Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Ki Jézus Krisztus?

Ki Jézus Krisztus?

Ki Jézus Krisztus?

MEGBÍZHATÓ történelmi adatok szerint több mint 2000 évvel ezelőtt Júdea földjén egy kisvárosban, Betlehemben, egy Jézus nevű ember született. Jeruzsálem királya Nagy Heródes volt abban az időben, a római császár pedig Augusztusz (Máté 2:1; Lukács 2:1–7). Az első két évszázad római történészei nem nagyon emlegették Jézust, mivel akkoriban Róma uralkodói el akarták nyomni a kereszténységet.

Ugyanakkor a The Historians’ History of the World című mű megjegyzi: „Jézus tevékenységének történelmi hatása még szigorú világi szempontok alapján is sokkal hatalmasabb, mint bármely más történelmi személyiségé. Születésével egy új korszak kezdődött el, amelyet a világ főbb civilizációi elismernek.”

A Time magazin kijelentette, hogy több könyv íródott Jézusról, mint bárki másról a történelemben. Sok ilyen mű Jézus kilétét próbálja megfejteni, azt, hogy ki is ő valójában. Ez a téma alighanem több vitát kavart már, mint az emberi történelem során felmerült bármely más kérdés.

A Jézus kiléte körüli első kérdések

Amikor Mária megtudta, hogy gyermeke fog születni, és Jézusnak kell neveznie, megkérdezte: „Hogyan lesz ez, hiszen nekem nincs nemi kapcsolatom férfival?” Isten angyala, Gábriel ezt felelte: „a Legfelségesebb ereje árnyékol be téged. Ezért is lesz, hogy a születendőt szentnek fogják hívni, Isten Fiának” (Lukács 1:30–35).

A későbbiekben Jézus olyan csodákat hajtott végre, melyek ámulatba ejtették az apostolait. Amikor majdnem elsüllyedt a csónakjuk egy hatalmas szélviharban a Galileai-tengeren, Jézus megdorgálta és lecsendesítette a szelet: „Hallgass! Némulj el!” Az apostolok döbbenetükben így kiáltottak: „Hát ki ez?” (Márk 4:35–41; Máté 8:23–27).

Jézus napjaiban sokan tudakozódtak afelől, hogy ki ő valójában, ezért Jézus megkérdezte az apostolait, hogy kinek mondják őt az emberek. Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások Jeremiásnak vagy a próféták egyikének.” Vagyis olyan embereknek, akik akkor már mind halottak voltak. Majd Jézus megkérdezte: „»Hát ti kinek mondotok engem?« Simon Péter így válaszolt: »Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.«” Még a démonok — a gonosz angyalok — is ezt mondták Jézusról: „Te vagy az Isten Fia!” (Máté 16:13–16; Lukács 4:41).

Kinek mondta magát Jézus?

Bár Jézus nem sokszor utalt magára Isten Fiaként, elismerte, hogy az (Márk 14:61, 62; János 3:18; 5:25, 26; 11:4). Ellenben majdnem mindig ’az Emberfiának’ nevezte magát. Azzal, hogy így azonosította magát, kiemelte, hogy emberi teremtményként született, igazi hús-vér férfi volt. Ezzel azt is elárulta, hogy ő Dániel látomásában az ’emberfia’, aki megjelenik a Mindenható Isten — ’az Öregkorú’ — színe előtt (Máté 20:28; Dániel 7:13).

Jézus nem hirdette magáról, hogy ő az Isten Fia, inkább hagyta, hogy az emberek maguk jöjjenek rá erre. És végül nemcsak az apostolai, hanem mások is ezt a következtetést vonták le, például Keresztelő János, és Jézus egyik ismerőse, Márta is (János 1:29–34; 11:27). Ezek az emberek hitték, hogy Jézus a megígért Messiás. Megtudták, hogy Jézus hatalmas szellemszemélyként élt az égben, és Isten csoda folytán áthelyezte az életét egy szűznek, Máriának a méhébe (Ézsaiás 7:14; Máté 1:20–23).

Az első emberhez, Ádámhoz hasonlatos

Jézus sok szempontból olyan volt, mint az első ember, Ádám. Például mindketten tökéletesek voltak, és nem volt emberi apjuk (1Mózes 2:7, 15). Ezért a Biblia úgy nevezi Jézust, hogy „az utolsó Ádám”; tökéletes ember volt, aki „megfelelő váltságul” szolgálhatott. Vagyis Jézus élete egyenértékű volt „az első ember, Ádám” életével, akit Isten tökéletes embernek teremtett (1Korintusz 15:45; 1Timóteusz 2:5, 6).

Az első Ádámot a Biblia ’Isten fiának’ nevezi (Lukács 3:38). Az az Ádám azonban elvesztette becses kapcsolatát Istennel mint fiú, amikor szántszándékkal engedetlenné vált. Jézus ellenben mindig hűséges volt égi Atyjához, és Isten helyeselt Fia maradt (Máté 3:17; 17:5). A Biblia azt mondja, hogy mindenkinek, aki hitet gyakorol Jézusban, és elfogadja őt Megmentőként, örök élete lehet (János 3:16, 36; Cselekedetek 5:31; Róma 5:12, 17–19).

Néhányan azonban azt állítják, hogy Jézus nem pusztán Isten Fia, hanem maga az Isten. Szerintük ő is, és az Atyja is Mindenható Isten. Vajon igazuk van? Jézus valamiképpen csakugyan része Istennek? Mondott ilyet Jézus, vagy a Biblia bármelyik írója? Tulajdonképpen ki az egyedüli igaz Isten? Kivel azonosította Őt Jézus? Nézzük meg.

[Kiemelt rész/kép a 4. oldalon]

A valaha élt legismertebb személy

Jézus élettörténetét négy kortársa örökítette meg — Máté, Márk, Lukács és János —, akik közül kettőnek szoros kapcsolata volt vele. Könyveik, melyeket a nevükről neveztek el, evangéliumokként ismertek. Az evangéliumok egyes részei több mint kétezer nyelven olvashatók. Ezek a rövid művek általában más könyvekkel együtt jelennek meg abban a műben, mely Biblia néven ismert. Az evangéliumoknak — akár önmagukban, akár a Biblia részeként — jóval nagyobb a példányszámuk, mint bármely más könyvnek a történelem folyamán. Nem csoda, hogy Jézus a valaha élt legismertebb személy!

[Kép a 3. oldalon]

„Hát ki ez?” — kérdezték az apostolok