Miért hisz néhány tudós Istenben?

A TUDOMÁNY állandóan újabb és újabb titkokat tár fel a világegyetemről, és a bolygónkon lévő életről. Ennek ellenére a tudósok és a laikusok egyaránt ilyen alapvető kérdésekkel néznek szembe: Miként jött létre a világegyetem? Mi volt előtte? Miért van az, hogy a jelek szerint a világegyetem épp úgy van megtervezve, hogy alkalmas legyen az életre? Hogyan kezdődött az élet a földön?

A tudomány még most sem tud kielégítően válaszolni ezekre a kérdésekre, és néhányan kétlik, hogy valaha is tud majd. Így hát sokan arra kényszerülnek, hogy átgondolják a nézeteiket és a meggyőződésüket. Vegyünk nagyító alá három olyan rejtélyt, mely arra ösztönöz tudósokat, hogy fontolóra vegyék valamiféle Teremtő létét.

Finoman beállított világegyetem — A véletlen műve?

Nagy fejtörést okoz a világegyetemünket jellemző finom beállítás. Miért vannak a világegyetemben változatlan fizikai törvények és természetes állandók, melyek pontosan és mintaszerűen segítik egy olyan bolygó működését, mint a miénk, a rajta lévő élettel együtt?

Mit értünk a finom beállításon? Gondoljunk például a négy alapvető fizikai erőre, vagyis kölcsönhatásra: az elektromágneses, a gravitációs, az erős és a gyenge kölcsönhatásra. * Ezek az erők mindenre hatással vannak a világegyetemben. A beállításukat és egyensúlyukat oly nagy pontosság jellemzi, hogy még jelentéktelen változások is élettelenné tennék a világegyetemet.

Számos gondolkodó ember úgy véli, hogy erre egyszerűen nem lehet véletlen a magyarázat. John Polkinghorne, aki korábban a Cambridge-i Egyetemen dolgozott fizikusként, ezt a következtetést vonja le: „Amikor az ember felismeri, hogy a természeti törvényeknek hihetetlenül pontos beállításra van szükségük ahhoz, hogy létrejöjjön a látható világegyetem, akkor szöget üt a fejében az a gondolat, hogy a világegyetem nem csupán a semmiért jött létre, hanem céllal.”

Paul Davies ausztrál fizikus hasonló gondolatot fogalmazott meg: „Kétségkívül sok tudós . . . megvetően [elutasítja] Isten létezésének gondolatát, vagy akár egy személytelen erőét” is. Majd hozzátette: „Személy szerint nem osztozom megvetésükben . . . Nem hiszem, hogy létünk a Világegyetemben a vaksors szeszélye . . . , semmi kis zörej lenne a nagy kozmikus drámában.”

A bonyolultság is sok fejtörést okoz

A körülöttünk lévő világ rendkívüli bonyolultsága a második nehézség, mely sok fejtörést okoz korunk tudósainak. A józan ész azt mondatja velünk, hogy minél bonyolultabb valami, annál kevésbé jöhetett létre véletlenül. Vizsgáljunk meg egy példát.

 Számtalan kémiai reakciónak kell teljes pontossággal egymás után végbemennie ahhoz, hogy létrejöjjön az élet építőkockája, a DNS. Három évtizeddel ezelőtt dr. Frank Salisbury, az Utah Állami Egyetem (USA) munkatársa kiszámolta, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy véletlenül kialakuljon egy egyszerű DNS-molekula, mely elengedhetetlen az élet megjelenéséhez. A számításaiból az derült ki, hogy ennek eshetősége annyira csekély, hogy matematikailag lehetetlennek tekinthető. *

A bonyolultság különösen nyilvánvaló akkor, amikor egy élő organizmusnak bonyolult részei vannak, melyek hasznavehetetlenek lennének más bonyolult részek nélkül. Vegyük a szaporodást.

Egyes evolúciós elméletek szerint az élőlények folytatták a szaporodást, miközben egyre bonyolultabbá váltak. Egy bizonyos ponton azonban több faj nőnemű egyedeinek ivarsejteket kellett kifejlesztenie, melyeket meg kellett termékenyíteniük a hímnemű egyedek megfelelő ivarsejtjeinek. Hogy az utódnak kellő számú kromoszómát adjanak át, mindkét szülő ivarsejtjei a meiózisnak nevezett rendhagyó folyamaton mennek keresztül, amikor is mindkét szülő sejtjeinek rendes kromoszómaállománya megfeleződik. Ez a folyamat elejét veszi annak, hogy az utódnak túl sok kromoszómája legyen.

Természetesen más-más fajoknál is ugyanennek a folyamatnak kellett lejátszódnia. Hogyan volt hát képes minden egyes faj „ősanyja” megtermékenyülni egy teljesen kifejlett „ősapától”? Hogyan tudták hirtelen mindketten megfelezni a kromoszómaszámot az ivarsejtjeikben úgy, hogy egészséges utódok jöjjenek létre, melyek öröklik mindkét szülő egyes sajátosságait? És ha ezek a szaporodási jellegzetességek fokozatosan fejlődtek ki, hogyan tudtak az egyes fajok hím- és nőnemű egyedei fennmaradni, miközben ezek a létfontosságú sajátosságok még csak részben alakultak ki?

Még egyetlen fajnál is mérhetetlenül kicsi az eshetősége annak, hogy kialakul ilyen szaporodási egymásrautaltság. Azt pedig egyenesen ésszerűtlen kijelenteni, hogy az egyik faj után a másiknál történt ez. Vajon a csupán elméleti síkon mozgó evolúció magyarázatot adhat efféle bonyolultságra? Hogyan lehetnének véletlen, vaktában végbemenő, céltalan események felelősek ilyen tekervényesen egymásba fonódó rendszerek kialakulásáért? Az élőlényeknek sok-sok olyan sajátossága van, mely előrelátásra és tervezésre, ennélfogva egy intelligens Tervezőre vall.

Számos tudós jutott már erre a következtetésre. William A. Dembski matematikus például azt írta, hogy „a természet megfigyelhető jellegzetességeiben” megnyilvánuló „intelligens tervezésre kielégítő magyarázatot valamiféle intelligens ősok szolgáltathat”. Michael Behe molekuláris biokémikus így összegzi a bizonyítékokat: „Lehetsz jó katolikus és közben hihetsz a darwinizmusban. A biokémia viszont egyre nehezebbé teszi, hogy a tényeket mérlegelő tudósok higgyenek Darwin tanaiban.”

 Hiányzó ősmaradványok

A harmadik rejtély, mely zavarba ejti egyik-másik tudóst, az ősmaradványokkal van kapcsolatban. Ha az evolúció hosszú-hosszú időn át ment végbe, azt várnánk, hogy az élőlények főbb formái között rengeteg átmeneti létformát, vagyis láncszemet találunk. Ám az a jó néhány lelet, mely Darwin ideje óta került elő, csalódásra ad okot e tekintetben. Azok a hiányzó láncszemek csakugyan hiányoznak.

Ezért több tudós is arra a következtetésre jutott, hogy nincsenek meggyőző bizonyítékok az evolúció alátámasztására, sőt, éppen hogy az élet kialakulását cáfoló bizonyítékok kerültek elő. Az űrrepülés-technikával foglalkozó Luther D. Sutherland ezt írta a Darwin’s Enigma című könyvében: „A tudományos bizonyítékok azt mutatják, hogy amikor egy alapjaiban másfajta élőlény jelent meg a földön, akár egy állati egysejtű, akár az ember, az az életforma egy teljes egészet alkotott, minden szerve és felépítése hiánytalan volt, és százszázalékosan működőképes. Emiatt nem vonhatunk le más következtetést,  mint azt, hogy már volt valamiféle intelligencia, mielőtt az élet megjelent a földön.”

Másrészt az ősmaradványok és a Bibliában, a Mózes első könyvében lévő beszámoló, mely az életformák általános megjelenési sorrendjét írja le, nagyon is összhangban vannak egymással. Donald E. Chittick, fizikai kémikus, aki az Oregoni Állami Egyetemen doktorált, kijelentette: „Ha valaki alaposan megvizsgálja, miről tanúskodnak az ősmaradványok, akkor azt a következtetést vonja le, hogy az állatok nemük szerint szaporodtak, ahogy arról a Mózes első könyve is beszél; nem alakultak át más állattá. A jelenlegi bizonyítékok — csak úgy, mint azok, melyek Darwin napjaiban már előkerültek — egybevágnak Mózes első könyvének a közvetlen teremtésről szóló beszámolójával. Az állatok és növények továbbra is a nemük szerint szaporodnak. Valójában a paleontológia (őslénytan) és a darwinizmus közt oly nagy a szakadék, hogy némelyik tudós kezdi azt hinni, hogy sohasem fognak köztes életformákat találni.”

A bizonyítékok elfogadása

Az előbbiekben csupán néhány megválaszolatlan kérdést érintettünk, mely nem kis fejtörést okoz azoknak, akik legyintenek a Teremtő léte mellett szóló bizonyítékokra. Néhány tudós felismeri, hogy Istent nem tényszerű bizonyítékok és alapos megfontolás alapján vetik el sokan, hanem reményekkel áthatott feltételezések és találgatások miatt.

Így hát Allan Sandage csillagász, aki szerteágazó tudományos kutatótevékenységet és munkásságot tudhat maga mögött, ezt mondta: „A tudományt vizsgálva jöttem rá, hogy a világ sokkal összetettebb annál, semhogy a tudásunkkal meg tudjuk magyarázni a létrejöttét; csakis a természetfölötti bevonása segít hozzá a lét rejtélyének a megértéshez.”

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

Kérdések, melyek fejtörést okoznak a tudósoknak

▪ Miért van olyan csodálatos pontossággal beállítva a négy alapvető fizikai erő, vagyis kölcsönhatás, lehetővé téve a világegyetem létét és az életet?

▪ Milyen magyarázat van az élőlények rendkívüli és gyakran le nem egyszerűsíthető bonyolultságára?

▪ Miért nincs elegendő ősmaradvány, és hol vannak a bizonyítékok arra, hogy az élőlények főbb formái között voltak átmeneti létformák, vagyis láncszemek?

[Kiemelt rész a 8. oldalon]

Puszta véletlen?

Miután a National Geographic magazin címlapján nemrégiben megjelent egy kép, mely egy anya és a gyermeke közötti szeretetteljes köteléket örökíti meg, egy olvasó ezt írta a folyóiratnak: „Ez a kép a címlapon az anyáról és gyermekéről mestermű. Fel nem foghatom, hogyan is gondolhatja valaki, aki ránéz erre az édes kisbabára, aki kilenc hónappal korábban csak gombostűfej nagyságú petesejt volt, hogy ez a csodálatos fejlődés csak a vak véletlen műve.”

Sokan egyetértenek ezzel az olvasóval. Dr. Gerald Schroeder író és nyugalmazott atomfizika professzor ahhoz hasonlítja annak valószínűségét, hogy a világegyetem és az élet csupán véletlenül jött létre, hogy valaki háromszor egymás után nyer a lottón. „Mielőtt harmadszor bezsebelné a nyereményt, a börtönbe küldenék, mondván, hogy csalással befolyásolta az eredményeket. Elhanyagolható a valószínűsége, hogy valaki egymást követően háromszor — vagy akár az élete során háromszor — nyerjen.”

[Képek a 7. oldalon]

Ha e négy erőnek a beállítását és egyensúlyát nem a pontosság jellemezné, akkor nem lenne élet

A gyenge kölcsönhatás teszi lehetővé, hogy napunk folyamatos ütemben éghessen

A gravitáció tartja a tárgyakat a földön

Az erős kölcsönhatás tartja össze az atommag részeit

Az elektromágnesesség az az erő, mely előidézi a villámlást

[Képek a 7. oldalon]

Hogyan hozhatnának létre véletlen erők olyan bonyolult valamit, mint egy sejt és a DNS-e, hogy az emberről ne is beszéljünk?

[Képek a 8. oldalon]

Az ősmaradványok nem bizonyítják, hogy az élet kialakult