Eltökélten a fogyatékosságok ellenére

Kouamé NʹGuessan elmondása alapján

A társammal éppen biciklivel igyekeztünk fel egy újabb dombra. Mindez 2002 novemberében történt, amikor is polgárháború dúlt Elefántcsontparton, Afrikában. A harcok miatt elnéptelenedett úton rengeteg veszély leselkedett ránk. A távolban feltűnt a következő katonai ellenőrző pont. De miért vállalkoztam erre a veszélyes utazásra háborús időszakban?

EGY súlyosbodó betegséggel születtem 1978-ban. Azzal kezdődött, hogy hallási zavarom lett, és a lábam elgyengült a fájdalomtól. A családom már kiskoromban becsmérlően bánt velem, azt mondták, hogy a lábaim hasznavehetetlenek, a füleim meg be vannak tömve szeméttel. Az idősebbek lenéztek, a gyerekek pedig azt kiabálták, hogy sánta és törött lábú vagyok.

Nyolcévesen, amikor iskolába mentem, a diákok és a tanárok egyaránt elkezdtek zaklatni. Gyakran arra gondoltam, hogy bárcsak megnyílna a föld és elnyelne. Amikor érezték rajtam, hogy megijedtem, nevetségessé tettek. A házat csak akkor hagytam el, ha iskolába mentem.

„Miért sújt ez a betegség?” — tettem fel magamnak a kérdést. Anyu azt mondta, hogy valaki egy varázsigével megrontott. Néha láttam másokat is, akik hasonló fogyatékossággal éltek, és ilyenkor azon gondolkodtam, hogy vajon ez azt jelenti, hogy ők is valamiféle varázslat áldozatai lettek.

1992-ben kínzó fájdalmat kezdtem érezni mindkét könyökömben. Miután a fájdalom csillapodott, nem tudtam kiegyenesíteni a karjaimat. Két évvel később megvakultam a bal szememre. A szüleim több úgynevezett gyógyítóhoz is elvittek, de mindhiába. Az egészségem romlása miatt kénytelen voltam abbahagyni az iskolát.

Válaszokat keresek

Egy vallásos osztálytársam meghívott, hogy menjek el vele a templomba. Noha animistaként * neveltek, egy éven át eljártam az istentiszteletekre. Ott nem túl sok mindent tudtam meg a Bibliáról, így felvetődött bennem a kérdés, hogy van-e egyáltalán valami jó a szervezett vallásban.

Néhány egyházi tantétel megrémített, különösen a tüzes pokol tanítása. Úgy gondoltam, hogy nem vagyok olyan rossz, hogy örök kínzást érdemelnék. Ugyanakkor nem tartottam magam annyira jónak sem, hogy méltó lennék az örökké tartó mennyei boldogságra. Mivel nem kaptam kielégítő válaszokat a kérdéseimre, kezdtem közömbössé válni a vallás iránt.

 A következő évben meghívtak egy gyógyító összejövetelre Abidjanba, Elefántcsontpart fővárosába, mely körülbelül 150 kilométernyire volt kis városunktól, Vavouától. Mielőtt útnak indultunk, elmondtam az egyház vezetőinek, hogy nem tudom kifizetni a belépődíjat, és ételt sem tudok venni. Válaszukkal azt sejtették, hogy Abidjanban gondoskodni fognak rólam, de a tények nem ezt igazolták. Bár egy 40-50 000 fős hatalmas tömeg vett körül, mégis egyedül éreztem magam, és elcsüggedtem. Senki sem foglalkozott velem.

Visszatérve Vavouába éppoly beteg voltam, mint előtte, csak ekkor már kiábrándult is. A helyi egyházi vezetők azt mondták, hogy Isten azért nem gyógyított meg, mert nincs elég hitem. Ezek után minden kapcsolatomat megszakítottam a vallással.

Végre vigaszra lelek

Egy Jehova Tanúja 1996-ban meglátogatta a családunkat. Korábban soha nem beszéltem még a Tanúkkal, de belehallgattam a bátyám és a látogató között folyó érdekes beszélgetésbe. A bátyámat nem érdekelte a dolog, de engem igen. A Tanú minden egyes szava nagy hatással volt rám.

Elmondta, hogy a bűn beszennyezte az emberi családot, mivel az első ember engedetlenné vált. Ez a lázadás tökéletlenséget és halált hozott az emberiségre. Jézus azonban felajánlotta az életét váltságul, így van lehetőségünk arra, hogy bűnbocsánatot nyerjünk, és örökké élvezzük az életet (Róma 3:23; 5:12, 17–19). A Tanú azt is megmutatta a Bibliából, hogy Jehova Isten a Királysága által hamarosan paradicsommá alakítja a földet, és eltörli a bűnt, valamint annak minden lesújtó következményét (Ézsaiás 33:24; Dániel 2:44; Jelenések 21:3, 4).

A bibliai tanításokat logikusnak tartottam, és ez nagy hatással volt rám. A Tanú, akiről később megtudtam, hogy Robertnek hívják, úgy intézte, hogy hetente kétszer tanulmányozhassuk a Bibliát. Néhány hónapon belül, felszerelkezve az újonnan szerzett bibliai ismeretemmel, képesítetté váltam arra, hogy részt vegyek a Tanúkkal a házról házra végzett szolgálatban. Ez közel sem volt egyszerű feladat, hiszen le kellett győznöm a félelmemet, hogy emberek közé tudjak menni.

Nehézségek a családban

A családom nem örült neki, hogy tanulmányozom a Bibliát. A bátyám éjszaka a szobámban dohányzott, csak hogy bosszantson. Reggelre megfájdult a fejem, és rosszul éreztem magam. Az otthoni ennivaló szintén gondot jelentett. Apu nagyon szeretett vadászni, ezért folyton az elejtett állatok húsát ettük. Elmondtam neki, hogy a Biblia tiltja a ki nem véreztetett állatok húsának megevését (Cselekedetek 15:28, 29). Ennek ellenére továbbra sem véreztette ki az állatokat. Anya olykor üres rizst tett elém, de legtöbbször nem kaptam elegendő ételt.

Noha Vavouában a Királyság-terem a város másik végében volt, a távolság vagy a zord időjárás soha nem tartott vissza attól, hogy elmenjek az összejövetelekre. 1997 szeptemberében megkeresztelkedtem az „Isten Szavába vetett hit” kerületkongresszuson Elefántcsontparton. Idővel növeltem a keresztény szolgálatban való részvételemet, így képesítetté váltam arra, hogy úttörő, azaz teljes idejű szolga lehessek Jehova Tanúi között.

További nehézségek

A politikai feszültség addig fajult, hogy 2002 szeptemberében polgárháború tört ki. Néhány hét elteltével a nemzeti hadsereg elérte Vavouát. Voltak, akik féltették az életüket, és elmenekültek, köztük Jehova Tanúi többsége is. Öt nappal később a katonák bevették a várost, és azonnal betiltottak minden társadalmi tevékenységet. Ekkor Vavoua lakosságának nagy része szétszóródott, beleértve a hátramaradt Tanúkat is.

Mivel nem volt tömegközlekedés, az embereknek több kilométert kellett gyalogolniuk, hogy  elérjék a szomszédos városokat. Én voltam az egyetlen Tanú, aki Vavouában maradt, hiszen nem tudtam volna annyit gyalogolni. Folytattam a prédikálást, és megtartottam a gyülekezeti összejöveteleket, melyekre néhány helyi lakos is eljött.

Igyekszem eljutni egy kongresszusra

A tervek szerint novemberben, Daloában készültek megtartani Jehova Tanúi különleges kongresszusi napját. Imában Jehova elé tártam, hogy szeretnék én is részt venni rajta. Egy Tanú, aki korábban elhagyta a várost, váratlanul visszatért. Megkérdeztem tőle, hogy el tudna-e vinni a biciklijén a kongresszus helyszínére, amely körülbelül 50 kilométerre volt. Készségesen igent mondott, noha ő is komoly betegségekkel küzdött.

Akkoriban feszült légkör uralkodott, így nem ez volt a legideálisabb időpont egy ilyen utazásra. A gépjárműforgalom be is volt tiltva Vavoua és Daloa között. Az ellenséges csoportok katonái gyanús szemmel tekinthettek egy ismeretlen utazóra, és akár le is lőhették. Mindazonáltal 2002. november 9-én, szombat reggel elindultunk Vavouából biciklivel Daloába, ahogyan azt a bevezetőben már említettem.

Az úton számos katonai ellenőrző ponton kellett átjutnunk, hamarosan meg is érkeztünk az elsőhöz. Alaposan megmotoztak, majd továbbengedtek. Az út hosszú és megerőltető volt. Amikor egy dombhoz értünk, felgyalogoltunk a tetejére, majd mindketten felültünk a biciklire és legurultunk.

Idővel egy másik biciklista felajánlotta a segítségét. Felültem a biciklije kicsi hátsó ülésére. Miközben ez a kedves idegen tekert, kihasználtam a lehetőséget, és beszéltem neki Isten Királyságáról. Elmagyaráztam neki, hogy ez egy égi kormányzat, mely hamarosan tartós békét fog hozni a földre. Mindezt csodálattal hallgatta, és rengeteg kérdést tett fel. Amikor megérkeztünk Daloába, vett nekünk ennivalót, és megígérte, hogy másnap reggel eljön a programra.

Késő este volt, fáradtak voltunk, de boldogok is, hiszen elértük az úti célunkat. A kilencórás utazás nem volt könnyű. Egy helyi Tanú-család szeretettel üdvözölt minket, és felajánlották, hogy maradjunk náluk, amíg le nem csendesednek a kedélyek a politikai színtéren. Sajnos a politikai feszültség miatt elmaradt a kongresszus, de az utazás mégsem volt hiábavaló. Ennek köszönhetem ugyanis, hogy további kiváltságokat kaptam a daloai keresztény hittestvéreim szolgálatában.

Az eltökéltség áldásokhoz vezet

Jelenleg egy daloai gyülekezetben tevékenykedem mint kisegítőszolga és általános úttörő, ezenkívül segítek Jehova Tanúi daloai kongresszusi termének a rendben tartásában is. Hogy el tudjam tartani magam, fából pillangó formájú díszeket készítek és árusítok, valamint feliratokat is festek.

Éveken át csak akkor hagytam el a házunkat, ha iskolába mentem, de azóta már sok-sok kilométert megtettem, keresve azokat, akik szomjazzák az igazságot, és tudni szeretnék, hogy miért van annyi betegség és szenvedés. Miközben várom Isten Királyságát, mely meg fog szüntetni minden fogyatékosságot, továbbra is megosztom az elefántcsontparti emberekkel az Isten szándékáról szóló jó hírt.

[Lábjegyzet]

[Kép a 13. oldalon]

Úton Daloa felé, amikor a kongresszusra igyekeztünk

[Kép a 13. oldalon]

Segítek a daloai kongresszusi terem rendben tartásában

[Kép a 13. oldalon]

Fából pillangó formájú díszeket készítek és árusítok, hogy el tudjam tartani magam