Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Vészhelyzet — London

Vészhelyzet — London

Vészhelyzet — London

AZ ÉBREDJETEK! NAGY-BRITANNIAI ÍRÓJÁTÓL

„MEGPRÓBÁLUNK minden súlyosan beteg vagy sérült személyhez nyolc percen belül kiérni London 1600 négyzetkilométeres körzetében — mondja a Londoni Mentőszolgálattól Rob Ashford, a mentőszervezetek működési igazgatója. — Ez az esetek több mint 75 százalékában sikerül is, pedig a balesetek száma minden évben nő.”

Meghívtak a Londoni Mentőszolgálat Központi Irányítócsoportjához, amely a Temze déli partján, a Waterloo pályaudvarnál található. A központ mintegy 3000 segélyhívást fogad naponta, amivel Európa legnagyobbjának mondhatja magát. A hívók egy körülbelül hétmilliós közösség tagjai, amely több mint 300 nyelvet beszél. Hogyan szervezik meg a 300 fős irányítócsoport munkáját, hogy el tudja látni ezt a nagy feladatot?

A segélyhívások osztályozása

Végignéztem, hogyan fogadja egy híváskezelő a „999-es hívásokat”. Így nevezik Angliában a segélyhívásokat; a 999 a mentőszolgálat telefonszáma. A kezelő gyorsan meghatározta a probléma helyszínét és a legközelebbi útkereszteződést. Ekkor azonnal egy térkép jelent meg a számítógép képernyőjén. Aztán egymás után tette fel a kérdéseket, hogy megállapítsa az eset sürgősségét: Hány ember van bajban? A koruk és a nemük? Eszméletüknél vannak? Lélegeznek? Vannak mellkasi fájdalmaik? Véreznek?

Amint a kezelő beviszi az adatokat a számítógépbe, az automatikusan osztályozza az esetet: vörös jelzést kap közvetlen életveszély esetén, sárgát, ha súlyos, de nem áll fenn közvetlen életveszély, illetve zöldet, ha közvetlen életveszély sincs, és nem is súlyos az eset. A kezelő ekkor továbbítja az eredményt az egyik kollégájának, aki segítséget küld a helyszínre.

Helyszíni ellátás

A mentőszolgálatnak 395 mentőkocsija és 60 rohamkocsija van. Vészhelyzet esetén azt a járművet küldik a helyszínre, amely a legközelebb tartózkodik és alkalmas is az eset ellátására. Motoros mentőtisztek is szolgálatban vannak, mivel ők könnyebben átjutnak a forgalmi dugókon. Ezenkívül 12 orvos áll készültségben a nap 24 órájában, hogy segítsen a mentőtiszteknek.

Mialatt az irányítóközpontban tartózkodtam, segélyhívás érkezett a helyi rendőrségtől, hogy súlyos közúti baleset történt egy forgalmas úton. Igaz, hogy egy mentőkocsi már a helyszínen volt, a rendőrség mégis értesítette az irányítóközpontot. Miért? Azért, hogy a központ személyzete tudjon róla, hogy légi mentésre is szükség lehet. A mentőszolgálat jellegzetes, vörös helikoptere hozzávetőleg 1000 mentőfeladatot hajt végre évente. Személyzete egy mentőtisztből és egy orvosból áll, akik a súlyosan sérült áldozatokat általában a Londoni Királyi Kórházba viszik, ahol azonnali ellátásban részesülnek.

2004-ben még mindezen felül egy kísérleti, biciklis mentőegységet is felállítottak London Heathrow repülőterén, amellyel kibővült a város West End nevű negyedében már működő szolgálat. Egy mentőszakápolókból és mentőtisztekből álló csapat látja el a repülőteret, így felszabadult néhány mentőkocsi, amelyet máshol lehet bevetni. Minden bicikli fel van szerelve kék lámpával, szirénával és kosarakkal, melyekben 35 kilogrammnyi orvosi felszerelés van, köztük egy defibrillátor, valamint oxigénpalackok és fájdalomcsillapítók is.

A biciklis mentőegység már néhány nappal a felállítását követően bebizonyította, hogy érdemes volt létrehozni. Egy 35 éves nő rosszul lett a Heathrow 4-es termináljánál, és leállt a légzése. Két mentőtiszt másodperceken belül reagált a 999-es segélyhívásra, oxigént adott a hölgynek, és azonnal elkezdte az újraélesztést. Egy mentőkocsi a legközelebbi kórházba sietett vele. Miután a hölgy felépült, személyesen köszönte meg a mentőtiszteknek, hogy megmentették az életét.

Bővülő szolgáltatás

Ha a segélykérő nem beszél angolul, átkapcsolják egy tolmácshoz. Persze nem mindig könnyű megállapítani a hívó anyanyelvét, főleg ha az illető az idegesség vagy a trauma miatt hadar!

Készült egy rövid film angol feliratokkal DVD-n az emberek tájékoztatására, hogy mi a teendő vészhelyzet esetén. Az a célja, hogy ösztönözze London Dél-Ázsiából érkezett közösségeit, hogy „tanulják meg a kardiopulmonális újraélesztési technikát” — írja a LAS News, a Londoni Mentőszolgálat egyik kiadványa. A film azt is bemutatja, hogy mi történik, amikor beérkezik egy segélyhívás.

Anglia kozmopolita fővárosának lakói hálásak a gyors intézkedésekért, amikor azonnali orvosi segítségre van szükségük, akár egy ember van bajban, akár sok, akár lent a föld alatt, akár egy felhőkarcolóban. A Londoni Mentőszolgálatnál dolgozó férfiakról és nőkről egy önkéntes orvos kijelentette: „A legjobb egészségügyi szakemberek közt vannak, akikkel valaha dolgoztam.” Szép dicséret ez a világ legnagyobb ingyenes mentőszolgálatának személyzete számára.

[Kiemelt rész a 11. oldalon]

Gondok és bosszúságok

A mentőszolgálatnak gondot okoz, ha indokolatlanul hívják fel őket személyes tájékoztatásért, ha kisebb betegségek vagy könnyű sérülések miatt riasztják őket, illetve ha véletlenül vagy csak szórakozásból tárcsázzák a 999-et. Az még nagyobb baj, hogy néhány beteg vagy mások, köztük a családtagok is, időnként durván beszélnek vagy tettlegesek a helyszínre siető orvosi személyzettel! A dühük oka lehet stressz, kábítószerek vagy türelmetlenség a túl hosszúnak vélt várakozás miatt. Nem létezik egyszerű megoldás ezekre a gondokra, de a közoktatásnak köszönhetően már javult a helyzet.

[Képek a 10. oldalon]

A központ mintegy 3000 segélyhívást fogad naponta

[Kép forrásának jelzése a 10. oldalon]

Minden fotó: Courtesy of London Ambulance Service NHS Trust