Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Játékmentes óvoda

Játékmentes óvoda

Játékmentes óvoda

AZ ÉBREDJETEK! NÉMETORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

Egy reggel a gyermekek a bútorokon kívül semmi mást nem találtak az óvodában, minden szoba üres volt. Hiába keresték a babákat, játékokat, plüssállatokat. Nem voltak könyvek és építőkockák sem. De még a papírnak és az ollónak is hűlt helye volt. Minden játékot eltávolítottak három hónapra. Mi történt?

Ez az óvoda egyike az Ausztriában, Németországban és Svájcban egyre szaporodó óvodáknak, melyek egy figyelemre méltó kísérleti programban vesznek részt, melyet játékmentes óvodának neveznek. Bármily furcsán hangzik is, ennek a kísérleti jellegű programnak az a célja, hogy elejét vegye a függőségek kialakulásának. Erről a próbálkozásról nagyon elismerően nyilatkoznak az Európai Unió egészségügyi szakemberei. Nemrégiben a kutatók felismerték, hogy ritkábban alakulnak ki függőségek azoknál, akiket már az életük korai szakaszában megtanítanak a társas élet rejtelmeire. Egy újság szerint ez azt jelenti, hogy elsajátítják azt, hogy „képesek legyenek a gondolatcserére, könnyen tudjanak kapcsolatot teremteni, rendezni a konfliktusokat, vállalni a felelősséget a tetteikért, célokat tűzzenek ki maguknak, felismerjék a nehézségeket, segítséget kérjenek, és megtalálják a megoldást”. A program támogatói szerint a lehető legkorábban ki kell alakítani az ilyen képességeket. A játékmentes időszakok ezt a célt szolgálják, és leleményességre, önbizalomra serkentenek.

A három játékmentes hónapot gondosan megtervezik, és a részletekbe beavatják a szülőket és a gyermekeket is. Kezdetben néhány gyermek nem találja fel magát játékok nélkül. A beszámoló úgy szól, hogy „vannak olyan óvodák, ahol a gyermekek megvadulnak az első négy hétben”, a program irányítói pedig nem tudják, mitévők legyenek. A gyermekek azonban megtanulnak alkalmazkodni, és találékonnyá válnak. Játékok híján beszélgetnek, tervezgetnek, többet játszanak együtt. Így ügyesebbek lesznek a társas érintkezésben, és fejlődik a beszédképességük. Egyesek, akik korábban a játékok mögé „rejtőztek”, most barátságokat kötnek. A szülők is pozitív változásokról számoltak be. Azt mondták, hogy a gyermekek jobban viselkednek játék közben, és kreatívabbak, mint korábban.