A föld apadó készletei
A föld apadó készletei
„A természetben minden mindennel összefügg, és most kell számot adnunk a múltban elkövetett hibáinkért” (African Wildlife magazin).
AZ ÚGYNEVEZETT ökológiai lábnyom azt számszerűsíti, hogy mennyit fogyaszt az emberiség a természeti erőforrásokból annak arányában, hogy milyen ütemben képes a föld pótolni azokat. A Természetvédelmi Világalap szerint az egész világ ökológiai lábnyoma az 1980-as évek óta hiányt mutat. * Ám ez csak egyetlen jel a sok közül, mely arra utal, hogy milyen óriási mértékben terheljük meg a környezetünket.
Egy másik figyelmeztető jel a föld ökoszisztémáinak az állapota. Az „ökoszisztéma” kifejezés egy adott természeti környezeten belül valamennyi élő és élettelen összetevő bonyolult kölcsönhatásaira utal. Ezeknek az ökoszisztémáknak az általános állapotát — vagyis az erdőkben, az édesvizekben és a tengerekben élő fajok számát — jelzi a Természetvédelmi Világalap által élőbolygó-mutatónak nevezett számadat. 1970 és 2000 között ez a mutató 37 százalékkal csökkent.
El tud minket tartani a föld?
Ha valamelyik nyugati országban élsz, ahol az üzletek polcai tömve vannak áruval, és éjjel-nappal lehet vásárolni, nehéz lehet elképzelned, hogy a természeti erőforrások hiánya fenyeget. Pedig a föld lakóinak csak kis része él magas életszínvonalon. A legtöbben nap mint nap az életben maradásukért küzdenek. Egy becslés szerint például több mint kétmilliárd ember napi három dollárból vagy kevesebből él, és kétmilliárd ember nem jut hozzá megfizethető áramellátáshoz.
Vannak, akik a gazdag nemzetek kereskedelmi gyakorlatait teszik felelőssé a fejlődő országok szegénységéért. A Vital Signs 2003 című kiadvány úgy fogalmaz, hogy „a világgazdaság sokféle módon a szegények érdekei ellen dolgozik”. Mivel egyre többen tolongunk, hogy megkaphassuk a környezet „tortájának” egy egyre kisebb és egyre drágább szeletét, azok, akik hátrányos helyzetben vannak anyagilag, nem engedhetik meg maguknak, hogy kiharcolják a nekik járó részt. Így a természeti erőforrásokból még több jut azoknak, akik győzik pénzzel, vagyis a gazdagoknak.
Eltűnő erdők
Egyes becslések szerint Afrika lakosságának a 80 százaléka fát használ a főzéshez. Tegyük hozzá, hogy „világviszonylatban Afrikában nő a leggyorsabb ütemben a népesség [és] a városokban élők száma” — írja a dél-afrikai köztársasági Getaway magazin. Emiatt a Száhel övezetben (a Szahara déli határán húzódó széles, félig száraz földsávon) néhány nagyobb város körül több mint 100 kilométeres körzetben kiirtották a fákat. Nem holmi szeszélyből vágták ki ezeket a fákat. Samuel Nana-Sinkam professzor kijelenti, hogy az Afrikában élők nagy többsége csupán azért pusztítja a saját környezetét, hogy életben maradjon.
Dél-Amerikában egészen más a helyzet. Például Brazíliában közel 7600 bejegyzett cég végez fakitermelést az esőerdőben. Sok ilyen cég valamelyik nagy tőkéjű nemzetközi szervezet tulajdonában van. Egy fakitermelő cégnek egy mahagónifa körülbelül 30 dollárt ér. De miután az ügynökök, a kereskedők és a gyártók rátették a hasznukat, ugyanaz a fa akár 130 000 dollárt is érhet, mire a bútorszalonba kerül. Nem csoda, hogy a mahagónit zöld aranynak is szokás nevezni.
A nyilvánosság már sokat hallhatott a brazíliai esőerdők pusztításáról. A műholdas felvételek arról tanúskodnak, hogy 1995 és 2000 között évente 20 000 négyzetkilométernyi erdőt irtottak ki Brazíliában. „Ez az ijesztő ütemben folyó pusztítás azt jelenti, hogy minden nyolcadik másodpercben eltűnt egy futballpálya méretű erdőrész” — olvasható a brazíliai Veja című folyóiratban. Érdekes, hogy 2000-ben a beszámolók szerint az Egyesült Államok importálta Brazília mahagónikészletének több mint a 70 százalékát.
Az erdőirtást tekintve a világ más részein is hasonló a helyzet. Például az utóbbi 50 évben eltűnt Mexikó erdeinek és dzsungeleinek a fele. A Fülöp-szigeteki erdők még nagyobb arányban fogynak. Az ország minden évben közel 100 000 hektárnyi erdőterületet veszít el, és 1999-ben úgy becsülték, hogy ha ebben az ütemben folytatódik a fakitermelés, akkor egy évtizeden belül az erdőknek csaknem a kétharmada odavész.
Ahhoz, hogy egy keményfát adó fa teljesen kifejlődjön, 60-100 évre is szükség lehet, a kivágása viszont csupán néhány percet vesz igénybe. Nem kell hát csodálkoznunk azon, hogy a fák nem tudnak lépést tartani az irtás ütemével.
Zsugorodnak a megművelhető földterületek
Ha a talajból kiirtják a növényzetet, a kopár felszíni réteg hamarosan kiszárad, és elfújja a szél, vagy elmossa a víz. Ezt eróziónak nevezik.
Az erózió természetes folyamat, és rendszerint nem okoz nagyobb gondot, csak akkor, ha az ember felgyorsítja, azáltal hogy nem megfelelően gazdálkodik a földdel. A China Today című folyóirat például azt írja, hogy a porviharok és más körülmények — egyebek között az erdőirtás és a túllegeltetés — „felgyorsították a sivatagos területek terjeszkedését”. A szokatlanul nagy szárazság miatt az utóbbi években Kína nyugati és északnyugati tartományait érzékenyebben érintik a vidéken végigsöprő szibériai szelek. Több millió tonnányi sárga homok és por változtatja a helyét; még Koreának és Japánnak is jut belőle. Kína földterületének mintegy 25 százaléka ma sivatag.
A megművelhető földterület Afrikában is hasonló okok miatt pusztul. „A gazdálkodók kiirtották az erdőt, hogy gabonát vessenek a helyén, és ezzel helyrehozhatatlan kárt tettek a vékony talajrétegben” — mondja az Africa Geographic című folyóirat. Ha egy földdarabon kiirtják a bokrokat, a becslések szerint három éven belül akár 50 százalékkal is csökkenhet a talaj termőképessége. A folyóirat hozzáteszi, hogy „több millió hektárnyi terület már teljesen terméketlen, és további hektármilliók vannak veszélyben, hiszen egyes vidékeken évről évre kevesebb termést takarítanak be”.
Brazíliában évente állítólag 500 millió tonnányi talaj válik az erózió martalékává. Mexikóban a Környezetvédelem és a Természeti Erőforrások Minisztériuma kijelenti, hogy a cserjések 53 százalékát, a dzsungelek 59 százalékát és az erdők 72 százalékát érinti a talajerózió. A rendelkezésre álló adatokat figyelembe véve az ENSZ Fejlesztési Program egyik jelentése szerint „a föld mezőgazdasági területeinek valószínűleg a kétharmadát sújtja talajerózió. Ennek következtében gyorsan csökken a mezőgazdasági termelékenység, mialatt egyre több az éhes száj.”
A felbecsülhetetlen értékű víz
Az ember élelem nélkül egy hónapig bírja, de víz nélkül egy héten belül meghal. A szakemberek ezért úgy vélik, hogy az édesvízkészlet csökkenése az elkövetkező években egyre nagyobb feszültséget fog szülni. A Time magazin egyik 2002-es tudósítása szerint világviszonylatban több mint egymilliárd ember nehezen jut tiszta ivóvízhez.
Sok minden okozhat vízhiányt. Franciaországban például a környezetszennyezés járul hozzá, és ez növekvő aggodalomra ad okot. „A francia folyók rendkívül szennyezettek” — olvasható a Le Figaro című újságban. A tudósok abban látják a probléma gyökerét, hogy a talajba beszivárgó víznek magas a nitráttartalma, elsősorban a mezőgazdaságban használt műtrágyák miatt. „A francia folyókból 1999-ben 375 000 tonna nitrát került az Atlanti-óceánba, ami az 1985-ös mennyiségnek csaknem a kétszerese” — jelenti ki az újság.
Japánban sem rózsásabb a helyzet. Ahhoz, hogy folyamatos legyen az élelmiszer-ellátás az országban, „a gazdálkodóknak nincs más választásuk, mint hogy műtrágyákat és növényvédő szereket alkalmazzanak, mert csak így tudják kielégíteni a lakosság igényeit” — mondja Une Jutaka, egy olyan nonprofit szervezet vezetője, amely a biztonságos gazdálkodás módszereivel foglalkozik. A talajvíz szennyezetté vált, és ez „egész Japánban nagy gondot okoz”, ahogyan a tokiói IHT Asahi Shimbun című újság fogalmaz.
Mexikóban a megbetegedések 35 százaléka „környezeti tényezőkre vezethető vissza” — számol be a Reforma című lap. Egy vizsgálat, melyet az egészségügyi miniszter kezdeményezett, fényt derített rá, hogy „a mexikóiak egynegyede olyan helyen él, ahol nincs szennyvízcsatorna; több mint 8 millióan kutakból, folyókból, tavakból vagy patakokból jutnak vízhez; és több mint egymillióan lajtos kocsiknál szerzik be a vizüket”. Nem kell csodálkozni azon, hogy az országban a hasmenéses esetek 90 százaléka a szennyezett víznek tudható be!
„A riói strandokon nemcsak forró napsütés, fehér homok és kék tenger várja a fürdőzőket — írja a brazíliai Veja magazin. — A vízben nagy mennyiségű, ürülékből származó kólibaktérium található, és olajfoltok is előfordulhatnak.” Ennek az az oka, hogy Brazília szennyvizének több mint a fele közvetlenül, szűrés nélkül ömlik a folyókba, tavakba és az óceánba. Emiatt állandóan kevés a tiszta víz. Brazília legnagyobb városa, São Paulo környékén annyira szennyezettek a folyók, hogy mintegy 100 kilométeres távolságból kell hozni az ivóvizet.
A világ másik felén Ausztrália vízhiányának főként a sófelhalmozódás az oka. A földbirtokosokat éveken át arra ösztönözték, hogy tisztítsák meg a földjüket, és termesszenek rajta haszonnövényeket. Mivel kevesebb fa és cserje szívta fel a talajvizet, emelkedni kezdett a talajvízszint, és vele együtt a föld alatt rejtőző több ezer tonnányi só is. „A sófelhalmozódás már körülbelül 2,5 millió hektárnyi területet sújt — jelenti Ausztrália tudományos és ipari kutatóintézete (CSIRO). — Ennek nagy része Ausztrália leggazdagabb termőföldje.”
Némelyek úgy vélik, hogy ha az ausztráliai törvényhozók nem helyezték volna az anyagi hasznot a közérdek elé, akkor elkerülhető lett volna a sófelhalmozódás. „A kormány figyelmét már 1917 óta felhívták arra, hogy a búzatermesztő övezetben a termőföldek különösen hajlamosak a sófelhalmozódásra — tudjuk meg Hugo Bekle-től, a perthi Edith Cowan Egyetem munkatársától. — Az 1920-as években már közzétettek adatokat arról, hogy a növényzet kiirtása befolyásolja a patakok sótartalmát, és a Mezőgazdasági Minisztérium az 1930-as években elismerte, hogy az irtás miatt emelkedik a talajvízszint. 1950-ben a CSIRO kiterjedt vizsgálatot folytatott a kormány megbízásából . . . Az egymást követő kormányok azonban nem vettek tudomást a figyelmeztetésekről, és elfogultnak bélyegezték a tudósokat.”
Kétséges az életben maradásunk
Nem vitás, hogy az emberek sok mindent jó szándékkal tesznek. De nagyon gyakran az a helyzet, hogy egyszerűen nem tudunk eleget a környezetről ahhoz, hogy pontosan láthassuk előre a tetteink végeredményét. Ez bizony kétségbeejtő következményekkel jár. „Már annyira felborítottuk az élet egyensúlyát, hogy a minket fenntartó földnek a létét veszélyeztetjük, és így a saját életben maradásunkat is” — mondja Tim Flannery, a Dél-Ausztráliai Múzeum igazgatója.
Mi a megoldás? Megtanul-e valaha az ember a környezettel összhangban élni? Egyáltalán meg lehet még menteni a földünket?
[Lábjegyzet]
^ 3. bek. Például a becslések szerint a hiány 1999-ben elérte a 20 százalékot. Ez azt jelenti, hogy az emberek által az alatt a 12 hónap alatt felhasznált természeti erőforrások pótlásához több mint 14 hónapra volt szükség.
[Kiemelt rész a 6. oldalon]
Minden csepp számít
Egy kis odafigyeléssel sok-sok liter vizet takaríthatunk meg.
● Javítsuk meg a szivárgó csapokat.
● Fogjuk rövidre a zuhanyozást.
● Borotválkozás és fogmosás közben zárjuk el a csapot.
● A törülközőt csak kétszeri vagy háromszori használat után mossuk ki.
● Csak akkor tegyük be a gépbe a mosnivalót, ha összegyűlt egy egész adag. (Ugyanez az elv érvényes a mosogatógépekre is.)
[Kiemelt rész/kép a 7. oldalon]
Hagyjunk holnapra is!
● Habár Ausztrália a föld legszárazabb kontinense, az öntözésre használt víznek több mint a 90 százaléka „egyszerű árasztó és barázdás öntözéssel jut el a földekre” — jelenti a The Canberra Times. Ugyanezt a „módszert alkalmazták, amikor még a fáraók a piramisaikat építették”.
● Világviszonylatban egy személyre évente átlagosan 550 000 literes vízfogyasztás jut (beleértve a mezőgazdaságban és az iparban felhasznált víz mennyiségét is). Észak-Amerikában azonban egy átlagember csaknem 1,6 millió liter vizet fogyaszt évente. A legnagyobb fogyasztás a volt Szovjetunió egyik tagországában élőkre jut, ez évente fejenként több mint 5,3 millió litert tesz ki.
● Az Africa Geographic című folyóirat szerint „a Dél-afrikai Köztársaság minden lakója évenként átlagosan 4 hektárnyi területet él fel, holott az ország csupán 2,4 hektárt tudna biztosítani egy személynek évente”.
[Kép az 5. oldalon]
Ez maradt a kiirtott erdők helyén a Száhel övezethez tartozó Burkina Fasóban. Tizenöt évvel ezelőtt még sűrű erdők borították a tájat
[Forrásjelzés]
© Jeremy Hartley/Panos Pictures
[Kép a 8. oldalon]
Kamerunban a mezőgazdaság fakivágással és erdőégetéssel pusztítja az esőerdőket
[Forrásjelzés]
© Fred Hoogervorst/Panos Pictures
[Kép a 8. oldalon]
Az Egyesült Államokban még mindig gondot jelent az autók okozta szennyezés
[Kép a 8–9. oldalon]
1995 és 2000 között évente mintegy 20 000 négyzetkilométernyi erdőt irtottak ki Brazíliában
[Forrásjelzés]
© Ricardo Funari/SocialPhotos.com
[Kép a 9. oldalon]
Több mint kétmilliárd ember napi három dollárból vagy kevesebből él
[Forrásjelzés]
© Giacomo Pirozzi/Panos Pictures
[Kép a 9. oldalon]
A helyi rákfarmok beszennyezték a talajvizet, mely ezt a kutat táplálja egy indiai faluban
[Forrásjelzés]
© Caroline Penn/Panos Pictures