A kvékerek „szent kísérlete”

A NYUGAT-INDIAI-SZIGETEKI Barbadosról érkező Swallow nevű hajó 1656 júliusában lehorgonyzott Bostonban (Massachusetts), mely a mai Amerikai Egyesült Államok területén fekszik. Richard Bellingham, Massachusetts gyarmat kormányzóhelyettese azt parancsolta Mary Fisher és Ann Austin utasoknak, hogy maradjanak a fedélzeten. Holmijaik között találtak 100 könyvet, melyekről azt mondták, hogy „romlott, eretnek és istenkáromló tanokat” tartalmaznak.

A könyveket a piactéren elégették. Az asszonyokat ezután bebörtönözték, meztelenre vetkőztették és boszorkányságra utaló jeleket kerestek rajtuk. Börtönablakukat lezárták, és öt hétig vaksötétben tartották őket. Annak, aki beszélgetni merészelt velük, öt font büntetést kellett fizetnie. Mary Fishert és Ann Austint végül visszaküldték Barbadosra.

„Miért tört rátok a rettegés ennek a két asszonynak a megjelenésével, mintha valami félelmetes hadsereg özönlötte volna el a határaitokat?” — kérdezte egy kortárs krónikaíró az elöljárókat. Ezek a „veszedelmes” asszonyok voltak az Észak-Amerikába érkező első kvéker misszionáriusok. Kik voltak a kvékerek, és miért tartották őket veszedelmeseknek?

Barátok Társasága

A kvékerek mozgalma, más néven a Barátok Vallásos Társasága, a XVII. századi Angliában bontakozott ki. A Barátok megalapítója a leicestershire-i születésű George Fox (1624—1691) volt, egy takács fia. Miután állítólag természetfölötti hangot hallott, Fox úgy vélte, hogy közvetlenül tud Istennel beszélgetni, és emberi közbenjáró nélkül érheti el a megvilágosodást. „A hagyomány szerint a Barátok Társasága 1652-ben alakult meg” — írja egy könyv (A Religious History of the American People).

Miért hívták a Barátokat később kvékereknek (quaker: ’reszkető, megrendülő’)? Egy forrásmű szerint „az isteni kinyilatkoztatások előtti pillanatokban rángatóztak”. Egy másik mű azt mondja, hogy „Isten végtelen tisztasága és méltósága miatt áhítatos remegés fogta el őket”. A kvékerek célja a vallási igazság megtalálása és az őskereszténység felélesztése volt.

Állításuk szerint a szent szellemre, a bibliai prófétákra és Krisztus apostolaira, valamint az állítólagos szellemi igazság belső „fényére” vagy „hangjára”  támaszkodtak irányításért. Az összejövetelek ezért lényegében abból álltak, hogy egy csoport minden tagja némán kereste az Istentől jövő vezetést. Aki isteni üzenetet kapott, felszólalhatott. *

A kvékerek hittek az igazságosságban, a megalkuvást nem tűrő becsületességben, az egyszerű életmódban és az erőszakmentességben. Ezenkívül úgy vélték, hogy minden kereszténynek — a nőket is beleértve — ki kell vennie a részét a szolgálatból. Mivel kifogásolták az intézményesített vallást, elvetették a pompát és a külsőségeket, valamint azt vallották, hogy egy belső hang, és nem egy papi osztály irányítja őket, a kvékerek félelmet és gyanakvást keltettek. Minden tettük közül a legnagyobb nyugtalanságot a misszionáriusi buzgalmuk okozta, mely haragot és csőcseléktámadásokat váltott ki, ráadásul a hivatalok is akadályozták a munkájukat.

Angliában a kvékereket üldözték és börtönbe vetették, Új-Angliából pedig elűzték őket, sőt voltak, akiket megöltek. Például 1659 és 1661 között Mary Dyer, William Leddra, William Robinson és Marmaduke Stephenson misszionáriusokat felakasztották Bostonban. Másokat bilincsbe vertek, megkorbácsoltak vagy izzó vassal megbélyegeztek. Néhányuknak megcsonkították a fülét. Egy William Brend nevű férfi meztelen hátára 117 ütést mértek egy szurokkal bekent kötéllel. Az efféle kegyetlenkedések ellenére azonban a kvékerek száma egyre növekedett.

William Penn és a „szent kísérlet”

1681-ben a kvékerek élete Észak-Amerikában meglepő fordulatot vett. Egy fiatal angol férfi, William Penn (1644—1718), aki áttért a Barátok Társaságához, megalapított egy gyarmatot, mely a kvékerek eszméin alapult, és kvékerek igazgatták; ezt a kormányzási módszert „szent kísérletnek” nevezték. Penn egy brit tengernagy pacifista fia volt, aki a prédikációi és írásai miatt börtönbe is került.

Az angol korona adósa volt az édesapjának, és a tartozás lerovásaképpen hatalmas földet adományozott Penn-nek Észak-Amerikában. A királyi alapítólevél a fiatal Penn-nek szinte teljhatalmat biztosított az új gyarmat fölött, és Penn tengernagy emlékére Pennsylvaniának (’Penn erdeje’) nevezték el. Olyan helynek szánták, ahol mindenféle hitnézetű ember vallásszabadságnak örvendhet.

Penn először az unokatestvérét, William Markhamet küldte Amerikába, hogy a megbízottjaként biztosítsa az új gyarmat területén élő néhány európai hűségét, valamint hogy földet vásároljon az indiánoktól. 1682-ben Penn is felvitorlázott a Delaware folyón, hogy első alkalommal szemügyre vegye a gyarmatát. Tisztességes szerződést kötött az indiánokkal Shackamaxonban (ma Philadelphia Kensington nevű része). Majd onnan körülbelül másfél kilométerre egy új települést hozott létre, melyet Philadelphiának (’testvéri szeretet’) nevezett el. Ez a település rohamosan terjeszkedett.

 Penn visszatért Angliába, és nagy hírverést csapva az új gyarmatnak, arra buzdította az embereket, hogy költözzenek oda. Úgy jellemezte ezt a vidéket, mint ahol kitűnő termőföldek és erdők, valamint egy csodaszép folyó van, illetve ahol vadállatok élnek, és könnyű prémet szerezni. Azt ígérte, hogy az új kormány biztosítja majd a vallási türelmet és a békés egymás mellett élést. Mindenkit szívesen fogadtak itt: kereskedőket, nincsteleneket, és olyanokat, akik ötleteikkel készek dolgozni egy jó kormányért.

Az Európában tapasztalható társadalmi és politikai bajoktól való megszabadulás reményében angliai és észak-írországi kvékerek özönlöttek erre a területre. Mennoniták és hozzájuk hasonló csoportok jöttek a Rajna-vidékről. Az első telepesek főképp kvékerek voltak. Penn a gyarmat ígéretes jövőjéről 1683-ban ezt írta: „Két közgyűlést tartottunk már . . . , és legalább hetven törvényt fogadtunk el anélkül, hogy bármiféle nézeteltérés alakult volna ki.” Az általános derűlátás azonban nem volt hosszú életű.

A kísérlet meghiúsul

Penn gyarmatának alapító okirata mindenkinek garantálta a lelkiismereti szabadságot. Így amikor a törvény betartatása és a rend fenntartása érdekében szükségesnek látszott az erőszak alkalmazása, a kvékerek pacifizmusa gondot okozott — és ez a gond idővel egyre nagyobb lett. Kezdetben Penn úgy kerülte meg a kérdést, hogy nem kvéker megbízottakat nevezett ki, hogy „időnként bánjanak szigorúan az emberekkel”. 1689-ben a francia háborús fenyegetés még inkább megnehezítette az elvhű kvékerek helyzetét.

A nehézségeket csak tetézte, hogy új telepesek özönlöttek a vidékre — kik közül a legtöbben nem voltak kvékerek —, és rátették a kezüket az indiánok földjeire. Mivel a kvékerek kisebbségbe kerültek, egyre haragosabb lett az indiánokkal a viszony.

A kvékerek politikai hatalmának az adta meg a kegyelemdöfést, amikor a kormányzó és a tanácsadó testülete hadat üzent a delaver és a sóni törzseknek 1756-ban. A kvékerek erre visszavonultak a kormányzásból, és ezzel véget ért a kormányzási rendszerük. Így, mintegy 75 év leforgása alatt, Penn „szent kísérlete” kudarcba fulladt.

Idővel a kvékerek vallásos buzgalma is alábbhagyott, amikor kezdtek meggazdagodni. Samuel Fothergill kvéker ezt mondta: „Mivel a lelkük behódolt ennek a világnak, [a kvéker telepesek] nem tudták az utódaikat azokra a törvényekre oktatni, amelyeket már ők maguk is elfeledtek.” Hamarosan különféle szekták is megjelentek.

Penn-nek és követőinek talán nemes törekvéseik voltak, melyeket átmeneti sikerek koronáztak. Ám vagy félreértették, vagy figyelmen kívül hagyták Jézusnak azt a tanítását, hogy ő és a tanítványai „nem része a világnak” (János 17:16). Lényegében véve tehát bármilyen kezdeményezés — függetlenül attól, hogy milyen nemes indítékból fakad —, amely megpróbálja a vallást egybeolvasztani a világi politikával, nem élvezi Istennek és a Fiának az áldását (Jakab 4:4; 1János 5:19). És éppen ezért nem is lehet sikeres (Zsoltárok 127:1).

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 12. oldalon]

„AZ ÉN KIRÁLYSÁGOM NEM RÉSZE E VILÁGNAK”

Miért mondta Jézus ezt a János 18:36-ban feljegyzettek szerint? Világossá válik a válasz, ha megértjük, mi Isten Királysága. Isten Királysága, mely Jézus tanításának fő témája volt, egy valóságos világkormányzat Jézus Krisztus irányítása alatt (Ézsaiás 9:6, 7; Lukács 4:43). Ez a Királyság nem emberi uralmak által fogja gyakorolni a hatalmat, sőt el fogja pusztítani azokat, és így az egyedüli kormányzat lesz a föld felett (Dániel 2:44; 7:13, 14). Erről beszélt Jézus, amikor a mintaimában ezt mondta: „Jöjjön el a királyságod. Legyen meg az akaratod, mint az égben, úgy a földön is” (Máté 6:9, 10). Ennek a Királyságnak az engedelmes alattvalói olyan életnek fognak örvendeni, amelyet az őszinte emberek, mint amilyen William Penn is volt, sohasem tudnának elhozni: tökéletes egészségben, vég nélkül élnek majd békés, paradicsomi körülmények között (Lukács 23:43; Jelenések 21:3, 4).

[Kép a 10. oldalon]

Kvékerek összejövetele Philadelphiában (1800-as évek)

[Kép a 10. oldalon]

Mary Dyer kvékert kivégzésre viszik a Massachusetts Bay nevű gyarmaton

[Kép a 11. oldalon]

Angliát elhagyó kvékerek (1600-as évek)

[Kép a 11. oldalon]

William Penn szerződést köt az indiánokkal (1682)

[Képek forrásának jelzése a 10. oldalon]

Mindkét kép: © North Wind Picture Archives

[Képek forrásának jelzése a 11. oldalon]

Hajók: © North Wind Picture Archives; szerződéskötés: Brown Brothers