Márványhegyek

Az Ébredjetek! olaszországi írójától

A CARRARÁT és Pietrasantát uraló hegycsúcsokon mintha hó lenne, de ez csak káprázat. Ezek a fehér foltok valójában a kőfejtésnél keletkezett, törmelék borította hatalmas területek. Az Északközép-Olaszországban elhelyezkedő, toscanai Apuane-hegység földrajzi ritkaság. A hegyek itt márványból vannak. Sehol a világon nincs egy helyen ennyi ebből az értékes anyagból.

Az emberek már az ókorban is termeltek ki márványt ezekből a hegyekből, és oszlopokat, táblákat, padlózatot meg impozáns szobrokat készítettek belőle. A bőséges márványkészlet, a helyi munkások tapasztalata és szakértelme, valamint az itt alkalmazott kiváló módszerek miatt a világ márványpiacaként vált ismertté ez a vidék. A helyileg bányászott anyagon kívül a világ minden részéről érkezik a Marina di Carrara kikötőbe márvány, amit aztán az itteni, erre szakosodott gyárakban megmunkálnak, majd a világ minden tájára exportálnak.

Ősi hagyományok

Az ókori rómaiak az építészetben és a szobrászatban használták fel a helyi márványt. A carrarai fehér szobormárványt különösen szépnek tartják. Michelangelo 1505-ben ide jött el, hogy sima, erezetmentes, hibátlan márványtömböket válasszon, amelyekből leghíresebb mesterműveinek némelyikét faragta.

A márványbányászat ókori módszerei tulajdonképpen évszázadokig semmit sem változtak. Faékeket helyeztek a szikla természetes vagy mesterségesen készített repedéseibe, a megfelelő helyekre. Amikor vizet öntöttek az ékekre, azok megdagadtak, s végül leválasztottak egy darabot. A robbantást a XVIII. század közepén kezdték el alkalmazni, de ez olyannyira összezúzta a márványt, hogy csak az egyharmadát lehetett felhasználni. A hófoltoknak tűnő, ott maradt hatalmas márványtörmelékek a hajdankor módszereinek nyomait hordozzák.

A meredek lejtőkön lecsúsztatni a tömböket szánokkal és kötelekkel veszedelmes feladat volt. „Ha a szánt tartó kötél elszakadt — írja egy forrásmű —, az biztos halálát jelentette a csoport vezetőjének, aki a tömb előtt volt, irányítva a szállítást; és a csoportjából a többiek sem igazán tudtak elmenekülni a visszacsapódó kötél borzalmas ütésétől.”

Napjainkban természetesen teljesen más módszerek vannak. Egy napot ott töltöttem a carrarai vidéken, és bepillanthattam abba, hogyan munkálják meg manapság a márványt. Hadd osszam meg ezt veletek.

A márványbányában

Giovannival, aki a bányában körbevisz, a sok carrarai márványfeldolgozó telep egyikén találkoztam. Ezeken a telepeken több száz márványtömböt tárolnak szép sorban egyiket a másikon, készen arra, hogy eladják, vagy ott helyben megmunkálják. Vannak olyan automata gépek, amelyek lemezeket vágnak a tömbökből, mások pedig lecsiszolják. Egykor mindkét munkát kézzel végezték.

A bányába Giovanni négykerék-meghajtású kocsiján megyünk, és hamarosan hajtűkanyarokon araszolunk egy keskeny völgy felé, ahol fehér szikladarabok hevernek mindenütt. Teherautókat pillantunk  meg, amelyek óriás tömböket szállítanak lefelé; ezek a járművek akár 30 tonnát is elbírnak.

Megfordulva hegybe vájt, hatalmas, vakítóan fehér fallal találjuk szembe magunkat. Óriási, 6-9 méteres lépcsőkből vagy padokból áll. Giovanni ráhajt kocsijával egy ilyen munkaszintre, és itt megáll.

Körbenézve láthatjuk, hogy a völgyben lévő sok bánya egyikében vagyunk. Még több fehér, lecsupaszított, a természetes sziklafelszíntől elütő felület látható; van, amelyik több száz méterre fölöttünk. Jogosan tartják ezt „lenyűgöző, s ugyanakkor elborzasztó” látványnak.

Tűnődésemet egy hegyes végű emelőkarral ellátott buldózer zaja szakítja meg. Ezzel a géppel próbálják padunk egy darabját eldönteni. A tökéletes négyszögekből álló, 11 méter hosszú, 2 méter széles, 6 méter magas tömb nagy robajjal egy törmelékágyra huppan, amelyet azért készítettek, hogy tompítsák az esését. De hogyan választanak le a sziklából ilyen tömböket?

Franco, Giovanni édesapja ad erre feleletet, aki egész életében márványbányákban dolgozott. Mutat nekem egy hosszú drótkötelet mozgató huzalfűrészt, amely épp függőlegesen vág egy vájatot a hátsó falba azon a munkafelületen, amelyen mi is vagyunk. Franco így magyarázza: Egy 8 centiméter átmérőjű lyukat vágnak befelé a sziklába alul, majd függőleges irányban is vágnak egyet a fönti pad tövéből lefelé. Ennek a két furatnak találkoznia kell. Ezután — mint valami hatalmas nyakláncot — átbújtatnak ezeken a furatokon egy drótkötelet, melynek a felületén gyémántbetétek vannak. Megfeszítik, és egy villanymotor segítségével nagy sebességgel húzva a drótkötelet, elkészítik a kívánt vágást. Ha a tömbnek mindegyik oldalát (függőlegesen és vízszintesen is) végigvágták, a darabot elforgatják. Majd ugyanezzel a drótkötéllel akkora részekre vágják, amekkorákat könnyebb szállítani. Hasonló módszereket alkalmaznak a közeli, föld alatti bányákban is, ahol a márványt ezeknek a hegyeknek a gyomrából vágják ki a fejtési üregekben.

A helyi feldolgozóüzemek ebből a nyersanyagból különféle termékeket készítenek: csempéket, építőelemeket, homlokzati burkolatokat. Mindig is az építőipar volt a carrarai márványtermékek fő piaca.

Némelyik műhelyben padlóburkolatokat, kül- és beltéri bútorokat készítenek rendelésre. Mások kifejezetten a díszes kandallók,  fürdőszoba-felszerelések, asztalok és ehhez hasonló tárgyak készítésével foglalkoznak. A piacon fellelhető különféle mintázatú és színezetű gyönyörű helyi termékek majd tereket, köz- és magánépületeket, többek között imádati helyeket, múzeumokat, bevásárlóközpontokat, repülőtereket és felhőkarcolókat fognak díszíteni világszerte.

Érdekes, hogyan használják fel a márványt az építkezéseknél, de engem a díszítésben és a művészetekben betöltött szerepe is érdekel. Hogy többet tudjak meg erről, Pietrasantában töltöm a délutánt.

Márványfeldolgozó műhelyek

„Nézzen be a kézművesek műhelyeibe, örömmel mutatják be mesterségüket” — invitál egy pietrasantai, turistáknak készített füzet. Pietrasanta egy barátságos kisváros, és észrevétlenül elrepül az idő, ahogy a műhelyeket járom a középkori belvárosban, és csodálattal nézegetem az ezekben készített portékákat.

Különféle országokból vannak itt szobrászok, akik merész, eredeti műremekeken dolgoznak, a helyi mesteremberek pedig gipszöntvények alapján készítenek szobrokat, s eközben kezüket és arcukat fehér por lepi be. A klasszikus és modern műkincsekkel teli kiállítási termek úgy néznek ki, mint a túlzsúfolt múzeumok.

A szoborkészítés hosszú folyamat. Egy kéttonnás tömböt például géppel nagyjából formára vésnek, majd három-öt hónapot is eltöltenek a gondos faragással, mire elkészül a mű. Talán egytonnányi márványt is lefaragnak időközben. Hajdanán kalapáccsal, vésővel, csiszolóval végezték a munkát. Napjainkban a kézi sarokcsiszológépek és a sűrített levegővel működő vésők, vagyis az útburkolat feltörésénél használatos légkalapács „kisebb testvéreinek” a segítségével felgyorsult a munka egy szakasza, de a részleteket továbbra is kézi munkával kell kidolgozni. Az eredmény lélegzetelállítóan gyönyörű lehet!

Sok helyen mára már letűnt a márványfaragás ősi mestersége. Ám hála az itt található készleteknek és a mesteremberek évszázadokon át felhalmozott tapasztalatának, valamint azoknak a művészeknek, akik idejönnek, hogy elsajátítsák a helyiek szakértelmét, Carrara és Pietrasanta vidékét joggal nevezhetjük „a márványfaragás egyetemének”!

[Kép a 24. oldalon]

Föld alatti márványbánya

[Kép a 24–25. oldalon]

Gyémántbetéttel ellátott drótkötelet használnak a márványtömbök vágására

[Kép a 24–25. oldalon]

Márványbányák (Carrara, Olaszország)

[Kép a 25. oldalon]

Augustus császár márványszobra (i. sz. I. század)

[Forrásjelzés]

Scala/Art Resource, NY

[Kép forrásának jelzése a 23. oldalon]

Studio SEM, Pietrasanta