Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Ez a film életmentő!”

„Ez a film életmentő!”

„Ez a film életmentő!”

JEHOVA TANÚI 1999-ben készítettek egy filmet Fiatalok kérdezik — Hogyan szerezhetek igazi barátokat? címmel, mellyel elsődlegesen a fiatalokat célozták meg. Mostanáig több mint 30 nyelven bocsátották közre. „Ez a film mindannyiunkra hatással volt — írta egy ukrajnai gyülekezet felvigyázója. — Voltak, akik ötször nézték meg, és olyanok is, akik hétszer! Később sok fiatal örömmel beszélgetett a főbb gondolatokról. Többen könnyek között tették ezt. Mindnyájan éreztük Jehova szeretetét és a fiatalok iránti őszinte törődését. Most már jobban értem a fiatalok szükségleteit, és szeretnék többet tenni értük, jobb barátjuk lenni.”

A világ minden részén megérintette a fiatalokat ez a film. A bal oldali képen látható 17 éves uruguayi Leticia például ezt írta: „Nem csupán a látottak és hallottak indítottak meg, hanem az a mód is, ahogyan Jehova és a szervezete gondját viseli a fiataloknak. Nem találok szavakat, melyekkel kifejezhetném a hálámat ezért az értékes filmért. Csak annyit tudok mondani: nagyon szépen köszönöm!”

Egy felnőtt Tanú az Egyesült Államokban többször megnézte a filmet, és fel tudta használni, hogy segítsen egy fiatal lánynak, aki kettős életet élt. Ez a Tanú ezt írta: „Annette * ivott és rossz társaságba járt, sőt, még kábítószereket is kipróbált. De a film nagy hatással volt rá. Rövid időn belül változtatott baráti körén, és felhagyott rossz szokásaival. Hat hónappal később megkeresztelkedett. Ez a film életmentő!”

▪ Jehova Tanúi 2004-ben készítettek egy másik filmet is a fiataloknak, melynek címe: Fiatalok kérdezik — Mit kezdjek az életemmel? (Young People Ask—What Will I Do With My Life?). Reméljük, hogy ezt a DVD-filmet megtekintve sok fiatal érez majd késztetést arra, hogy első helyre tegye az életében Jehova Isten imádatát (Máté 6:33).

[Lábjegyzet]

^ 4. bek. Megváltoztattuk a nevet.