Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Figyeljük a világot

Figyeljük a világot

Figyeljük a világot

A nevetés ereje

„A tudósok kiszámolták, hogy csupán félpercnyi vidám nevetés 45 percnyi teljes nyugalomban töltött pihenésnek felel meg — jelenti a Przyjaciółka című lengyel hetilap. — Ha nevetésben tör ki valaki, az felér három perc aerobikkal, tíz barátságos mosoly pedig tízpercnyi intenzív evezéssel.” A nevetésnek más haszna is van, köztük az, hogy háromszor annyi levegő kerül a tüdőbe, mint egyébként, javul a vérkeringés, az emésztés, az anyagcsere és az agyműködés, és a szervezet hatékonyabban távolítja el a méreganyagokat. A folyóirat azt javasolja, hogy ha szeretnéd, hogy jó hangulatod legyen, kezdd azzal a napod, hogy rámosolyogsz magadra, a házastársadra és a gyermekeidre. Egy másik javaslat: „Tanuljunk meg nevetni magunkon. Próbáljuk még nehéz körülmények között is a dolgok jó oldalát nézni.”

Naposabb délutánok, csendesebb éjszakák

Egy nemrég végzett vizsgálat, melyben 56 egészséges kisbaba alvásritmusát figyelték meg, feltárta, hogy „azokat a babákat, akik jól aludtak éjszaka, sokkal több napfény érte a kora délutáni órákban” — írta a Journal of Sleep Research című kiadvány, amelyben a vizsgálat eredményei megjelentek. Viszont a reggeli és az alkonyati fény nem javított az alvás minőségén. A vizsgálat vezetője, a nagy-britanniai Liverpooli John Moores Egyetemen dolgozó dr. Yvonne Harrison, aki maga is anyuka, azért döntött úgy, hogy megvizsgálja, milyen hatással van a fény a kisbabák alvási szokásaira, mert korábbi kutatásokból kiderült, hogy az idősek jobban alszanak éjszaka, ha több fény éri őket nappal.

Terjed a Chagas-féle betegség

A Chagas-féle betegséget egy élősködő okozza, amely a köznyelven rablópoloskának nevezett vérszívó rovar ürülékében található. A betegség eddig Mexikótól Argentínáig a vidéki területek lakossága között fordult elő. A mexikói The Herald című újság azt írja, hogy a mexikói fertőzöttek száma körülbelül másfél-két millió. Ám a Chagas-féle betegség a világ többi részén is terjed, többek között vérátömlesztés útján. Bert Kohlmann mexikói biológus ezt mondja: „Ausztráliából, Európából, az Egyesült Államokból és Kanadából már érkeztek jelentések transzfúzió általi fertőzésről. Az amerikai földrészről kivándorlók, akik általában egészségesek, vért adnak, máshol pedig senkinek még csak eszébe sem jut Chagas-féle betegséget okozó parazitákat keresni a vérben.” Az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint a nyugati féltekén 16-18 millió a fertőzöttek száma, és további 100 millió embert veszélyeztet a betegség. A Chagas-féle betegség jelenleg gyógyíthatatlan, és gyakran halálos kimenetelű.

Adóbehajtás dobszóra

Indiában Rádzsamundri város tisztviselői úgy ösztönözték a helyi lakosokat az 1,15 millió dolláros ki nem fizetett vagyonadó rendezésére, hogy elengedték a büntetéseket és a kamatot, számol be a Reuter hírügynökség. Amikor látták, hogy ez a módszer nem válik be, felfogadtak 20 dobzenekart, hogy doboljanak a nemtörődöm adófizetők otthona előtt. A dobosok „feltűnést keltenek a kötelességüket nem teljesítők háza előtt, kicsalják őket, és elmagyarázzák nekik a kötelezettségeiket, s hogy annak mielőbb eleget kell tenniük — fejtette ki a helyhatósági megbízott, T. S. R. Andzsanejulu. — Addig nem hagyják abba a dobolást, amíg az illető bele nem egyezik, hogy kifizeti az adóját.” A szokatlan módszer eredményes. Csupán egyheti szakadatlan dobszó után a városnak sikerült a hátralékban maradt vagyonadó 18 százalékát behajtania.

Vallás Oroszországban

Korábban úgy gondolták, hogy Oroszországban többnyire a nők, az idősek és azok vallásosak, akik nem végezték el a középiskolát. Ám a mostani adatok azt mutatják, hogy megnőtt a fiatal, a férfi, illetve a diplomás egyháztagok száma, írja a Rosszijszkaja Gazeta című orosz újság. 1989 és 1991 között a lakosságnak csak a 30 százaléka vallotta magát ortodoxnak. De az arány 1999 után több mint 50 százalékra nőtt. Az orosz szociológusok a közelmúltban felmérték, hogy Oroszországban az emberek 30 százaléka hisz a halál utáni életben, 24 százalékuk a mennyországban és a pokolban, és 28 százalékuk a vallási csodákban. A megkérdezetteknek közel az egyharmada egyetértett a kijelentéssel: „Hiszek Isten létezésében, nincs semmi kétségem.” Ugyanakkor „az oroszok 30 százaléka hisz az asztrológiában, és 50-55 százalékuk hisz a prófétai álmokban és az előjelekben” — áll a jelentésben.

A görög egyház megpróbálkozik a modern göröggel

Görögország érseke elrendelte, hogy Athén templomaiban a modern görögöt is használják, mert nyugtalanította, hogy sok egyháztag ógörög nyelven nem érti meg az istentiszteleteken felolvasott bibliaverseket. „Az Újtestamentumból eddig az eredeti hellenisztikus »koiné« nyelven, vagyis azon a köznyelven olvastak fel, amelyet a Kr. e. IV. század végétől a Kr. u. V. századig beszéltek a görögök” — fejtette ki a Kathimerini című újság. De az érseket aggasztotta, hogy „az emberek, legfőképp a fiatalok nem értik a görögnek ezt a formáját, és nem tudják követni a szertartásokat” — jelentette ki a cikk. Egy kísérleti program keretében, amelyet a Kathimerini „óriási lépésnek” tartott „egy olyan egyház részéről, amely ragaszkodik a hagyományaihoz”, a bibliaverseket először koiné görögül, majd modern görög nyelven olvasták fel az istentiszteleteken. Ám az újság szerint egy év sem telt bele, és az egyház „felhagyott” azzal a törekvésével, „hogy érthetőbbé tegye az Újtestamentumból felolvasott részeket”.

A barátkereső weboldalak miatt több a válás

Azok az internetoldalak, ahol régi osztálytársak elevenítik fel a kapcsolataikat, „növelik a válások számát, amint az unatkozó férjek és feleségek összeakadnak a régi szerelmükkel” — számol be a Guardian Weekly című brit újság. Hogy ez a szokás mi módon befolyásolja Nagy-Britanniában a válások arányát, amely hét évre visszamenőleg 2004-ben volt a legmagasabb, arról Christine Northam, a Relate nevű házassági tanácsadó szervezet szóvivőnője ezt mondta: „Sokan rózsaszínben látják az első kapcsolatukat, amely az iskolában vagy a főiskolán szövődött. Ha nem boldogok a házastársukkal, elkezdenek azon tűnődni, hogy vajon milyen lett volna, ha együtt maradnak a régi szerelmükkel.” A boldogtalan férjek és feleségek „a házasságukban felmerülő érzelmi gondok kibogozása helyett” ma már könnyűszerrel „bejelentkezhetnek az internetre egy kis romantikáért” — jegyzi meg az újság.

A lépcsők veszélyesek

A lépcsőn való közlekedés „több nem halálos kimenetelű balesetet okoz évente, mint az autóbalesetek” — állítja a The Week című amerikai folyóirat. A cikk hozzáteszi: „A becslések szerint minden évben 1091 amerikai hal meg és 769 400 sérül meg lépcsőkön.” Mi okozza a félrelépést és az esést? „Általában elszámítják magukat, és rossz helyre teszik az egyik lábukat” — írja a folyóirat.