Majdhogynem ehető!

Az Ébredjetek! japán írójától

A SZEMED rászegeződik, finomnak tűnik. Éhes leszel, beindul a nyáltermelésed. Ám furcsamód, ennek az „ételnek” nincs illata, íze és tápértéke sem. Nem romlik meg, és hűtést sem igényel. Mi ez? Japánban egyértelmű erre a válasz: a műanyag étel, vagyis az étterem étlapján lévő kínálat műanyag másolata. Mérete, formája és színe szakasztott mása az eredeti fogásoknak.

A mintákból nagy a választék. Készülnek utánzatok olyan hagyományos japán ínyencségekről, mint a szusi, de még olasz ételekről is, például a pizzáról és a spagettiről is. Az italokról, az előételekről és az édességekről sem feledkeznek meg. A kínálat megdöbbentő. Bármily hihetetlen, van olyan gyártó, mely több mint 10 000-féle étel, illetve ital másolatát állítja elő!

A műanyag étel igazinak tűnik. Mesterien kidolgozzák az apró részleteket: pici dudorok kerülnek a sült csirke bőrére, a görögdinnyeszelet magjai összevissza vannak odapötyögtetve,  a salátalevelek pedig csipkézettek. De hogyan váltak ilyen népszerűvé a japán éttermekben a műanyag ételek?

A XIX. század végén Japánban néhány étterem közszemlére tette kínálatát. Az volt ezzel a céljuk, hogy a járókelők anélkül vehessék szemügyre a számukra ismeretlen ételeket, hogy be kelljen menniük a vendéglőbe. A harapnivaló persze nemcsak az embereket vonzotta, hanem az állatokat is, egyebek közt a legyeket. A meleg és a pára következtében az étel megromlott, és drága volt mindennap elkészíteni a mintákat.

A későbbiekben festett viaszból készült másolattal helyettesítették az igazi étkeket. A viasznak azonban volt egy nagy hátulütője, mégpedig az, hogy a melegben elveszítette a formáját. A viaszt végül a műanyag váltotta fel. Végre volt valami, ami tartós, ugyanakkor ellenáll a hőnek, és a kívánatos egyedeket, az embereket vonzza. De hogyan készülnek a műanyag másolatok?

Először is kialakítanak egy öntőformát az ételről. Ha egy hússzeletről van szó, négyzet alakú tartályba rakják azt, majd szilikonnal borítják be, hogy elfedje. Ha a forma megkeményedik, kiborítják a tartályból. Eltávolítják belőle a húst, és ott marad a lenyomat. Színes műanyagot öntenek a formába, majd körülbelül 80 Celsius-fokon kiégetik. Mihelyt kihűlt, kiemelik a műhúst. Ekkor kezdődhet a festés.

Egy szendvicsnél mindegyik hozzávalóról — kenyérről, húsról, sajtról és salátáról — egyenként öntőformát kell készíteni. Utána, mint az igazi szendvics elkészítésekor, a hozzávalókat a két kenyérszelet közé kell halmozni, egymás tetejére. A műanyag szendvicsnél azonban ragasztó tartja össze a darabokat.

Bizonyos értelemben a műanyagétel-készítés művészet. „Ahhoz, hogy a műanyag étel valósághű legyen, alaposan szemügyre kell venni az eredetit — mondja Kanejama Kacudzsi, aki már 23 éve van a szakmában. — Az emberek úgy gondolnak az ételre, mint amit el kell fogyasztani, mi viszont úgy, mint amiről mintát kell készíteni.”

Ha az ember gondosan megvizsgálja a frissen főtt japán rizst, láthatja, hogy az egyes szemek külön-külön állnak egymástól. A csészében a szemek „halmaza enyhén emelkedik, és középen kis csúcsot alkot” — magyarázza Kanejama úr. Ennek a hatásnak az eléréséhez minden egyes szemet külön kell megformázni. A szemek egymásra rakása nem elég, mert lapos lesz az egész. A rizsszemeket aprólékos munkával olyan helyzetbe kell állítani és ragasztani, hogy kialakuljon a valódi rizshalmaz vonulata. Minél élethűbb az étel, annál kívánatosabb azoknak, akik behatóan vizsgálják.

Többéves tapasztalat által válik valaki ügyes műételkészítővé. Az inasok általában az első néhány évet az alapfogások elsajátításával töltik, és egyszerű élelmiszereket próbálnak megmintázni, például gombákat. Úgy tíz év kell ahhoz, hogy valaki valószerű másolatot tudjon készíteni egy frissen fogott halról, annak mindenféle sajátosságáról és a színéről. Körülbelül 15 év után mondhatja el valaki magáról, hogy e mesterség szakembere.

Ha valamikor Japánban elsétálsz egy étterem előtt, és összefut a szádban a nyál a kitett fogások láttán, gondolj arra, hogy micsoda munka volt a kidolgozásuk. Talán felvetődik benned, hogy mihez kell nagyobb ügyesség: az igazi étel elkészítéséhez, avagy a műanyag másolatának a megalkotásához.

[Kiemelt rész a 27. oldalon]

A kamerák kereszttüzében

A következő alkalommal, amikor egy mozifilmben, tévéműsorban vagy reklámban valamilyen ételt látsz, nyisd ki jól a szemed, mert lehet, hogy nem is valódi. Chris Oliver, egy Los Angeles-i „étel-formatervező”, elmondja, hogy a műételek ideálisak, amikor egy filmjelenetet hosszú órákon át vesznek fel. „Ezek a hasonmások drágábbak, mint az igazi étel, de jóval praktikusabbak” — mondja. Ami azt illeti, a kamerák meleg fényében a műanyag ételek kiváló helyettesítői a valódiaknak.

[Kép a 26. oldalon]

Melyik az igazi? (Válasz a 27. oldalon)

Válasz: Az azon a tálcán lévő, melyet a hölgy a jobb kezében tart.

[Képek forrásának jelzése a 26. oldalon]

Alsó képek: Hachiman Town, Gujyo City, Gifu Prefecture, Japan