Örökös harc a vízzel

AZ ÉBREDJETEK! HOLLANDIAI ÍRÓJÁTÓL

„Az óceán egy óriási lökéssel naponta kétszer elönt egy hatalmas országot, olyannyira, hogy már kétségessé válik, a talaj a szárazföldhöz vagy a tengerhez tartozik-e. Egy szánalomra méltó nép lakik ott, azokban a magas hegyekben, melyeket ők emeltek, olyan magasra, hogy meghaladja az általuk ismert legmagasabb tengerszintet.”

A FENTI jellemzés az első századi római írótól, az idősebb Pliniustól származik, és az Északi-tenger mentén alacsonyan fekvő területeken élő lakosok harcáról számol be, melyet a vízzel vívnak. Ez a harc még napjainkban is tart. Szó, ami szó, a térségben lakó több mint 16 millió lakosnak körülbelül a fele a tengerszint alatt él és dolgozik.

A folytonos harc ellenére Hollandia, azaz Németalföld ezen lakói nem tartják magukat szánalomra méltónak. Igaz, hogy az országuk alacsonyan fekszik, és kicsi *, de a világ leggazdagabb nemzetei közé tartozik. Sőt, meglepő módon Hollandia nagyrészt éppen a víznek és az ellene folyó harcnak köszönheti a jólétét!

Egy nyomós ok arra, hogy miért döntöttek úgy a hollandok, hogy ezen a területen maradnak, a föld termékenysége. A mezőgazdaság, a kertészet és a szarvasmarha-tenyésztés szempontjából nagyon megfelelő hely. Ráadásul mivel Európa nagyobb folyói itt ömlenek a tengerbe, az  ország fekvése még gazdasági szempontból is meghatározó. Nem csoda hát, hogy Hollandiát — és a rotterdami kikötőt, mely a világ legnagyobb kikötője — Európába nyíló kapunak nevezik!

Régóta tartó gátépítés

Ám a jólét nem jött magától. A hollandok már 900 éve gátakat építenek, hogy megóvják magukat az országon áthaladó folyók és a tenger vizétől. Így Hollandiát most már több ezer kilométeren át húzódó gátak védik a tenger- és folyóvíztől. Ez aztán a lenyűgöző teljesítmény!

Más országokban is találni gátakat. Vannak azonban bizonyos körülmények, például a tengerszint feletti magasság, ami miatt az itteni gátak döntő fontosságúak. Koos Groen, a Dijken (Gátak) című könyv társszerzője elmondta: „Ha Svájc egész lakossága úgy döntene, hogy egy évre külföldre utazik szabadságra, hazatérésekor még ott találná a szárazföldet. Ha viszont a hollandok tennék ugyanezt, visszatértükkor földjüknek a felét, házaiknak pedig a 75 százalékát nem találnák sehol.” *

Napjainkban a tengerszint alatt élő hollandok milliói száraz lábbal járhatnak-kelhetnek, és édes lehet az álmuk, mert a harc megállás nélkül folyik. Nézzük most meg, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek a partok és a dűnék megőrzéséért.

A partok és a dűnék megőrzése

Az évezredek folyamán partok és dűnék formájában egy természetes válaszfal képződött, és védelmezte ezt a vidéket a tengertől. Ez a válaszfal azonban az erózió miatt állandóan gyengül. A veszteség ellensúlyozására különleges hajók a parttól körülbelül 9-20 kilométerre kikotorják a tengerfenékről a homokot, és a partra vagy elé helyezik. 1970 óta több mint 85 millió köbméter homokot hordtak ki, hogy az ország dűnéi megőrizzék alakjukat!

A dűnék megőrzése ellenben hasznot is hoz, méghozzá nemcsak az embereknek. „Jóllehet a dűnék Hollandia területének pusztán az  1 százalékát teszik ki — írja egy holland újság, az NRC Handelsblad —, az országban élő összes madárfajnak a háromnegyede, és az összes, magasabb rendű növényfajnak a kétharmada mégis itt található.”

Rövidül a védelmi vonal

A hollandok 1932-ben építették meg a 32 kilométeres Afsluitdijkot, azaz zárógátat. Ez a gát egy csapásra megváltoztatta a Zuiderzee-t, vagyis a déli tengert: beltengerből tóvá alakította, név szerint az IJssel-tóvá. Ezzel együtt az ország partszakaszát körülbelül 1900 kilométerről kicsivel több mint 1300 kilométerre zsugorította.

Úgy 20 évvel később, 1953-ban, miután egy pusztító árvíz következtében 1835-en életüket vesztették, a gátépítők még nagyobb vállalkozásba kezdtek. Az volt a céljuk, hogy az ország délnyugati részén minden deltatorkolatot lezárjanak, kivéve azokat, amelyek a rotterdami és antwerpeni kikötőkhöz vezetnek. Ez a Delta-terv — ahogyan a vállalkozást nevezték — végül azt eredményezte, hogy az ország partvonala tovább rövidült, körülbelül 620 kilométerre.

Védelem a folyókkal szemben

Nemcsak a tenger vize fenyeget veszéllyel, hanem a folyóké is, melyek Hollandián folynak keresztül, mielőtt a tengerbe ömlenek. A tél vége felé a hosszú, csapadékos időszak után, és akkor, amikor a hegyekben olvad a hó, Svájcban, Németországban, Franciaországban és Belgiumban rendkívüli méretűre duzzadnak e folyók, s így zúdulnak Hollandiába.

Egy ilyen óriási víztömeg súlyos gondokat okozhat. 1995 februárjában például az ország szívében lévő folyók annyira megdagadtak, hogy félő volt, hogy a gátak összeroppannak a nyomás alatt. Márpedig gátszakadás esetén a gát mögötti földeket többméteres víz boríthatja el. Koos Groen, akit korábban már idéztünk, elmondja: „Kevesen fogták fel, hogy mi történhetett volna, ha a folyó gátjai átszakadnak.”

 „Kád” tető nélkül

Nincs még egy olyan ország Hollandián kívül, amely a polderekről lenne ismert, vagyis olyan „új földdarabokról”, melyek a tengerszint alatt fekszenek, és amelyeket gátak vesznek körbe. A XIX. század végéig a polderek vízszintjét szélmalmokkal szabályozták. Most már számítógép-vezérlésű szivattyúállomások végzik ezt a munkát. Peter Nowak, aki Amszterdam közelében egy szivattyúállomás karbantartásán dolgozik, részletezte, hogy miről is van szó.

„A poldert egy fürdőkádhoz lehetne hasonlítani — magyarázta. — Gyakran több méterrel a tenger szintje alatt helyezkedik el. A körülötte lévő gát megakadályozza, hogy a víz elöntse a poldert. Csakhogy a gát nem a tető szerepét tölti be. Így a heves esőzés következtében a terület belseje, vagy mondhatni a kád, megtelhet vízzel. Ennek a súlyos gondnak a megelőzésére a vizet nagy erővel ki kell szivattyúzni. De hová legyen vezetve a víz?”

A poldert csatornahálózat szövi át, amely a szivattyúállomáshoz vezeti a vizet. Minden gazdának tisztán kell tartania a területén lévő csatornákat, hogy azok nehogy elduguljanak. A szivattyúállomáson aztán a felesleges vizet a polderből a boezembe, azaz egy leleményes tó- és csőrendszerbe pumpálják, mely a polderen kívül van, és tárolómedenceként működik. A boezemben lévő vízfelesleget apály idején a tengerbe eresztik.

Peter Nowak így folytatta: „Létfontosságú a holland gazdaság szempontjából, hogy a polderekben fenntartsuk a megfelelő vízszintet. A száraz nyári időszakban beengedjük a vizet a csatornákba, mert a gazdáknak szükségük van rá a füvesítéshez vagy a haszonnövények termesztéséhez. Némelyik polderben az ország egyik leghíresebb kiviteli cikkét termesztik, a virágokat.”

Élet ott, ahol egykor tenger volt

A XX. században a poldereket már nemcsak plusz földművelési területnek, hanem élettérnek is tekintették. A várostervezőknek, akik fél évszázaddal ezelőtt kezdtek városokat tervezni a polderekre, nem igazán volt tapasztalatuk, hogyan kell új közösségeket szervezni. Ma azonban, ha ellátogatsz a polderekhez, azt fogod látni, hogy a várostervezők sikeresen alakítottak ki életképes közösségeket olyan részeken, melyek egykor tengerfenéknek számítottak! Miért ne jönnél el, és néznéd meg a saját szemeddel?

Azt mondod, hogy kissé ódzkodsz attól, hogy tengerszint alatti területen sétálgass? Ez érthető, de sokan meglepődnek, amikor megtudják, hogy tudtukon kívül már meg is tették ezt. Ha például átutazóban jártál már az Amszterdam közeli Schiphol Repülőtéren, akkor a géped olyan területen landolt, amely a lecsapolása előtt tófenék volt. Az, hogy még csak észre sem vetted, hogy körülbelül 4 méterrel a tenger szintjénél mélyebben tartózkodsz, bizonyítja, hogy a gátak még mindig jó állapotban vannak Hollandiában!

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/képek a 18. oldalon]

Összejövetel A TENGERSZINT ALATT

Hollandiában Jehova Tanúinak a két kongresszusi terme közül az egyik 5 méterrel mélyebben fekszik a tenger szintjénél. „Útban a félévenként megtartandó kongresszusainkra — meséli egy Jehova Tanúja — gyakran felidézzük Istennek a Jób 38:8. és 11. versében olvasható szavait: »Ki torlaszolta el ajtókkal a tengert?« Valamint: »Eddig jöhetsz, és nem tovább; itt van büszke hullámaid határa.« Ezek a szavak ugyanis arra emlékeztetnek bennünket, hogy ahogyan Jehova kordában tudja tartani a víz hihetetlenül nagy erejét, az messze felülmúlja a vízépítő mérnökök munkáját, bármilyen lenyűgözőek legyenek is ezek az emberi teljesítmények.”

[Kiemelt rész a 19. oldalon]

Ki törődik A GÁTAKKAL?

A gátak és a vízelvezető rendszerek karbantartásra, valamint olykor javításra szorulnak. Ez a középkor óta helyi és területi vízfelügyelő hatóságok, vagyis vízbizottságok felelőssége. Ezeknek a bizottságoknak a munkája három alapelvre épül: érdekeltség, fizetés és beleszólás. Aki érdekelt abban, hogy a gátak biztonságosak legyenek, annak fizetnie kell a gátak felügyeletéért és karbantartásáért. De emellett beleszólása is lesz a felügyelőhatóság munkáiba, és abba, hogy a bejövő összeg mire legyen költve.

Hollandiában már a XII. század óta működnek vízbizottságok. Jelenleg több mint 30 ilyen bizottság létezik. Ezek alapításában, megszüntetésében és irányításában a területi hatóságok illetékesek. Ők döntik el, hogy mekkora legyen és kikből álljon a „gáthadsereg”. Ennek a „hadseregnek” a tagjai azon a vidéken élnek, amelyet meg kell védeniük. Jó indíték vezérli őket: az, hogy gondoskodjanak saját családjuk és a közösség biztonságáról. Amikor magas a vízállás, a gátak körül portyáznak, és homokzsákokkal, valamint egyéb eszközökkel felszerelkezve tettre készen állnak, hogy megelőzzék a gátszakadást. A vízbizottságok ezen ősrégi rendszere biztosítja, hogy a gátak mindig jó állapotban legyenek.

[Térképek a 16. oldalon]

(Lásd a kiadványt.)

Dűnék és gátak nélkül a kékkel jelölt terület legtöbbször víz alatt lenne

[Kép a 17. oldalon]

Hatalmas gátakat építettek a tengervíz útjába, hogy megvédjék a mögöttük lévő, alacsonyabb területeket

[Kép a 17. oldalon]

Minden évben több millió köbméternyi homokra van szükség az utántöltéshez

[Kép a 18. oldalon]

Gyakran megesik, hogy az autók alacsonyabb területen mennek a hajókhoz képest

[Kép a 18. oldalon]

Az 1953-as gátszakadás katasztrófája

[Kép forrásának jelzése a 17. oldalon]

A fenti két kép: Met vriendelijke toestemming van het Nederlandse Ministerie van Verkeer en Waterstaat

[Kép forrásának jelzése a 18. oldalon]

Mindkét fotó: Met vriendelijke toestemming van het Nederlandse Ministerie van Verkeer en Waterstaat