Sírhelyek — Bepillantás az ősi hitnézetekbe

PRÓBÁLD MEG elképzelni, hogy évezredekkel ezelőtt élsz. Urban vagy, egy virágzó sumer királyi városban Babilóniában. Egy tömeget látsz, sumerokat, akik elhagyták a várost, bementek a temetőbe, és most egy lejtőn menetelnek lefelé, a nemrég elhunyt uralkodó sírkamrájába. A kamra falait és a padlót gyékény borítja, és pompás sumer műalkotások díszítik a sírt. A katonákból, inasokból és nőkből álló menetet zenészek kísérik a sírhelyre. Mindenki díszruhába van öltözve. A tisztek büszkén viselik a rangjelzésüket. A színes csoportban ökör, illetve szamár húzta szekereken kocsisok ülnek, az állatokat istállófiúk vezetik. Mindenki elfoglalja helyét, és egy zenével kísért vallásos szertartás veszi kezdetét.

A szertartás végeztével a zenészektől kezdve a szolgákig mindenki fogja a kis agyag-, kő- vagy fémpoharát, amelyet magával hozott az alkalomra, belemeríti egy rézedénybe, és megissza a különleges italt. Aztán mindnyájan meghatározott rendben lefekszenek, csendben elhelyezkednek, elalszanak és meghalnak. Valaki hamar levágja az állatokat, aztán a munkások betömik a lejáratot, lezárva a sírhelyet. Istenkirályuk most dicsőségesen vágtat a másvilágba a mellé temetett szekéren, hűséges szolgái és katonai őrsége pompás kíséretében — hitték a sumerok.

Amikor Sir Leonard Woolley régész ásatásokat végzett Irak déli részén, 16 királyi sírhelyet fedezett fel az ősi Ur temetőjében, pontosan olyanokat, mint amilyenről az előbb esett szó. Rettenetes, ám rendkívüli felfedezés volt. „A sírokban talált temérdek kincs közt, melyekhez foghatóval a mai napig nem találkozott a mezopotámiai régészet, a sumer művészet néhány legnevezetesebb alkotása is ott volt, amelyek azóta a British Museum és a Pennsylvaniai Egyetemi Múzeum termeit díszítik” — írja Paul Bahn a Tombs, Graves and Mummies című könyvében.

Ám az ősi Urban talált sírhelyek egyáltalán nem egyediek, még a rémes ember- és állatáldozatokat tekintve sem. Sok ősi civilizáció nemesei és királyi méltóságai nagystílűen — és időnként kegyetlen módszerekkel — készültek elő a halálukra és a túlvilági  életükre. Káprázatos műalkotásokkal és kincsekkel telerakott sírhelyük gyakran felülmúlta az élők palotáit. Napjainkban azonban ezek és a szerényebb temetkezési helyek bepillantást nyújtanak a múltba, s ősi népek és letűnt civilizációk hitnézeteit, kultúráját, valamint művészi és technikai fejlettségét engedik megvizsgálnunk.

Elmúlás pompában és társaságban

Amikor 1974-ben néhány paraszt a kínai Hszian (Xi’an) városától nem messze kutat fúrt, víz helyett agyagfigurák darabjaira, bronz íjpuskákra és nyílhegyekre bukkant. Tudtukon kívül felfedezték a 2100 éves Csin cserép hadsereget, amelyet több mint 7000, életnagyságúnál is nagyobb katona és ló alkot, tökéletes harci rendben! A Csin cserép hadsereg, amely Kína legnagyobb császári sírhelyében található, Csin Si Huang-tiről lett elnevezve, arról a császárról, aki i. e. 221-ben egyesítette Kína hadakozó fejedelemségeit.

Csin mauzóleuma tulajdonképpen egy föld alatti palota. De mi célt szolgált a cserép hadsereg? Zhang Wenli a The Qin Terracotta Army című könyvében azt írja, hogy Csin „mauzóleuma a Csin császári uralmat jelképezi, és azért készült, hogy Csin Si Huang-ti ugyanolyan pompának és hatalomnak örvendhessen a halála után is, mint életében”. A síremlék ma egy hatalmas múzeum része, amelyhez 400 közeli sírhely és sírgödör tartozik.

A sírhely megépítéséhez „több mint 700 000 férfit köteleztek munkára a birodalom minden részéről” — írja Zhang Wenli. A munka Csin i. e. 210-ben bekövetkezett halála után is folytatódott, és összesen 38 évig tartott. Ám nemcsak cserépemberek követték Csint a sírba. Az utódja elrendelte, hogy az uralkodóval együtt temessék el annak gyermektelen ágyasait is, ami a történészek szerint „nagyon sok” ember halálához vezetett. De ilyenek egyáltalán nem csak Kínában fordultak elő.

Mexikóvárostól északkeletre fekszik Teotihuacán, az ősi romváros. Volt ott egy utca, amelyet a Halottak útjának neveztek. „Ebben az utcában található a világ néhány legkimagaslóbb építészeti műemléke” — írja a korábban idézett Paul Bahn. Itt vannak például a Nap-piramis és a Hold-piramis, melyek az i. sz. első században épültek, valamint Quetzalcoatl templomának a maradványai is.

A Nap-piramis magas rangú személyek sírkamrája lehetett, talán még papoké is. A közeli tömegsírokban feltárt emberi maradványokból ítélve katonákat áldozhattak fel a piramisban nyugvók védelmére. A jól követhető minta szerint elhelyezett sírokból arra következtetnek a régészek, hogy a lelőhelyen körülbelül 200 ember maradványai fekszenek, köztük gyermekekéi is, akiket az építmények felszentelésén áldozhattak fel.

 Utazás a túlvilágba hajón vagy lóháton

A tengerjáró skandináv harcosok, a vikingek, akik körülbelül 1000 évvel ezelőtt rettegésben tartották Európát, szintén azt remélték, hogy haláluk után a földi élet nyújtotta legnagyobb luxust élvezhetik majd. Úgy hitték, hogy halottjaik a lovukon vagy a hajójukon jutnak el a másvilágba. Ezért a viking temetőkből lemészárolt lovak csontvázai és rothadó hajógerendák szoktak előkerülni. Az A History of the Vikings című könyvében Gwyn Jones ezt írja: „A halott férfi vagy nő mindent megkapott, ami ugyanolyan kényelmessé és méltóságteljessé tehette számára a túlvilági életet, mint amilyen a földi élete volt . . . A Ladbyban, Dániában [eltemetett] hajó . . . horgonya a fedélzeten pihent, arra várva, hogy ura a hosszú utazás végén leengedje.”

Hadakozó nép lévén a vikingek úgy hitték, hogy ha harc közben halnak meg, az istenek lakhelyére, egy Ázgard nevű helyre kerülnek. „Ott aztán egész nap harcolhatnak, és egész éjjel lakomázhatnak” — mondja a World Book Encyclopedia. A viking temetéseken is áldoztak fel embereket. „Amikor meghal egy törzsfőnök, megkérdezik a rabszolgákat és a szolgálókat, hogy ki szeretne meghalni vele együtt” — írja a The Vikings című könyv.

Észak-Európa ősi keltái még az adósságaikat is magukkal vihették a túlvilágra. Jó kifogás a fizetés halogatására? Mezopotámiában a gyermekek mellé játékokat temettek. A hajdani Britannia egyes részein élelmiszert, például báránycombokat temettek a katonák mellé, nehogy éhesen kezdjék meg a túlvilági életüket. Közép-Amerikában a maja előkelőségeket jádéból készített tárgyakkal helyezték nyugovóra. Ez a zöld drágakő a lecsapódott párát és a lélegzetet jelképezte. Az lehetett a céljuk vele, hogy biztosítsák az élet folytatódását a halál után.

Nem sokkal i. e. 1000 után, a mai Bulgária, Észak-Görögország és Törökország területén éltek a trákok, egy rettegett nép, amely ugyanakkor a mestermunkával előállított aranytárgyairól is ismert volt. A trák temetők arról tanúskodnak, hogy a törzsfőnökök fényűző sírhelyet kaptak, ahová a szekereik, lovaik, kitűnő fegyvereik és igen, még a feleségeik is követték őket. Sőt, egy trák feleség még megtisztelőnek is tartotta, hogy feláldozzák és a férje mellé temetik!

Valamivel később és nem túl messze, a Fekete-tengertől északra éltek a szkíták. Ezek a háborús bujtogatók az áldozataik koponyájából ittak, és a skalpjukból készítettek maguknak köpenyt. Egy szkíta sírhelyen egy női csontváz mellett cannabist (indiai kendert) találtak. A nő koponyájába három apró lyuk volt fúrva, talán a puffadás és az ebből fakadó fejfájás megelőzésére. A cannabist nyilván azért helyezték mellé, hogy legyen mivel csillapítania a fejfájását odaát.

Az egyiptomi túlvilág

Kairó piramisai és a Lukszorhoz közeli Királyok Völgyének sírkamrái az ősi sírhelyek legnevezetesebbjei között vannak. A hajdani egyiptomiak a „sírhelyet” ugyanazzal a szóval fejezték ki, mint a „házat”: per. „Vagyis az életben is volt egy ház, meg a halál után is” — írja Christine El Mahdy a Mummies, Myth and Magic in Ancient Egypt című könyvében. Azt is leírja, hogy az egyiptomiak „hite szerint a testnek meg kellett  maradnia ahhoz, hogy a lényük többi alkotóeleme — a ka, a ba és az akh — is tovább élhessen”.

A ka a fizikai test szellemi hasonmása volt annak reményeivel, vágyaival és szükségleteivel. Amikor meghalt valaki, a ka elhagyta a testet, és a sírhelyet tette lakhelyévé. Mivel a kának mindenre szüksége volt, amire a néhai személynek, „a különféle tárgyak elsősorban a ka szükségleteinek a kielégítésére voltak a sírba helyezve” — írja Christine El Mahdy. A bát egy emberfejű madárral ábrázolták, és a személy jelleméhez vagy személyiségéhez lehetne hasonlítani. A ba születéskor beköltözött a testbe, és halálkor elhagyta. A harmadik elem, az akh a múmiából * „jött elő”, amint varázsigéket mondtak felette. Az akh az istenek világában lakott.

Az ember három összetevőre való felosztásával az egyiptomiak egy lépéssel továbbmentek, mint az ókori görög filozófusok, akik két alkotóra bontották az embert: a testre és egy tudatos  „lélekre”. Bár ez a tanítás még mindig népszerű, a Biblia nem támasztja alá. Abban ez áll: „az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak” (Prédikátor 9:5).

Miért megszállottja az ember a halálnak?

A Prehistoric Religion című könyvében E. O. James ezt írja: „Az összes . . . helyzet közül, amellyel az embernek szembe kell néznie, a halál zaklatja fel és sújtja le a leginkább . . . Nem meglepő hát, hogy a halotti kultusz kezdettől fogva ennyire kimagasló helyet foglal el, és ilyen alapvető szerepet játszik az emberi társadalomban.”

A legrégibb könyv, amely valódi bölcsességet tartalmaz, a Biblia az ember ellenségének nevezi a halált (1Korintusz 15:26). Milyen találó! Minden törzs és civilizáció foggal-körömmel harcolt az ellen a gondolat ellen, hogy a halállal véget ér minden. A Biblia viszont az 1Mózes 3:19-ben pontos kijelentést tesz a valóságról, amit minden sírgödör felfed: „por vagy, és a porba térsz vissza.” Ám a Biblia sok halottra vonatkozóan az „emléksír” kifejezést is használja. Miért? Azért, mert sokan, akik a sírban nyugszanak, még azok is, akik már teljesen szétporladtak, Isten emlékezetében élnek, és boldog idők várnak rájuk, amikor Isten feltámasztja őket, és lehetőséget ad nekik arra, hogy örökké élhessenek egy paradicsomi földön (Lukács 23:43; János 5:28, 29).

Addig is a halottak tudattalanul nyugszanak. Jézus az alváshoz hasonlította az állapotukat (János 11:11–14). Ebben az állapotban az embereknek nincs szükségük temetkezési tárgyra vagy kísérőre. Annál is inkább, mivel a sírokba helyezett kincseknek sokszor nem a halottak, hanem az élők veszik hasznát: a sírrablók! Összhangban azzal, amit a halottak állapotáról tanít, a Biblia megállapítja: „semmit sem hoztunk a világba, és ki sem vihetünk semmit” (1Timóteusz 6:7). Milyen hálásak a keresztények ezért az igazságért, amely ’szabaddá teszi őket’ az ősi — és modern — halotti kultuszok kegyetlen, barbár szokásaitól! (János 8:32).

Mindezek ellenére az ősidőkben élt emberek fenséges sírhelyei azért nem teljesen hasztalanok. A sok leletnek és igen, a sírokban nyugvó holtak maradványainak köszönhetjük, hogy ma nemcsak homályos ismereteink vannak a rég múlt időkről és azok néhány letűnt civilizációjáról.

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész/képek a 24. oldalon]

Mennyire voltak egészségesek az őseink?

A tudósok nagyon sokat megtudtak távoli őseink egészségéről a maradványaik tanulmányozásából, kiváltképp a sírhelyekben talált, bebalzsamozott tetemek, valamint a mocsárban, forró sivatagi homokban vagy jég és hó alatt maguktól mumifikálódott maradványok vizsgálatából. A tudományban, különösen a genetika területén elért fejlődésnek köszönhetően hatékony eszközöket használhatnak fel a fáraók és királynéik családi kapcsolataitól kezdve az inka hajadonok vércsoportjáig bármilyen részlet meghatározására. Ezek a vizsgálatok kimutatták, hogy az őseinket sok olyan betegség sújtotta, amely minket is sújt napjainkban, például ízületi gyulladás és szemölcsök.

Különösen az ősi egyiptomiak szenvedhettek sok betegségben, ami nagyrészt a Nílusban és az öntözőcsatornákban hemzsegő paraziták — vérmételyek, medinaférgek és galandférgek — miatt volt. Ez Isten szavaira emlékeztet minket, amelyeket rögtön azután mondott Izraelnek, hogy i. e. 1513-ban kiszabadította a nemzetet Egyiptomból: „Nem bocsátja rád [Jehova] Egyiptom egyetlen rosszindulatú betegségét sem, melyeket ismersz” (5Mózes 7:15).

[Forrásjelzés]

© R Sheridan/ANCIENT ART & ARCHITECTURE COLLECTION LTD

[Kép a 20. oldalon]

Sumer szolgálónő fejdísze és ékszerei egy királyi sírból Urban

[Forrásjelzés]

© The British Museum

[Képek a 21. oldalon]

A Csin cserép hadsereg. Minden katonát egyedi arcvonásokkal faragtak ki

[Forrásjelzés]

Kis kép: Erich Lessing/Art Resource, NY; © Joe Carini / Index Stock Imagery

[Kép a 23. oldalon]

A Nap-piramis és a Halottak útja Teotihuacánban, Mexikóban

[Forrásjelzés]

Fent: © Philip Baird www.anthroarcheart.org; festmény: Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.

[Képek a 23. oldalon]

Balra: Tutanhamon fáraó tömör aranyból készült halotti maszkja; lent: Egy sírkamra falfestményén a ba emberfejű madárként ábrázolva