ezért jobb szereti a nyílt óceánban gondozni kicsinyeit, ahol fitogtathatja mérgező harapását.

 A polip kötelességtudó anya. Petéi lerakását követően valószínűleg nem is eszik, hanem a petéket védi, tisztogatja és „levegőzteti”, erősítgeti a bölcsőt, és védekező állásba helyezkedik, hogy távol tartsa a ragadozókat. Bár a nőstény polip az ivadékai kikelése után elpusztul, élete utolsó percéig gondoskodik róluk. Cousteau kijelentette: „Soha senkitől nem hallottam olyat, hogy egy nőstény polip védtelenül hagyta a petéit.”

A polipok legtöbb fajánál az aprócska, nemrég világra jött ivadékok a víz felszínére emelkednek planktonokként. Sokuk tengeri állatok gyomrában végzi. De néhány hét elteltével a túlélők visszatérnek a tengerfenékre, és kifejlett polipokká fejlődnek, melyek akár három évig is élhetnek.

Mennyire éles eszű?

Egyesek azt mondják, ha az „intelligens” szót állatokkal kapcsolatban használják, azt a képességet értik alatta, hogy az állat tanul a korábbi tapasztalataiból, és nehéz helyzetekben feltalálja magát. Erre való tekintettel figyeljük meg, mit jegyzett meg Cousteau: „A polip félénksége átgondolt cselekvés, mely főként elővigyázatosságon és óvatosságon alapul . . . Ha egy búvár érzékeltetni tudja, hogy nem akarja bántani őt, az pillanatok alatt felhagy a félénkséggel, mondhatni gyorsabban, mint bármelyik »vadállat«.”

A polipoknak van a legfejlettebb agyuk és szemük a gerinctelen állatok között. Szemük a miénkhez hasonlóan finom beállításra képes, és alkalmazkodni tud a fényviszonyokhoz. A középagy látással kapcsolatos része értelmezi a szemen keresztül kapott információkat, és így, valamint rendkívüli tapintásérzékelése révén a polip meglepően éles eszűen hoz döntéseket.

Számos tudós volt szemtanúja annak, hogy egy polip megtanulta kihúzni a dugót egy üvegből, hogy hozzájusson a benne lévő rákocskához. Mások arról számolnak be, hogy egy polip rá tud jönni, hogyan csavarja le egy befőttesüveg tetejét, hogy megkaparintsa belőle az eledelt. Kanadában a Vancouveri Akváriumban egy polip esténként eltűnt, mivel egy vízelvezetőcsövön felmászott a szomszédos tartályba, hogy megdézsmálja a halakat.

A polip éles eszűségéről A természet megfejtett titkai című könyv ezt a következtetést vonja le: „Hajlamosak vagyunk a főemlősöknek tulajdonítani az értelem legmagasabb fokát, de bizonyítékok vannak arra, hogy a polipok is a legintelligensebb állatok közé tartoznak.”

A polip éles eszűsége alighanem emlékeztet minket azokra az állatokra, melyekről a Biblia azt írja, hogy ’ösztönösen bölcsek’ (Példabeszédek 30:24). Valóban a teremtés csodái! A tudósok és búvárok körében Victor Hugo elképzelése, mely szerint a polip egy „szörnyűség”, többé már nem fogható rá erre az állatra. Akik tanulmányozzák ezt a teremtményt, félelemmel vegyes tisztelettől áthatottan csodálják a tenger eme éles eszű kaméleonját.

[Lábjegyzet]

[Kép a 15. oldalon]

Kékgyűrűs polip

[Forrásjelzés]

© Jeffrey Rosenfeld

[Kép a 16. oldalon]

Ez a csendes-óceáni zátonyokban élő polip (Octopus cyanea) tökéletesen álcázza magát. Most éppen közvetlenül egy ragadozó hal szája alatt tartózkodik. Látod őt?

[Képek a 16–17. oldalon]

A polipok többféle színben és formában pompáznak

[Kép a 17. oldalon]

Aprócska ivadékok haladnak a víz felszíne felé

[Forrásjelzés]

© Fred Bavendam

[Képek forrásának jelzése a 16. oldalon]

Balra fent: © Roger T. Hanlon; középen: © Jeffrey Rosenfeld