Marco Polo Kínába utazik a selyemúton

AZ ÉBREDJETEK! OLASZORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

Három férfi lép ki egy evezős hajóból a rakpartra Velencében. Senki sem siet az üdvözlésükre. Ha furcsa külsejükkel nem okoztak volna feltűnést, talán senki sem veszi észre, hogy 24 év után hazatértek külföldről. Mongol stílusú, valamikor finom selyemből készült, de mostanra elnyűtt köntöseikben egy forrás szerint „szavakkal leírhatatlan módon emlékeztettek a tatárokra, viselkedésükkel és kiejtésükkel egyaránt, hiszen csaknem teljesen elfelejtették velencei nyelvüket”. Az utazók Marco Polo, az apja és a nagybátyja. 1295-ben járunk.

KORTÁRSAIK nem akartak hinni a Polóknak, amikor azok a mai Kínának megfelelő, messzi Cathayba való utazásukról meséltek. Marco emlékiratai, melyek eredetileg a Divisament dou Monde (A világ leírása), majd később a Marco Polo utazásai címet viselték, mérhetetlenül gazdag, ismeretlen civilizációkról szóltak, ahol bőséggel volt mindenféle áru, mely után a nyugati kereskedők oly nagy hévvel kutattak. Könyve óriási hatással volt az emberek képzeletére. A Marco hazatérését követő 25 éven belül a kézzel írott változatok már hozzáférhetők voltak francia-olasz, francia, latin, toscanai, velencei és valószínűleg német nyelven, ami páratlan sikernek mondható a középkorban. Könyvét két évszázadon át kézzel másolták, és 1477 óta állandóan nyomtatják számos nyelven. Marco Polo talán a leghíresebb nyugati utazó, aki eljutott a selyemúton Kínába. Miért indult útnak? És vajon minden szava hitelt érdemel arról, amit látott és tett?

Velence kereskedői

A XIII. században számos velencei kereskedő telepedett le és szerzett vagyont Konstantinápolyban, mely ma Isztambul. Marco Polo apja, Niccolò, meg a nagybátyja, Maffeo is ezt tette. Körülbelül 1260-ban felszámolták ottani érdekeltségeiket, ékszerekbe fektették a pénzüket, és elindultak a Volga partján fekvő Szarájba, a Mongol Birodalom nyugati kánságának fővárosába. Az üzlet virágzott, és a Polo testvérek megduplázták vagyonukat. Egy háború megakadályozta őket a hazatérésben, így hát — feltehetően lóháton — kelet felé, a nagy kereskedővárosba, Buharába indultak, mely ma Üzbegisztán területén található.

Három évig kénytelenek voltak ott maradni a zavaros helyzet miatt. Ekkor követek haladtak át a városon Kubilájhoz, minden mongol Nagy Kánjához igyekezve, akinek a birodalma Koreától Lengyelországig ért. A követek felajánlották Niccolònak és Maffeónak, hogy folytassák együtt útjukat, hiszen Marco szavaival  élve a Nagy Kán még soha nem látott „latinokat” (ezalatt nyilván dél-európaiakat kell érteni), és szívesen elbeszélgetne velük. Egy évig tartó utazás után Polóék megérkeztek Kubiláj kán udvarába, aki a Mongol Birodalom megalapítójának, Dzsingisz kánnak az unokája volt.

A Nagy Kán szívélyesen fogadta a Polo testvéreket, és sokat kérdezgette őket a nyugati országokról. Aranytáblát adott nekik, hogy megóvja őket a hazafelé vezető úton, és rájuk bízott egy levelet, melyben azt kérte a pápától, hogy küldjön „száz keresztény hitű személyt, művelt emberek legyenek, jártasak a hét szabad művészetben”, hogy prédikáljanak a népének.

Közben megszületett Marco. Tizenöt éves volt, amikor először találkozott az apjával, 1269-ben. Niccolò és Maffeo „keresztény” földre érve tudta meg, hogy IV. Kelemen pápa meghalt. Várakoztak hát a pápaválasztásra, csakhogy három évig — a történelemben példátlanul hosszú ideig — üres maradt a pápai trón. Két év múlva, 1271-ben a Polo testvérek elindultak vissza a Nagy Kánhoz, és ezúttal a 17 éves Marcót is magukkal vitték.

Marco utazásai

A palesztinai Acréban Tedaldo Visconti, az ismert egyházi politikus leveleket adott Polóéknak a Nagy Kán részére, melyekben megindokolta, miért nem tudták teljesíteni a száz művelt emberre vonatkozó kérését. Kis-Ázsiába érve az utazók értesültek róla, hogy éppen Viscontit választották meg pápának, ezért visszatértek hozzá Acréba. Száz bölcs helyett az új pápa, X. Gergely csupán két barátot küldött, akiket felhatalmazott papok és püspökök felszentelésére, és ellátott megfelelő megbízólevelekkel és a kánnak szánt ajándékokkal. A kis csapat ismét útnak indult, de a környéken dúló harcok miatti félelmükben a barátok hamar visszafordultak. Polóék azonban továbbmentek.

A három férfi átutazott azokon az országokon, amelyeket ma Törökországként és Iránként ismerünk, majd délre tartottak a Perzsa-öbölhöz azzal a szándékkal, hogy a tengeren folytatják útjukat. Ám mivel úgy látták, hogy a hajók nem biztonságosak, hanem „nyomorúságos alkotmányok, és . . . kötéllel kötözik össze” őket, a szárazföldi útvonal mellett döntöttek. Észak és kelet felé fordulva mérhetetlen pusztaságokat, lenyűgöző hegyvonulatokat, zöld fennsíkokat és gazdag legelőket szeltek át Afganisztánban és a Pamír hegységben, mielőtt megérkeztek Kasgárba, amely a mai Hszincsiang-Ujgur  Autonóm Területen fekszik Kínában. Ezután a Tarim-medencétől és a Góbi sivatagtól délre haladó ősi karavánutakon elérték Kambalukot, amit mi Peking néven ismerünk ma. Az utazás összesen három és fél évig tartott, s közben ki voltak téve az időjárás viszontagságainak, és Marcót is megtámadta egy betegség, amelyről nem tudunk közelebbi részleteket.

Marco több érdekességet is említ, amellyel útközben találkoztak, például azt az örményországi hegyet, amelyen a hagyomány szerint Noé bárkája megfeneklett; a három  király feltételezett sírhelyét Perzsiában; olyan vidékeket messze északon, ahol rendkívüli hideg és állandó sötétség van. A nyugati irodalomban elsőként ő tesz említést a kőolajról. Elmondja, hogy a „szalamander” távolról sem egy tűzálló állat gyapja, ahogy azt sokan hitték, hanem egy ásvány (azbeszt), amely a Hszincsiang-Ujgur térségben lelhető fel. Annyira sok éghető fekete kő — vagyis szén — van Kínában, hogy naponta lehet forró fürdőt venni. Amerre csak jár, megfigyeli a díszruhákat, ételeket, italokat — külön említi a mongolok erjesztett kancatejét —, vallási és mágikus szertartásokat, mesterségeket és a kereskedők áruit. Újdonság neki a papírpénz, melyet a Nagy Kán birodalmában használnak.

Marco sohasem avatja be az olvasót a saját gondolataiba; érzelmek nélkül meséli el, amit lát és hall. Csak találgathatunk, hogy milyen érzései voltak, amikor rablók támadták meg őket, és néhány társát elfogták, másokat pedig megöltek.

Kubiláj kán szolgálatában?

Marco elmondása szerint a Polók tizenhét évet töltöttek Kubiláj kán, vagyis a Nagy Kán szolgálatában. Ezalatt Marcót gyakran küldték helyzetfelmérő utakra a birodalom távoli vidékeire, sőt, Kanszu tartományban a ma Jangcsouként ismert várost is kormányozta.

Vita tárgya, hogy Marco mindenben igazat mondott-e. A mongolok nem bíztak meg a kínaiakban, akiket leigáztak, ezért idegeneket alkalmaztak a birodalmuk kormányzására. Az viszont valószínűtlennek tűnik, hogy Marco iskolázatlan ember létére kormányzói tisztséget töltsön be. Talán túlzott a rangját illetően. Azt azonban készek elfogadni a tudósok, hogy „hasznos küldött” lehetett, akinek „volt valamilyen rangja”.

Marco mindenesetre káprázatos képet tudott festeni a roppant gazdag, pogány és különös szokásokkal teli nagyvárosokról, egy olyan világ városairól, amelyet a nyugati országokban egyáltalán nem vagy csak mesékből, mendemondákból ismertek. Valóban létezhettek ilyen nyüzsgő civilizációk, amelyek gazdagabbak voltak Európánál? Ez képtelenségnek látszott.

Marco szerint a Nagy Kán palotája „a legnagyobb és legcsodásabb palota, amely valaha is létezett . . . Mindent összevéve az épület olyan hatalmas, gazdag és szép, hogy felségesebbet senki a világon nem tudna kitervezni.” A falait arany és ezüst borította, s benne aranyozott sárkányalakok, madarak és vadak, lovagok és bálványok voltak. Nagyon magas tetőzete, mely karmazsin, sárga, zöld és kék színekben pompázott, kristályként csillogott. Szemet gyönyörködtető parkjaiban mindenféle állat nyüzsgött.

A középkori Európa kanyargós sikátoraival ellentétben Kambaluk utcái oly egyenesek és szélesek voltak, hogy el lehetett látni az egyik városfaltól a másikig. Ide „annyi értékes és ritka dolgot olyan bőségben . . . szállítanak, mint a világ egyetlen más városába sem — mondja a velencei. — Nincs az évnek napja, melyen csupán selyemből ne hoznának ezer szekérrel a városba.”

A Jangcén, a világ egyik leghosszabb folyóján elképesztően sok hajó közlekedett. Szindzsu kikötőjében Marco becslése szerint akár 15 000 hajó is állhatott.

 A Marco által említett mongol szokások között van a halott gyermekek összeházasítása. Ha egy családban meghalt egy négyéves vagy nagyobb fiú, és egy másik család egy ugyanilyen korú kislányt veszített el, az apák úgy határozhattak, hogy az elhunyt gyermekek kössenek házasságot. Ilyenkor elkészítették a házassági szerződést, és nagy lakomát rendeztek. Ételt kínáltak fel, és elégették a rabszolgák, pénz és háztartási eszközök papírból készült másait, mivel meg voltak róla győződve, hogy így a „pár” tulajdonába kerülnek az úgynevezett másvilágon.

Marcót lenyűgözi a mongolok katonai tudása, a kormányzási módszereik és a vallási türelmük. Társadalmi és gazdasági vívmányaik között volt a szegények és betegek segélyezése, a tűz és a rendzavarás megfékezésére beiktatott őrjáratok, tartalék magtárak az árvizek miatti ínség enyhítésére, valamint postarendszer a gyors hírközlésre.

Marco tudott arról, hogy a mongolok több ízben megkíséreltek behatolni Japánba, de nem állította, hogy ő maga járt ott. Azt azonban kijelenti, hogy annyira sok az arany Japánban, hogy a császár palotájának tetejét mindenütt az borítja, és a padlója is abból készült. A XVI. század előtti nyugati írásokban egyedül Marco utal Japánra.

Marco könyve évszázadokig csodálat és egyben gúny tárgya volt. A mai tudósok a pontatlanságokat számba véve azt mondják róla, hogy „páratlan beszámoló” Kubiláj birodalmáról annak fénykorában.

Visszatérés Velencébe

A Polók 1292 táján hagyták el Kínát. Marco azt állítja, hogy a társaság a ma Csüancsouként ismert városból indult, és huszonegy hónapos útja során érintette Vietnamot, a Maláj-félszigetet, Szumátrát és Srí Lankát, majd India partjai mentén jutott el Perzsiába. Útjuk utolsó szakasza Konstantinápolyig, s végül Velencéig vezetett. Mivel huszonnégy évig távol voltak, nem nehéz elképzelnünk, hogy a rokonaik alig ismerték fel őket. Marco ekkor 41-42 éves volt.

Nehéz megbecsülni, hogy mennyit is utazott Marco. Egy író nemrégiben megpróbálta végigkövetni Marco útját, és csak Irán és Kína között több mint 10 000 kilométert tett meg. Ez még a modern közlekedési eszközökkel sem volt bonyodalmaktól mentes vállalkozás.

Marco állítólag egy genovai börtönben, egy Rustichello nevű férfinak diktálta a könyvét 1298-ban. A hagyomány szerint egy velencei gálya parancsnokaként fogták el Marcót egy tengeri csatában, mely a velenceiekkel hadban álló genovaiak ellen folyt. Rustichellónak, Marco rabtársának már volt tapasztalata regényírásban franciául vagy francia-olasz nyelven, és a Marcóval együtt töltött idő nyilvánvalóan ihletet adott az íráshoz.

Marco feltehetően 1299-ben szabadult, amikor Velence és Genova békét kötött. Visszament Velencébe, megnősült, és három lány apja lett. Ebben a városban halt meg 1324-ben, 69 éves korában.

Némelyek még mindig kételkednek abban, hogy csakugyan megtörtént Marcóval mindaz, amit állít. Arra gondolnak, hogy esetleg csak más utazók történeteit adta tovább. De bármilyen forrásból merített is, a tudósok elismerik a könyve értékét. Egy történész úgy fogalmazott, hogy „sem azelőtt, sem azóta nem ajándékozta meg ember ilyen hatalmas mennyiségű új földrajzi ismerettel a nyugati világot”. Marco Polo könyve mindig is bizonyság lesz arra a vonzerőre, amelyet az utazás, az új dolgok látványa és a távoli országok gyakorolnak az emberre.

[Térkép a 24–25. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Marco útja Kínába (lásd a kiadványt)

Kínában (lásd a kiadványt)

A hazafelé vezető út (lásd a kiadványt)

OLASZORSZÁG (ITÁLIA)

Genova

Velence

TÖRÖKORSZÁG

Isztambul (Konstantinápoly)

Trabzon

Acco (Acre)

(Szaráj)

GRÚZIA (GEORGIA)

Ararát

IRÁN (PERZSIA)

Perzsa-öböl

AFGANISZTÁN

ÜZBEGISZTÁN

Buhara

PAMÍR

Kasgár

TARIM-MEDENCE

GÓBI SIVATAG

MONGÓLIA

(KOREA)

KÍNA (CATHAY)

Peking (Kambaluk)

Jangcsou

Jangce

Csüancsou

MIANMAR

VIETNAM

MALÁJ-FÉLSZIGET

SZUMÁTRA

SRÍ LANKA

INDIA

[Forrásjelzés]

Térkép: Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.

[Kép a 24. oldalon]

Velence

[Kép a 24–25. oldalon]

Ararát

[Forrásjelzés]

Robert Azzi/Saudi Aramco World/PADIA

[Kép a 24. oldalon]

Mongol asszony

[Forrásjelzés]

C. Ursillo/Robertstock.com

[Kép a 24–25. oldalon]

Mianmari hajós

[Kép a 25. oldalon]

A kínai nagy fal

[Kép a 25. oldalon]

Peking

[Kép a 25. oldalon]

Vietnam

[Kép a 25. oldalon]

Indiai fűszerek

[Képek a 26. oldalon]

Kínai lovasok, Kubiláj kán, a Jangce

[Forrásjelzések]

Lovasok: Tor Eigeland/Saudi Aramco World/PADIA; Kubiláj kán: Collection of the National Palace Museum, Taiwan; Jangce: © Chris Stowers/Panos Pictures

[Kép forrásának jelzése a 23. oldalon]

© Michael S. Yamashita/CORBIS

[Kép forrásának jelzése a 27. oldalon]

© 1996 Visual Language