„Doktor Livingstone, ha nem tévedek”

Az Ébredjetek! tanzániai írójától

„Az egykor itt álló mangófa alatt találkozott Henry M. Stanley David Livingstone-nal 1871. november 10-én” (Emléktábla a Livingstone-emlékműnél Ujijiben, a Tanganyika-tónál, Tanzániában).

MÁR jóval több mint egy évszázada, hogy Stanley szájából elhangzott a híres üdvözlés: „Doktor Livingstone, ha nem tévedek.” Tanzánia határain kívül azonban nagy valószínűséggel kevesen tudják, milyen jelentősége volt ennek a találkozásnak.

Ezért tanulságos lesz, ha ellátogatunk a tanzániai Livingstone Emlékmúzeumba. Idegenvezetőnk, Mbingo úr szívélyesen fogad bennünket. „Azon a helyen, ahol az emlékművet emelték — tájékoztat bennünket —, egykor egy óriási mangófa állt, és ott találkozott Stanley Livingstone-nal.” Most két hatalmas mangófa mered az égnek a helyszínen. „Tudják, az 1920-as években már biztosra vehető volt, hogy az eredeti mangófa pusztulóban van — folytatja Mbingo úr. — Próbálták ugyan megmenteni, de nem sikerült. Ezért két oltványt helyeztek el az emlékmű közelében.”

Ki volt Livingstone?

Amint az egyik mangófa árnyékában ücsörgünk, Mbingo úr elmondja, hogy David Livingstone 1813-ban született egy skót kisvárosban, Blantyre-ban. „Bár szegény családban nevelkedett, iskolaévei alatt sikerült dolgoznia, hogy legyen miből fedeznie tanulmányai költségeit, és így orvosnak is, és misszionáriusnak is tanult.” Mint megtudjuk, a Londoni Missziós Társaság Afrikába küldte Livingstone-t, és itt élt le 30 évet az életéből, hírnevet szerezve magának mint felfedező és misszionárius.

„Doktor Livingstone háromszor járt Afrikában — folytatja idegenvezetőnk. — Először 1841-ben érkezett Dél-Afrikába. 1845-ben feleségül vett egy Mary Moffat nevű hölgyet, aki misszionáriustársának, Robert Moffatnak volt a lánya.” Mary négy gyermeket szült Livingstone-nak. És bár Mary sokszor elkísérte férjét az útjaira, Livingstone olyan szenvedéllyel végezte felfedezőmunkáját, hogy kevés ideje maradt a családra. Mary Livingstone 1862-ben maláriában hunyt el férje egyik felfedezőútja során.

A Britannica Hungarica ezt írja: „Livingstone . . . készen állt, hogy Dél-Afrika határainál is északabbra, a kontinens belsejébe hatolva terjessze a kereszténységet, a kereskedelmet és a civilizációt, azt a három értéket, amely hite szerint megnyitja Afrikát a világ előtt. 1853-as, híres mondása világossá tette célját: »Utat nyitok a belső területek felé, még ha bele is pusztulok.«” Livingstone útjai ennélfogva nem pusztán hittérítő jellegűek voltak. Nagy hévvel szorgalmazta a rabszolga-kereskedelem eltörlését. Mindeközben megigézte őt a felfedezőmunka, és azt a célt tűzte ki maga elé, hogy felkutatja a Nílus forrását.

 Be kellett azonban látnia, hogy ez a feladat túl nagy ahhoz, hogy egyedül teljesítse. 1857-ben ezt mondta egy csapat fiatalembernek a Cambridge-i Egyetemen: „Tudom, hogy néhány évem van már csak hátra abban az országban, amely mostanra feltárult; ne hagyják, hogy újra bezáruljon! Én visszamegyek Afrikába, és megpróbálok utat vágni a kereskedelemnek és a kereszténységnek; önök folytatják, amit elkezdtem? Én magukra hagyom ezt a feladatot.”

Mindenesetre Livingstone keresztül-kasul beutazta egész Közép-Afrikát. Egyebek között felfedezte a Zambézi folyó hatalmas vízesését, melyet Viktória királynőről nevezett el Viktória-vízesésnek. Később úgy jellemezte a vízesést, mint ami a legcsodálatosabb látvány, mely valaha is a szeme elé tárult Afrikában.

A kutatás

„Livingstone utolsó útja 1866-ban kezdődött — meséli idegenvezetőnk. — Ám az emberei marakodni kezdtek. Kísérői közül némelyek elhagyták, és visszatértek Zanzibárra, ahol azt híresztelték, hogy Livingstone már nem él. Ő azonban folytatta útját. Ujijiben, a Tanganyika-tó keleti partján bázist alakított ki expedícióihoz.

Európában azonban körülbelül három évig hírét sem lehetett hallani Livingstone-nak. Azt hitték az emberek, hogy meghalt. A New York Herald kiadója ezért elküldte egyik tudósítóját, Henry Morton Stanleyt Livingstone keresésére, hogy akár holtan, akár élve, de találja meg őt. Livingstone persze nem veszett el. Csak égető szüksége volt utánpótlásra, és meglehetősen beteg is volt. Livingstone egyik embere 1871 novemberében így kiabált, miközben rohant ura házához: „Mzungu anakuja! Mzungu anakuja!” Ez szuahéli nyelven azt jelenti: ’Fehér ember a láthatáron!’

Stanley tulajdonképpen majdnem nyolc hónapja kereste már Livingstone-t. Először Indián keresztül Afrikába utazott, és 1871. január 6-án érkezett a Zanzibár-szigetre. 1871. március 21-én a keleti parton lévő Bagamoyo városából aztán továbbindult hat tonna utánpótlással és 200 felfogadott emberrel. Az 1500 kilométeres expedíció veszélyesnek ígérkezett a feltérképezetlen vidéken! A kiadós esőktől kiöntöttek medrükből a folyók. Stanley és az emberei elkapták a maláriát és egyéb betegségeket, továbbá fáradtak voltak. Kivétel nélkül mindegyik folyóban csak úgy hemzsegtek a krokodilok. Stanley megrökönyödve látta, amikor egy krokodil lehúzta magával és elpusztította az amúgy is kevés szamara közül az egyiket. Egy másik alkalommal Stanley épphogy megmenekült egy krokodil szájából! Mindezek ellenére teljesen biztos volt abban, hogy útja sikeres  lesz. Az arról szóló hírek táplálták reményeit, hogy Ujiji vidékén él egy nagyon idős fehér ember.

Ahogy Stanley közeledett Ujijibe, felkészült a találkozásra. Richard Hall a Stanley című könyvében így ír erről: „Stanley kórosan le volt soványodva, és kimerült volt, mégis úgy érezte, hogy bátrabbnak tűnik [mint más felfedezők], miközben bevonul a városba. Elvégre történelmi pillanat elé nézett, és ő nemcsak átélője lesz ennek, hanem megörökítője is egyben. Az expedíció tagjai közül mindenki a legjobb ruháját vette fel, ami még megmaradt. Stanley új szalagot kötött trópusi sisakjára, tiszta, fehér flanelnadrágot öltött, és kifényesítette bakancsát.”

Stanley így számol be saját szavaival az ezután történtekről: „Az expedíció végre a végéhez közeledik . . . Egy csoport igen tiszteletreméltó arab embert látok; ahogy közeledem, megpillantom közöttük egy idős fehér ember arcát . . . Megemeljük kalapunkat, és én ezt mondom: »Doktor Livingstone, ha nem tévedek.« Ő pedig válaszol: »Igen, az vagyok.«”

Mi történt később?

Stanley eredetileg úgy tervezte, hogy éppen csak addig marad, míg elkészíti interjúját, és megírja a történetet. Livingstone és Stanley között azonban hamar barátság szövődött. Idegenvezetőnk így beszél erről: „Stanley hetekig ott maradt Livingstone-nál, és együtt fedezték fel a Tanganyika-tavat. Stanley próbálta rábeszélni Livingstone-t, hogy térjen vissza Európába, de Livingstone hajthatatlan volt, mindenképpen meg akarta találni a Nílus forrását. Így hát 1872. március 14-én érzékeny búcsút kellett venniük egymástól. Stanley visszament a partra, ahol aztán beszerzett némi utánpótlást, és elküldte Livingstone-nak. Ezek után pedig útnak indult Európába.”

Mi történt Livingstone-nal? Idegenvezetőnk kifejti: „1872 augusztusában Livingstone folytatta a Nílus forrásának felkutatását. Délnek vette útját, Zambiába. Kimerültsége és betegsége azonban nagy árat követelt. 1873. május 1-jén holtan találtak rá. Szolgái . . . bebalzsamozták a testét, a szívét és belső szerveit pedig afrikai földben temették el. Livingstone holttestét azután mintegy 2000 kilométerrel messzebbre vitték, Bagamoyóba, ahol átadták a misszionáriusoknak. Ők megszervezték, hogy hajóval Zanzibárra vigyék, onnan pedig Nagy-Britanniába. Földi maradványai 1874. április 15-én érkeztek Londonba, ahol három nappal később a Westminster-apátságban helyezték végső nyugalomra. Majdnem egy évbe tellett, mire Livingstone teste végre a temetkezési helyére került.”

Stanley visszatért Afrikába, hogy ott folytassa, ahol Livingstone abbahagyta. Stanley expedíciókat vezetett, melyek során felfedezte a Viktória-tó és a Tanganyika-tó térségét, valamint a hatalmas Kongó folyó útvonalát.

Egyszerűen csak csodálni lehet az olyan emberek bátorságát és elszántságát, mint amilyen Livingstone és Stanley volt. A Britannica Hungarica ezt írja Livingstone-ról: A „földrajzi, orvosi és társadalmi felfedezései nyomán felhalmozott adatok máig foglalkoztatják a kutatókat.” És bár Livingstone-ra és Stanleyre ma úgy emlékeznek, mint felfedezőkre, nem pedig úgy, mint egy prédikátorra és egy tudósítóra, munkájuk mégis utat nyitott a Biblia ismerete előtt, hogy aztán évtizedekkel később széles körben elterjedjen azon a területen.

Jehova Tanúi misszionáriusai ezért most több százezer afrikai embernek tudnak segíteni abban, hogy elfogadják a bibliai igazságokat. Sőt, Ujijiben, ahol Stanley először találkozott Livingstone-nal, a Tanúk bibliai igazságot terjesztő munkája annyira közismert, hogy amikor a helybeliek meglátják őket az ajtójuk előtt, nemegyszer elhangzik a szájukból: „Jehova Tanúi, ha nem tévedek.”

[Térkép a 23. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Viktória-tó

Livingstone expedíciói

Fokváros

Port Elizabeth

Kuruman

Ngami-tó

Linyanti

Luanda

Viktória-vízesés

Quelimane

Moçambique

Mikindani

Zanzibár

Chitambo

Tanganyika-tó

Nyangwe

Ujiji, ahol a két férfi találkozott

Stanley ezen az útvonalon kereste Livingstone-t 1871-ben

Zanzibár

Bagamoyo

Ujiji, ahol a két férfi találkozott

[Forrásjelzés]

Térkép: Mountain High Maps® Copyright © 1997 Digital Wisdom, Inc.

[Kép a 22–23. oldalon]

David Livingstone

[Forrásjelzés]

Livingstone: From the book Missionary Travels and Researches in South Africa, 1858

[Kép a 22–23. oldalon]

Henry M. Stanley

[Kép a 23. oldalon]

Viktória-vízesés

[Kép a 24. oldalon]

Egy Jehova Tanúja Ujijiben megosztja másokkal a Biblia igazságát