Valami értékesebbre leltünk

FRANCIS DEL ROSARIO DE PÁEZ ELMONDÁSA ALAPJÁN

A bátyáimmal más zenekarokkal együtt nézők ezrei előtt koncerteztünk a New York-i Madison Square Gardenben, 1988-ban. A zenekarunkat, melyben fő műsorszámként én táncoltam, hihetetlen lelkesedéssel fogadták. Évekkel korábban édesapa alapozta meg a sikerünket.

MAGA is zenész lévén édesapám felfigyelt rá, hogy a hét bátyámnak jó zenei érzéke van. Így eladta a házunkat, és hangszereket vett, valamint olyan felszerelést, mely a zenekaruk megalakulásához kellett. Akkoriban én még kisgyermek voltam, hiszen csak néhány évvel korábban, 1966-ban születtem. A családunk a Dominikai Köztársaságban, Higüey városában élt.

A testvéreim első fellépése 1978-ban volt, a higüeyi városházán. Később a fővárosba, Santo Domingóba költöztek. Egy új típusú merengué-t kezdtek játszani és énekelni, ami széles körben népszerűvé tette őket. * A zenekar a Los Hermanos Rosario (A Rosario testvérek) néven vált ismertté.

Mivel régi álmom volt, hogy híres táncos legyek, én is csatlakozni akartam a bátyáimhoz. Egy partin az egyik testvérem, Pepe, aki a zenekart vezette, felkért, hogy én is szerepeljek. Ezt mondta: „Francis az egyik kis húgom, a legfiatalabb, ő tudja, mi fán terem a tánc.” A táncommal lenyűgöztem a közönséget. Kihasználva a helyzetet, megkértem Pepét, hogy hadd táncoljak a zenekar előtt. Így, 16 évesen, a Los Hermanos Rosario minden fellépésén táncoltam.

Szakmai siker

Bár voltak női énekesek a merenguezenekarokban, ezt megelőzően soha nem táncolt nő a színpad közepén egy férfiakból álló együttes előtt. Saját magam készítettem a koreográfiát, és egy újfajta táncot dolgoztam ki, mely illett az általunk játszott merengué-hez. Amikor a tánctechnikám közismertté vált, elnevezték a lo Francis Rosariónak.

Volt egy „Cumandé” című merenguedalunk, melynek ez állt a szövegében: „Y ahora todo el mundo como Francis Rosario” (És most mindenki csinálja azt, amit Francis Rosario). Ekkor az emberek utánozták a táncomat. Máskor csak ültek a földön és figyeltek, ők maguk nem táncoltak. Végül a zenekarunk fellépését elég volt az én fényképemmel reklámozni. Mindenki tudta, hogy ez azt jelenti, hogy a Los Hermanos Rosariónak koncertje lesz.

Miután elkezdtem fellépni a testvéreimmel, más zenészek is csatlakoztak a zenekarhoz, köztük három testvér, akiknek Páez volt a családnevük. Roberto, aki trombitán játszott, később a férjem lett. A Páez testvérek kezdtek osztozni a zenekar sikerében. A Los Hermanos Rosario egyre több meghívást kapott, hogy adjon koncertet a Santo Domingó-i televízióban, valamint más országokban.

 1988-ban turnéra indultunk az Egyesült Államokba és Kanadába. Az egyik előadás a már említett Madison Square Gardenben volt. A legnépszerűbb merenguezenekarok közül többen is felléptek, és minket fogadtak a leglelkesebben. Ezt a fellépést követően a koncertszervezők mindig minket tettek be utolsó műsorszámnak. A táncom minden addiginál nagyobb figyelmet kapott, és a Los Hermanos Rosario rajongótábora egyre jobban kiszélesedett. Az eladott felvételeink száma szintén hihetetlen mértékben nőtt.

Rengeteget utaztunk: jártunk Kolumbiában, Ecuadorban, Panamában, Puerto Ricóban, Curaçaón, Spanyolországban, Németországban és még sok más helyen. Hamarosan mi lettünk az egyik legkedveltebb zenekar Latin-Amerikában. A tánc, a színpad, a ruhák és a smink lett az életem.

Amikor még egyedülálló voltam, mindig azt mondtam, hogy ha egy férfi udvarolni akar nekem, de nem szereti a táncot, hamarabb hagyom ott őt, mint a táncot. Ám a fontossági sorrendem hamarosan megváltozott.

Szellemi ébredezés

Ez a változás akkor kezdődött, amikor a Kanári-szigeteken turnéztunk 1991-ben. Robertóval friss házasok voltunk. A bátyja, Freddy, aki szintén fellépett velünk, elkezdte tanulmányozni a Bibliát Jehova Tanúival, és mindig voltak nála olyan kiadványok, melyeket a Tanúktól kapott.

Egy nap Freddy szobájában megpillantottam az Örökké élhetsz Paradicsomban a földön című könyvet és belelapoztam. Teljesen magával ragadott a „Miféle hely a pokol?” című fejezet. Ez felkeltette az érdeklődésemet, mert anya azt mondta, hogy ha valaki gonosz dolgokat tesz, akkor a pokolban fog égni. Ezért féltem, nehogy én is odakerüljek.

Néhány héttel később, amikor még mindig a Kanári-szigeteken voltunk, elvetéltem. Amikor bevittek a kórházba, mondtam Robertónak, hogy kérje el Freddytől azt a könyvet, amelyiket a szobájában láttam. A felépülésem alatt el akartam olvasni. Nagyon tetszett. Egyebek között megtudtam, hogy a Bibliában szereplő pokol nem más, mint az emberiség közös sírja, és hogy Istentől távol áll a gondolat, hogy bárkit is kínozzon (Jeremiás 7:31). Nagy hatással volt rám, hogy a Biblia azt tanítja, hogy a halottak semmit sem tudnak (Prédikátor 9:5, 10).

Amikor visszatértünk a Dominikai Köztársaságba, Freddy küldött hozzánk valakit Jehova Tanúi közül. Ez a férfi megosztotta velünk a Bibliában található reménységet, mely szerint örökké élhetünk egy paradicsomi földön, és ez a férjemet is felvillanyozta (Zsoltárok 37:29; Lukács 23:43). Bibliatanulmányozást kértünk.

Megváltozik az értékrendünk

Ahogy egyre több mindent megtudtam a Bibliából, kezdett megváltozni a szemléletmódom a munkámról, melyért annyira rajongtam. A Biblia alapelvei lassanként átformálták  a gondolkodásomat (Róma 12:2). Ezt kérdeztem magamtól: „Hogy táncolhatok így, miközben ezek az emberek mind engem néznek? Ezt nem folytathatom.” Így imádkoztam Istenhez: „Kérlek, segíts megváltoztatni ezt a helyzetet.” Beszéltem az érzéseimről a férjemmel, és ő ugyanígy érzett. „Légy türelemmel, kedvesem — mondta. — Először lépj ki te a zenekarból, aztán én is követlek.”

Újra kisbabát vártam, és mivel ez mindenképpen háttérbe szorította a táncolást, gyakrabban elmehettem az összejövetelekre a Királyság-terembe. Ezek az alkalmak nagyon megerősítettek, de nemcsak engem, hanem Robertót is, aki szintén eljött velem. Felismertük, hogy mennyire értékes Jehova népével egybegyűlni. Tudtuk, hogy ha még inkább magunkévá szeretnénk tenni a bibliai igazságot, szükségünk van a vezetésre és a bátorításra, melyet az összejöveteleken kapunk (Héberek 10:24, 25). Még akkor is, amikor nem a Dominikai Köztársaságban dolgoztunk, kerestünk egy Királyság-termet, és részt vettünk az összejöveteleken.

Szülés után visszamentem dolgozni, de többé nem tudtam szívből csinálni. Ez a változás teljesen nyilvánvaló lett, és az újságírók kezdtek kritizálni. Gyakran ezt kérdezték tőlem: „Miért nem táncol úgy, mint régen?” Imádkoztam Jehovához, hogy mutassa meg, mit tegyek ebben a helyzetben, hogy ne legyen gond ebből a testvéreimmel. Korábban én is a zenekar egyik tulajdonosa lettem, és nem akartam, hogy feszültség legyen közöttünk.

Amikor újra állapotos lettem, elmondtam Rafának, aki Pepe testvérünk halála után a zenekar vezetője lett, hogy szeretnék több időt tölteni a gyerekekkel, és nem fogok visszajönni dolgozni. Ő azt mondta, hogy tegyem azt, amit jónak látok. Soha egyik testvérem sem ellenezte, hogy a Bibliát tanulmányozom, amiért nagyon hálás vagyok.

Új életet kezdek, Jehovát szolgálom

A zenekarral töltött 10 év után 1993-ban véget vetettem a táncos karrieremnek, és feltétel nélkül átadtam magam Jehovának. Az Isten Királyságáról szóló jó hír hirdetője lettem, és miután Roberto is otthagyta a zenekart, 1994-ben megkeresztelkedtünk (Máté 24:14). Roberto bátyjai, Freddy és Julio szintén Tanúk lettek, akárcsak Manuel Pérez, egy másik zenekari tag. A mai napig mindannyian hűségesen szolgálják Jehovát.

Sokan nem értették meg, hogy miért hagytam ott a szórakoztatóipart, hiszen annyira szerettem a munkámat. Néhányan úgy gondolták, hogy ez csupán egy átmeneti időszak az életemben. Egy jól ismert dominikai televíziós producernek is ez volt a véleménye. „A többi művészhez hasonlóan majd ő is összeszedi magát, és visszamegy a zenekarba” — jósolta. De ez soha nem következett be. Elhatároztam, hogy amennyire csak lehetséges, az életemet Jehova szolgálatának fogom szentelni.

Most három gyermekünk van: Katty, Roberto és Obed. Igyekszünk az elméjükbe vésni, hogy a szellemi dolgok a legfontosabbak az életben, nem pedig az anyagiak. Jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy figyelmeztessük őket a világ félrevezető befolyására, valamint megbízható vezetést nyújtsunk nekik az életben. A hetenkénti családi bibliatanulmányozásunk igazán hasznos, segít abban, hogy egységesek maradjunk egy olyan világban, melyben a családok egyre megosztottabbá válnak.

Azt is próbáljuk megtanítani a gyermekeinknek, hogy valóságos személynek érezzék Jehovát, olyannak, akiben megbízhatnak (Példabeszédek 3:5, 6; Héberek 11:27). Azt is megmutatjuk nekik, hogy mennyire fontos jelen lenni és közreműködni az összejöveteleken. Felbecsülhetetlen ajándék, hogy láthatjuk, amint a gyermekeink a Biblia igazságával összhangban növekednek fel. Két éve kisegítő úttörőként szolgálok. Ezt a kifejezést olyan Tanúkra használják, akik havonta legalább 50 órát töltenek azzal, hogy megosszák másokkal a Biblián alapuló hitüket. A férjem pedig évek óta vénként szolgál a gyülekezetben.

A merengué-t még most is csodálatos táncnak tartom. Ám sajnos a ma népszerű merenguetáncok teljesen másak, mint régen. Akkoriban általában nem voltak szélsőségesek, de napjainkban  igencsak válogatnunk kell, ha elfogadható merenguezenét szeretnénk találni.

Jehova szolgálata sokkal többet ér

A világ sok mindent felkínál, de az embernek a dolgok mögé kell látnia. Ez igaz a zeneiparra is, amely a felszínen nagyon vonzónak, ártalmatlannak tűnhet, pedig nem az. A zeneiparban sokan kábítószereznek, és erkölcstelenül élnek. A fellépések közben az embernek olyanokkal kell együtt lennie, akik csak a mának élnek, és el van tompulva a lelkiismeretük (1Korintusz 15:33).

Felismertük, hogy senki sem választhat Jehova szolgálatánál jobb életformát. Emlékszem, hogy amikor a legnagyobb koncertjeink után visszatértem a hotelbe, mennyire üresnek éreztem magam. Most már tudom, hogy ez azért volt, mert nem elégítettük ki a legfontosabb szükségletünket, a szellemi éhségünket (Máté 5:3).

Az életünk középpontjában az áll, hogy a Teremtőnk kedvében járjunk, főként azáltal, hogy a Királyságának jó híréről prédikálunk és tanítunk másokat (Máté 24:14; Cselekedetek 20:35). Ez boldoggá és megelégedetté teszi a családunk életét. Igazán hálásak vagyunk, hogy Isten népéhez tartozhatunk, és igaz barátaink vannak — testvérek és testvérnők —, akikkel abban a csodálatos reménységben osztozunk, hogy örökké élhetünk majd Isten új világában (Márk 10:29, 30; 2Péter 3:13; Jelenések 21:3, 4).

A szórakoztatóiparban rengeteg pénzt kerestünk. De miután megismertük Istenünket, Jehovát, rájöttünk, hogy a szellemi javak sokkalta értékesebbek, mint az anyagi gazdagság. Annyira boldogok vagyunk, hogy egy olyan Istent szolgálhatunk, akinek szándéka van, egy boldog Istent, aki arra kér bennünket, hogy bízzunk benne! (Zsoltárok 37:3). Teljesen meg vagyunk róla győződve, hogy valami sokkal értékesebbre leltünk, mint a hírnév és a gazdagság. Azért imádkozunk, hogy Jehova segítsen nekünk és a családunknak, hogy örökké cselekedhessük az akaratát.

[Lábjegyzet]

[Kép a 21. oldalon]

A zenekar tagjaival a karrierem kezdetén

[Kép a 21. oldalon]

Koncert New York-ban, 1990 körül

[Kép a 23. oldalon]

A Királyság-terem előtt

[Kép a 23. oldalon]

Kis kép: A családi bibliatanulmányozásunk