Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Jézus valóban Isten Fia volt?

Jézus valóban Isten Fia volt?

A Biblia nézőpontja

Jézus valóban Isten Fia volt?

PÉTER apostol mély meggyőződéssel mondta a következő szavakat Jézusnak: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Máté 16:16). A Biblia ezen kívül még számos helyen utal úgy Jézusra, mint aki Isten Fia. Ez a kifejezés több kérdést vetett fel a vallásos emberek körében.

Sokan, akik abban hisznek, hogy Jézus Krisztus az Isten, nehezen tudják megmagyarázni, hogy akkor miért hívják Isten Fiának. A logika azt diktálja, hogy egyszerre nem lehet mindkettő. Mások úgy tekintenek Jézusra, mint a történelem egy jelentőségteljes alakjára, egy bölcs emberre, sőt talán még Isten egyik valódi prófétájaként is elfogadják, de semmilyen további jelentőséget nem tulajdonítanak neki. De mit tanít valójában a Biblia? Számít az, hogy miben hiszel?

Isten elsőszülöttje

A Biblia utal rá, hogy volt idő, amikor Isten egyedül volt. Szeretetteljesen úgy döntött, hogy megosztja valakivel az élet ajándékát, és atyává vált, de nem úgy, ahogy az emberek. Jehova hatalmas teremtő erejét használta fel, hogy megalkosson egy élő, értelmes szellemszemélyt, a ’teremtésének kezdetét’, akit ma Jézus Krisztusként ismerünk (Jelenések 3:14; Példabeszédek 8:22). Isten közvetlenül teremtette Jézust, amikor még teljesen egyedül volt, éppen ezért találóan hívják Jézust az ’egyszülött fiúnak’ és ’az egész teremtés elsőszülöttjének’ (János 1:14; Kolosszé 1:15).

Világos tehát, hogy ha Jézus volt a legelső, akit Isten megteremtett, akkor ő nem lehet a Teremtő, az ’egyedüli Isten’ (1Timóteusz 1:17). Mindazonáltal Isten számtalan kiváltságot adott a Fiának. Például Isten Jézus által teremtett ’minden mást’, még az angyalokat is. Ezekről az angyalokról szintén azt olvashatjuk, hogy „Isten fiai”, hiszen nekik is Jehova az Életadójuk (Kolosszé 1:16; Jób 1:6; 38:7).

Miután Isten előkészítette a földet az embereknek, valószínűleg az elsőszülött Fiához intézte a következő szavakat: „Alkossunk embert a mi képmásunkra” (1Mózes 1:26; Példabeszédek 8:22–31). Jehova így a később Jézusnak nevezett szellemteremtmény által megteremtette az első emberi fiát, Ádámot is (Lukács 3:38).

Jézus Isten emberi Fia lesz

János apostol leírja, hogy a meghatározott időben Isten szellemfia „testté lett, és közöttünk lakozott” (János 1:14). Ahhoz, hogy megtörténhessen ez a változás, Isten csodálatos módon áthelyezte Jézus életét az égből egy zsidó szűz, Mária méhébe. Így Jézus Isten Fia maradt, noha emberi testet öltött. Továbbá, mivel Isten adott neki életet, nem pedig egy ember, Jézus tökéletesen született meg, bűn nélkül. „A születendőt szentnek fogják hívni, Isten Fiának” — jelentette be Gábriel angyal Máriának (Lukács 1:35; Héberek 7:26).

Maga az Atya erősítette meg, hogy a testet öltött Jézus az ő Fia. Jézus megkeresztelkedésekor Keresztelő János szem- és fültanúja volt annak, hogy az egek megnyíltak, és ez hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akit helyeslek” (Máté 3:16, 17). Nem csoda hát, hogy János ezt mondta a tanítványainak: „láttam, és tanúskodtam róla, hogy ez az Isten Fia” (János 1:34).

Jézus a földi szolgálata során nem kürtölte szét a tényt, hogy ő a Messiás, Isten Fia (Márk 8:29, 30). Gyakran engedte, hogy az emberek saját maguk jussanak erre a következtetésre, miután meghallgatták, amit tanított, megfigyelték, ahogyan élt, és saját szemükkel látták számtalan csodáját, melyek többségét nagy nyilvánosság előtt hajtotta végre. Például meggyógyította „mindazokat, akik valamiben szenvedtek, akiket különféle betegségek és kínok gyötörtek” (Máté 4:24, 25; 7:28, 29; 12:15). A vakok, a siketek, a sánták és mindenféle betegek Jézushoz mentek, és ő meggyógyította őket. Még halottakat is feltámasztott! (Máté 11:4–6). Jézus olyan csodákat is tett, hogy a tanítványai szeme láttára járt a vízen, és egy nagy viharban lecsendesítette a szelet és a hullámokat. A hatalomnak ez a megnyilvánulása a következők kijelentésére késztette a tanítványokat: „Valóban Isten Fia vagy” (Máté 14:24–33).

Milyen hatással van az életedre Isten Fia?

Miért helyezte át Isten az egyszülött Fia életét az égből a földre, hogy aztán kegyetlenül megöljék? „Hogy mindaz, aki hitet gyakorol benne, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen” (János 3:16). Igen, Jézus csak úgy tudta ’lelkét váltságul adni cserébe sokakért’, ha meghal (Máté 20:28). Kijelenthetjük, hogy az egész történelemben senki más nem mutatott nagyobb szeretetet az emberiség iránt, mint Jehova és az ő elsőszülött Fia (Róma 8:32).

A halálát követően Jézus nagyon különleges és erőteljes módon lett ’Isten Fiának kijelentve’, mégpedig „a halottak közül való feltámadás által”, ugyanis Isten szellemfiaként újra életre kelt (Róma 1:4; 1Péter 3:18). Ezt követően közel 19 évszázadon át türelmesen várt Atyja oldalán, majd trónra ült mint Isten Királyságának a Királya. Ez a Királyság egy égi kormányzat, mely hamarosan az egész föld felett átveszi az uralmat (Zsoltárok 2:7, 8; Dániel 7:13, 14).

Szeretnéd elnyerni Isten hatalmas Fiának a helyeslését? Ha igen, buzdítunk rá, hogy ismerkedj meg közelebbről a tanításaival, és alkalmazd azokat az életedben. Jézus maga jelentette ki: „Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról” (János 17:3). Igen, valóban fontos az, hogy mit gondolunk Isten Fiáról! (János 3:18; 14:6; 1Timóteusz 6:19).

GONDOLKODTÁL MÁR EZEN?

▪ Miért nevezzük Jézust Isten egyszülött Fiának? (János 1:3, 14; Jelenések 3:14)

▪ Miért hihetünk abban, hogy Jézus Isten Fia? (Máté 3:16, 17)

▪ Hogyan válik a javadra, ha hiszel abban, hogy Jézus Istennek a Fia? (János 3:16; 14:6; 17:3)

[Képek a 12–13. oldalon]

Jézus bölcs tanításai és hatalmas csodái azt bizonyították, hogy ő nem egy hétköznapi ember volt