A betegségek elleni harc sikerei és kudarcai

DR. Alexander Fleming 1942. augusztus 5-én felismerte, hogy egyik betege, aki egyben a barátja is, haldoklik. Az 52 éves férfi elkapta a gerincvelői agyhártyagyulladást, és Fleming minden erőfeszítése ellenére kómába esett.

Fleming tizenöt évvel korábban rendkívüli anyagra bukkant, melyet egy kékeszöld penész hozott létre, és ő penicillinnek nevezte el. Megfigyelte, hogy ez az anyag annyira erős, hogy megöli a baktériumokat. Nem tudott viszont tiszta penicillint előállítani, és pusztán csíraölőként vizsgálta. Howard Florey azonban — és kutatócsoportja az Oxfordi Egyetemen — 1938-ban vállalta a harci feladatot, és elegendő mennyiségben állította elő ezt a gyógyszert ahhoz, hogy embereken is ki lehessen próbálni. Fleming felhívta Florey-t, aki aztán felajánlotta, hogy elküldi neki az összes penicillint, amennyi csak van nála. Ez volt az utolsó lehetőség, hogy Fleming megmentse barátja életét.

Az izomba fecskendezett penicillin hatástalannak bizonyult, ezért Fleming közvetlenül barátja gerincébe juttatta a gyógyszert. A penicillin elpusztította a mikrobákat, Fleming betege pedig kicsivel több, mint egy héten belül elhagyhatta a kórházat, mivel teljesen felépült. Felvirradt az antibiotikumok kora, valamint mérföldkőhöz érkezett az emberiség a betegségek elleni harcban.

Az antibiotikumok kora

Színre lépésükkor az antibiotikumok csodaszereknek tűntek. Sikeresen lehetett kezelni velük a korábban gyógyíthatatlan fertőzéseket, melyeket baktériumok, gombák vagy más mikroorganizmusok okoztak. Az új gyógyszereknek köszönhetően drámaian csökkent az agyhártyagyulladás, a tüdőgyulladás és a skarlát miatt bekövetkező halálesetek száma. A korábban halálos ítélettel felérő kórházi fertőzések néhány nap alatt tovatűntek.

Fleming napjai óta a kutatók több tucat más antibiotikumot fejlesztettek ki, és a mai napig folynak ez irányú kutatások. Az elmúlt 60 évben az antibiotikumok nélkülözhetetlen fegyverek voltak a betegségek elleni harcban. Ha George Washington még élne, az orvosok minden bizonnyal meg tudnák gyógyítani a torokgyulladását egy antibiotikummal, és valószínűleg úgy egy hét alatt rendbe jönne. Az antibiotikumokkal gyakorlatilag mindannyian meg tudunk szabadulni ilyen vagy olyan fertőzésektől. Nyilvánvalóvá vált viszont, hogy ezeknek a szereknek van néhány hátulütőjük is.

Nem válnak be ugyanis a vírusok okozta betegségek ellen, például az AIDS és az influenza ellen. Továbbá néhány emberből bizonyos antibiotikumok allergiás reakciókat váltanak ki. A széles hatásspektrumú antibiotikumok pedig a szervezet hasznos mikroorganizmusait is megölhetik.  Ám a gondok közül talán az a legnagyobb, hogy vannak, akik túl sokat, és vannak, akik túl keveset vesznek be belőlük.

Akkor beszélhetünk arról, hogy a beteg túl keveset vesz be belőlük, ha nem fejezi be a felírt antibiotikum-kezelést vagy azért, mert már jobban érzi magát, vagy azért, mert hosszú ideig tart a kezelés. Emiatt lehet, hogy az antibiotikum nem pusztítja el az összes kórokozó baktériumot, s ezzel utat nyit a gyógyszerrel szemben ellenálló törzsek életben maradásához és elszaporodásához. A tuberkulózis kezelésénél ez gyakran megesik.

Orvosokat és gazdálkodókat egyaránt terhel a felelősség ezeknek az új szereknek a túlzott használatáért. „Az Egyesült Államokban sokszor szükségtelenül írnak fel antibiotikumokat, és számtalan más országról még inkább elmondható, hogy a lakosok nyakra-főre szednek antibiotikumot — fejti ki a Man and Microbes című könyv. — Nagy mennyiségben etetnek antibiotikumot az állatállománnyal, de nem betegségek gyógyítása céljából, hanem a növekedés elősegítésére; ez jelentős oka annak, hogy a mikrobák fokozottan ellenállóvá váltak.” A következményre így hívja fel a figyelmet a könyv: „megeshet, hogy kimerítjük az új antibiotikum-készleteket.”

De eltekintve attól, hogy aggasztó jelenség az antibiotikumokkal szembeni ellenállás kialakulása, a XX. század második felét az orvostudományban  sikerek is jellemezték. Úgy tűnt, a kutatóorvosok szinte mindenféle bajra képesek gyógyszert találni. Ráadásul a védőoltások új távlatokat nyitottak meg a betegségmegelőzésben.

Az orvostudomány sikerei

„A történelemben az immunizálás a legnagyobb sikertörténet a közegészséggel kapcsolatban” — jelentette ki a The World Health Report 1999. Milliók köszönhetik életüket a világ minden részén folytatott oltási kampányoknak. A világméretű immunizálási program által szűnt meg a himlő — az a halálos betegség, amely több életet követelt, mint amennyien a XX. század háborúiban együttvéve haltak meg —, és hasonló kampány vetett véget majdnem teljes egészében a gyermekbénulásnak is. (Lásd a „ Győzelem a himlő és a gyermekbénulás felett” című bekeretezett részt.) Sok gyermeket most már beoltanak a gyakori, életveszélyes betegségek ellen.

Más betegségeket kevésbé drámai módszerekkel szorítottak vissza. A víz által terjedő fertőzések, mint amilyen a kolera is, ritkán okoznak gondot olyan helyeken, ahol megfelelő a szennyvízelvezetés, és biztonságos a vízellátás. Sok országban amiatt, hogy az embereknek már több lehetőségük van orvoshoz fordulni vagy kórházi ellátásban részesülni, a legtöbb betegséget még azelőtt azonosítani és kezelni lehet, hogy halálossá válik. A közegészségügy helyzetének javulásához szintén hozzájárul az élelem és az életkörülmények jobb minősége, valamint az, hogy törvények által kötelezik az embereket az élelmiszerek megfelelő kezelésére és tárolására.

Miután a tudósok felderítették a fertőző betegségek okait, az egészségügyi hatóságok megtehették a gyakorlati lépéseket arra, hogy csírájában fojtsák el a járványt. Vegyünk csak egy példát. 1907-ben San Franciscóban egy bubópestisjárvány mindössze néhány ember életét követelte, ugyanis a város azonnal széles körben pusztítani kezdte a patkányokat, és tudvalévő, hogy azok bolhái terjesztik ezt a betegséget. 1896-tól 12 éven át ugyanez a betegség tízmillió ember halálát okozta Indiában, mivel akkor még nem azonosították a mögötte meghúzódó okot.

A betegségek elleni harc kudarcai

Világosan látható, hogy jelentős csatákat nyert meg az emberiség, de a közegészségügy terén elért ilyesfajta győzelmek némelyike a világ gazdagabb országaira korlátozódik. Kezelhető betegségek a mai napig milliókat ölnek meg pusztán a pénzhiány miatt. A fejlődő országokban számtalan ember még napjainkban sem részesül megfelelő egészségügyi ellátásban, nem jut tiszta vízhez, valamint sok helyen a megfelelő szennyvízelvezetés sincs megoldva. Ezeknek az alapvető szükségleteknek a kielégítése azért vált nehezebbé, mert rengeteg ember vándorol tömegesen a vidéki területekről a fejlődő országok nagyvárosaiba. Ilyen okokból a világ szegényei attól szenvednek, amit az Egészségügyi Világszervezet a betegségek okozta teher aránytalan megoszlásának nevez.

Ennek az egészségügyben megfigyelhető kiegyensúlyozatlanságnak a rövidlátó önzés az elsődleges oka. „A legtöbb emberi életet követelő fertőző betegségek némelyike távolinak tűnik — írja a Man and Microbes című könyv. — Egyik-másik ilyen betegség teljesen vagy nagyrészt a szegények lakta trópusi és szubtrópusi térségekre korlátozódik.” A gazdag, iparilag fejlett országok és a gyógyszergyártó cégek nem szívesen adnak pénzt ilyen bajok kezelésére, mivel nem látnak benne közvetlen anyagi hasznot.

Az emberi felelőtlenség szintén hozzájárul a betegségek terjedéséhez. Semmi sem mutatja be szemléletesebben ezt a rideg valóságot, mint az AIDS esete, amely testnedvek által terjed egyik emberről a másikra. Néhány éven belül ez a járvány az egész földre kiterjedt. (Lásd az „ AIDS — Napjaink csapása” című bekeretezett részt.) „Az emberek maguknak okozták a bajt — állítja Joe McCormick epidemiológus orvos. — És ezzel nem az emberek erkölcsi értéke felett szeretnénk pálcát törni, hanem pusztán a tényekről szólunk.”

Hogyan működtek közre akaratlanul is az emberek abban, hogy az AIDS elterjedjen? A The Coming Plague című könyv az alábbi szempontokat sorolja fel: társadalmi változások — különösen az a szokás, hogy az emberek több partnerrel élnek nemi életet — előidézték a szexuális úton terjedő betegségek hullámát, nagyban megkönnyítve ezzel a vírus meghonosodását, valamint azt, hogy egy betegséghordozó személy sok más embert is megfertőzzön. Hasonló hatással kell számolni használt injekciós tűk széles körű használatakor, például amikor a fejlődő országokban gyógyászati anyagokat adnak be velük, vagy amikor kábítószer befecskendezésére használják az ilyen tűket. Ezenkívül a dollármillárdokat  jelentő világméretű vérfeldolgozó ipar szintén utat nyitott az AIDS-nek azzal, hogy egy donorról átadta több tucat betegre.

Ahogyan korábban már említettük, az antibiotikumok túlzott használata, vagy az, amikor túl keveset vesznek be belőlük, gyógyszerekkel szemben ellenálló mikrobák megjelenését segítette elő. Ez súlyos gond, és a helyzet egyre csak romlik. A Staphylococcus baktériumot, amely gyakran sebfertőzéseket okoz, korábban könnyen meg lehetett semmisíteni penicillinszármazékokkal. Ma azonban ezek a hagyományos antibiotikumok nemegyszer hatástalanok. Az orvosoknak tehát újabb és drágább antibiotikumokhoz kell folyamodniuk, amelyeket a fejlődő országok kórházai aligha engedhetnek meg maguknak anyagilag. De még a legújabb antibiotikumokkal is előfordulhat, hogy nem képesek legyőzni bizonyos mikrobákat, ami miatt egyre gyakoribbak lettek a kórházi fertőzések, valamint több és több halálesetet okoznak. Dr. Richard Krause, az egyesült államokbeli Országos Allergiás és Fertőző Betegségek Intézetének korábbi igazgatója nyíltan úgy jellemezte a jelenlegi helyzetet, hogy „a gyógyszerekkel szemben ellenállóvá vált mikrobák járványa”.

„Most már jobban megy?”

Most, a XXI. század kezdetén nyilvánvaló, hogy még mindig veszéllyel fenyegetnek a betegségek. Az AIDS könyörtelenül terjed, gyógyszerekkel szemben ellenálló kórokozók jelennek meg, és ősrégi „gyilkosok” — amilyen mondjuk a tuberkulózis és a malária — tűnnek fel újra, s mindez azt mutatja, hogy a betegségek elleni háborút még korántsem nyertük meg.

„Most már jobban megy a gyógyítás, mint egy évszázaddal ezelőtt?” — kérdezte a Nobel-díjas Joshua Lederberg. „A legtöbb szempontból még rosszabb a helyzet, mint valaha — válaszolta. — Felületesen bánunk a mikrobákkal, ezért aztán visszajárnak, hogy háborgassanak bennünket.” Vajon ha az orvostudomány és a világ összes nemzete céltudatos erőfeszítést tesz, felül lehet kerekedni ezeken a hátráltató tényezőkön? Egyszer végleg meg lesznek szüntetve a jelentősebb fertőző betegségek, ahogyan a himlővel történt? A következő és egyben utolsó cikkünk ezeket a kérdéseket veszi nagyító alá.

[Kiemelt rész/kép a 8. oldalon]

 Győzelem a himlő és a gyermekbénulás felett

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1977 októberének végén bukkant nyomára az utolsóként ismert olyan himlős esetnek, amikor is e betegség természetes úton terjedt. Ali Maow Maalin, egy Szomáliában élt kórházi szakács betegedett meg nem túl súlyosan, és néhány hét alatt fel is épült. A környezetében lévő összes embert beoltották.

Az orvosok két hosszú éven át izgatottan vártak. Ezerdolláros jutalmat ígértek annak, aki bizonyítékok birtokában be tud számolni egy újabb „aktív himlős esetről”. Senkinek sem sikerült jogosan elnyernie a jutalmat, így a WHO 1980. május 8-án hivatalosan bejelentette, hogy „a világ és minden lakosa megszabadult a himlőtől”. Mindössze egy évtizeddel korábban a himlő körülbelül kétmillió ember életét oltotta ki évente. A történelemben először felszámoltak egy jelentős fertőző betegséget. *

A járványos gyermekbénulás — egy elerőtlenedést okozó gyermekbetegség — hasonló sikerekkel kecsegtetett. 1955-ben Jonas Salk hatásos védőoltást készített e betegség ellen, majd az Egyesült Államokban és más országokban kezdetét vette egy immunizálási kampány. Később kifejlesztették a szájon át adható oltóanyagot. 1988-ban a WHO világméretű programba kezdett, hogy felszámolja a járványos gyermekbénulást.

„Amikor 1988-ban belekezdtünk a járványos gyermekbénulás megszüntetésébe, több mint 1000 gyermeket bénított le naponta — nyilatkozta dr. Gro Harlem Brundtland, a WHO akkori vezetője. — 2001-ben jóval kevesebb, mint 1000 eset volt egy egész évben.” A járványos gyermekbénulás mára már kevesebb mint tíz országra korlátozódik, bár ahhoz, hogy ezek az országok végleg megszabaduljanak ettől a betegségtől, még több pénzre lenne szükség.

[Lábjegyzet]

[Kép]

Egy etiópiai fiú szájon át kap oltóanyagot a gyermekbénulás ellen

[Forrásjelzés]

© WHO/P. Virot

[Kiemelt rész/kép a 10. oldalon]

 AIDS — Napjaink csapása

Az AIDS az egész világot rettegésben tartó újdonságként bukkant fel. Azonosítása után körülbelül 20 évvel már több mint 60 millió ember fertőződött meg. Az egészségügyi hatóságok pedig figyelmeztetnek, hogy az AIDS-járvány még csak „korai stádiumában” van. A fertőződés üteme „nagyobb, mint azt korábban bárki is gondolta volna”, és lesújtó, hogy milyen hatással van a világ legsúlyosabban érintett területein élőkre.

Amint azt az Egyesült Nemzetek Szervezete egy beszámolójában kijelentette: „Szerte a világon a HIV/AIDS-fertőzött személyek túlnyomó többsége dolgozó éveinek azon időszakában él, amikor ereje teljében van.” Ezért Dél-Afrika számos országában 2005-re a munkaerőnek vélhetően a 10-20 százaléka elvész. A beszámoló még ezt írja: „Afrika Szaharától délre eső részén a várható átlagéletkor jelenleg 47 év. Ha az AIDS nem lenne, 62 év lenne.”

Eddig nem jártak sikerrel a védőoltás megtalálására tett erőfeszítések, és a fejlődő országokban élő, AIDS-ben szenvedő 6 millió személynek csupán 4 százaléka kap gyógyszeres kezelést. Jelenleg nincs gyógyír az AIDS-re, és az orvosok attól tartanak, hogy a legtöbb fertőzött személynél végül kialakul a betegség.

[Kép]

HIV-vírussal fertőzött T-limfociták

[Forrásjelzés]

Godo-Foto

[Kép a 7. oldalon]

Egy laboráns nehezen leküzdhető vírustörzset vizsgál

[Forrásjelzés]

CDC/Anthony Sanchez