Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Rózsaszín tó?

Rózsaszín tó?

Rózsaszín tó?

Az Ébredjetek! szenegáli írójától

ELKÉPZELHETŐ, hogy egy tó rózsaszín legyen? A Retba tavat Rózsaszín-tónak is nevezik, és mivel csupán 30 kilométerre van Dakartól (Szenegál, Nyugat-Afrika), ahol élünk, úgy döntünk, hogy teszünk egy kirándulást, és megnézzük, hogy okkal nevezik-e a tavat rózsaszínnek. Amint megérkezünk, megpillantjuk a napfényben tündöklő víztükröt. És valóban, a tó csodásan rózsaszín! A kísérőnk elmagyarázza, hogy a napfény hatással van a vízben lévő mikroorganizmusokra, és ennek köszönhető a különleges színárnyalat. Ám van itt több látnivaló is, nem csak a tó színe.

A tó sekély vize alatt só fekszik. A víz annyira sós, hogy erőkifejtés nélkül tudsz benne úszni. Néhány látogató, kihasználva a lehetőséget, megszerzi magának ezt az élményt.

Kézenfekvő, hogy a Rózsaszín-tó emberek százainak kínál megélhetést (1). A part mentén a munkások teherautókra rakodják a sót. Megállunk egy pillanatra, hogy láthassuk, hogyan fejtik a sót a tóból a helyiek. Látjuk, amint a férfiak a mellkasukig érő vízben hosszú csákánnyal törik fel a sót, majd kosarakba lapátolják, és csónakokra rakodják. Az egyik munkás elmondja, hogy egy tonna sót három óra alatt termelnek ki. A csónakok annyira meg vannak terhelve, hogy csaknem elsüllyednek (2). Amikor a csónakok partot érnek, a nők — átvéve a munkát — a fejükön lévő kosarakban viszik a sót (3). Ahogyan együtt dolgoznak, élő szállítószalagot alkotnak.

Igazán lebilincselő volt ez az utazás. Ez a rózsaszín tó is egyike annak a számos csodának, amely miatt Jehovától kapott értékes ajándéknak tekinthetjük a földet (Zsoltárok 115:16).

[Kép forrásának jelzése a 18. oldalon]

Photo by Jacques CLEMENT, Clichy, FRANCE at http://community.webshots.com/user/pfjc