Látogatás egy művégtagközpontba

AZ ÉBREDJETEK! ÚJ-ZÉLANDI ÍRÓJÁTÓL

KÉT okból kértem időpontot az új-zélandi Wellingtonban levő Művégtagközpontba. Elsősorban azért, mert a műlábam némi javításra szorult, másodsorban pedig szerettem volna részt venni egy bemutató körúton a központban, hogy jobban megismerjem a művégtagkészítés folyamatát.

A protetikusom szíves-örömest tett eleget a kérésemnek. Érdemes volt ellátogatnom a központba. Nagyobb betekintést nyertem a protetikába, és így jobban értékelem e szakterület dolgozóinak a munkáját, amelyet hozzáértéssel és odaadással végeznek.

A „protézis” szó egy elvesztett végtag vagy testrész mesterséges pótlását jelenti. A pótlástant ’protetikának’ nevezik, a ’protetikus’ pedig azt a szakértőt jelöli, aki ezzel a szakterülettel foglalkozik.

Hogyan készül a műláb?

A központot felkereső betegek többségének műlábra van szüksége. Ennek elkészítésekor először a beteg gyógyult végtagcsonkjára illesztenek egy anyagot. Majd készítenek egy gipszmintát, aminek a segítségével lemásolják a csonk pontos alakját. Ezt a mintát azután egy olyan tok kialakítására használják, amelybe beleillik az új művégtag. Így kezdődik az elvesztett láb pótlására készülő, teljesen működőképes műláb gyártása. A csonk megmérésére egy újabb, hatékonyabb illesztési módszert alkalmaznak: a CAD/CAM-programokat. Ezt az eljárást követően a végtagcsonk pontos mását géppel formázzák.

Miután megfigyeltem a központban dolgozók szaktudását, néhány előre gyártott, import protézisalkatrészt mutattak nekem. Az egyik lenyűgöző szerkezet egy hidraulikus térdízület volt. Ez egy termoplasztból, azaz hőre lágyuló műanyagból készült tokhoz illeszkedett, amely újraformázható, attól függően, hogy milyen alakzat biztosít kényelemérzetet a betegnek. A világ különböző részeiről találhatók itt képes katalógusok, amelyek részletes leírást adnak ezekről az eszközökről.

A műlábkészítés utolsó fázisában finomítások történnek. Úgy igazgatják a tokot, a térdet, a bőrt, valamint a lábfej részeit, hogy a lehető legtermészetesebb járást biztosítsák. Legutoljára a művégtag „csontjait” takaró habborítást készítik el. A végső kozmetikázás célja, hogy a protézis amennyire csak lehet, hasonlítson az ép végtaghoz.

 Ha a beteg kellő magabiztosságra tett szert a járásban, előjegyzik vizsgálatra a Művégtagközpontba rendszeresen bejáró egyik ortopéd sebészhez. Ezzel a végső szakvéleményezéssel garantálják az új végtag optimális működését.

Gyermekek és sportolók

A központban tett körutam során felfigyeltem egy kislányra, aki feszélyezettség nélkül mutatta meg nekünk a végtagcsonkját és a művégtagját. Később néztem, amint látszólag gondtalanul ide-oda szökdécselt.

Nagyon érdekelt, amit a protetikusom mondott azokról a gyermekekről, akik elvesztették az egyik végtagjukat. Mutatott egy miniatűr kezet, és elmagyarázta, hogy az ilyen eszközök akár hat hónapos csecsemőknek is megfelelők. Miért van ezekre szükség? Azért, hogy gyakorolhassák a későbbi műkéz, illetve műláb használatát. Elmondása szerint, ha nem gyakorolnak, a fiatalok úgy nőnek fel, hogy csak egyetlen karjukat fogják használni, és életük későbbi időszakában nehéznek találják majd, hogy mindkét karjukkal tevékenykedjenek.

Megtudtam, hogy az egyik európai gyártó nemrégiben egykonténernyi művégtagalkatrészt szállíttatott a sportolóknak az ausztráliai Sydney-ben megrendezett paralimpiára. A versenyben részt vevők ingyen juthattak a protézisekhez, a játékok alatt pedig protetikusok nyújtottak nekik segítséget, köztük új-zélandiak is.

Bizonyos művégtagrészeket kimondottan sportolóknak fejlesztettek ki. Példa erre az a lábfej- és bokaprotézis, amelynek különleges anyaga visszaadja az emberi lábfej természetes ruganyosságát.

Fejlődés

Vajon mit tartogat a jövő a pótlástan számára? A protetikusom beszámolt egy számítógép-vezérlésű műlábról, amelyet nemrégiben kezdtek alkalmazni. Új-Zélandon egy beteg már ilyen protézissel él. A készülékbe épített érzékelőket nyomás éri, s nyilvánvalóan ennek hatására lép működésbe a műláb. Az eredmény pedig a természetes járáshoz hasonló mozdulatsor.

Néhány országban gyakorlott ortopéd sebészek az úgynevezett oszteointegrációs eljárással kísérleteznek. Az amputáció után egy speciális szeget illesztenek a csonkba, amely egyfajta horgonyként lehetővé teszi, hogy protézist csatoljanak hozzá. Ennél a megoldásnál nincs szükség gipszmintára és tokra.

Kutatásokat végeznek azzal kapcsolatban is, hogyan építsenek be receptorokat (ingerfelvevőket) az idegrostokba, ami által lehetővé válik, hogy a protézises személy pusztán gondolattal irányítsa a gyógyászati eszközt. Az Egyesült Államokban és más országokban is korlátozott számban már végeztek kézátültetést, noha ez még egy meglehetősen vitatott eljárásmód, ugyanis a szervátültetésen átesett személynek az élete végéig immunszuppresszív, vagyis az immunrendszer csökkent működését előidéző szereket kell szednie.

A karprotetika területén manapság az úgynevezett mioelektromos vezérlést alkalmazzák. A megmaradt végtagban még gyakran vannak impulzusok. A karizomzatból érkező ingereket elektródák fogják fel, majd elemmel felerősítik  őket, s így vezérlik a művégtag elektromos irányítású részeit. A felső végtagi protézisgyártás területén a legújabb eljárásmód a számítógép-interfész felhasználása. Ez lehetővé teszi a műkar egyénhez szabott finombeállítását.

Ámulva a művégtag-technológiában végbemenő fejlődésen, megkérdeztem a protetikusomat, mi a véleménye, ha összehasonlítja a művégtag működését az emberi végtagéval. Persze azonnal elismerte, hogy az emberi végtag működése felülmúlhatatlan. Ez eszembe juttatta a zsoltáríró szavait, aki így imádkozott a Teremtőjéhez: „Magasztallak, mert félelmet keltő, mily csodálatosan alkottál meg!” (Zsoltárok 139:14).

[Ábra/képek a 23. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

[Képek]

A mioelektromos vezérlésű kéz az izomból érkező jeleket felhasználva irányítja a mozgatás sebességét és a markolás erősségét

[Forrásjelzés]

Műkezek: © Otto Bock HealthCare

[Képek]

Ebben a csúcstechnológiával gyártott térdprotézisben számítógépes csipekkel és mágneses térerővel alakítják ki, hogy a protézis a viselője járásához igazodjon

[Forrásjelzés]

Térdprotézis: Photos courtesy of Ossur

[Kép]

Ezen a keresztmetszeten látható a habborítás és a bokaszerkezet

[Forrásjelzés]

© Otto Bock HealthCare

[Forrásjelzés]

© 1997 Visual Language

[Kép a 21. oldalon]

Műláb beállítása

[Kép a 22. oldalon]

Az orvos a beteg művégtagját igazgatja

[Kép a 23. oldalon]

Ilyen miniatűr műkezet használnak az amputált kisgyermekek, hogy szokják a művégtagviselést

[Kép a 23. oldalon]

A 2004-es paralimpia 100 méteres síkfutásának a győztese karbonszálas műlábbal futva, 10,97 másodperces eredménnyel végzett az első helyen

[Forrásjelzés]

Photo courtesy of Ossur/Photographer: David Biene

[Kép forrásának jelzése a 21. oldalon]

© Otto Bock HealthCare