Orvosok a változó világunkban

Maimonidészt 1174-ben kinevezték, hogy Egyiptom uralkodóinak az udvari orvosa legyen, és szinte mindig a palotában tartózkodott. Miután hazaérkezett, nap nap után ugyanaz játszódott le. Ezt írta: „Bekapok egy-két falatot, többet nem is nagyon eszem huszonnégy óra leforgása alatt. Majd a betegeim után nézek, recepteket írok fel, utasításokkal látom el őket. Egészen alkonyatig jönnek-mennek a betegek. Olykor . . . annyira kimerült vagyok, hogy még beszélni is alig tudok.”

ORVOSNAK lenni mindig is önfeláldozást kívánt. A világ, melyben az orvosok manapság praktizálnak, gyorsan változik, és a mai orvosok munkanapja éppoly kimerítő lehet, mint Maimonidészé volt. De tisztelik-e őket annyira, mint hajdani társaikat? Milyen hatással vannak az új körülmények az életükre? És miként változtatták meg az orvos-beteg kapcsolatot a közelmúlt fejleményei?

Megváltozott kapcsolat

Némelyek még emlékeznek arra az időre, amikor az orvosok minden gyógyszere és eszköze elfért fekete táskájukban. Azokban a napokban vegyes érzésekkel viseltettek az orvosok iránt, csakúgy, mint ma. Többségüket csodálták rátermettségéért, tisztelték helyzetéért, és felnéztek rá erkölcsösségéért. Ugyanakkor bírálatot kaptak azért, hogy mennyi pénzt kérnek a kezelésért, korholták őket a tévedéseikért, és elítélték látszólagos részvétlenségüket.

Számtalan orvost azonban mélységes megelégedettség töltött el amiatt, hogy ugyanannak a családnak több nemzedékén is segíthetett. Sok-sok beteget kerestek fel az otthonában, a vidéki területeken pedig olykor ott maradtak egy étkezésre, sőt, volt hogy az éjszakát is a családnál töltötték, amikor világra segítettek egy kisbabát. Jó néhány orvos maga készítette el a betegeinek a gyógyszert. Voltak olyan önzetlen orvosok, akik ingyen kezelték a szegényeket, és a hét minden napján, huszonnégy órán át elérhetők voltak.

Természetesen egyik-másik orvos még manapság is így dolgozik. Számos helyen azonban az orvos-beteg kapcsolat természete valószínűleg többet változott az elmúlt néhány évtizedben, mint azt megelőzően sok-sok évszázad alatt. Mi az oka a változásoknak? Először is vizsgáljuk meg, mi történt az otthoni beteglátogatásokkal.

Mi történt az otthoni beteglátogatásokkal?

Egykor a betegellátás megszokott módja volt, hogy az orvosok felkeresték a betegeket az otthonukban. Néhány országban még dívik ez a szokás, de ha világviszonylatban nézzük, egyre inkább háttérbe szorul. A The Times of India kijelentette: „A specialisták és szuperspecialisták korában kihalt fajjá válik a családorvos. Le kell mondanunk a betegágynál tanúsított megnyugtató modoráról; eltűnik a család bizalmas ismerőse, aki kész bármikor eljönni, amikor csak kell.”

Mivel robbanásszerűen megnőttek az ismereteink az orvostudomány területén, rengeteg orvos specializálódott, és egy csoport része lett. Emiatt talán minden egyes alkalommal, amikor megbetegszünk, más-más orvost kell felkeresnünk. A következmény az, hogy az orvosok java része már nem  tud hosszú távú kapcsolatot kialakítani a családokkal, mint korábban.

Körülbelül egy évszázada kezdődött az a folyamat, melynek során az orvosok felhagytak azzal, hogy a betegeket az otthonukban keressék föl. Akkoriban vette kezdetét az az irányzat, hogy az orvosok fokozottabb mértékben folyamodnak laboratóriumi vizsgálatokhoz, és gyakrabban vesznek igénybe diagnosztikai felszereléseket. Sok helyen az egészségügyi hatóságok most már úgy tekintenek a házaknál tett látogatásokra, mint az orvosok idejének pazarlására, hiszen manapság a legtöbb beteg járműveket igénybe véve el tud jutni az orvosi rendelőbe. Ezenkívül asszisztensek és mentőszolgálatok mostanság ellátnak olyan feladatokat, melyek egykor az orvosokra hárultak.

Megváltozott helyzet

Korunkban kevesebb orvos mondhatja függetlennek magát, hiszen többnyire állami intézmények vagy orvosi társaságok nyújtanak ellátást, az orvosok pedig az ő alkalmazásukban állnak. Sok orvos azonban nem szereti, hogy megjelenik egy harmadik fél az orvos-beteg kapcsolatban. Az ilyen szervezetek általában megkövetelik az orvosoktól, hogy több beteggel foglalkozzanak rövidebb idő alatt. „Hét-tíz percet tölthetek egy beteggel — mondja egy nagy-britanniai háziorvos, dr. Sheila Perkins —, és a legtöbb idő arra megy el, hogy adatokat írok a számítógépbe. Nem sok időm marad arra, hogy kapcsolatot építsek ki a betegekkel. Ez olykor szörnyen bosszant.”

Változó világunkban a betegeknek egyre nagyobb szavuk van. Egykor az orvos utasításait szentnek és sérthetetlennek tartották. Ma azonban jó néhány országban megkövetelik az orvosoktól, hogy tájékoztassák a betegeket a különféle kezelési módokról és a lehetséges kimenetelről, hogy a betegek a tájékoztatás alapján el tudják dönteni, beleegyeznek-e a kezelésbe. Más lett az orvos és a beteg viszonya. Némelyek szemében az orvos már nem más, mint az a valaki, aki a meghozott döntéseik kivitelezéséhez a technikai hátteret biztosítja.

Rohamosan változó társadalmunkban nők teszik ki az orvosok nagy részét. A doktornők gyakran népszerűbbek, mivel általában jobb hallgatóknak tartják őket, és ezzel úgy tűnik, hozzájárulnak ahhoz, hogy emberibbé váljon az orvoslás.

Az emberek java része értékeli, ha egy olyan orvossal hozza össze a sors, aki megérti az érzéseit, és a stresszt, amellyel szembe kell néznie. De érdemes azon is elgondolkodni, hogy hány beteg érti meg az orvosa érzéseit, és a stresszt, amellyel a doktor él együtt. Ennek a mérlegelése bizonyára javít majd az orvos-beteg kapcsolaton. Nézzük, milyen segítséget kínál ehhez a következő cikk.

[Kép a 3. oldalon]

Maimonidész

[Forrásjelzés]

Brown Brothers

[Képek a 4. oldalon]

A múltban az orvosok gyakran az otthonukban keresték fel a betegeket