Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Egy ókori eskü jelentősége napjainkban

Egy ókori eskü jelentősége napjainkban

Egy ókori eskü jelentősége napjainkban

HIPPOKRATÉSZ, az orvostudomány atyjának tartott görög orvos i. e. 400 táján jegyezte le a hippokratészi esküt, és ez a nemes etikai kódex még ma is útmutatóul szolgál az orvostársadalomnak. Ezt tanították neked is? Ha igen, nem vagy egyedül. De vajon a szó szoros értelmében igaz a fenti kijelentés?

A tények arra engednek következtetni, hogy feltehetően nem Hippokratész a szerzője a nevét viselő eskünek. Mi több, napjaink orvostársadalma nem mindig fogadja el az eskü eredeti szövegét.

Tudjuk, hogy igazából ki írta ezt az ókori esküt? És ha igen, akkor manapság van-e bármiféle jelentősége számunkra?

Hippokratész írta az esküt?

Több okból is kétségbe vonják, hogy Hippokratész írta az esküt. Először is az eskü elején istenségek vannak megszólítva. Hippokratészra azonban úgy tekintenek, mint az első olyan személyre, aki különválasztotta az orvoslást a vallástól; ő fizikai, semmint természetfölötti okokra vezette vissza a betegségeket.

Ráadásul jó néhány olyasmi tiltva van az esküben, ami nem áll ellentétben a Hippokratész idejére jellemző orvosi gyakorlattal. (Lásd 21. oldalt.) Például a Hippokratész korabeli törvények, valamint a vallási irányelvek többsége nem helytelenítette az abortuszt és az öngyilkosságot. Továbbá az esküt tevő megígéri, hogy nem fog műteni. Ámde a Hippokratészi Gyűjtemény — egy orvosi szöveggyűjtemény —, melyet általában Hippokratésznak és más ókori íróknak tulajdonítanak, beszél sebészi eljárásokról.

Bár a tudósok még nem zárták le a vitát, elég valószínűnek tűnik, hogy a hippokratészi esküt valójában nem Hippokratész írta. Az a gondolkodásmód, mely áthatja az esküt, az i. e. IV. századi püthagoreusok szemléletéhez áll közel. Ők szentnek tartották az életet, és idegenkedtek a műtéti beavatkozásoktól.

Népszerűtlen, majd népszerű

Tagadhatatlan, hogy az eskü, bárki volt is a szerzője, rendkívüli hatással volt a nyugati orvoslásra, főként az etikára. Azt mondták róla, hogy „csúcspontja annak a folyamatnak, melynek során pontosan meghatározott etikai felfogást alakítottak ki az orvoslásban”. „A nyugati világra jellemző orvos-beteg kapcsolat alapjának” és „a szakmai erkölcs magasiskolájának” tartják. Még 1913-ban egy elismert kanadai orvos, Sir William Osler ezt mondta: „Nem az a lényeg, hogy [az eskü] Hippokratész korából származik-e vagy sem . . . Huszonöt évszázada az orvostudomány hitvallásának számít, és sok egyetemen még mindig erre esküsznek fel a doktorrá avatási szertartáson.”

Ám a XX. század elején volt egy időszak, amikor az esküt kedvezőtlenül ítélték meg, minden bizonnyal a tudományos fejlődés miatt. Abban a légkörben, mely a racionalizmust egyre inkább előtérbe helyezte, az eskü talán idejétmúltnak, használhatatlannak tűnt. De a tudományban elért eredmények ellenére továbbra is szükség van etikai irányelvekre. Elképzelhető, hogy emiatt lett újra népszerű az eskü az utóbbi évtizedekben.

Az orvostanhallgatók iskolakezdésének vagy diplomaosztójának újra fontos része lett, hogy a tanulók esküt tegyenek. 1993-ban amerikai és kanadai orvosi egyetemek bevonásával egy felmérés készült. Ebből az derült ki, hogy a vizsgált egyetemek 98 százalékában volt valamiféle eskütétel; 1928-ban ez az arány csupán 24 százalék volt. Nagy-Britanniában egy hasonló felmérés alapján elmondható, hogy jelenleg az egyetemeknek körülbelül 50 százalékában kerül sor valamilyen eskü- vagy nyilatkozattételre. Ausztráliában és Új-Zélandon ez a szám szintén 50 százalék körül van.

Változik az idő múlásával

Ámde a hippokratészi eskü nem sérthetetlen; az évszázadok során mindig változtattak rajta a kereszténység hitnézetei szerint. Néha további kérdésekkel bővítették, például hogy miként kell bánni a járványok áldozataival, korunkban pedig a modern gondolkodással összhangban módosították.

Az eskü sok változatából kihagyták azokat a gondolatokat, melyek nem képviselik a korszerű orvoslást, és a szöveghez hozzátoldottak olyan részeket, melyek fontosak a jelenkori társadalomnak. A beteg önrendelkezési joga például úgyszólván elválaszthatatlan a mai orvoslástól, és ennek semmiféle megfelelője nincs az ókori görög gyógyászatban, és ez az elv nem volt része a hippokratészi eskünek sem. Az a felfogás, hogy a betegnek jogai vannak, fontos részét alkotja számos manapság érvényben lévő nyilatkozatnak.

Amint egyre fontosabbá váltak az olyan kérdések, mint a tájékoztatáson alapuló beleegyezés, változott az orvos-beteg kapcsolat is. Érthető tehát, hogy a hippokratészi eskü korábbi változatát miért csak kevés orvosi egyetemen használják.

Vannak olyan változások az esküben, amelyek talán még meglepőbbek. 1993-ban az Amerikában és Kanadában tett esküknek csupán 43 százaléka foglalt magában olyan fogadalmat, hogy az orvosok felelősségre vonhatók a tetteikért, mivel az eskü legújabb változatai semmiféle büntetést nem szabnak ki a kikötések áthágásáért. A vizsgált egyetemek nyilatkozataiban még kevésbé volt jellemző az eutanázia, illetve az abortusz tiltása, valamint az istenségek megszólítása, és csupán a fogadalmak 3 százalékában szerepelt olyan ígéret, hogy a leendő orvosok nem fognak a betegekkel szexuális kapcsolatot létesíteni.

Az eskü jelentősége

Jóllehet számtalanszor megváltoztatták már a hippokratészi eskü szövegét, a közvélemény gyakran mégis fontosnak tartja, hogy esküt tegyenek egy hivatás képviselői, akik elkötelezték magukat, hogy alapvetően nemes és erkölcsös eszményekhez ragaszkodnak. Az előbb említett 1993-as felmérés szerint a legtöbb eskü lényege az, hogy a leendő orvos felelősséget vállal a betegeiért, és megígéri, hogy minden tőle telhetőt megtesz értük. Egy ilyen nyilatkozat azokra a nagyszerű erkölcsi alapelvekre irányítja a figyelmet, melyek az orvosi hivatás alapját képzik.

A The Medical Journal of Australia című folyóirat egyik vezércikkében Edmund Pellegrino professzor ezt írta: „Lehet, hogy sokak számára ma az orvosi eskü egy darabjaira hullott ókori eszme apró részlete. De elég darabka maradt meg ahhoz a szakma tudatában, hogy elménkbe vésse: az eszméről való teljes megfeledkezés az orvoslást kereskedelmi, ipari vagy csupán munkának tekintett tevékenységgé változtatja.”

Alighanem továbbra is vita tárgya marad, hogy időszerű-e a hippokratészi eskü vagy annak napjainkban elterjedt, modern változatai. De bármi lesz is a végkövetkeztetés, mindig nagy becsben fog állni az, hogy az orvosok kötelezettséget vállalnak a betegekért.

[Kiemelt rész a 21. oldalon]

A HIPPOKRATÉSZI ESKÜ

Esküszöm az orvos Apollónra, Aszklépioszra, Hügeiára, Panakeiára, az összes istenre és istennőre, őket híva tanúul, hogy erőmhöz és belátásomhoz mérten teljesíteni fogom eskümet és alábbi kötelezettségemet.

Az orvostudományban mesteremet ugyanolyan tiszteletben részesítem majd, mint szüleimet; megosztom vele megélhetésemet, és ha nélkülöz, gondoskodni fogok ellátásáról, fiait saját fivéreimnek fogom tekinteni, és ha ők is el akarják sajátítani az orvostudományt, fizetség és szerződés nélkül megtanítom majd nekik. Gondom lesz rá, hogy a tudományt, a szóbeli és minden más felvilágosítást ismertessem fiaimmal és mesterem gyermekeivel, valamint azokkal a tanítványokkal, akiket szerződés és az orvosi törvény alapján tett eskü kötelez, de (rajtuk kívül) senki mással sem.

Az életmódra vonatkozó szabályokat a betegek hasznára kamatoztatom majd erőm és belátásom szerint, megóvva őket a bajtól és a kártevéstől.

Senkinek sem adok majd mérget, még ha kéri is; sőt még csak ilyen tanácsot sem adok neki. Hasonlóképp egyetlen asszonynak sem adok magzatelhajtó méhgyűrűt. Tisztán és szeplőtlenül fogom eltölteni életemet, gyakorolni mesterségemet.

Nem alkalmazok vágást még akkor sem, ha az illetők kőtől szenvednek is; az ilyen feladatot azoknak hagyom meg, akik ebben szakemberek.

Bármely házba lépek is be, azért megyek oda, hogy hasznára legyek a betegeknek, tartózkodva minden szándékos jogtalanságtól és kártevéstől, főleg attól, hogy nemi visszaélést kövessek el nők vagy férfiak testén, legyen szó akár szabadokról, akár rabszolgákról.

Foglalkozásom gyakorlása közben vagy azon kívül bármit is látok, illetve hallok az emberekkel való érintkezés során, aminek nem szabad nyilvánosságra kerülnie, arról hallgatni fogok, és azt mint titkot őrzöm.

Ha teljesítem és nem szegem meg eskümet, adassék meg nekem, hogy örömömet lelhessem életemben és hivatásomban, mindig elismerésben részesüljek minden ember részéről; ha viszont fogadalmamat megsértem, és hamisan esküszöm, akkor az ellenkező sors jusson nekem osztályrészül.

[Kép a 20. oldalon]

Egy lap a Hippokratészi Gyűjteményből

[Kép forrásának jelzése a 20. oldalon]

Hippokratész és a lap: Courtesy of the National Library of Medicine