Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Tékozló fiú voltam

Tékozló fiú voltam

Tékozló fiú voltam

Meros William Sunday elmondása alapján

Csecsemőkoromtól arra tanítottak, hogy szeressem Istent, azonban 18 éves koromban lázadozó lettem, és elmentem otthonról. 13 évig úgy éltem, mint Jézus példázatában a tékozló fiú (Lukács 15:11–24). Kábítószer-kereskedő lett belőlem, és kis híján tönkretettem az életemet. Hadd mondjam el, mi vezetett ahhoz, hogy változtattam az életformámon, és visszatértem az igazsághoz.

KERESZTÉNY szülők gyermekeként születtem 1956-ban; kilenc gyerek közül a második voltam. Ileshában, egy délnyugat-nigériai városkában éltünk. Édesapám katolikus családban nőtt fel, ám 1945-ben a nagybátyjától kapott egy Isten hárfája * című könyvet. Miután elolvasta, kereste az alkalmat, hogy találkozzon Jehova Tanúival. 1946-ban megkeresztelkedett, anya pedig nem sokkal ezután szintén megtette ezt a lépést.

Még jól emlékszem rá, milyen valóságos volt számomra Jehova a gyerekkoromban, és milyen buzgón vettem részt a szüleimmel a prédikálásban. Apa tanulmányozta velem a Bibliát. Volt, hogy Alice Obarah is tanulmányozott velem, aki a környékünkön szolgáló egyik utazófelvigyázó felesége volt. Szüleim azt szerették volna, ha a teljes idejű szolgálatot választom. Anya azonban azt javasolta, hogy előbb fejezzem be a középiskolát.

Tizenhat éves voltam. Épp hogy elkezdődött a tanítás, balga módon barátságot kötöttem az osztálytársaimmal, akik nem tisztelték a Biblia alapelveit. Milyen ostoba voltam! Nem telt bele sok idő, rászoktam a dohányzásra, és erkölcstelen életet éltem. Felismertem, hogy az új életformám teljesen összeegyeztethetetlen a keresztény összejöveteleken kapott oktatással, így nem jártam többet az összejövetelekre, és nem vettem részt a házról házra végzett szolgálatban. Szüleimnek nagy szívfájdalmat okoztam, de akkor már egy cseppet sem törődtem mások érzéseivel.

Elmegyek otthonról

Mindössze másodikos voltam a középiskolában, amikor elköltöztem a szülői házból, és a környéken élő barátaimmal laktam. Néha hazalopakodtam egy kis ennivalóért, majd elszaladtam. Apa bánatában nem fizette tovább a tandíjamat, és azt remélte, hogy megváltozom.

Azonban nagyjából ekkor történt, hogy ösztöndíjat nyertem. Skóciából küldték nekem a tandíjat, néha pedig ajándékot, többek között pénzt is kaptam. Eközben két másik testvérem is megszakította a kapcsolatát Jehova Tanúival. Mindez kimondhatatlanul nagy gyötrelmet okozott a szüleimnek. Anya többször is könnyek közt kérlelt. Jóllehet ilyenkor elszégyelltem magam, nem változtattam az életmódomon.

Nagyvárosokban

Amikor 1977-ben befejeztem az iskolát, Lagosba mentem dolgozni. Nem sokkal ezután törvénytelen módon szerzett pénzből vettem egy kocsit, és taxizásba fogtam. Összeszedtem egy kis pénzt, elkezdtem kábítószerezni, és nagyon sok időt töltöttem éjszakai klubokban, bordélyházakban. Hamarosan untatott a lagosi élet, így 1981-ben Londonba költöztem. Onnan Belgiumba mentem, franciát tanultam, és részmunkaidőben egy étteremben dolgoztam. Időm nagy részében azonban autókat és elektronikus készülékeket szállítottam Nigériába.

Apa levelet küldött Jehova Tanúi belgiumi fiókhivatalába, és kérte, hogy keressenek fel és próbáljanak bibliatanulmányozást kezdeni velem. De valahányszor eljöttek hozzám a Tanúk, mindig elutasítottam őket. Kezdtem templomba járni, ahol az istentisztelet után ettünk, ittunk és különféle sportokat űztünk.

Életem kábítószer-kereskedőként

1982-ben egy drága luxusautót szállítottam hajóval Nigériába, és elmentem a nigériai kikötőbe, hogy lássam, minden rendben van-e a vámon. A nigériai vámosok észrevették, hogy a vámnyugta hamisítvány, ezért úgy 40 napig fogva tartottak. Édesapám letette értem az óvadékot. Mivel pénzre volt szükségem a bírósági ügy lezárásához, visszamentem Belgiumba, és vittem magammal ezt-azt, hogy eladjam — például néhány kilogramm marihuánát. Miután rendeződött a hamis vámnyugtával kapcsolatos ügyem, belevetettem magam a kábítószer-kereskedelembe.

Egyik utazásomkor letartóztattak Hollandiában. A bevándorlási hivatal kiutasított az országból, és felrakott egy Nigériába induló repülőgépre. Útközben megismerkedtem más kábítószer-kereskedőkkel, és összeszövetkeztünk. 1984 januárjában elköltöztem egy másik afrikai országba. Mivel beszéltem az ottani hivatalos nyelvet, a franciát, hamarosan barátságot kötöttem rendőrökkel, katonákkal és a bevándorlási hivatal tisztviselőivel. Így több ezer kilogramm marihuánát tudtunk behozni az országba.

Letartóztatás és börtön

Majd ismét bajba kerültem. Egy katonai parancsnok, akivel meg volt beszélve, hogy segít a repülőtéren átjuttatni az árumat, későn érkezett, engem pedig letartóztattak. A rendőrök kegyetlenül megvertek, és annyira megkínoztak, hogy elvesztettem az eszméletemet. Kórházba vittek, ott hagytak, és biztosan arra számítottak, hogy meghalok. Én azonban életben maradtam. Később bíróság elé állítottak, elítéltek és börtönbe kerültem.

Mire kikerültem a börtönből, az egyik barátom, akit megbíztam, hogy vigyázzon a házamra, mindenemet eladta, és kereket oldott. Hogy meg tudjak élni, azonnal marihuánát kezdtem árulni. Ám még tíz nap sem telt el, megint letartóztattak, és három hónapra börtönbe zártak. Mire kiszabadultam, olyan beteg voltam, hogy megint majdnem meghaltam. Valahogy mégis sikerült visszajutnom Lagosba.

Újra „üzletelek”

Lagosban találkoztam néhány üzlettársammal, és együtt Indiába mentünk, ahol körülbelül 600 000 dollárnak (vagyis 140 millió forintnak) megfelelő értékű heroint vásároltunk. Bombayból (most Mumbai) Svájcba költöztünk, onnan Portugáliába, végül pedig Spanyolországba. Mindegyikünk jól megszedte magát, és különböző utakon hazamentünk Lagosba. 1984 végén eladtam egy másik kábítószer-szállítmányt. Arról álmodoztam, hogy összeszedek egymillió dollárt, majd az Egyesült Államokban telepedek le.

1986-ban az összes pénzemen tiszta heroint vettem Lagosban. Egy másik országba vittem, de ott egy kapzsi kábítószer-kereskedő kezébe került, aki sohasem fizette ki. Féltettem az életemet, így visszamentem Lagosba, és senkinek sem beszéltem a történtekről. Anyagilag és érzelmileg egyaránt teljesen tönkrementem. Ekkor életemben először leültem, hogy elgondolkodjak az élet célján. „Miért van az, hogy egyszer minden összejön, máskor meg semmi?” — kérdeztem magamtól.

Visszatérek Istenhez

Röviddel ezután egyik éjszaka Jehova segítségét kértem imában. És erre mi történt másnap reggel: egy idősebb férfi kopogtatott nálam a feleségével. Jehova Tanúi voltak. Nyugodtan végighallgattam őket, és elfogadtam tőlük egy folyóiratot. „A szüleim Jehova Tanúi — mondtam —, és Alice Obarah tanulmányozta velem régen a Bibliát.”

Erre az idős férfi, P. K. Ogbanefe így szólt: „Jól ismerjük Obarahékat. Most a nigériai fiókhivatalunkban szolgálnak Lagosban.” A házaspár arra ösztönzött, hogy látogassam meg Obarahékat. Nagyon buzdító volt számomra, amikor találkoztam velük. Ezután Ogbanefe testvér elkezdte tanulmányozni velem a Bibliát, és hamarosan kezdtem megváltoztatni az erkölcstelen életemet. Ez nem ment könnyen, mivel már régóta kábítószereztem, és nehéz volt lemondanom róla. Én azonban elhatároztam magamban, hogy új életet kezdek.

Viszont nagyon sok kísértéssel és nyomással kellett szembenéznem. Az úgynevezett barátaim kecsegtető ajánlatokkal kerestek fel. Egy ideig újra dohányoztam és erkölcstelen életet folytattam. Szívemet kiöntöttem Istennek imában. Hamarosan felismertem, hogy a világi barátaim miatt tértem rossz útra, ezért nem várhatom, hogy most éppen ők segítsenek nekem. Ráeszméltem, hogy ha előre akarok haladni szellemileg, akkor el kell mennem Lagosból. Azonban szégyelltem hazamenni Ileshába. Végül mégis írtam az édesapámnak és a bátyámnak, és azt kérdeztem tőlük, hogy hazamehetnék-e.

Édesapám megnyugtatott, hogy nagyon örülne, ha hazamennék, a bátyám pedig azt mondta, hogy segít nekem anyagilag. Így tíz év után hazatértem. Forró szeretettel fogadtak otthon. „Köszönöm Jehova!” — kiáltott fel édesanyám. Amikor édesapám hazajött azon az estén, ezt mondta: „Jehova segíteni fog neked.” Az egész család együtt imádkozott, és édesapa azt kérte Jehovától, hogy segítsen nekem most, hogy újra az Ő akaratát szeretném cselekedni.

Behozom a lemaradást

Ismét elkezdtem tanulmányozni a Bibliát, és gyorsan haladtam előre. 1988. április 24-én keresztelkedtem meg. Ezután rögtön teljes erővel végeztem a szolgálatot. 1989. november 1-jén úttörő, vagyis teljes idejű evangéliumhirdető lettem. 1995-ben meghívást kaptam a szolgálati kiképzőiskola tizedik osztályába Nigériában. Majd 1998 júliusában kineveztek utazófelvigyázónak, és elkezdtem látogatni Jehova Tanúi gyülekezeteit. Egy évvel később megismerkedtem Ruth-tal, feleségül vettem, és most együtt vagyunk az utazómunkában.

Más családtagjaim is előrehaladnak szellemileg. A bátyám, aki szintén felhagyott Jehova szolgálatával, visszajött az igaz imádathoz és megkeresztelkedett. Örülök, hogy apa azt láthatta, hogy visszatérünk az igazsághoz. Boldogan szolgált kisegítőszolgaként a gyülekezetben az 1993-ban bekövetkezett haláláig, amikor is 75 éves volt. Édesanya még mindig buzgón szolgálja Jehovát Ileshában.

A gazdagság hajszolása közben összesen 16 európai, ázsiai és afrikai országban jártam. Ennek az lett a vége, hogy mindenütt sok fájdalommal szegeztem át magam (1Timóteusz 6:9, 10). Visszatekintve az életemre mélységes fájdalmat érzek amiatt, hogy fiatalkorom nagy részét a kábítószerezésre és az erkölcstelen életre fecséreltem. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam Jehova Istennek és a családomnak. Viszont hálás vagyok azért, hogy még volt időm észhez térni. Feltett szándékom, hogy lojális maradok Jehovához, és örökké szolgálom őt.

[Lábjegyzet]

^ 4. bek. Jehova Tanúi kiadványa; nyomtatása megszűnt.

[Kép a 13. oldalon]

Lázadó fiatalként

[Kép a 15. oldalon]

Keresztelkedésem napján

[Kép a 15. oldalon]

Feleségemmel, Ruth-tal