Isten erőt öntött belénk

ESTHER GAITÁN ELMONDÁSA ALAPJÁN

„Elraboltuk az anyját. A rendőrséget ne merje értesíteni. Csak várja a hívásunkat, holnap korán reggel jelentkezünk.”

TAVALY, egy keddi napon a húgomnak mondták ezt a telefonba. Édesanyánkról, Estherről volt szó. A férjemmel, Alfredóval éppen hazaértünk Jehova Tanúi Királyság-terméből, amikor megtudtam a hírt. Mire odaértünk a szüleim Mexikóvárosban lévő otthonába, a rokonaink már ott voltak. A húgom és az öcsém vigasztalhatatlan volt, anyukám testvérei zokogtak.

Apukám és a bátyám egy üzleti út miatt távol voltak. Beszéltem velük telefonon, és közösen arra jutottunk, hogy legjobb lenne értesíteni a rendőrséget. Az alatt a szörnyű éjszaka alatt végig segítségért imádkoztunk. Éreztük, hogy ’a szokásosnál nagyobb erőt’ kapunk Istentől (2Korintusz 4:7).

A következő reggel én vettem fel a telefont, amikor az emberrablók hívtak. Noha nagyon ideges voltam, sikerült higgadtan beszélnem. Az emberrabló apukámmal akart beszélni, de mondtam neki, hogy ő most nincs a városban. Mire ő azt mondta, hogy megvárja, amíg hazajön, majd csak utána tárgyalnak. Figyelmeztetett, hogy ha nem fizetünk egy óriási összeget, akkor megölik anyukámat.

Másnap ismét én vettem fel a telefont. Mivel a fenyegetései ellenére a hangom nyugodt maradt, az emberrabló ezt kérdezte:

— Felfogta, hogy miről van szó?

— Természetesen. Önök elrabolták anyukámat. De mi Jehova Tanúi vagyunk, és teljes mértékben bízunk benne, hogy Isten a segítségünkre fog sietni. A Biblia pedig felkészít bennünket arra, hogy meg tudjunk birkózni a mostani nehéz időkkel.

 — Persze, persze. Ezt már mind tudom. Az anyja is ugyanezt hajtogatja. Nagyon bízik Istenben meg a családjában.

Ebből megtudtuk, hogy édesanya megőrizte a szilárd hitét, és ez bennünket is megerősített.

Segítséget kapunk

Ahogyan teltek a napok, keresztény társaink felhívtak minket, valamint képeslapokat és elektronikus üzeneteket küldtek. Továbbra is elmentünk az összejövetelekre, és részt vettünk a prédikálómunkában. A Biblia és a Biblián alapuló kiadványok naponkénti olvasása is vigaszt nyújtott. És ami a legfontosabb, az ima által megkaptuk ’Isten békéjét’ (Filippi 4:6, 7).

Az egyik rendőr így nyilatkozott: „Kilenc éve vagyok az osztályon, és már sok családot láttam kétségbeesve, de önök valahogy mások. Hihetetlenül nyugodtak. Biztos vagyok benne, hogy ezt annak az Istennek köszönhetik, akit imádnak.”

Megmutattuk neki az Ébredjetek! folyóirat 1999. december 22-ei számát, melyet újra átnéztünk, mivel a cikksorozata ezzel a témával foglalkozott: „Miért jelent veszélyt az emberrablás világszerte?” Elolvasta, és kért még néhány folyóiratot, mondván, hogy szeretné jobban megismerni Jehova Tanúit.

Végül, 15 napi tárgyalás után az emberrablók szabadon engedték anyukámat. Annak ellenére, hogy egy kis helyiségben tartották fogva, és a lábait összeláncolták, jól volt. Tisztelettel bántak vele, és a gyógyszereit sem vonták meg tőle, melyeket cukorbetegségre és magas vérnyomásra szed.

Édesanya elmesélte, hogyan tudott ennyire jól megbirkózni a történtekkel. „Először nagyon féltem — vallotta be —, de aztán imádkoztam Jehovához, és ő nem engedte, hogy kétségbeessek. A négy fal között sem éreztem magam soha egyedül. Rájöttem, mennyire valóságos számomra Jehova. Soha nem hagyott magamra. Kértem tőle, hogy segítsen kimutatni a szellemének gyümölcsét, és mindenekelőtt türelmesnek lenni.

Isten segítségének köszönhetően egyszer sem estem pánikba, és nem is sírtam. A napjaim azzal teltek, hogy felidéztem az összes bibliaverset, melyet tudtam, valamint hangosan énekeltem a Királyság-énekeket. Olykor elképzeltem, hogy az összejövetelen vagyok, és gondolatban részt is vettem rajta. Azt is elképzeltem, hogy prédikálok az embereknek, és bibliatanulmányozásokat vezetek. Ezek a gondolatok jól lekötötték az elmémet, így az idő gyorsan eltelt.

Még arra is adódott lehetőség, hogy tanúskodjak a hitemről az emberrablóknak. Mindig, amikor valamelyikük hozott nekem enni, prédikáltam neki, bár a szemem be volt kötve. Egy alkalommal például elmondtam az emberrablónak, hogy a Biblia jövendölt azokról a nehéz időkről, melyekben élünk, és most nekik biztosan egy nagyobb összegre van szükségük. Arról is beszéltem, hogy Jehovának korlátlan hatalma van, mégsem él vele soha vissza. Majd arra kértem őket, hogy ők se éljenek vissza a hatalmukkal, hanem bánjanak velem emberségesen.

Az emberrabló figyelt rám, és megnyugtatott, hogy ne aggódjak, nem fognak bántani. Hálás vagyok Jehovának, hogy ilyen nehéz pillanatokban is fenntartott, és most még inkább eltökéltem, hogy ameddig csak képes vagyok rá, folytatom a neki végzett szolgálatomat mint általános úttörő”, azaz teljes idejű evangéliumhirdető.

Kétségtelen, hogy ez a próba közelebb vitte édesanyát Jehovához, de nemcsak őt, mindannyiunkat. Nem tudjuk szavakba önteni, mennyire hálásak vagyunk érte, hogy édesanya ismét otthon van. Vigasztaló tudnunk, hogy Isten Királyságának uralma alatt soha többé nem lesznek ilyen bűncselekmények. Addig is a családommal együtt tanúsíthatom, mennyire igazak a Bibliában a zsoltáríró szavai: „Sok baj éri az igazságost, de mindegyikből megszabadítja Jehova” (Zsoltárok 34:19).