Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Pandémiák — Mire számíthatsz?

Pandémiák — Mire számíthatsz?

Pandémiák — Mire számíthatsz?

TÖBBEKNEK, akik az 1918—19-es influenzapandémiát tanulmányozták, a bibliai próféciák jutottak eszükbe. Gina Kolata például a következőket írja a könyvében: „Az 1918-as járványra azt mondták, hogy nátha, de ilyen nátha még sohasem volt korábban. Inkább olyan volt, mint egy bibliai prófécia beteljesedése” (Flu​—The Story of the Great Influenza Pandemic of 1918 and the Search for the Virus that Caused It).

Valóban utal valahol a Biblia erre az embereket sújtó csapásra? Igen, utal.

A Biblia próféciája és a járványok

Jézus Krisztust a tanítványai „a világrendszer befejezésének” a jeléről kérdezték (Máté 24:3). Jézus e szavakkal válaszolt nekik: „Nemzet támad nemzet ellen, és királyság királyság ellen, és lesznek nagy földrengések, és egyik hely után a másikon járványos betegségek” (Lukács 21:7, 10, 11). A Biblia azt is megjövendölte, hogy a vég idején ’halálos csapás’ fog sújtani (Jelenések 6:8).

A spanyolnátha a nagy háború (1914—18) vége felé tört ki, melyet később I. világháborúnak neveztek el. Azzal az időszakkal kezdtek beteljesedni ’az utolsó napokról’ szóló bibliai próféciák. Ezek a próféciák szörnyű élelmiszerhiányokról, hatalmas földrengésekről, növekvő törvénytelenségről és az erkölcsi értékek jelentős hanyatlásáról beszélnek. Te is biztosan látod, hogy a mai világban pontosan ilyen körülmények uralkodnak (Máté 24:3–14; 2Timóteusz 3:1–5).

A próféciák beteljesedése, beleértve a ’járványos betegségeket’ és a ’halálos csapást’ is, óriási félelmet és szenvedést váltott ki, és sokan meg is haltak. És egy folyóirat szerint „nincs okunk azt feltételezni, hogy nem fog előfordulni egy újabb pandémia valamikor a jövőben. Úgy tűnik, elkerülhetetlenül be fog következni” (Microbes and Infection).

A veszély továbbra is fennáll

Egy másik folyóirat 2005. áprilisi száma kijelenti: „Az optimisták egykor úgy gondolták, hogy mostanra a komoly fertőző betegségek már nem fognak fenyegetni.” A folyóirat azonban hozzáteszi, hogy „a fertőző betegségek újra és újra felütik a fejüket” (Emerging Infectious Diseases). Nature folyóirat 2004. július 8-ai száma ezt a következtetést vonja le: „Világszerte körülbelül 15 millió . . . haláleset van évente, mely közvetlenül összefügg valamilyen fertőző betegséggel.”

„Az AIDS felbukkanásával át kellett értékelni a fertőző betegségek kitörésének az elkerülhetetlenségét és következményeit” — írja a Nature. „A 45 leginkább érintett országban a becslések szerint 2000 és 2020 között 68 millió ember fog meghalni idő előtt AIDS következtében” — számol be az UNAIDS, egy AIDS-program, melyet az ENSZ és más csoportok támogatnak.

Az elmúlt 25 év során az AIDS pusztító csapásnak bizonyult, hiszen több mint 20 millióan haltak meg miatta. Ám a spanyolnátha csak alig több mint egy évig tombolt. Jelenleg, az ismételt figyelmeztetések szerint, a világ már igencsak a küszöbén áll egy fertőző influenzavírus felbukkanásának, amire nincs felkészülve.

2005. május 19-én a Reuters Alertnet hírügynökség arra figyelmeztetett, hogy állandóan tűnnek fel új influenzavírusok, és hozzátette, hogy ezek „folyamatosan és nagymértékben növelik a pandémia kialakulásának kockázatát”. Egy folyóiratban, mely egy nappal korábban jelent meg, ez áll: „A madárinfluenza-vírus a H5N1 néven jelenleg is aktív Ázsiában, és először Hongkong baromfipiacain bukkantak rá 1997-ben. Szokatlanul fertőző, és azoknak, akik megkapják, a 80 százalékuk meghal” (The Wall Street Journal). A jelentések szerint a vírus olyan embereket fertőz meg, akik fertőzött állatokkal kerültek kapcsolatba.

Sötét vagy fényes jövő vár ránk?

A betegségektől mentes jövőt illetően nem túl kecsegtetőek a kilátásaink. Amikor Jézus Krisztus az utolsó napokban bekövetkező járványokról beszélt, bizonyára arra akart utalni, hogy van okunk az aggodalomra. Ám a Biblia reménységet is tár elénk. Például a világméretű Özönvíz előtt Isten ígéretet tett Noénak és a családjának. Először figyelmeztette Noét a közelgő pusztulásra, de aztán arra utasította, hogy építsen egy bárkát, ahol másokkal együtt védelmet találhat (1Mózes 6:13, 14; 7:1). Péter apostol leírja, hogy „Isten türelme várt Noé napjaiban, míg készült a bárka”, és amikor a bárka elkészült, néhányan ’átvitettek biztonságban a vízen’ (1Péter 3:20).

Jézus Krisztus, aki sok mindent előre megjövendölt a világ mai állapotáról, feltárta, hogy az időszak, melyben élünk, hasonlít Noé napjaihoz. Azok, akik Noéhoz hasonlóan bíznak Istenben, lehetőséget kapnak arra, hogy túléljenek egy hatalmas pusztulást (Lukács 17:26, 27). János, Jézus egyik apostola ezt írta: „a világ elmúlóban van, s ugyanígy a kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1János 2:17).

A jelenlegi világrendszer el fog pusztulni. De milyen életnek örvendhetnek majd a túlélők? János apostol látomásban láthatta azokat a csodálatos körülményeket, melyek Isten Királyságának az uralma alatt a földön lesznek: „[Isten] velük fog lakozni, azok pedig az ő népei lesznek. És maga az Isten lesz velük. És letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok elmúltak” (Jelenések 21:3, 4).

Tehát nem feltétlenül sötét jövő vár rád. Ha ismeretet szerzel Istenről, és megtanulsz teljesen bízni benne, fényes jövőd lehet. Isten ígérete, mely szerint az új világában a halottak fel fognak támadni, teljesen biztos (János 5:28, 29; Cselekedetek 24:15). A járványok örökre megszűnnek majd. Egy próféciában, mely abban az új világban fog beteljesedni, a Biblia ezt ígéri: „Egyetlen lakos sem mondja majd: »Beteg vagyok«” (Ézsaiás 33:24).

[Kép a 10. oldalon]

A Biblia egy olyan új világot ígér, melyben „egyetlen lakos sem mondja majd: »Beteg vagyok«”