Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Újra megtörténhet?

Újra megtörténhet?

Újra megtörténhet?

HA VISSZATEKINTÜNK, talán úgy gondolunk a korra, mint amely bájosan régies, sőt vonzó. A nyugati világban például ez a lovas kocsik, a cilinderek és a földig érő szoknyák ideje volt, ám egy borzasztó időszak is egyben, hiszen a halál világszerte aratott. De mi volt az oka ennek?

Nem a háború, noha az is tombolt akkoriban. Egy másik csapásról beszélünk, amely egyesek szerint az írott történelem legpusztítóbb jelensége volt. Ez nem más, mint a spanyolnátha, vagyis az 1918—19-es influenzajárvány.

Mivel nem volt hatékony gyógymód, tömegesen haltak meg az emberek. Több millió egyébként egészséges, életerős embert vitt el a betegség élete virágjában. A holttestek gyorsabban gyűltek, mint ahogy temetni tudták őket. Bizonyos helyeken egész városok és falvak haltak ki.

Mindez több mint 85 évvel ezelőtt történt. Tudjuk, hogy mi okozta ezt a betegséget? Vajon újra bekövetkezhet egy ehhez hasonló szerencsétlenség? Ha igen, megvédhetjük magunkat?

Ennek a témának van egy másik érdekes oldala is. Tudtad, hogy a Biblia jóval ezelőtt beszélt a járványos betegségekről, melyeket a mi időnkben láthatunk? (Lukács 21:11; Jelenések 6:8). Vajon a spanyolnátha részét képezte valamilyen bibliai prófécia beteljesedésének? Ezekre és más kérdésekre a következő cikkekben kapunk választ.

[Kép a 3. oldalon]

A spanyolnátha áldozatainak a temetését készítik elő Philadelphiában (USA)

[Forrásjelzés]

Library of the College of Physicians of Philadelphia