Hihetetlen felfedezések a föld egyenlítőjénél

AZ ÉBREDJETEK! ECUADORI ÍRÓJÁTÓL

HEVES volt a föld pontos alakja körüli vita a nagynevű Tudományos Akadémián Párizsban, 1735-ben. Isaac Newton elméleteinek támogatói azt állították, hogy a föld gömb alakú, és a sarkköröknél kissé lapított. A Cassini-féle felfogás követői viszont azt mondták, hogy az egyenlítőnél lapított.

Ezért 1736-ban kiküldtek két expedíciót, hogy megmérjék a föld görbületét. Az egyik Lappföldre ment, az Északi-sark irányába, a másik a mai Ecuador területére *, az Egyenlítőhöz. A kutatás Newton támogatóit igazolta.

1936-ban ennek a francia expedíciónak a 200. évfordulóján emlékművet emeltek Ecuador fővárosától, Quitótól nem messze. Az emlékmű azon a vonalon található, melyet a XVIII. századi francia tudósok a nulladik szélességi foknak, vagyis az Egyenlítőnek véltek. A mai napig számos turista látogat el a műemlékhez, melyet úgy neveztek el, hogy a Világ közepe. Itt, az Egyenlítő fölött terpeszben állva a föld mindkét féltekén ott lehetnek egyszerre. Vagy mégsem?

Nem egészen. A közelmúlt felfedezései szerint az egyenlítő valamivel odébb található. A helybeliek bámulatos módon már évszázadokkal a francia bölcs emberek érkezése előtt hajszálpontosan meghatározták a helyét! De hogyan?

A valódi egyenlítő

1997-ben látszólag jelentéktelen romokat — egy félkör alakú falat — fedeztek fel a Catequilla-hegy tetején, amely Quitótól nem messze, északra található. A műholdas helymeghatározó rendszer (GPS) segítségével Cristóbal Cobo kutató rájött, hogy a fal egyik vége pontosan az egyenlítőn helyezkedik el. *

A fal és a valódi egyenlítő egybeesését könnyedén a véletlen művének lehetett volna tekinteni. Igen ám, de a fal két végét összekötő egyenes 23,5 fokos szöget zár be az egyenlítővel. Ez majdnem pontosan akkora, mint a föld tengelyének a dőlésszöge! * Ezenfelül az egyenes egyik vége abba az irányba mutat, ahol a decemberi napfordulón felkel a nap, a másik vége pedig abba az irányba, ahol a júniusi napfordulón lenyugszik a nap. De még mást is felfedeztek.

Egy szögmérő műszer segítségével, melyet a Catequilla csúcsán állítottak fel, a kutatók megállapították, hogy Cochasquíban az inkák előtti időkből származó piramisok olyan szögben állnak, amely megegyezik a júniusi napforduló idején a felkelő nap irányával. * Figyelemre méltó módon Pambamarca, egy másik régészeti lelőhely, olyan szögben fekszik, amely a decemberi napforduló idején egyezik meg a felkelő nap irányával.

Lehetséges, hogy Catequilla csillagászati megfigyelőközpont volt? Vajon itt határozták meg, hogy hol legyen a többi építmény, melyek a csillagászati  számításoknak megfelelő pontokon találhatók?

További hihetetlen felfedezések

Ahogy egyre több csillagászati egybeesést jelöltek be a térképen, egy ábra öltött alakot: egy nyolcágú csillag. Ez a csillagalakzat látható az ősi kerámiákon, és gyakran a nap egyszerű jelképeként magyarázzák, mivel a hely korai lakosai napimádók voltak. Amikor megvizsgálták a Catequillán talált kerámiadarabokat, megállapították róluk, hogy közel ezer évvel ezelőtt készültek. A bennszülött törzsek a mai napig nyolcágú csillagot szőnek a kárpitjaikba és a ruháikba, ahogyan az őseik is minden bizonnyal ezt tették. Ám azok az ősök valószínűleg nagyobb jelentőséget tulajdonítottak az alakzatnak, mint ahogyan azt ma a legtöbben gondolják.

A Cristóbal Cobo által vezetett Quitsa-to Program egy sor meggyőző bizonyítékot gyűjtött össze, amely az őslakosság csillagászati tudásáról tanúskodik. * Több mint egy tucat régészeti hely és számos ősi város illeszkedik tökéletesen az asztronómiai csillagalakzathoz, amikor azt ráhelyezik az egyenlítőre Catequillával a középpontjában.

Még megdöbbentőbb az a tény, hogy az akkor még fel nem tárt romok lelőhelye előre meg lett határozva. Hogyan? A Quitsa-to Program 1999 szeptemberében azt javasolta, hogy végezzenek ásatásokat Quito Altamira nevű részén, a catequillai csillag egyik 23,5 fokos szögben álló szárán. Egy nagy ősi temetkezőhelyet tártak ott fel rengeteg kerámiatárggyal együtt, melyek a gyarmati, az inka és az inkák előtti időszakból származnak.

A Catequillából kiinduló sugarak némelyike templomok helyével is egybeesik, amelyek a  spanyol gyarmati uralom alatt épültek. Cristobal Cobo kifejti, hogy Lima tanácsa 1570-ben követelte, hogy „minden pogány »guacán« és bennszülött imádati helyen legyenek templomok, kolostorok, kápolnák és keresztek”. Miért?

Nos, a spanyol korona pogánynak tartotta ezeket az imádati helyeket, ezért megsemmisítették őket, és a helyükön katolikus templomokat építettek. A nap ősi szentélyeire épített templomok megkönnyítették a helybeliek áttérítését a katolicizmusra.

A Quito régi gyarmati városrészében található San Francisco templom is a csillag egyik szárán található. Egy inka idők előtti építményre épült a XVI. században, és úgy lett kialakítva, hogy a decemberi napfordulón a felkelő nap sugarai áthatoljanak a kupolán, és megvilágítsák az oltár fölötti háromszöget. Ahogy a nap egyre feljebb emelkedik, a fénysugár lefelé halad, és ragyogó fényben füröszti az „Isten, az Atya” nevű szobor arcát. Ez a jelenség pontosan a decemberi napfordulón megy végbe! Más helyi templomokban is látni ilyen napfényjelenségeket a tervezésnek köszönhetően, hogy a napimádó bennszülöttek áttérjenek a katolicizmusra.

Honnan tudták?

Honnan tudhatta ez az ősi civilizáció, hogy Catequilla „a világ közepe”? Egyetlen hely van a földön, ahol napéjegyenlőségkor nincs a tárgyaknak árnyékuk délben: az egyenlítőn. A Quitsa-to Program tehát azt a magyarázatot adja, hogy az árnyékok gondos megfigyelésével az őslakosok megállapíthatták az egyenlítő helyét.

Ezenkívül a Catequilla-hegy természetes csillagászati megfigyelőhely, amely biztosan nem kerülte el egy olyan nép figyelmét, amely a napot imádta. A hegy csúcsa a lábától számítva 300 méter magasan van, és az Andok keleti és nyugati vonulata között fekszik. Így a felkelő és lenyugvó nap nyomon követéséhez mindennap biztos támpontot nyújtott a háttérben magasló, lenyűgöző Andok. Például Cayambe és Antisana, két fenséges, hófödte vulkán, a keleti égbolton meredezik majdnem 5000 méter magas csúcsával — szembetűnő referenciapontok a nap mozgásának megfigyelésére.

Ugyanakkor Catequilláról bármely irányba szabad kilátás nyílik körülbelül 20 ősi városra és mintegy 50 régészeti lelőhelyre, és mind látható optikai eszközök nélkül. Emellett Catequilláról a déli és az északi égbolt is látszik annak köszönhetően, hogy a nulladik szélességi körön található. Ezért Catequilla valóban a világ közepének nevezhető, mivel nincs még egy olyan hely az Egyenlítőn, amely mindezt nyújtaná, méghozzá 3000 méter magasan a tengerszint felett.

 Az Egyenlítő nagy része óceánon vagy trópusi dzsungelen halad át, ahol a növényzettől nem lehet megfigyelni az égboltot. Továbbá a növények nem nyújtanak biztos támpontot következtetések levonásához, mivel állandóan változnak; növekednek és elhalnak. Csak Kenyában találhatók hegyek az Egyenlítő közelében, de ezeket nem határolja egyik oldalról sem hegyvonulat, mint Catequillát. Igen, Catequillának ideális a fekvése, egyedülállóan alkalmas a csillagászati megfigyelésekre.

Kik voltak ők?

Kik voltak ezek az ősi csillagászok? A Quitsa-to Programnak az a feltevése, hogy eredetileg a kito vagy a kara nevű őslakos törzsek lehettek e tudás birtokosai. De a program nagyon az elején jár, és még sok a felfedeznivaló.

Az őslakosok néhány alapvető elgondolása mindamellett nyilvánvaló. Ahhoz, hogy olyan naptárakat tudjanak készíteni, amelyek a mezőgazdaságban is használhatók, kellett hogy értsék a nap látszólagos mozgását. Mivel a nap elengedhetetlen az élethez, nem meglepő, hogy imádták. A szoláris megfigyelések és számítások tehát a mindennapi életből átkerültek a vallási életbe.

A vallási buzgalom nyilván arra sarkallta az embereket, hogy tüzetesen tanulmányozzák az eget és az égitesteket. Az évszázadok folyamán impozáns csillagászati tudást halmozhattak fel, amely még csak most kerül napvilágra a Catequillánál tett hihetetlen felfedezések révén.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/ábra a 23. oldalon]

A napforduló és a napéjegyenlőség

A föld 23,5 fokos dőlésszöge miatt a nap nem ugyanazon a helyen kel fel és nyugszik le mindennap, hanem az Egyenlítőtől fokozatosan észak, illetve dél felé vándorol. Természetesen ez a mozgás csak látszólagos, mivel a föld az, ami változtatja a helyzetét, amint megteszi egy évig tartó útját a nap körül.

Évente egyszer, amikor a keringés következtében a föld tengelye a lehető legnagyobb mértékben dől a nap felé az északi félgömbön, a nap eléri a legészakibb helyzetét: az Egyenlítőtől 23,5 fokkal északra kel fel. Ez június 21-e körül történik. Amikor a déli félgömb dől a lehető legnagyobb szögben a nap felé, a nap eléri a legdélibb helyzetét: az Egyenlítőtől 23,5 fokkal délre kel fel. Ez általában december 21-e körül történik. Ez a két legszélső pont egybeesik a napfordulókkal.

Ám a napfordulók között pont félúton a nap merőlegesen tűz a föld egyenlítőjére. Ezt napéjegyenlőségnek nevezik, ami azt jelenti, hogy a földön mindenhol ugyanolyan hosszú a nappal meg az éjszaka. Március 20-a és szeptember 21-e körül a nap pontosan keleten kel fel, 12 órán át követi az Egyenlítőt, majd pontosan nyugaton megy le. Napéjegyenlőségkor a nap délben hajszálpontosan az Egyenlítő felett delel (zenit). Ott a tárgyaknak ilyenkor nincs árnyékuk.

[Ábra]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Napforduló

december 20., 21., 22. vagy 23.

Napéjegyenlőség

március 19., 20. vagy 21.

Napforduló

június 20., 21. vagy 22.

Napéjegyenlőség

szeptember 21., 22., 23. vagy 24.

[Kép a 24–25. oldalon]

A Catequilla-hegy, melynek csúcsán ősi építmények romjai vannak az Egyenlítő vonalában

[Kép a 25. oldalon]

Számos régészeti hely és ősi város tökéletesen illeszkedik az asztronómiai csillagalakzathoz

[Képek a 25. oldalon]

A nyolcágú csillag, amely az ősi kerámiákon és kárpitokon látható