A Biblia nézőpontja

Kell-e ikonokat használni az imádatban?

GÖRÖGORSZÁG egyik szigetén, Tínoszon minden évben nagyszabású vallási ünnepséget rendeznek augusztus 15-én. Ezrek gyűlnek össze, hogy hódoljanak Jézus anyjának, Máriának és az ikonjának *, mely a közhiedelem szerint csodatévő erővel bír. Egy görög ortodox forrásmű ezt írja: „Különleges hittel és ájtatossággal tiszteljük a Legszentebb Istenanyát, Urunk Anyját, és oltalmat, menedéket, segítséget kérünk tőle. A csodatévő szentekhez — szent férfiakhoz és asszonyokhoz — folyamodunk testi-lelki szükségleteink kielégítéséért . . . Mélységes áhítattal csókoljuk meg és tiszteljük szent ereklyéiket és ikonjaikat.”

Sok más, magát kereszténynek valló ember olyan felekezetekhez tartozik, amelyekben hasonló szokásokat gyakorolnak az imádat során. De vajon a Biblia tanításai támogatják azt, hogy ikonokat kell használni az imádatban?

A korai keresztények

Figyeljük meg, mi történt i. sz. 50 körül, amikor Pál apostol Athénban járt. Ebben a városban nagyon fontosnak tartották, hogy képeket és szobrokat használjanak az imádatban. Pál elmagyarázta az athéniaknak, hogy Isten „kézzel készített templomokban nem lakik, sem emberi kezek nem szolgálják ki őt, mintha szüksége volna bármire is . . . tehát . . . nem szabad azt hinnünk, hogy az isteni Lény aranyhoz, ezüsthöz vagy kőhöz hasonló, olyasmihez, amit az emberi művészet és elgondolás formált meg” (Cselekedetek 17:24, 25, 29).

 Az Újszövetségnek is nevezett Keresztény Görög Iratokban számos hasonló intés található a bálványimádással kapcsolatban. János apostol például felszólította a keresztényeket: „őrizzétek meg magatokat a bálványoktól!” (1János 5:21). Pál ezt kérdezte a korintusziaktól: „mi egyezsége van Isten templomának a bálványokkal?” (2Korintusz 6:16). A korai keresztények közül előzőleg sokan használtak vallásos képeket, szobrokat az imádatukban. Pál erre emlékeztette a tesszalonikaiakat, amikor ezt írta nekik: „az Istenhez [tértetek] bálványaitoktól, hogy rabszolgaként szolgáljatok egy élő és igaz Istennek” (1Tesszalonika 1:9). Nem kétséges, hogy ezek a keresztények ugyanúgy gondolkodtak az ikonokról, mint János és Pál.

A „keresztények” ikonokat kezdenek használni

Az Encyclopædia Britannica arról tájékoztat, hogy „a keresztény egyház első három évszázadában . . . nem létezett keresztény művészet mint olyan, és az egyház általában minden erejével ellenezte azt. Alexandriai Kelemen például azért bírálta a (pogány) vallásos művészetet, mert az arra ösztönözte az embereket, hogy a Teremtő helyett teremtett dolgokat imádjanak.”

Akkor hogyan váltak oly népszerűvé az ikonok? Az imént idézett forrásmű így folytatja: „A harmadik század közepe táján a kialakulóban levő ábrázoló művészet kezdett elterjedni és elfogadottá válni a keresztény egyházban, de egyes gyülekezetekben heves ellenállásra talált. A képek csak akkor kerültek a templomokba, és akkor kezdtek meghonosodni a népszerű keresztény vallásgyakorlatban, amikor a kereszténység Konstantin császár uralkodása alatt, a negyedik század elején államvallássá vált.”

A pogányok sokasága körében, akik immár kereszténynek vallották magukat, szokás volt a császár arcképét imádni. „A császárkultusszal összhangban az emberek a császár vászonra vagy fára festett arcképét imádták, és innen már csak egy kis lépés volt az ikonok iránti hódolat” — fejti ki John Taylor az Icon Painting című könyvében. A pogány képimádatot tehát Jézus, Mária, angyalok és „szentek” képeinek a tisztelete váltotta fel. Ezeket a képeket először csak a templomokban használták, de aztán fokozatosan elterjedt, hogy emberek milliói otthon is tartottak képeket, és hódoltak előttük.

„Szellemmel és igazsággal” bemutatott imádat

Jézus azt mondta a hallgatóinak, hogy Isten szolgáinak „szellemmel és igazsággal” kell imádatot bemutatniuk (János 4:24). Amikor tehát egy őszinte ember szeretné megtudni az igazságot arról, hogy helyes-e ikonokat használni az imádatban, Isten Szavához kell fordulnia felvilágosításért.

A Bibliában például megtalálhatjuk Jézus következő kijelentését: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csakis énáltalam” (János 14:6). Pál leszögezte, hogy „e g y Isten van, és e g y közvetítő Isten és emberek között: egy ember, Krisztus Jézus”, és hogy ’Krisztus szót emel érdekünkben’ (1Timóteusz 2:5; Róma 8:34). Ez még jelentőségteljesebbé válik, amikor arról olvasunk, hogy Krisztus képes rá, „hogy teljesen megmentse azokat, akik általa járulnak az Isten elé, mert mindenkor él, hogy szót emeljen érdekükben” (Héberek 7:25). Jézus Krisztus nevében kell Isten elé járulnunk. Senki más nem léphet a helyébe, legkevésbé egy élettelen ikon. Ez az Isten Szavából származó ismeret minden igazságkeresőnek tud segíteni, hogy megtalálja a módját annak, hogy ’szellemmel és igazsággal imádja az Atyát’, és tapasztalja az ebből a különb imádati formából fakadó áldásokat. Ahogy Jézus mondta, „az Atya is ilyeneket keres, hogy imádják őt” (János 4:23).

[Lábjegyzet]

[Kép forrásának jelzése a 20. oldalon]

Boris Subacic/AFP/Getty Images