Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Megpróbáljak az interneten társat keresni?”

„Megpróbáljak az interneten társat keresni?”

Fiatalok kérdezik:

„Megpróbáljak az interneten társat keresni?”

„Mindennap e-maileztünk egymással. Elterveztük, hogy hol fogunk lakni és dolgozni. Rám volt bízva a jegygyűrűk megvásárlása. Még egy hónapja sem ismertük egymást, személyesen pedig még soha nem találkoztunk” (Monika *, Ausztria).

NAGYON szeretnél találkozni valakivel, akit közelebbről megismerhetsz, aki egyszer talán a házastársad lesz. De eddigi próbálkozásaid nem jártak sikerrel. A barátaid és a családod csupa jó szándékból megpróbál összehozni valakivel, de inkább szégyenbe hoznak vele, és elkeseredettebb vagy, mint valaha. Ezért azon gondolkodsz, hogy megpróbálj-e a technika vívmányai által segítséget kapni.

Számítógépes társadalmunkban úgy gondolhatja az ember, hogy csak néhány kattintás, és rátalálhat a hozzáillő házastársra. Néhányan azt mondják, mindössze annyit kell tenned, hogy keresel egy olyan weboldalt, csevegőt vagy elektronikus fórumot, amely kifejezetten egyedülállóknak lett létrehozva. A The New York Times azt írja, hogy az egyik hónapban csak az Egyesült Államokban 45 millió ember látogatott meg internetes párkereső oldalakat. * Egy világhálós társközvetítő cég azt állítja, hogy 240 országban több mint kilencmillióan használják a szolgáltatásukat.

A virtuális randevúzás vonzereje

Szégyenlős vagy, és nehezen megy az ismerkedés? Félsz az elutasítástól? Vagy egyszerűen csak úgy érzed, hogy a környéketeken kevesen vannak, akik szóba jöhetnének? Akkor lehet, hogy csábít a számítógépes randevúzás gondolata. Vonzó lehet például, hogy az internetes párkereső szolgáltatások azt ígérik, megválogathatod, hogy kivel „randevúzol”. A keresőablakokban megjeleníthetők a korosztályok, az ország szerinti lakhely, a személyiségbeli vonások, valamint a társkeresők fényképe és internetes álneve is. A választás lehetőségével felfegyverkezve úgy tűnhet, hogy a virtuális randevúzás eredményesebb, és kevesebb stresszel jár, mint a személyes találkozás.

De mi a valóság? Csakugyan tartós boldogsághoz vezet a virtuális randevúzás? Nos, egy hatéves időszak alatt az egyik társkereső szolgáltatást 11 millió ember vette igénybe, de csak 1475 házasságra került sor. Egy másik szolgáltatóhoz több mint egymillióan jelentkeztek be, de mindössze 75 házasság megkötéséről van bizonyíték! Mi a gond ezzel a tendenciával?

Valós képet kaptok egymásról?

„Az interneten mindenki vonzónak, őszintének és sikeresnek tűnik” — jegyezte meg egy újságcikk. De vajon mennyire valósághű az információ, amit az emberek magukról közölnek? Egy másik cikk így fogalmaz: „Benne van a pakliban, hogy mindenki hazudik egy kicsit.” Egy népszerű tinimagazin szerkesztője elhatározta, hogy utánajár ennek. Bejelentkezett a három leglátogatottabb netes párkereső szolgáltatóhoz, és rövid időn belül számos ajánlatot kapott. Hamarosan több férfival randevúzott. Az eredmény? Katasztrofális! A férfiak égbekiáltó hazugságokat közöltek magukról. A szerkesztő erre figyelmeztet: „Saját tapasztalatból mondom: hazudnak.”

Kis dolognak tűnhet, ha valaki elferdíti az igazságot a magasságáról és a testsúlyáról. „A külső nem olyan fontos” — érvelhetnek egyesek. Igaz, és maga a Biblia is kijelenti, hogy „csalárd lehet a báj, és hiábavaló lehet a szépség” (Példabeszédek 31:30). De vajon jó, ha látszólag jelentéktelen hazugságokkal indul egy kapcsolat? (Lukács 16:10). Mennyire bízhatsz meg abban, amit más dolgokról mond, komolyabb dolgokról, például a céljairól? A Biblia ezt mondja: „Igazságot szóljatok egymásnak!” (Zakariás 8:16). Igen, egy olyan kapcsolatnak, amely megerősödhet, az őszinteség az alapja.

A virtuális randevúzás azonban gyakran alaptalan ábrándokra épül. A Newsweek egyik cikke ezt írja: „A felhasználók gondosan át- meg átfogalmazhatják az e-mailjeiket, hogy a legjobb színben tüntessék fel magukat . . . Az eredmény az, hogy mindkét fél csupa jó visszajelzést kap a másiktól: az kedvesnek és érdeklődőnek tűnik, ezért te is kedves és érdeklődő vagy.” A New York-i Rensselaer Műszaki Főiskola egyik professzora, aki az interneten szövődő kapcsolatokat tanulmányozza, azt mondja, hogy ilyen körülmények között nagyon könnyen szoros érzelmi kötelék alakulhat ki két ember között. De, ahogy azt sokan észrevették, ez a kötelék nem elég egy boldog házassághoz. Egy férfi a következőket írta a virtuális randevúzás terén szerzett tapasztalatairól: „Csapda! A képzeleted pontosan olyan részletekkel egészíti ki a hiányzó információt, amilyennek a másik személyt látni szeretnéd.”

Szemtől szembe

Néhányan azonban úgy gondolják, hogy a személyes kapcsolat hiánya határozottan célravezető: az internetes randevúzás segít a leendő pároknak, hogy a külső megjelenés ne vonja el a figyelmüket a belső tulajdonságokról. Az igaz, hogy a Biblia arra buzdít minket, hogy a tulajdonságokra összpontosítsunk (1Péter 3:4). A gond az, hogy egy számítógépen létesített kapcsolatban nem figyelheted meg a másik gesztusait, mosolyát vagy arckifejezését. Nem látod, hogyan bánik másokkal, vagy hogyan viselkedik egy-egy feszült helyzetben. Ezek a részletek pedig nagyon fontosak ahhoz, hogy eldönthesd, olyan valakivel van-e dolgod, akiben meg tudsz majd bízni, és akit szeretni tudsz. Olvasd el, mit ír a Biblia a szeretetről az 1Korintusz 13:4, 5-ben. Figyeld meg, hogy a szeretet nem szavakban nyilvánul meg, hanem a viselkedésben. Ezért időt kell szánnod arra, hogy megfigyeld a másik személyt, hogy megállapíthasd, a tettei összhangban vannak-e a szavaival.

A párok gyakran már a kapcsolat elején megosztják egymással a legmélyebb érzéseiket, anélkül hogy tisztában lennének ezekkel a rendkívül fontos részletekkel. Meggondolatlanul és sietősen néhányan komoly romantikus kötelezettségeket vállalnak, pedig még alig ismerik egymást. Egy cikk „Az interneten tényleg vak a szerelem” címmel leírja egy pár történetét, akik majdnem 13 000 kilométerre laktak egymástól, és az interneten ismerkedtek meg. Három héttel később sor került a nagy találkozásra. „A szempillája vastagon ki volt festve — mesélte a férfi. — Én nem járok olyan nőkkel, akik festik a szempillájukat.” A kapcsolatuk itt véget is ért. Egy másik pár első találkozása olyan katasztrofálisan sikeredett, hogy a férfi, aki előzőleg kifizette a barátnője repülőjegyét, töröltette a visszautat!

Egy fiatal nő, Edit is randevúzott valakivel az interneten. Elmeséli, mi történt: „Olyan jó volt a kapcsolat, hogy már-már hihetetlennek tűnt. Azt terveztük, hogy összeházasodunk.” De amikor személyesen is találkoztak, a kapcsolatuk kudarcba fulladt. „Nem az volt, akinek gondoltam. Mindent megkritizált, és mindenre panaszkodott. Egyszerűen nem láttam módját, hogy hogyan működhetne egy ilyen kapcsolat.” Egy héttel később Edit és a barátja szakítottak. Edit teljesen kiábrándult volt a történtek miatt.

A számítógépes randevúzás fantáziavilágában az érzelmek túlságosan hamar a tetőfokukra hághatnak. Emiatt, ha a kapcsolat nem sikerül — ami több mint valószínű —, nagyon összetörhet a szíved. „Aki a saját szívében bízik, az ostoba” — figyelmeztet a Példabeszédek 28:26. Nem, egyáltalán nem lenne bölcs dolog ábrándokra és érzelmekre alapoznod egy ilyen komoly döntést. A példabeszéd ezért így folytatódik: „aki viszont bölcsességben jár, megmenekül.”

Az elhamarkodottság veszélyei

Nem vitás, hogy ostobaság lenne belerohanni egy kapcsolatba, amikor még alig ismeritek egymást. Az angol író, Shakespeare kijelentette: „Gyors házasság ritkán üt ki jól.” A Biblia tanácsa még lényegre törőbb: „aki . . . hirtelenkedik, szükségre jut” (Példabeszédek 21:5).

Sajnálatos, de sokan, akik az interneten randevúznak, igaznak találják ezeket a szavakat. Miután a cikk elején említett Monika mindössze egy hónapot levelezett valakivel az interneten, azt hitte, beteljesedett a vágya, és társra talált. De annak ellenére, hogy már a házasságot tervezték, sőt a jegygyűrűről is beszéltek, siettetett kapcsolatuk „nagy bánatba” torkollott.

Megóvhatod magad a fájdalomtól, ha megfogadod a Biblia tanácsát: „Eszes az, aki látja a bajt, és elrejtőzik, a tapasztalatlanok viszont mennek tovább, és elszenvedik a büntetést” (Példabeszédek 22:3). De a csalódottságon és szívfájdalmon kívül más veszélyek is rejlenek az internetes randevúzásban. Egy későbbi cikk ezeket a veszélyeket fogja megvizsgálni.

[Lábjegyzetek]

^ 3. bek. Néhány nevet megváltoztattunk.

^ 5. bek. A Heti Világgazdaság című hírmagazin szerint Magyarországon negyedmillió 15 és 35 év közötti ember, vagyis a korosztály tíz százaléka próbál az interneten társat találni.

[Kép a 17. oldalon]

Az interneten az emberek gyakran túloznak, vagy hazugságokat közölnek magukról

[Kép a 18. oldalon]

A sok romantikus e-mail után egy személyes találkozás kiábrándító lehet