Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Romák — Ezeréves bánat és öröm

Romák — Ezeréves bánat és öröm

Romák — Ezeréves bánat és öröm

AZ ESEMÉNY bármelyik nagy, hagyományos lakodalom lehetne. Bőven van étel-ital, a házat betölti a muzsikaszó. A rokonság előretolakszik, hogy gratuláljon a szégyenlős vőlegénynek és boldogságtól sugárzó menyasszonyának. Csakhogy ez nem lakodalom, hanem a lakodalom előtti estén tartott eljegyzés, mely 600-nál is több személyt vonzott ide, hogy elmondja jókívánságait. Ezen az estén a vőlegény szülei menyasszonyárral ajándékozzák meg fiuk jövendőbeli apósát és anyósát. Másnap a vőlegény és a családja a vőlegény otthonába kíséri az ifjú feleséget, ahol újabb ünneplés kíséri a tényleges lakodalmat.

Az ifjú pár minden rokona beszéli a cigány nyelvet, melyet bárhol élnének is, mindenütt idegen nyelvnek tekintenének az emberek. Ez a nyelv — különféle dialektusaiban —, valamint sok ősi hagyomány és esküvői szokás egy olyan nép közös öröksége, mely az egész földgolyón megtalálható, de mint nemzetnek nincs önálló országa és saját kormánya. Ők romák. *

Kik a romák?

Ha a romák nyelvi, kulturális és genetikai vonalát követjük, az a körülbelül 1000 évvel ezelőtti Észak-Indiába vezet vissza. Nyelvük, leszámítva az utóbbi idők bizonyos keverék jövevényszavait, bizonyosan Indiából ered. Hogy miért hagyták el Indiát, az nem teljesen egyértelmű. Néhány tudós úgy véli, hogy a romák ősei kézművesek és szórakoztatással foglalkozó emberek lehettek, akik olyan csapatokhoz társultak, melyek katonai összetűzések következtében hagyták el a hazájukat. Bárhogy volt is, még 1300 előtt megérkeztek Európába Perzsián és Törökországon át.

Európában a népszerű felfogások listáján a romák már régóta a két véglet helyét foglalják el. Egyrészt vendégszerető, önfeledt, vándorló regényhősökként és filmhősökként idealizálják őket, akik dalaikkal és táncukkal felszabadultan fejezik ki az élet minden örömét és bánatát. A másik végletes felfogás megbízhatatlan, kiismerhetetlen, ravasz emberekké alacsonyítja le őket, akik örökösen kívülállók maradnak, elszigetelve és elkülönítve a társadalomtól, melyben élnek. Hogy megértsük, hogyan alakultak ki ilyen sztereotípiák a romákról, idézzük föl különös múltjukat.

A hátrányos megkülönböztetés kora

A középkorban az európaiak többségének a világ csak a városa vagy a faluja határáig terjedt ki. Ezért képzeljük csak el, mi játszódhatott le az elméjükben, amikor először pillantották meg a hozzájuk érkező roma családokat. Sok minden furcsának tűnhetett a szemükben. Kreol arcbőrükön, sötét szemükön, fekete hajukon kívül a jövevények ruhája, viselkedése és a nyelve is teljesen más volt, mint az övék. Ráadásul a romák általában hajlottak arra, hogy beérjék önmaguk társaságával; ez a szokásuk talán arra az időre vezethető vissza, amikor még Indiában a társadalmi rétegződés rendszerében éltek. A kezdetben kíváncsi európaiak néhány évtizeden belül már gyanakvó szemmel tekintettek rájuk.

A romák szó szerint a társadalom peremén éltek, mivel csak a falvak határán üthettek tábort, még élelmet vásárolni és vizet húzni sem mehettek be a faluba. „Ellopják a gyerekeket — híresztelték róluk —, és meg is eszik őket!” Olykor törvénnyel kötelezték a romákat arra, hogy a szabad ég alatt főzzenek, így bárki, aki akarta, ellenőrizhette, mi van a fazekukban. Ez az ellenőrzés sokszor úgy zajlott, hogy a földre borították az aznapi ételüket. Nem csoda, hogy néhányan közülük élelmet loptak, hogy éhen ne haljanak.

A romák úgy küzdöttek a hátrányos megkülönböztetés ellen, hogy nagyon összetartottak. Évszázadokon át támogatásra és örömre leltek a családi körben. Náluk hagyomány, hogy a szülők rendkívül odaadóan gondoskodnak a gyerekeikről, és a gyerekek is rendkívül odaadóan gondoskodnak a szüleikről, és törődnek velük még akkor is, amikor azok már megöregszenek. Sok roma a viselkedésre és az illendőségre vonatkozó hagyományos értékekhez is szilárdan ragaszkodik.

Vándorélet

Mivel ritkán fogadták őket szívesen, a romák állandóan úton voltak. Ez a nomád élet számos mesterségre fogékonnyá tette őket. Például a lakatosszakmára, a kereskedésre és a szórakoztatásra. Ezekkel a szükséges szolgáltatásokkal legalább a kenyérrevalót megkeresték a családjuknak. Voltak roma nők, akik tőkét kovácsoltak abból a róluk elterjesztett hírből, hogy természetfölötti erejük van, és sokszor pénzszerzés céljából úgy tettek, mintha valóban lenne. Vándorló életük annak a kockázatát is a minimumra csökkentette, hogy túl szoros kapcsolatba kerüljenek a gádzsókkal — ami cigány nyelven azt jelenti: ’nem roma’ —, és így kulturális és erkölcsi szennyeződés érje őket. *

Az idők során az előítélet üldözésbe torkollott. Európa bizonyos részeiről kiűzték a romákat, máshol évszázadokon át rabszolgaságban éltek. Az 1860-as években véget ért ez a rabszolgaság, ami tovább fokozta a romák diaszpóráját, mivel nagy számban küldték őket Nyugat-Európába és Amerikába. Mindenhová magukkal vitték a nyelvüket, a szokásaikat és a tehetségüket, bárhová is mentek.

Még leigázott állapotban is bizonyos mértékű elégedettséget tudtak találni az előadó-művészetükben. Spanyolországban a romák és más kultúrák keveredése hozta létre a flamenco zenét és táncot, míg Kelet-Európában a roma zenészek a helyi népdalokat dolgozták fel és egészítették ki a saját jellegzetes stílusukkal. A romák zenei előadásmódjának szenvedélyes jellege még klasszikus zeneszerzőkre is hatást gyakorolt, például Beethovenre, Brahmsra, Dvořákra, Haydnra, Lisztre, Mozartra, Rahmanyinovra, Ravelre, Rossinire, Saint-Saënsra és Sarasatéra.

Romák a modern világunkban

Kettő-ötmillió — egyesek szerint ennél több — roma él ma gyakorlatilag a föld minden pontján, de legtöbbjük Európában. Sokuk már nem költözik állandóan máshová, és vannak köztük, akik jómódban élnek. Számos helyen azonban még mindig a szegények és a hátrányos helyzetűek közé sorolják őket, és gyakran élnek nyomorúságos körülmények között.

Kelet-Európában a kommunista korszak idején a politikai szemlélet azt diktálta, hogy minden állampolgár egyenlő. A kormányok különböző mértékű sikerrel próbálták megfékezni a romák nomád életét. Munkát biztosítottak nekik, és állami lakásokban helyezték el őket, amivel alkalmanként javítottak valamelyest az egészségi állapotukon és az életszínvonalukon. De a romák és a nem romák egymás iránti évszázados ellenszenvét és negatív véleményét ez az intézkedés nem szüntette meg.

Az 1990-es években Kelet-Európában a politikai változások új reményekkel kecsegtettek. A változások azonban régi sebeket is feltéptek, amikor csökkentették a szociális támogatásokat, valamint kevésbé erőteljesen tartatták be az antidiszkriminációs törvényeket, s ezzel sok romát még nehezebb társadalmi és gazdasági helyzetbe sodortak.

Jobb élet reménysugara

A hollófekete hajú Andrea ilyen körülmények között járt iskolába Kelet-Európában. Ő volt az egyetlen roma származású tanuló az osztályban. Bár nem hagyta el a lelki ereje, mégsem sikerül elfojtani a könnyeit, amint visszaemlékszik társai gúnyolódására és a mellőzésükre. „Rendszeresen én voltam az utolsó, akit kiválasztottak egy csapatba, ha játszottunk valamit — mondja Andrea. — Legszívesebben elfutottam volna onnan, és meg sem álltam volna Indiáig, ahol elvegyülhetek a többi ember között. Egyszer valaki rá is kiáltott az egyik barátomra, hogy menjen vissza Indiába. Ő erre azt felelte, hogy ha lenne rá pénze, menne is. Sehol nem lehettünk otthon, sehol nem láttak szívesen.” Andrea tehetséges táncos lévén arról álmodozott, hogy egy szép napon híres lesz, és akkor majd elfogadják őt. Tizenéves korában azonban ennél sokkal jobb dologra lelt.

„Egyik nap egy fiatal nő, Piroska csengetett be hozzánk, aki Jehova Tanúja — meséli Andrea. — Megmutatta nekem a Bibliából, hogy Isten mindannyiunkat egyenként is szeret, nem csupán úgy, mint egy embertömeget. Elmagyarázta, hogy ha akarom, jó kapcsolatban lehetek Istennel. Ettől úgy éreztem, hogy valakinek én is igazán fontos lehetek. Attól a tudattól, hogy Isten szemében minden ember egyforma, nagyobb lett az önbizalmam.

Piroska elvitt a Tanúk összejöveteleire, ahol romákkal és nem romákkal találkoztam, és éreztem, hogy egység van közöttük. Igazi barátokra leltem bennük, a roma és nem roma származású Tanúkban egyaránt. Körülbelül másfél évig tanulmányoztam a Bibliát Piroska segítségével, és utána én is Jehova Tanúja lettem.” Andrea és a férje ma már teljes idejű evangéliumhirdető, és arról tanítanak másokat, hogy Isten mindenféle nemzetiségű embereket őszintén szeret.

„Mindenki magával egyenlőnek fogadott el”

Egy Hajro nevű roma így emlékszik vissza a fiatalkorára: „Rossz társaságban voltam, olyan fiúkkal, akik nem voltak törvénytisztelők, és rendszeresen bajba kerültem. Egyszer, amikor ezekkel a fiúkkal voltam, lopás miatt bevittek a rendőrségre. Amikor a rendőrök hazavittek, tőlük kevésbé féltem, mint attól, hogy mit fog szólni az édesanyám, mivel sok roma családban arra tanítják a gyerekeket, hogy senkitől sem szabad ellopni semmit.”

Később Hajro családja is találkozott Jehova Tanúival. A Bibliának az az ígérete, hogy Isten Királysága alatt az emberi társadalom megszabadul a problémáitól — többek között az előítélettől és a hátrányos megkülönböztetéstől —, harsogva zengett Hajro szívében. „A romáknak mint nemzetnek sosem volt saját kormányuk, hogy az a gondjukat viselje — folytatja. — Ezért érzem úgy, hogy a romák igazán tudják értékelni azt, hogy Isten Királysága minden népre áldást hoz. Ezeket az áldásokat én már most is érzem. Az első perctől kezdve, hogy beléptem a Királyság-terembe, azt érzem, amit Péter apostol, amikor ezt írta: »Bizonyosan látom, hogy nem részrehajló az Isten, hanem minden nemzetben elfogadható előtte, aki féli őt, és igazságosságot cselekszik« (Cselekedetek 10:34, 35). Mindenki magával egyenlőnek fogadott el. Alig hittem a fülemnek, amikor a nem romák azt mondták nekem: prálá, ami cigány nyelven azt jelenti: ’testvér’!

A családom néhány tagja először nagyon erősen ellenem volt. Nem tudták megérteni, miért változtatok az életemen, hogy a Biblia alapelvei szerint éljek. De mára már a rokonaink és a roma közösség látja, hogy szilárd ragaszkodásom Isten irányadó mértékeihez boldoggá tesz, és sok jót eredményez. A legtöbben ők maguk is szeretnének javítani az életükön.” Hajro jelenleg keresztény vénként és teljes idejű evangéliumhirdetőként szolgál. Nem roma felesége, Meghan romáknak és nem romáknak is azt tanítja, hogyan segíthet nekik a Biblia boldog életet élniük már most is, és a jövőben. „Férjem családja és a roma közösség teljesen befogadott — mondja. — Örülnek, hogy egy nem roma ilyen érdeklődést mutat irántuk.”

[Lábjegyzetek]

^ 3. bek. Szerte a világon különféleképpen nevezik a romákat: cigányok, gitanos, Gypsies, Tsigani, Zigeuner. Ezeket pejoratív kifejezéseknek tekintik. Saját nyelvükön a rom (többes számban roma) azt jelenti: ’férfi’, és a legtöbb roma ezt a szót használja, amikor magára utal. Némely cigány nyelvet beszélő csoportot más néven ismernek, ez a helyzet például a szintók esetében.

^ 12. bek. Bár vannak romák, akik rendületlenül ragaszkodnak a sok hagyományukhoz, általánosságban azonban felveszik a lakóhelyükön elterjedt fő vallást.

[Oldalidézet a 24. oldalon]

Gyakorlatilag a föld minden pontján élnek ma romák

[Kiemelt rész/képek a 23. oldalon]

Európában a náci korszak idején a becslések szerint Hitler a haláltáboraiban a zsidókon, Jehova Tanúin és másokon kívül 400 000 vagy még több romát is megölt. 1940-ben — még azelőtt, hogy Hitler kivégzőkampánya széles körben ismertté vált volna — Charlie Chaplin, a roma származású színész filmet készített A diktátor címmel, melyben a szatíra eszközeivel kigúnyolta Hitlert és a náci mozgalmat. A magukat romának valló, ismert művészek közé tartozik Yul Brynner színész, Rita Hayworth színésznő (lent), Pablo Picasso festő (lent), Django Reinhardt dzsesszzenész és a macedón énekesnő, Esma Redžepova. Ismerünk roma mérnököket, orvosokat, professzorokat és parlamenti képviselőket is.

[Forrásjelzések]

AFP/Getty Images

Photo by Tony Vaccaro/Getty Images

[Kiemelt rész/képek a 26. oldalon]

Roma Tanúk

Sok roma Jehova Tanúja lett. Vannak közöttük, akik gyülekezeti vénekként vagy teljes idejű úttörőkként szolgálnak. Az önkormányzatok dolgozói és más nem romák is példás életű embereknek tartják őket. Egy szlovákiai roma Tanú ezt mondja: „Egyik nap egy nem roma szomszédunk kopogtatott be hozzánk, és ezt mondta:

— Válságba került a házasságom, és tudom, hogy ti tudtok segíteni rajtunk.

— Mi? Miért?

— Ha Isten, akit ti imádtok, nektek, romáknak segíteni tud, hogy javítsatok az életeteken, akkor talán nekünk is tud segíteni.

Adtunk neki egy Biblián alapuló, családi életről szóló könyvet, mely Jehova Tanúi kiadványa.

Később a felesége kopogtatott be hozzánk ugyanezzel a kéréssel, nem tudván, hogy a férje már járt nálunk. Ő ezt mondta:

— Ebben a házban senki más nem tud segíteni rajtunk.

Neki is adtunk egyet ugyanabból a könyvből. Mindketten arra kértek minket, hogy ne mondjuk el a házastársuknak, hogy nálunk jártak. Másfél hónappal később elkezdtük a bibliatanulmányozást ezzel a házaspárral. Mivel a Biblia igazsága szerint élünk, akkorát nőttünk az emberek szemében, hogy hozzánk fordulnak szellemi segítségért.”

[Képek]

Narbonne, Franciaország

Granada, Spanyolország

„A romák igazán tudják értékelni azt, hogy Isten Királysága minden népre áldást hoz” (Hajro)

[Kép a 22. oldalon]

Lengyelország

[Forrásjelzés]

© Clive Shirley/Panos Pictures

[Kép a 22. oldalon]

Angliai romák, 1911

[Forrásjelzés]

By courtesy of the University of Liverpool Library

[Kép a 22–23. oldalon]

Szlovákia

[Kép a 23. oldalon]

Macedónia

[Forrásjelzés]

© Mikkel Ostergaard/Panos Pictures

[Kép a 24. oldalon]

Románia

[Kép a 24. oldalon]

Macedónia

[Kép a 24–25. oldalon]

Cseh Köztársaság

[Képek a 24–25. oldalon]

Spanyolország

[Kép a 25. oldalon]

Andrea hírnévről álmodozott, és hogy majd elfogadják őt, ha híres táncos lesz

[Képek forrásának jelzése a 24. oldalon]

Románia: © Karen Robinson/Panos Pictures; Macedónia: © Mikkel Ostergaard/Panos Pictures; Csehország: © Julie Denesha/Panos Pictures