Olvasóink írják

Hová lett a szeretet? (2006. március) A világ kiforgatja a szeretet szó értelmét, Sátán pedig teljes mértékben ki akarja ölni belőlünk ezt a tulajdonságot. Az ilyen cikkek abban segítenek, hogy ki tudjuk fejezni a szeretetünket, és hogy ezt önzetlenül tegyük. Köszönöm, hogy csiszoljátok az elmémet, mert így jobban értem, hogy Jehova szerint hogyan kell felhasználnunk a szeretet hatalmas erejét.

Y. B., Egyesült Államok

Amikor két igen jó barátom elköltözött, hogy idegen nyelvű gyülekezetben szolgáljon, nagyon egyedül éreztem magam. És éppen akkor érkezett meg ez a folyóirat, amikor a legmagányosabb voltam. Köszönöm az emlékeztetőt, mely szerint „ha szeretnéd, hogy szeressenek, szeress te is”. Azt tervezem, hogy mostantól kezdve ’kitárom a szívemet’, és kimutatom az őszinte szeretetemet, hogy így új barátságokat köthessek (2Korintusz 6:12, 13).

T. M., Japán

Időskor — Együtt lehet élni a nehézségeivel (2006. február) Olykor úgy érzem, hogy az időseket egyszerűen a sorsukra hagyják. Már 11 éve viselem gondját a rokkant férjemnek, és van úgy, hogy mégis rám tör a magány. Sokszor elolvastam ennek az Ébredjetek!-nek a cikkeit, és kazettán is többször meghallgattam már. Éppen erre a folyóiratra volt szükségem. Nagyon köszönöm!

T. Sz., Japán

Művégtagok (2006. február) Nagyon köszönöm a művégtagokról írt cikketeket. Négy hónapos terhes voltam, amikor megmondták, hogy a kisfiunk úgy fog születni, hogy nem lesz sem karja, sem lába, és majd egyéves korában kaphat műlábakat. A cikketek éppen abban a hónapban érkezett, amikor Daryl egyéves lett. Most tanul állni és járni. Férjemmel együtt nagyon várjuk azt az időt, amikor annak örülhetünk, hogy Daryl „szökell . . . , mint a szarvas” (Ézsaiás 35:6).

Y. A., Franciaország

Élni érdemes! (2001. október 22.) Már számtalanszor elolvastam az Ébredjetek! 2001. október 22-i számát. Főleg olyankor vettem elő, amikor el voltam keseredve. A cikk tartalma olyan nekem, mint az orvosság, csak ennek sosem jár le a szavatossága. Igazán hasznos tanácsokat és megoldásokat javasoltok a nehézségeinkre. Az Ébredjetek! mindig jókedvre derít, mert azt érzem belőle, hogy olyan egyénekre is van gondotok, mint amilyen én vagyok. Annyira boldog és hálás vagyok, amiért mellettem álltok, és emlékeztettek rá, hogy „élni érdemes!”.

P. T., Madagaszkár

A zarándokatyák és a puritánok — Kik voltak? (2006. február) Megdöbbenéssel olvastam a cikküket. Önök félremagyarázzák a tényeket. Jelentős oka van annak, amiért az észak-amerikai indiánok nem ünneplik a hálaadás napját, Önök ellenben elkendőzik a tényeket.

Név nélkül, Egyesült Államok

Az „Ébredjetek!” válasza: Szíves figyelmébe ajánljuk, hogy ennek a cikknek nem az volt a célja, hogy részletesen elemezze a hálaadás napjának a történetét. Számos forrásmű, köztük az „Encyclopædia Britannica” is arról számol be, hogy 1621 őszén a zarándokatyák három napon keresztül ünnepeltek az indián barátaikkal. Erről az eseményről ír 1621. december 11-én kelt levelében Edward Winslow. Az ezt követő években azonban már nem csupán az aratás megünneplésekor tartottak hálaadási ünnepeket, hanem a legkülönfélébb események megünneplésének kedvéért is. A legrosszabb emlékű hálaadás John Winthrop nevéhez fűződik, aki a Massachusetts-öböli gyarmat kormányzója volt, és aki 1637-ben a több száz píkot indián lemészárlása után kihirdette, hogy „hálát adnak” a győzelemért. Ezért érthető, hogy olvasóink közül némelyeket sért a hálaadás napja.