Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Üdvözöljük a „Járjunk Istennel!” kerületkongresszuson

Üdvözöljük a „Járjunk Istennel!” kerületkongresszuson

Üdvözöljük a „Járjunk Istennel!” kerületkongresszuson

▪ Világszerte milliók fognak részt venni ezen a kongresszuson több száz helyszínen. Magyarországon négy ilyen kongresszus megtartását tervezik. Az első július 9-től 11-ig lesz, az utolsó szeptember 10-től 12-ig. Ezeknek a háromnapos, péntektől vasárnapig tartó összejöveteleknek az egyike olyan városban lesz, mely valószínűleg nincs messze az ön otthonától.

A program mindennap 9.30-kor kezdődik zenével. A pénteki nap témája: „Ez az út. Ezen járjatok!” Az „Azért gyűltünk össze, hogy Jehova tanítson minket az ő útjaira” című bevezető előadást követő programban interjúk hallhatók olyanokkal, akik lojálisan járnak Istennel. Az „Állandóan próbáljátok meg, mik vagytok ti magatok!” és az „Engedd, hogy mindennap Isten Szava vezesse lépteidet!” című előadások után a délelőtti ülésszak a „Járj Istennel ezekben a vészterhes időkben!” című kulcselőadással ér véget.

A péntek délutáni ülésszak folyamán lesz egy háromrészes szimpózium: „Hóseás próféciája segít Istennel járnunk”. Ezt követik ezek az előadások: „Ne válasszátok szét, amit »Isten közös igába fogott«!” és „Tartsuk tiszteletben szent összejöveteleinket!” A nap záróelőadása, melynek címe: „Jó hír minden embernek”, buzdít majd, hogy minden nyelvű embert érjünk el a jó hírrel.

A szombati nap témája: „»Folyton szigorúan ügyeljetek arra«, hogyan jártok”. A délelőtt elhangzó „Haladjunk előre mint szolgák!” című szimpóziumnak lesz egy olyan része, amely további javaslatokat ad arra, hogy miként érjük el az idegen ajkúakat. A délelőtti program egy fontos előadással zárul: „Járjunk együtt Jehovával, ahogy megbeszéltük vele”. Ezután a megfelelően képesített személyeknek lehetőségük lesz arra, hogy megkeresztelkedjenek.

Szombat délután ezeket az előadásokat hallgathatjuk meg: ’Semmiképpen ne adjunk okot a botránkozásra!’ és „Egészséges, felüdítő tevékenységek”. Az ezután következő előadásokban buzdító interjúk is lesznek: „Jehova a pásztorunk”, ’Vásároljuk meg az alkalmas időt!’ és „Járjunk a növekvő világosság ösvényén!” Az ülésszak egy elgondolkodtató előadással zárul: „»Kitartóan virrasszatok!« — Elérkezett az ítélet órája”.

A vasárnapi program témája: ’Továbbra is az igazságban járjatok’. Ennek ad hangsúlyt a „Fiatalok, járjatok az igazságosság ösvényén!” című előadás. Majd egy jelmezes drámát láthatunk, mely Pál apostol szolgálatáról szól. Ezután elhangzik egy előadás, mely kiemeli a dráma tanulságait. A délutáni program része lesz a nyilvános előadás, melynek címe: „Ha Istennel járunk, az áldásokat hoz már most és örökké”.

Ahhoz, hogy megtudja, melyik az otthonához legközelebb lévő kongresszus, keresse fel Jehova Tanúi helyi Királyság-termét, vagy írjon e folyóirat kiadóinak. Társfolyóiratunk, Az Őrtorony március 1-jei száma közölte azoknak a magyar nyelvű kongresszusoknak a helyszíneit, melyeket Magyarországon, Romániában, Szlovákiában és Ukrajnában tartunk.