Orvosok stresszhatás alatt

„Egy fiatal pár keresett fel. Telve voltak reménnyel, hogy meg tudom gyógyítani újszülött kisbabájukat. Megvizsgáltam a kicsit, és a szívem összeszorult. Gyógyíthatatlan volt. Képzelhetik, mit éreztem, amikor közöltem ezekkel az újdonsült szülőkkel, hogy a kisfiuk sohasem fog látni. Amikor távoztak, megrohantak az érzések. De egy pillanattal később jött a következő beteg, és üdvözlő mosolyt várt tőlem. Ez az, amit nagyon nyomasztónak érzek” (egy dél-amerikai szemsebész).

A BETEGEK rendszerint nem azért keresik fel az orvosukat, hogy annak nehézségeivel foglalkozzanak, hanem a saját gondjuk-bajuk jár a fejükben. Ennélfogva kevesen vannak tudatában, hogy az orvosok milyen stresszel néznek szembe nap mint nap.

Természetesen mindenkire nehezedik valamiféle nyomás, és nemcsak a gyógyítás az egyetlen stresszel járó hivatás. De mivel így vagy úgy csaknem mindenki érintve van az orvos-beteg kapcsolatban, jó, ha megértjük, milyen stressz éri az orvosokat, és milyen hatással lehet ez rájuk.

Az orvosok már akkor elkezdenek megtanulni együtt élni a stresszel, amikor megpróbálnak bekerülni egy orvosi egyetemre. Ám a képzés kezdete rendszerint kitörölhetetlen nyomot hagy bennük. Ez egy olyan folyamat nyitánya, mely megváltoztathatja az orvostanhallgatók érzéseit, és az egyéniségüket is.

Orvosi képzés — Megrendítő élmény

Megeshet, hogy a boncterembe tett első, megrázó látogatáson az orvostanhallgatók már az első héten átesnek. Sokuk korábban talán még nem is látott holttestet. Undort keltő lehet a mezítelen, ráncos testek látványa, melyek a boncolás különböző fázisaiban vannak, hogy a test anatómiája láthatóvá váljon. A tanulóknak különféle módszereket kell elsajátítaniuk, hogy úrrá legyenek az érzéseiken. Gyakran humorral ütik el a dolgot,  és mindegyik holttestnek vicces nevet adnak. Ami taszítóan érzéketlen és tiszteletlen a kívülállóknak, az elengedhetetlen a tanulóknak, akik próbálnak nem gondolni arra a személyre, akinek a teste ott fekszik.

Ezután következik a gyakorlati képzés egy kórházban. Az emberek zöme egészen addig nem gondol az élet rövidségére, míg mondjuk középkorú nem lesz. Az orvostanhallgatók viszont már fiatalon szemtől szembe kerülnek gyógyíthatatlan betegségekkel és a halállal. Egy személy „gyomorfelkavaróan gusztustalan”-nak mondta az első kórházi élményeit. Az a felismerés is elég rettenetes lehet, hogy a betegek a szükséges anyagiak híján milyen gyakran nem kapnak létfontosságú kezelést, és erre nemcsak a szegény országokban, hanem a gazdag területeken is van példa.

Hogyan küzdenek meg a frissen diplomázott orvosok a stresszel? Az orvosi személyzetnek sokszor érzelmileg távol kell tartania magát a betegektől, és ezt úgy teszi meg, hogy személytelenné teszi őket. Az ellátásra szorulóra sokszor nem a nevén utalnak, hanem ezt mondják: „Doktor úr, törött láb a kettes ágyon.” Ez komikusnak hathat, ha az ember nem tudja, miért ez a megjelölés.

Kimerültség az együttérzéstől

Az orvosok tudósnak tanulnak, de sokuk munkája javarészt abból áll, hogy beszélgetnek a betegekkel. Némelyik orvos nem érzi magát felkészültnek a betegekkel ápolt kapcsolat érzelmi vonatkozásaira. Ahogy az a bevezető szavakból kiderült, az orvosok egyik legkínosabb feladata az, hogy rossz hírt közöljenek. Egyeseknek naponta vállalniuk kell ezt. A bajban lévő emberek rendszerint szükségét érzik, hogy kiadják magukból a félelmeiket, és elvárják az orvosoktól, hogy odafigyeljenek. A nyugtalan, rémült emberekkel való törődés annyira fárasztó lehet, hogy némelyik orvos kiég, kimerül az együttérzéstől.

Egy kanadai családorvos ezt írja az első éveiről: „Elárasztott a munka: segítségre szorulók az időmet akarták; nyugtalan emberek szerettek volna megszabadulni a terheiktől; betegek beavatkozásra vártak; számító emberek erőszakoskodtak, követelődztek; voltak, akik eljöttek hozzám; voltak, akik állandóan azt akarták, hogy keressem fel őket; és voltak, akik telefonon befurakodtak az otthonomba, sőt, a hálószobámba is. Emberek, emberek, emberek. Szerettem volna hasznos lenni, de a helyzet olykor tébolyító volt” (John W. Holland: A Doctor’s Dilemma).

Vajon mérséklődik a stressz az évek múlásával? Amint egyre idősebb, tapasztaltabb lesz valaki, rendszerint a felelősségei is növekednek. Gyakran megesik, hogy pillanatok alatt élet-halál kérdésekben kell döntenie, talán elegendő információ nélkül. „Fiatalon ez nem igazán aggasztott, éppúgy, ahogy a fiatalokat sem izgatja az, hogy veszélyesen vezetnek — mondja egy nagy-britanniai orvos. — De a korral jár, hogy az ember nagyobb becsben tartja az életet. Ha egy kezelésről kell döntenem, az ma nagyobb nyugtalansággal tölt el, mint egykor.”

Milyen hatással van az orvosokra a stressz? A családi kapcsolataikra is kihathat az a szokásuk, hogy érzelmileg elszigetelik magukat a betegeiktől.  Nehéz lehet ez ellen tenni. Némelyik orvos kimagaslóan együtt érző, amikor a betegeinek segít, hogy megbirkózzanak az érzelmeikkel. De milyen messzire mehet el anélkül, hogy ne merüljön ki az együttérzéstől? Ez az orvosok dilemmája.

Betegek, akik nehéz esetek

Amikor az orvosokat megkérdezik, milyen stresszel jár az orvos-beteg kapcsolat, gyakran a nehéz esetekről kezdenek beszélni. Talán te is ráismersz a következő típusok némelyikére.

Először is ott van az a beteg, aki azzal rabolja az orvos idejét, hogy mindenféléről fecseg. Nem tér a lényegre, és nem hozakodik elő vele, hogy valójában mi is a baja. Majd ott van a követelődző beteg, aki apró-cseprő panaszok miatt éjszaka vagy hétvégén is felhívja az orvost, vagy olyan kezelést akar, amelyet az orvos nem szívesen ajánl neki. Említsük meg a bizalmatlan beteget is. Némelyek hasznos információ után kutatnak — talán az interneten — az állapotukkal kapcsolatban, és ez a javukra válhat. De a kutatás oda vezethet, hogy elvesztik bizalmukat a felkeresett szakemberben. Az orvosnak talán nincs ideje megvitatni a talált információ összes előnyét és hátrányát. Az orvos türelmét próbára teszi, ha a bizalmatlanság miatt a beteg nem működik együtt vele. Végül pedig ejtsünk szót a türelmetlen betegről. Ő azelőtt abbahagyja a kezelést,  mielőtt hatna, és alkalmasint valaki máshoz fordul tanácsért.

A világ bizonyos részein azonban nem a betegek jelentik a legnagyobb stresszt az orvosoknak, hanem az ügyvédek.

Vigyázniuk kell, nehogy bepereljék őket

Sok országban egyre többször perelik be az orvosokat gondatlanság miatt. Néhány ügyvéd a meggazdagodás reményében alaptalanul indít kereseteket. „Emiatt iszonyatosan megnőtt az orvosi felelősségbiztosítás összege — jelentette ki az Amerikai Egészségügyi Társaság elnöke. — És ez még nem minden. Egy orvosnak nagy kárt okozhat egy indokolatlan per: kínos helyzetbe kerül, sok ideje elmegy . . . , stresszt él át, és aggodalmaskodik.” Előfordult már az is, hogy egy orvost öngyilkosságba kergettek.

Ennek következtében számos orvos „védekező orvoslásra” érzi kényszerítve magát. Döntéseinél nem azt veszi figyelembe, hogy mi a legjobb a betegnek, hanem azt tartja szem előtt, hogy ha úgy adódik, meg tudja védeni magát a bíróságon. „Ma már megszokott, hogy valaki úgy gyakorolja orvosi hivatását, hogy közben védőfalat emel maga köré” — írta a Physician’s News Digest.

Amint fokozódik az orvosokra nehezedő nyomás, sokuk elgondolkodik, hogy mit hoz a jövő számukra. A betegek közül sokan ugyanezen tűnődnek, miközben látják, hogy egyesek rettenetesen szenvednek bizonyos betegségekben, noha az orvostudomány sokat fejlődött. A következő cikk valósághű képest fest arról, hogy mit tartogat a jövő mind az orvosoknak, mind pedig a betegeknek.

[Kiemelt rész/kép a 6. oldalon]

MŰKÖDJ EGYÜTT AZ ORVOSODDAL!

1. Használd ki jól az orvosnál töltött időt. Gondold át előre, hogyan magyarázod majd el átfogóan, de tömören, hogy mi a bajod, a legnagyobb gondoddal kezdve.

2. Ne hívd fel az orvosodat rendelési időn kívül nem életbe vágó panaszok miatt.

3. Legyél türelmes. A megfelelő diagnózis felállításához és a kezeléshez idő kell.

[Kiemelt rész/képek a 7. oldalon]

MÉG A RUTINKEZELÉSEK IS NYÚJTHATNAK MEGELÉGEDÉST

„Óriási különbség van aközött, ahogyan itt folyik az orvoslás, és aközött, ahogy a fejlettebb vidékeken. Nálunk egy szakma elsajátítására úgy tekintenek, mint ami kiút a nyomorból, ezért a fiatalok szívesen tanulnak orvosnak. Ám sok az orvos, és kevés a munkahely, s emiatt az orvosok igen csekély fizetést kapnak. Kevesen engedhetik meg maguknak, hogy magánorvost keressenek fel, és pénzt adjanak a kezelésért. Én egy korszerűtlen kórházban dolgozom, melynek lyukas a teteje, és a legalapvetőbb eszközökkel van csak felszerelve. Két orvosunk van, és öt asszisztensünk. Tizennégyezer embert látunk el.

Olykor a betegek úgy gondolják, hogy nem vizsgálom meg őket alaposan. De ha az emberre huszonöten várnak, akkor nem fordíthat hosszú időt egy-egy betegre. Ám még mindig megelégedettséget érzek, hogy betegeket kezelhetek, és még a rutinkezelések is jóleső érzéssel töltenek el. Gyakran előfordul például, hogy anyák rosszul táplált, kiszáradt, hasmenéses gyermekeket hoznak hozzám. A gyermekek szemében nincs fény, arcuk nyugtalan. Annyi a dolgom, hogy elmondom az anyáknak, hogyan adják be gyermeküknek a kiszáradás elleni sóoldatot, az élősködők elleni gyógyszert és az antibiotikumokat. Miután hatni kezdenek a szerek, visszatér a gyermekek étvágya. Egy hét múlva mintha kicserélték volna őket: csillog a szemük, mosolyognak, virgoncak. Ilyen tapasztalatokra vágyva lettem orvos.

Kiskoromban arról álmodoztam, hogy enyhíteni fogok a betegek szenvedésén. De amikor orvosnak tanultam, nem várt módon megváltoztam. Láttam embereket meghalni, olyanokat, akiknek még az a kevéske pénz sem állt rendelkezésre, amellyel fedezni tudták volna az életüket megmentő kezelést. Érzéketlenné kellett tennem magam, hogy ne sújtson le a szomorúság. Csak akkor értettem meg, hogy Isten könyörületes, és akkor váltam újra együtt érzővé, amikor megmutatták nekem a szenvedés okát a Bibliából. Akkor újból tudtam sírni.”

[Képek]

Dr. Marco Villegas egy félreeső, Amazonas menti városban dolgozik Bolíviában