Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Tiszta otthon — Mindannyian hozzájárulhatunk

Tiszta otthon — Mindannyian hozzájárulhatunk

Tiszta otthon — Mindannyian hozzájárulhatunk

Az Ébredjetek! mexikói írójától

MILYEN kellemes érzés tiszta, szennyezetlen környezetben élni! De mivel növekszik a szemét mennyisége a városokban, egyre nehezebb a tisztaság és a rend megőrzése.

Az önkormányzatok a szemétszállítás megszervezésével igyekszenek tisztán tartani az utcákat, ennek ellenére bizonyos helyeken felhalmozódik a szemét, ami nem valami szívderítő látvány, arról nem is szólva, hogy veszélyes az egészségre. Az összegyűlt hulladék hozzájárulhat a patkányok, csótányok és egyéb, betegségterjesztő kártevők elszaporodásához. Lehet ez ellen tenni? Igen, lehet, mégpedig azzal, ha tiszta és takaros az otthonod és a környéke.

A helyes szemléletmód

Némelyek úgy gondolják, hogy a piszkos környék vagy lakás a szegénység velejárója. Ám ennek nem kell feltétlenül így lennie. Bár anyagiak híján nehezebb tisztán megőrizni a környezetünket, egy spanyol mondás úgy tartja, hogy „a szegénység és a tisztaság nem zárja ki egymást”. Másrészt egyáltalán nem biztos, hogy azok, akiknek elegendő pénzük van, tisztaságot tartanak maguk körül.

Akkor lesz tisztaság a házunkban és körülötte, ha a szemléletmódunk tettekre indít minket. Az otthon tisztaságának a megőrzése valójában nagyban annak függvénye, hogy milyen az egész család gondolkodása. Ennélfogva jó megvizsgálni, hogy mivel járulhatunk hozzá mindannyian az otthonunk és a szomszédságunk tisztán tartásához.

Rendszeres takarítás

A jelek szerint az anyák házimunkája kifogyhatatlan. Megfőznek, iskolába indítják a gyermekeiket, és emellett azon igyekszenek, hogy tisztán tartsák a lakást és a környékét. Észrevetted már, hogy gyakran az anyák szedik össze a szennyes ruhát és más, személyes holmikat, melyeket a gyermekek szanaszét hagynak a szobájukban? Egy meghatározott takarítási beosztás, melynek véghezviteléből az egész család kiveszi részét, könnyíthet az anyák terhén.

Néhány feleség úgy látja, hogy van, amit naponta kell ellenőrizni és takarítani, míg a ház egyes területeit elég hetente vagy havonta egyszer rendbe tenni. És vannak olyan teendők, melyeket évente érdemes beütemezni. Jehova Tanúi országonkénti fiókhivatalaiban, a Bétel-otthonokban például évente egyszer alaposan kitakarítják a szekrényeket. Ez jó alkalom arra, hogy megszabaduljanak olyan holmiktól, melyeket nem használnak, és rendet rakjanak a szekrényben. Ezenkívül rendszeresen letisztítják a falakról a foltokat is.

A lakás egyes helyeinek, köztük a fürdőszobának, a tisztán tartása elengedhetetlen a jó egészséghez. Bár apróbb dolgokat naponta el kell végezni, alaposabb — mondjuk heti egyszeri — takarítással lehet megelőzni a baktériumok elszaporodását. Némelyek azt gondolják, hogy nem lehet elkerülni a vécécsésze elszíneződését, és nem is érdemes próbálkozni az efféle szenny eltávolításával. De vannak olyan otthonok, ahol a vécé teljesen tiszta, és csillog-villog az állandó takarításnak és a megfelelő szerek használatának köszönhetően.

A konyha is gondos takarítást igényel. Jóllehet az ember naponta elmosogat, és a tűzhelyet, valamint az előkészítő felületeket naponta letakarítja, időnként — havonta legalább egyszer — szükséges az alaposabb tisztítás, például a készülékek mögött és a mosogató alatt. Az éléskamra és a konyhaszekrények gyakori takarításával megelőzhető, hogy csótányok és egyéb, káros rovarok befészkeljék magukat oda.

A család együttműködése

Néhány szülő elvárja a gyermekeitől, és rászoktatja őket, hogy mielőtt elmennek reggel az iskolába, ágyazzanak be, a piszkos ruháikat tegyék a kijelölt helyre, és rakják rendbe a holmijukat. Mindenkinek haszna származik abból, ha a lakásban mindennek megvan a helye, és mindent a helyére is raknak.

A család egyes tagjait meg lehet bízni konkrét feladatokkal, vagy rájuk lehet bízni a ház egy adott részének a takarítását. Például: Az apa tartja rendben a garázst, és takarítja ki alaposan évente legalább egyszer? Tud neki segíteni ebben az egyik gyerek? Kinek a feladata a gazolás a kertben vagy a fűnyírás? Milyen gyakran kell erre sort keríteni, hogy a ház tájéka takaros legyen? Van-e padlás vagy fészer, melyet át kell nézni, hogy a felesleges holmik ki legyenek dobva, és rend legyen? Ki végezze ezt el? Vannak szülők, akik a gyermekeiket, hol az egyiket, hol a másikat bízzák meg ilyen feladatokkal.

Vagyis fontos egy jó ütemterv a lakás rendben tartására. Akár egyedül végzed a takarítást, akár a családoddal, akár felveszel egy segítőt, kell egy meghatározott terv. Egy anya, akinek nagyon rendes az otthona, elmondja, hogyan működik együtt az egész család a takarításban: „Felosztjuk a házimunkát a három lányom és köztem. Norma Adriana takarítja ki a nappalit és a két hálószobát. Ő felelős az udvarért és az utcáért is. Ana Joaquina tartja rendben a konyhát. Én mosok és gondoskodok egyéb dolgokról, María del Carmen pedig mosogat.”

Rend a ház körül

Mi a helyzet a házon kívül? Akár „palotában” laksz, akár szerény az otthonod, a takarítás és a karbantartás a ház körül is szükséges. Leeshet például a kertkapuról az egyik csuklópánt. Milyen csúnya, ha nem javítják meg a kaput, és végül leesik! Ugyanilyen elszomorító látvány a ház bejáratánál vagy a járdán felhalmozódó szemét. Dobozok, eszközök és egyéb tárgyak is heverhetnek szerteszét és piszkosan a ház körül, a kártevők nagy örömére.

Néhány család úgy döntött, hogy a szükséglet szerint naponta vagy hetente felsöpri és megtisztítja a ház körüli részeket, ideértve a kapun belüli és kívüli járdát és utat is. Az igaz, hogy bizonyos helyeken a kormányzatnak kiváló közterület-fenntartó rendszere van, de más helyeken nincs ilyen. Az egyszer biztos, hogy jobban fog kinézni és egészségesebb lesz a környezetünk, ha mindannyian kivesszük részünket a tisztán tartásából.

Egyik-másik család nemcsak fejben tartja, hogy milyen feladatokat kell ellátnia az eddig említettek szerint, hanem le is írják, és ki is függesztik az ütemtervüket valahova, hogy az egész család nyomon tudja követni. Ez jó eredményeket szülhet. Természetesen nem tértünk ki mindenre, amit tudni kell a takarításról. El kell például döntened, milyen tisztítószerek válnak be legjobban nálatok, és milyen eszközöket enged meg a pénztárcátok.

Ez a röpke áttekintés kétségkívül az egész családban tudatosítja, milyen fontos rendben tartani az otthonotokat és a környezeteteket. Ne feledd, az otthonotoknak és a környékének a tisztán tartása nem az anyagiakon múlik, hanem a szemléletmódotokon.

[Kiemelt rész a 20–21. oldalon]

Gyakorlatias takarítási terv

Az üres részen egészítsd ki a listát

Fontos! A tisztítószerek, különösen a fehérítőszer és az ammónia együttes használata roppant veszélyes lehet

Naponta:

Hálószoba: Beágyazás, rendrakás

Konyha: Mosogatás és a mosogató kitisztítása. Rendrakás az asztalokon és egyéb felületeken. Szükség esetén felsöprés vagy felmosás

Fürdőszoba: A mosdókagyló és a vécé alapos leöblítése. Rendrakás

Nappali és más szobák: Rendrakás. A bútorok letakarítása nagyjából. Szükség esetén a padló felsöprése, felmosása vagy felporszívózása

Az egész házban: A szemét megfelelő eltávolítása

Hetente:

Hálószoba: Ágyneműhúzás. Szükség esetén a padló felsöprése, felmosása vagy felporszívózása. A bútor portalanítása

Konyha: A tűzhely, a konyhai készülékek és eszközök, valamint a mosogató tartozékainak megtisztítása. A padló felmosása

Fürdőszoba: A zuhany falának és a tartozékoknak a megtisztítása. A vécé, a szekrény és más felületek lefertőtlenítése. Törülközőcsere. A padló felsöprése vagy felmosása

Havonta:

Fürdőszoba: A falak alapos lemosása

Az egész házban: Ajtókeretek lemosása. Kárpit kiporszívózása vagy alapos tisztítása

Kert, udvar, garázs: Szükség esetén felsöprés, szennyeződés eltávolítása. Ne halmozódjanak fel lomok, szükségtelen holmik

Félévente:

Hálószoba: A gyártó tájékoztatójával összhangban az ágytakaró tisztítása

Konyha: A hűtő kipakolása, alapos takarítása

Fürdőszoba: Polcok lepakolása, szekrények kipakolása, letisztítása. Szükségtelen, lejárt dolgok kidobása

Az egész házban: Lámpák, ventilátorok és egyéb tartozékok megtisztítása. Ajtók, szúnyogháló, ablakok és ablakkeretek tisztítása

Évente:

Hálószoba: A szekrények kipakolása, alapos takarítása. Szükségtelen holmik kidobása. Takarók mosása. Matracok kiporszívózása vagy alapos porolása. A gyártó tájékoztatójával összhangban a párnák tisztítása

Konyha: A polcok, szekrények és fiókok le-, illetve kipakolása, alapos takarítása. A szükségtelen holmik kidobása. A háztartási felszerelések lepakolása, illetve arrébb tolása, hogy le lehessen tisztítani az alattuk lévő felületeket vagy a padlót

Az egész házban: Szükség esetén a falak lemosása. A gyártó tájékoztatójával összhangban a kárpit és a függönyök tisztítása

Garázs, fészer: Alapos seprés. A nem használt holmik rendbe rakása vagy kidobása

[Képek a 22. oldalon]

Jó, ha a lakásban mindennek megvan a helye, és mindent oda is raknak

[Képek a 22. oldalon]

Szabadulj meg azoktól a holmiktól, amelyeket már nem használsz