Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Miért kell energia az élethez?

Miért kell energia az élethez?

Miért kell energia az élethez?

A KIS Miklós 2003 augusztusában született. Egy benzinmotoros autó vitte be édesanyját a szülészetre. Egy széntüzelésű hőerőműnek köszönhetően volt világítás abban a kórházban, ahol világra jött. Földgázzal működő központi fűtés biztosította a meleget abban a szobában, ahol először vett levegőt. Ha ezek közül a hagyományos energiaforrások közül csupán egy nem állt volna rendelkezésre, a kis Miklós élete veszélyben forgott volna.

Modern világunk, melybe Miklós született, számos energiaforrástól függ. Nap mint nap ilyen vagy olyan módon szükségünk van fosszilis tüzelőanyagokra: hogy eljussunk a munkahelyünkre, hogy megfőzzük az ételünket, vagy hogy világítsunk, illetve fűtsünk és hűtsünk az otthonunkban. A Világ Erőforrásai Intézet kijelenti, hogy fosszilis tüzelőanyagokkal „elégítik ki a világ kereskedelmi energiafogyasztásának körülbelül a 90 százalékát”. Az intézet által közreadott egyik 2000-es jelentés ezt írja: „Ami az energiát illeti, a kőolaj * messze a legnagyobb mértékben, összesen 40 százalékkal járul hozzá a világ energiaszükségletének fedezéséhez. Ezt követi a szén 26 százalékkal, és a földgáz körülbelül 24 százalékkal.”

A Bioscience című folyóirat ezt közli: „Egy átlagos amerikai évente körülbelül 93 000 kilowattóra energiát használ fel különböző célokra, például szállításhoz, fűtéshez és hűtéshez. Ez 8000 liter olaj felhasználásának felel meg.” Ausztráliában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Kínában és Lengyelországban az elektromos áramnak több mint a 75 százalékát széntüzelésű erőművek szolgáltatják. India elektromosáram-termelésének 60 százaléka a szénre épül, míg az Egyesült Államokban és Németországban a széntüzelésű hőerőművek az áramtermelésnek több mint a felét adják.

„Kevéssé ismert tény, hogy a világ élelmezését most már a kőolaj segíti — jelenti ki Jeremiah Creedon újságíró az „Élet az olaj megjelenése után” című cikkben. — A kőolajnak és a földgáznak létfontosságú szerepe van a modern mezőgazdaságban a műtrágyakészítéstől kezdve a termények szállításáig” (Utne Reader folyóirat). De mennyire megbízhatók ezek az energiaforrások, melyektől a mai társadalom élete és fennmaradása függ? Lehet őket tisztább energiával helyettesíteni?

[Lábjegyzet]

^ 3. bek. Az olajkitermelés történetéről bővebb tájékoztatás az Ébredjetek! 2003. november 8-ai számának 3—12. oldalán található.