Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Jó útra téríthetők-e az elítéltek?”

„Jó útra téríthetők-e az elítéltek?”

„Jó útra téríthetők-e az elítéltek?”

Ezt a kérdést tette fel az „Ébredjetek!” folyóirat a 2001. május 8-ai számának címlapján. Sok olvasó fejezte ki értékelését ezért a cikksorozatért, amelyben egy beszámoló is volt arról a Biblián alapuló oktatási programról, melyet Jehova Tanúi vezetnek az amerikai Georgia államban levő atlantai szövetségi börtönben. A következőkben néhány részletet közlünk a sok-sok levélből, melyet kaptunk.

▪ „Már nyolc éve vagyok börtönben, és megfigyeltem, hogy az a bibliai oktatómunka, melyet Jehova Tanúi végeznek a börtönökben, igazán sikeres. Amíg az atlantai büntetőintézetben voltam, örömmel dolgoztam együtt öt olyan személlyel, akiket a cikketek is megemlített. Nagyon hálás vagyok a szeretetükért és támogatásukért. Köszönöm, hogy vannak ilyen testvérek, akik szeretetet mutatnak irántunk, akik hibát követtünk el, de megpróbáljuk helyrehozni és igyekszünk jobb emberekké válni” (R. J.).

▪ „Jelenleg egy büntetőintézetben vagyok. A testvérek a helyi Királyság-teremből csodálatos oktatási programot szerveztek itt. Ennek eredményeként egy rabtársam megkeresztelkedett, engem pedig, bár korábban ki voltam közösítve a keresztény gyülekezetből, most már visszafogadtak. Sokan tanulmányozzák a Bibliát. Buzdító tudni, hogy egy olyan oktatómunkában veszünk részt, mely az egész világra kiterjed. Mennyire csodálatos, hogy Jehovát szolgálhatjuk függetlenül attól, hogy éppen hol vagyunk!” (J. M.).

▪ „1970-ben olyan bűntettért börtönöztek be, amelyet nem is követtem el. Tizennégy évet ültem. A börtönben tanulmányozni kezdtem a Bibliát Jehova Tanúival. Mély benyomást tett rám az őszinteségük és a törődésük. Szabadulásom után folytattam a tanulmányozást, és nem sokkal később megkeresztelkedtem. Időnként még mindig elkeserít, és haraggal tölt el, ha arra az igazságtalanságra gondolok, ami ért. De észben tartom azt, hogy a közeljövőben Jehova véget vet minden igazságtalanságnak és szenvedésnek. Az elítéltek jó útra téríthetők, ha követik a Bibliában található útmutatásokat. Hálásak lehetnek a szorgalmas testvérek erőfeszítéseiért is, akik időt szánnak arra, hogy segítsenek nekik. Én mindenképpen hálás vagyok!” (R. S.).

▪ „Amikor börtönbe zártak, cigarettáztam, kábítószereztem, csúnyán beszéltem, és nem tiszteltem semmilyen hatalmat. Egy banda tagja is voltam. Ezenkívül ki voltam közösítve a keresztény gyülekezetből. Most már visszafogadtak, és szépen haladok előre. Az igazságnak köszönhetően úgy érzem, hogy már szabad vagyok!” (I. G.).