Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Egyszerűen lenyűgöző!”

„Egyszerűen lenyűgöző!”

„Egyszerűen lenyűgöző!”

▪ Brazíliában egy földrajztanárt nagyon lenyűgözte, hogy mennyire értékes az Ébredjetek! az oktatásban. Ezt írta: „A folyóiratokból többet meríthetek a tanításhoz, mint sok más kiadványból, melyet kifejezetten oktatási céllal adtak ki. Noha én másban hiszek, az Ébredjetek! által közvetített értékekkel mélységesen egyetértek.”

Ez a tanár később megtudta, hogy az Ébredjetek! csak egyike Jehova Tanúi sok-sok kiadványának. Így írt: „Az egyik hatodik osztályos diák kölcsönadta nekem a „Hadd lássam azt a jó földet” című füzetet. Bámulatba ejtő, hogy mennyire hiteles a tartalma. Egyszerűen lenyűgöző! Ha elképzeljük a bibliai eseményeket, és a helyszínüket is beazonosítjuk, akkor még inkább hasznot meríthetünk a Biblia tanulmányozásából, különösen a fiatalok.”

Hozzátette: „A kiadványaikkal mindenütt találkozhatunk: a buszon, a diákok körében, sőt még a bankban is sorban állás közben. Örülök, hogy szegény közösségek is olvashatják őket, ahol egyébként nagyon nehezen jutnának hozzá megbízható, magas színvonalú tájékoztatáshoz. Gratulálok a csodálatra méltó munkájukhoz!”

A „Hadd lássam azt a jó földet” című füzet 80 nyelven jelent meg. Tele van színes térképekkel és fotókkal, melyek különböző bibliai színhelyeket ábrázolnak, főképpen az Ígéret földjét különböző időszakokban. Ön is megkaphatja ezt a 36 oldalas füzetet, ha kitölti a lenti szelvényt, és postán elküldi a rajta lévő címre, vagy ennek a folyóiratnak az 5. oldalán felsorolt címek közül az Önnek megfelelőre.

□ Szeretnék egy példányt a Hadd lássam azt a jó földet című füzetből, anélkül hogy ezzel bármiféle kötelezettséget vállalnék.

□ Kérem, keressenek fel ingyenes házi bibliatanulmányozás végett.

[Kép forrásának jelzése a 32. oldalon]

A füzet borítója: Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.