Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hogyan osszam be a pénzem?

Hogyan osszam be a pénzem?

Fiatalok kérdezik

Hogyan osszam be a pénzem?

„Sokszor azon kapom magam, hogy már megint olyasmit tervezek megvenni, amire nincs is igazán szükségem, nem is nagyon van rá pénzem, csak éppen le van értékelve” (Anna, * Brazília).

„Néha a barátaim olyan dolgokra hívnak el, amik költségesek. Én meg együtt akarok lenni velük, és jól akarom érezni magam. Senki sem meri azt mondani, hogy »bocs, nincs rá pénzem«” (Joan, Ausztrália).

NEKED is úgy tűnik, hogy sosincs elég pénzed? Bárcsak egy kicsivel több költőpénzed lenne, és meg tudnád venni azt a játékot, amit szeretnél! Bárcsak több lenne a fizetésed, és meg tudnád venni azt a cipőt, amire „szükséged van”! Ahelyett, hogy a miatt a pénz miatt keseregnél, ami nincs, miért ne tanulnád meg inkább beosztani azt, ami még ott van a kezedben?

Persze várhatsz vele addig, amíg elköltözöl otthonról, de az olyan lenne, mintha úgy ugranál ki egy repülőből, hogy az ejtőernyőzést még nem tanultad meg. Igaz, hogy az ember talán képes rá, hogy zuhanás közben kitalálja, mit tegyen, de mennyivel jobb lenne, ha még az ugrás előtt megtanulná, hogyan kell használni az ejtőernyőt!

Ehhez hasonlóan a pénzbeosztást is addig a legjobb megtanulni, mielőtt még az élet zord anyagi valóságaival személyesen találkoznál. ’A pénz oltalom’ — írta Salamon király (Prédikátor 7:12). Ámde csak akkor véd meg, ha megtanulod, hogyan oszd be. Ez növeli majd az önbizalmad, és a szüleid még jobban fognak tisztelni.

Még otthon tanuld meg!

Kérted már arra a szüleidet, hogy mondják el, mi mindent jelent háztartást vezetni? Például tudod-e, mennyibe kerül havonta az áram, a fűtés, a víz, és mennyibe kerül autót tartani, ennivalót venni, lakbért fizetni vagy a kölcsönöket kifizetni? Lehet, hogy szerinted ezek unalmas dolgok. Csakhogy az a helyzet, hogy te magad is gyarapítod ezeket a kiadásokat. Ráadásul ha elköltözöl otthonról, akkor magadnak kell majd kifizetned az összes számlát. Ezért is jó lenne, ha egy kis ismeretet szereznél a számlákról. Kérd meg a szüleidet, mutassák meg neked a számlákat, és figyelj jól oda, amikor elmagyarázzák, hogyan osztják be rájuk a pénzt.

„A bölcs figyel, és gyarapítja tudását, és az értelmes ember bölcs útmutatásra tesz szert” — mondja egy bibliai példabeszéd (Példabeszédek 1:5). A bevezetőben említett Anna erről számol be: „Apukám megtanította nekem, hogy kell családi költségvetést készíteni, és arra is külön felhívta a figyelmem, hogy a családi kasszát rendesen kell kezelni.” Édesanyja pedig egyéb praktikákat tanított neki. „Elmagyarázta, mennyire fontos vásárlás előtt összehasonlítani az árakat — mondja Anna. — Anyu egy kis pénzből is csodákra képes.” Hasznosnak találta Anna, amit tanult? „Most már magam tudom kezelni a pénzügyeimet — mondja. — Nagyon figyelek rá, hogy mire költök, és mivel nem csinálok fölöslegesen adósságot, szabadnak érzem magam, és nyugodt vagyok.”

Miért nehéz?

El kell ismerni, hogy könnyebb mondani, mint megtenni, hogy az ember uralkodjon a költekezési szokásán. Főleg akkor, ha zsebpénzt kapsz, vagy már keresel, de otthon laksz. Miért? Azért, mert valószínűleg a szüleid fizetik ki a csekkek nagy részét, és te a pénzed legnagyobb részét arra költheted, amire akarod. És az is lehet, hogy pénzt költeni jó dolog. „Könnyen költekezek, és ráadásul élvezem is” — ismeri el egy indiai fiatalember, Paresh. Sarah-nak, egy ausztrál lánynak hasonló érzései vannak: „A vásárlás teljesen feldob” — mondja.

Ráadásul a társaid is győzködhetnek, hogy többet költsél, mint amennyit ésszerű keretek között megengedhetnél magadnak. Ellena (21 éves) erről számol be: „A barátaimnak a vásárlás lett az egyik legfőbb szórakozása. Ha elmegyek velük, szinte íratlan szabály, hogy muszáj költeni, ha jól akarod magad érezni.”

Az csak természetes, hogy te sem akarsz kilógni a sorból. De kérdezd meg magadtól, hogy azért költesz-e pénzt a barátaiddal, mert megengedheted magadnak, vagy mert úgy érzed, hogy muszáj? Sokan azért költenek, hogy ezzel nőjenek a barátaik szemében. Ez a hajlam azonban súlyos anyagi problémákat okozhat neked, különösen akkor, ha hitelkártyád is van. Suze Orman pénzügyi tanácsadó erre figyelmeztet: „Ha úgy érzed, hogy azzal kell lehengerelned az embereket, amid van, és nem azzal, ami te vagy, akkor óriási a kockázata, hogy adósságba vered magad.”

Ahelyett, hogy egyetlen este az utolsó fillérig leapasztanád a hitelkártyádat, vagy elköltenéd a fizetésedet, miért is ne próbálnád ki azt a megoldást, ami Ellenának bevált? „Amikor elmegyünk valahová a barátaimmal — mondja —, előre kitűzök egy összeget, amennyit elkölthetek. A fizetésem a bankszámlámra megy, és ilyenkor csak annyit veszek ki, amennyi arra az alkalomra kell. Az is bölcs dolognak mutatkozik, hogy csak olyanokkal megyek vásárolni, akik szintén óvatosan költekeznek, és emlékeztetnek, hogy nézzek körül, és ne vegyem meg az első dolgot, amit meglátok” (Példabeszédek 13:20).

Tanulj a nemből!

Tegyük fel, hogy nincs zsebpénzed, nincs fizetésed, és még otthon laksz. Még ebben az esetben is értékes dolgokat tanulhatsz meg a pénzről. Például amikor pénzt kérsz a szüleidtől, vagy kéred, hogy vegyenek meg valamit neked, azt mondhatják rá, hogy nem. Miért? Az egyik oka az lehet, hogy amit kértél, az többe kerül, mint amennyit a családi kassza elbír. Amikor szüleid nemet mondanak a kérésedre — pedig jobban szeretnének igent mondani —, szép példát mutatnak neked önuralomból. Az önuralom pedig elengedhetetlen a jó pénzbeosztáshoz.

Előfordulhat, hogy a szüleid megengedhetnék, hogy igent mondjanak a kérésedre, mégis nemet mondanak. Ilyenkor talán azt gondolod, hogy ez garasoskodás tőlük. De gondolj arra, hogy ezzel esetleg azt a fontos leckét akarják neked megtanítani, hogy a boldogságod nem attól függ, hogy mindent megkapsz, amit akarsz. Ezzel kapcsolatban ezt mondja a Biblia: „Az ezüstöt szerető ember nem elégszik meg az ezüsttel, sem a vagyont szerető a jövedelemmel” (Prédikátor 5:10).

E szavak igazságát annak a sok fiatalnak a tapasztalata támasztja alá, akiknek a szülei mindent megvesznek nekik, amit csak akarnak. A fiatalok előbb-utóbb azt veszik észre, hogy igazából sosem elégedettek. Teljesen mindegy, hogy mennyi mindenük van már, még mindig annak szükségét érzik, hogy egy újabb vásárlással gyarapíthassák felhalmozott javaikat. Azok a fiatalok, akik hozzászoknak, hogy mindent megkapnak, amit kérnek, idővel hálátlan felnőtté válhatnak. „Ha valaki már fiatal korától elkényezteti szolgáját [vagy a gyerekét], az később az élete során hálátlan lesz” — figyelmeztetett Salamon (Példabeszédek 29:21).

A pénz idő

Sok helyen ismerik azt a mondást, hogy az idő pénz. Ez a mondás azt emeli ki, hogy az embernek időt kell szánnia a pénz megkeresésére, tehát az idő pazarlása pénzpazarlás. Ennek a fordítottja is igaz: a pénz idő. Ha pazarlod a pénzed, akkor igazából azt az időt is elpazarlod, amivel megkerested. Tehát tanuld meg beosztani a pénzedet, így megtanulod beosztani az idődet is. Hogyan?

Figyeld meg, mit mond Ellena: „Amikor figyelek rá, hogy mennyit költök, akkor egyúttal arra is figyelek, hogy mennyit kell megkeresnem. Ha reális költségvetést állítok össze, és utána ahhoz tartom magam, akkor nem kell majd hosszú órákon át dolgoznom, hogy kifizessem tetemes adósságaimat. Jobban ura vagyok az időmnek és az életemnek is.” Szeretnél te is ilyen ura lenni az életednek?

[Lábjegyzet]

^ 3. bek. A neveket megváltoztattuk.

AMIN ELGONDOLKODHATSZ

▪ Nehezen tudod beosztani a pénzed? Miért?

▪ Miért kell kerülnöd a pénz szeretetét? (1Timóteusz 6:9, 10).

[Kiemelt rész/kép a 12. oldalon]

TÖBB PÉNZ A MEGOLDÁS?

Ha több pénzed lenne, jobban be tudnád osztani? „Mindannyian azt hisszük, hogy ha több fizetést kapnánk, az megoldaná az anyagi gondjainkat. Pedig ez nem mindig van így” — mondja Suze Orman pénzügyi tanácsadó.

Szemléltetésül: Ha autót vezetnél, és nem irányítanád az autót, vagy szokásod lenne csukott szemmel kormányozni, vajon attól biztonságosabbnak éreznéd a helyzetet, ha több üzemanyagot töltenél a tankodba? Ettől több esélyed lenne rá, hogy biztonságban érsz oda, ahová indultál? Ehhez hasonlóan tehát, ha nem tanulod meg beosztani a pénzed, akkor azzal, hogy többet keresel, még nem fogsz javítani a helyzeteden.

[Kiemelt rész/táblázat a 13. oldalon]

TANULD MEG BEOSZTANI!

Mennyit költöttél a múlt hónapban? Mire költötted? Nem tudod? Az alábbiak segítségével megtanulhatod, hogyan legyél ura a pénzednek, hogy végül ne a pénzed legyen az ura az életednek.

Írd fel a kiadásaidat! Legalább egy hónapon keresztül írd fel, hogy mennyi pénzt kapsz, és hogy mikor kaptad. Minden egyes dolgot, amit veszel, írd fel, és az összeget is, amibe került. A hónap végén add össze, mennyi pénzt kaptál összesen, és mennyit költöttél összesen.

Készíts költségvetést! Rajzolj egy tiszta lapra három oszlopot. Az első oszlopban sorold fel az összes pénzt, amit előreláthatóan kapni fogsz a hónapban. A másodikban sorold fel, milyen kiadásokat tervezel. Ehhez segítségképpen felhasználhatod a régi listádat, amire egy hónapon keresztül felírtad, hogy mennyit költöttél összesen. Ahogy telnek a napok, írd be a harmadik oszlopba, hogy a kalkulációdhoz képest ténylegesen mennyit költesz a betervezett kiadásokra. Minden kiadást írjál be, azokat is, melyeket nem terveztél be előre.

Változtass! Ha bizonyos dolgokra többet költesz, mint amennyit beterveztél, és gyűlik az adósságod, akkor változtass a költségvetéseden. Fizesd ki az adósságaidat. Oszd be, amennyid van.

[Táblázat]

Vágd ki és használd!

Havi költségvetés

Bevétel Tervezett kiadások Tényleges kiadások

zsebpénz ennivaló

részidejű állás ruha

egyéb telefon

szórakozás

adományra

megspórolt összeg

egyéb

 

 

Összesen Összesen Összesen

Ft Ft Ft

[Kép]

Ne feledd, ha pazarlod a pénzed, az idődet is pazarlod, amivel megkerested

[Kép a 11. oldalon]

Megkérdezted már a szüleidtől, hogyan kell költségvetést készíteni?