Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Egy sérült veréb új otthonra lel

Egy sérült veréb új otthonra lel

Egy sérült veréb új otthonra lel

„NEM CSAK teher lesz ez nekünk?” Ez volt az első reakcióm, amikor a feleségem hazahozott egy kis házi verebet, amely kiesett a fészkéből. Amikor jobban szemügyre vettem a reszkető madarat, meglágyult a szívem. Ám azon tűnődtem, hogy vajon hogy fog életben maradni ez a gyenge kis teremtmény. *

Először nógatnunk kellett a vendégünket, hogy egyen egy kis pépesített ételt. De másnap már rendszeresen kiabált, ha enni akart. Akkora lármát csapott, hogy még a lépcsőházban is hallani lehetett, pedig a lakásunknak dupla ajtaja van!

A veréb tollazata elárulta, hogy madarunk egy tojó. Idővel erőre kapott, és már repülni is tudott. De sehogy sem sikerült visszaküldenünk őt a szabadba! „Talán nincs elég bátorsága elhagyni a lakást” — morfondíroztunk. Vettünk hát egy kalitkát, és befogadtuk a kis verebet. „Spatzi” lett a neve, ami német nyelven a „veréb” becézett alakja.

Egyik nap rizst főztünk, ami szerintünk Spatzi egyik kedvenc étele. A rizs még nagyon forró volt, ezért a feleségem félrerakta, és helyette néhány magot hintett Spatzi elé. Erre mit csinált a mi kis madarunk? Megbillentette a fejét, és a csőrével lelökdöste őket az asztalról! A feleségemmel meglepetten egymásra néztünk, és kitört belőlünk a nevetés. Gyorsan elé tettünk egy kis rizst, ami már kihűlt. Spatzi szemmel láthatóan meg volt elégedve vele!

Ennek az elragadó kis madárnak a gondozása Jézus szavait juttatja eszünkbe, melyeket a tanítványainak mondott: „Vajon nem két verebet adnak egy csekély értékű pénzérméért? Mégsem esik a földre egy sem közülük Atyátok tudta nélkül.” Majd így szólt hozzájuk: „Ne féljetek hát, ti sok verébnél többet értek” (Máté 10:29–31).

Mennyire vigasztaló tudni, hogy Jehova látja a szenvedéseinket, és nem felejti a kitartásunkat (Ézsaiás 63:9; Héberek 6:10). Igen, egy kismadár iránt érzett könyörületünk csak jelképe annak a szeretetnek, melyet Jehova Isten érez azok iránt, akik szolgálják őt. (Beküldött cikk.)

[Lábjegyzet]

^ 2. bek. Esetenként egy beteg vagy sérült madár ápolása veszélyeztetheti az egészséget, és sértheti a helyi rendeleteket.