Fiatalok kérdezik:

Miért okozok fájdalmat magamnak?

„Olyan csúnyán elvágtam a csuklóimat, hogy össze kellett varrni a sebeket. Akkor azt mondtam az orvosnak, hogy egy villanykörte vágta el, ami igaz is volt. Csak azt nem mondtam el neki, hogy szándékosan tettem” (Sasha, 23 éves).

„A szüleim észrevették a vágásokat, de csak azokat, amelyek nem olyan csúnyák; mintha csak horzsolások lennének . . . Néha észrevesznek egyet, amit még nem láttak, akkor kitalálok valamit rá . . . Nem akarom, hogy tudják” (Ariel, 13 éves).

„Tizenegy éves koromban sebeztem meg magam először. Tudtam, hogy mennyire becsben tartja Isten az emberi testet, de még ez sem állított meg” (Jennifer, 20 éves).

TE IS ismerhetsz Sashához *, Arielhez vagy Jenniferhez hasonló embereket. Talán az egyik osztálytársad az. Vagy a testvéred. Vagy te magad. A becslések szerint csak az Egyesült Államokban több millió ember — köztük sok fiatal — szándékosan bántalmazza magát, például úgy, hogy megvágja, megégeti vagy lehorzsolja a bőrét, vagy üti magát. *

Szándékosan bántalmazzák magukat? Korábban sokan valamiféle szélsőséges hóborthoz vagy szektákhoz kötötték az ilyen viselkedést. Az elmúlt években azonban sok ismeret gyűlt össze az önmegsebzésről. Nyilván azok száma is megnőtt, akik bevallották, hogy bajban vannak. „Minden klinikus azt mondja, hogy a gond egyre nő” — jelenti ki Michael Hollander, egy egyesült államokbeli terápiás központ igazgatója.

Az önmegsebzés ritkán végződik halállal, de veszélyes. Figyeld meg például Beth esetét. „Pengével sebzem meg magam — mondja. — Kétszer vittek miatta kórházba. Egyszer be kellett mennem az ügyeletre, mert nagyon  mély lett a vágás.” Mint sokan másokat, Bethet is felnőttkoráig kísérte a szokása. „Tizenöt éves korom óta csinálom, és most 30 vagyok” — mondja.

Te vagy valaki, akit ismersz, önmegsebzéshez folyamodik? Ha igen, ne keseredj el. Van segítség. Az Ébredjetek! következő számában beszélni fogunk róla, hogy hogyan kaphatnak segítséget azok, akik szándékosan megsebzik magukat. * De először arról lenne jó beszélni, hogy kik azok, akiknél kialakul ez a rendellenesség, és miért csinálják.

Sokféle embert érint

Az önbántalmazókat nehéz egyetlen kategóriába sorolni. Néhányuk problémás családból jön, mások stabil, boldog családból. Vannak, akiknek nem megy az iskola, mások kitűnő tanulók. A magukat bántalmazókon gyakran alig, vagy egyáltalán nem látszik, hogy problémájuk lenne, mert az emberek nem mindig mutatják ki, ha rosszul mennek a dolgok. A Biblia kijelenti: „Nevetés közben is fájhat a szív” (Példabeszédek 14:13).

Az önbántalmazás súlyossága is minden személynél más. Egy vizsgálatban például megállapították, hogy néhányan csak évente egyszer tesznek magukban kárt, míg mások átlagosan naponta kétszer. Érdekes, hogy több fiú bántalmazza magát, mint ahogyan azt korábban gondolták. De az önbántalmazók legtöbbje serdülő lány.

Bár nagyon sokféle embert érint a probléma, néhány önbántalmazónál megfigyelhetők hasonlóságok. Egy fiatalokról szóló lexikon megjegyzi: „Az önmagukat bántalmazó serdülők gyakran tehetetlennek érzik magukat, nem merik elmondani másoknak az érzéseiket, elszigeteltnek vagy elidegenültnek érzik magukat, félnek és kevés az önbecsülésük.”

Persze néhányan azt mondhatják, hogy ez szinte bármelyik fiatalra igaz lehet, aki a felnőtté válással járó félelmekkel és bizonytalansággal küzd. Ám az önbántalmazónak a harc különösen nehéz. Mivelhogy nem tudja az érzéseit szavakba önteni és elmondani valakinek, akiben megbízik, az iskolában tapasztalt nyomás, a munkahelyi elvárások vagy az otthoni konfliktusok hatalmasnak tűnhetnek. Nem lát rájuk megoldást, és úgy érzi, hogy nincs kivel beszélnie. Elviselhetetlennek érzi a feszültséget. Végül felfedez valamit: ha fizikai fájdalmat okoz magának, azzal mintha enyhülne egy kicsit az érzelmi fájdalom, és úgy érzi, hogy folytatni tudja az életét, legalábbis abban a pillanatban.

Miért okoz magának fizikai fájdalmat valaki az érzelmi gyötrelem enyhítésére? Szemléltetésképpen gondolj arra, hogy mi történik, amikor injekciót kapsz. Voltál már úgy, hogy amint az orvos hozzálátott, elkezdted csipkedni magad, vagy belevájtad a körmöd a bőrödbe, csak hogy eltereld a figyelmedet a tűszúrásról? Az önbántalmazó ugyanezt teszi, csak súlyosabb sebet ejt magán. Az önmegsebzést figyelemelterelő módszerként használja, és úgy érzi, enyhül vele az érzelmi gyötrelem. És ez a gyötrelem olyan erőteljes, hogy ehhez képest még a fizikai fájdalom is jobb. Talán ezért  mondta azt az egyikük, hogy a bántalmazás gyógyszer a félelmeire.

„Stresszoldó eszköz”

Azok, akik nem ismerik ezt a rendellenességet, azt hihetik, hogy az önmegsebzés öngyilkossági kísérlet. De általában nem ez a helyzet. „Általánosságban véve ezek az emberek csak a fájdalomnak akarnak véget vetni, nem az életüknek” — írja Sabrina Solin Weill, egy tinimagazin főszerkesztője. Ezért egy forrásmű azt írja, hogy az önmegsebzés „inkább »mentőöv«, semmint öngyilkossági stratégia”. „Stresszoldó eszköznek” is nevezi. Milyenfajta stresszről van szó?

Megállapították, hogy sok önbántalmazó átélt valamilyen traumát, például megbecstelenítették vagy nem törődtek vele gyerekkorában. Mások a családban dúló konfliktusok vagy egy alkoholista szülő miatt élnek át stresszt. Néhányan valamilyen mentális zavarban szenvednek.

Egyéb problémák is létezhetnek. Sara például a saját szavaival élve önmarcangoló maximalizmussal küzdött. Elkövetett néhány súlyos hibát, és kapott is segítséget a keresztény vénektől, de rendkívül bántották a mindennapi, tökéletlenségből fakadó hibái. „Úgy gondoltam, hogy »kezelésbe kell vennem magam« — mondja Sara. — Nekem az önmegsebzés pusztán önfegyelmezés volt. Ez abból állt, hogy kitépkedtem a hajam, bevagdostam a csuklómat és a karomat, ütöttem magam, amivel komoly zúzódásokat okoztam a testemen, és más büntetést is kiszabtam magamra. Például tűzforró víz alá dugtam a kezem, kiültem a dermesztő hidegbe kabát nélkül, vagy egész nap nem ettem.”

Sara esetében az önbántalmazás erőteljes öngyűlöletről árulkodott. „Volt, hogy tudtam, hogy Jehova megbocsátotta a vétkeimet — mondja —, de én nem akartam, hogy megbocsásson nekem. Szenvedni akartam, mert rettenetesen gyűlöltem magam. Bár tudtam, hogy Jehovában soha még csak fel sem merült egy kínzásra szolgáló hely gondolata, mint amilyen a kereszténység pokla, azt akartam, hogy csak nekem létrehozzon egyet.”

„Válságos idők”

Néhányan talán nem értik, hogy miért csak az utóbbi évtizedekben vált ismertté ez az aggasztó szokás. A Biblia tanulmányozói azonban tudják, hogy ’nehezen elviselhető, válságos időkben’ élünk (2Timóteusz 3:1). Ezért nem lepi meg őket, hogy az emberek, köztük fiatalok is, olyan viselkedésformákat vesznek fel, amelyeket nehéz megmagyarázni.

A Biblia elismeri, hogy „az elnyomás bolond cselekvésre készteti a bölcset” (Prédikátor 7:7). A serdülőkor nehézségei — melyekhez néhány esetben tragikus tapasztalatok is társulnak — káros magatartásformák kialakulásához, például önbántalmazáshoz vezethetnek. Az a fiatal, aki úgy érzi, hogy elszigetelődött másoktól, és senkije sincs, akivel megbeszélhetné a gondjait, az önmegsebzésben kereshet enyhülést. De bármilyen enyhülést vél is érezni, az csak rövid ideig tart. Előbb vagy utóbb visszatérnek a problémák, és velük együtt az önbántalmazás is.

Azok, akik bántalmazzák magukat, legtöbbször szeretnének felhagyni vele, de nagyon nehéz. Hogyan sikerült néhányaknak? Erről fog beszélni az Ébredjetek! 2006. februári számának „Fiatalok kérdezik: Hogyan vethetek véget az önmegsebzésnek?” című cikke.

[Lábjegyzetek]

AMIN ELGONDOLKODHATSZ

▪ Miért folyamodik néhány fiatal önmegsebzéshez?

▪ A cikk elolvasása után eszedbe jutnak jobb módszerek a nyomasztó érzések leküzdésére?

[Oldalidézet a 11. oldalon]

„Nevetés közben is fájhat a szív” (Példabeszédek 14:13)

[Oldalidézet a 11. oldalon]

„Általánosságban véve ezek az emberek csak a fájdalomnak akarnak véget vetni, nem az életüknek”

[Oldalidézet a 12. oldalon]

’Nehezen elviselhető, válságos időkben’ élünk (2Timóteusz 3:1)