Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Hogyan kerülhetem el, hogy homoszexuálissá váljak?

Hogyan kerülhetem el, hogy homoszexuálissá váljak?

Fiatalok kérdezik

Hogyan kerülhetem el, hogy homoszexuálissá váljak?

„Tizenkét évesen vonzódtam egy lányhoz az iskolában. Emiatt össze voltam zavarodva, és attól féltem, hogy talán én is leszbikus vagyok” (Anna *).

„Tinédzserkoromban küzdenem kellett az ellen, hogy ne vonzódjak a fiúkhoz. Legbelül tudtam, hogy ezek nem természetes érzések” (Olef).

„A barátnőmmel egyszer-kétszer csókolóztunk, de azért a fiúk is tetszettek. Sokszor felmerült bennem, hogy talán biszexuális vagyok” (Sarah).

NAPJAINK toleráns világában sok fiatal érez késztetést arra, hogy kipróbálja, milyen lehet az azonos neműek közötti nemi kapcsolat. „Nálunk az iskolában sok lány mondja magáról, hogy leszbikus, biszexuális, vagy csak »kíváncsi« mindkét nemre” — jegyzi meg a 15 éves Becky. A 18 éves Christa szerint náluk is hasonló a helyzet az iskolában. Ezt mondja: „Két lány az osztályból már ajánlatot is tett nekem. Egyikük levélben azt kérdezte, hogy akarom-e tudni, milyen a szex egy lánnyal.”

Az azonos neműek olyan büszkén felvállalják a kapcsolatukat, hogy benned is felmerülhetnek a következő kérdések: Tényleg annyira rossz dolog a homoszexualitás? Mi van akkor, ha olyan valakihez vonzódok, aki velem azonos nemű? Ez azt jelenti, hogy homoszexuális vagyok?

Hogyan tekinti Isten a homoszexualitást?

Ma sokan — még papok is — lekicsinylik a homoszexualitás kérdését, a Biblia azonban nem hagy minket bizonytalanságban. Elmondja, hogy Jehova Isten alkotta meg a férfit és a nőt, és szándéka szerint a szexuális vágyak csakis a férj és feleség kapcsolatában teljesedhetnek be (1Mózes 1:27, 28; 2:24). Ennélfogva nem kell meglepnie minket, hogy a Biblia elítéli a homoszexuális cselekedeteket (Róma 1:26, 27).

Erre természetesen sokan úgy reagálhatnak, hogy a Biblia már idejétmúlt könyv. A 14 éves Megan például azon a véleményen van, hogy „a Bibliában bizonyos dolgok már nem állják meg a helyüket a mai világban”. De vajon miért tesznek egyesek ilyen elhamarkodott kijelentéseket? Sokszor azért, mert a Biblia nézőpontja nem egyezik az övékével. Azért vetik el Isten Szavát, mert mást tanít, mint amit ők hinni akarnak. Előítéletek alapján alkotnak róla véleményt, pedig ez a könyv arra ösztönöz minket, hogy emelkedjünk felül az ilyen szűk látókörű gondolkodáson. Sőt mi több, Jehova Isten a Szavában arra buzdít, hogy győződjünk meg arról, milyen hasznosak a parancsolatai (Ézsaiás 48:17, 18). Ez pedig ésszerű tanács. Végtére is ki az, aki jobban ismerné emberi mivoltunkat, mint a Teremtőnk?

Fiatalként sokféle érzés kavaroghat benned. Mi van akkor, ha egy veled azonos nemű személyhez vonzódsz? Vajon ez automatikusan azt jelenti, hogy homoszexuális vagy? Nem. Ne felejtsd el, hogy a ’fiatalkor virágzásának’ idején akaratlanul is szexuális vágyak ébrednek benned (1Korintusz 7:36). Előfordulhat, hogy egy ideig egy veled azonos nemű személyre irányul a figyelmed. Az ilyenfajta vonzalom azonban még nem jelenti azt, hogy homoszexuális vagy. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy az ilyen hajlamok idővel el szoktak múlni. Téged persze ennek ellenére nyugtalaníthat, hogy akkor honnan vannak egyáltalán ilyen vágyaid.

Egyesek szerint a homoszexualitás a génekre vezethető vissza. Mások azt mondják, hogy ez egy tanult viselkedési forma. Ennek a cikknek nem az a célja, hogy azt a kérdést feszegesse, hogy vajon a homoszexualitás az öröklött hajlamokra vagy a környezeti hatásokra vezethető-e vissza. Ami azt illeti, ha csupán egyetlen okhoz kötnénk a homoszexualitás kialakulását, azzal túlságosan leegyszerűsítenénk ezt a kérdést. Más viselkedési formákhoz hasonlóan a homoszexualitás is sokkal összetettebb ennél.

Függetlenül a kiváltó okától, alapvetően azt kell megértenünk, hogy a Biblia elítéli a homoszexuális cselekedeteket. Tehát ha valaki a vele azonos neműek iránti vágyaival harcol, attól még dönthet úgy, hogy nem elégíti ki ezeket a vágyakat. Szemléltetésül: Tegyük fel, hogy egy személy „hajlamos dühbe gurulni” (Példabeszédek 29:22). Eddig talán szabadjára engedte a haragját, de mióta tanulmányozza a Bibliát, tudja, hogy fejlesztenie kell az önuralmát. Azt jelenti ez, hogy soha többet nem fognak indulatok feltörni belőle? Nem. Mivel azonban tudja, hogy mit mond a Biblia a szabadjára engedett haragról, nem fog helyt adni az indulatainak. Ehhez hasonló az a helyzet is, ha valaki korábban a vele azonos neműekhez vonzódott, de most már tudja, hogy mit tanít a Biblia a homoszexuális cselekedetekről. Időnként még mindig feltörhetnek belőle helytelen vágyak, ám a Biblia tanácsát megfogadva nem hagyja, hogy a vágyai vezéreljék.

Való igaz, hogy az azonos neműek iránti vágyak mélyen beleivódhatnak az emberbe. De légy nyugodt, még ezek a mélyen gyökerező kívánságok sem kiirthatatlanok (1Korintusz 9:27; Efézus 4:22–24). Végül is te döntöd el, hogyan akarod élni az életedet (Máté 7:13, 14; Róma 12:1, 2). És hiába állítják neked az ellenkezőjét, képes vagy megtanulni, hogy hogyan legyél ura az ösztöneidnek, vagy legalábbis, hogy ne tedd meg, amire késztetnek.

Fordíts hátat a rossz szokásoknak!

Mit tegyél, hogy ne legyenek homoszexuális szokásaid?

1. Mondd el imában minden aggodalmadat Jehovának, és bízzál benne, hogy ’törődik veled’ (1Péter 5:7; Zsoltárok 55:22). Jehova meg tud erősíteni téged, olyan békét adva, mely „felette áll minden gondolkodásnak”. Ez a béke pedig ’meg tudja őrizni a szívedet és a gondolkodóképességedet’, és a ’szokásosnál nagyobb erővel’ tud ellátni, hogy ne engedj a rossz kívánságoknak (Filippi 4:7; 2Korintusz 4:7). Sarah, aki attól félt, hogy talán biszexuális, ezt mondja: „Amikor gyötrődöm az érzéseim, gondolataim miatt, akkor imádkozom, és Jehova megerősít. A segítsége nélkül nem tudtam volna mit kezdeni ezzel a problémámmal. Az ima tartja bennem a lelket!” (Zsoltárok 94:18, 19; Efézus 3:20).

2. Építő szellemi gondolatokkal töltsd meg az elméd (Filippi 4:8). Olvasd naponta a Bibliát! Sose becsüld le az erejét, mellyel jó irányba tudja terelni a gondolataidat, és jó hatással lehet a szívedre (Héberek 4:12). A fiatal Jason ezt mondja: „A Biblia nagyon nagy hatással van rám, például az 1Korintusz 6:9, 10-ben és az Efézus 5:3-ban leírt gondolatok. Ha előtörnek a helytelen vágyaim, mindig elolvasom ezeket a verseket.”

3. Kerüld a pornográfiát és a homoszexuális propagandát, mert az csak olaj lenne a tűzre (Zsoltárok 119:37; Kolosszé 3:5, 6). * Vannak filmek és tévéműsorok, melyek szintén azt a nézetet népszerűsítik, hogy a homoszexualitás nem egyéb, mint egy úgynevezett alternatív életforma. „A világ kificamodott gondolkodása befolyásolta a felfogásomat, és szerepe volt abban, hogy összezavarodjak a szexualitás kérdésében — mondja Anna. — Ma már nagy ívben elkerülök mindent és mindenkit, ami és aki a homoszexualitást pártolja” (Példabeszédek 13:20).

4. Keress egy megbízható személyt, és beszélj neki a gondolataidról, érzéseidről (Példabeszédek 23:26; 31:26; 2Timóteusz 1:1, 2; 3:10). Olef egy keresztény vénhez fordult segítségért, és így emlékszik vissza: „A tanácsai nagyon jól beváltak. Bárcsak előbb beszéltem volna vele!”

Ne add fel!

Természetesen lehetnek olyanok, akik szerint semmi értelme a fenti tanácsoknak, egyszerűen csak fogadd el magad olyannak, amilyen vagy, és vállald fel, hogy melyik nemhez vonzódsz. A Biblia azonban azt mondja, hogy ennél többre, jobbra vagy képes! Például leírja, hogy a korai keresztények közül némelyek korábban homoszexuális szokásoknak hódoltak, de megváltoztak (1Korintusz 6:9–11). Te is képes vagy megnyerni ezt a csatát, akkor is, ha jelenleg még csak a szívedben folyik a harc!

Ne add fel, ha a vágyaid nem szűnnek, és ne következtess úgy, hogy reménytelen eset vagy! (Héberek 12:12, 13). Időnként mindannyian küzdünk helytelen hajlamok ellen (Róma 3:23; 7:21–23). Ha nemet mondasz a helytelen kívánságaidnak, akkor ezek a vágyak idővel alábbhagyhatnak (Kolosszé 3:5–8). Mindenekfelett pedig bízd magad Jehovára, és kérd a segítségét. Ő nagyon szeret téged, és tudja, hogy mi az, ami boldoggá tesz (Ézsaiás 41:10). Igen, ’bízzál Jehovában, tégy jót, és ő megadja szíved kéréseit’ (Zsoltárok 37:3, 4).

[Lábjegyzetek]

^ 3. bek. A cikkben a neveket megváltoztattuk.

^ 19. bek. A „metroszexualitás” — az az életforma, melyben a férfiak túlzott figyelmet fordítanak magukra, különösképpen a külsejükre — nagyban felelős a homoszexuálisok és a heteroszexuálisok közötti határvonal elmosásáért. Az a személy, aki állítólag ezt a szót kitalálta, azt mondja, hogy a metroszexuális férfi esetében „teljesen lényegtelen, hogy hivatalosan homoszexuális, heteroszexuális vagy biszexuális-e, mivel egyértelműen saját magát tekinti szeretete tárgyának, és azt is élvezi, ha nővel, de azt is, ha férfival létesít szexuális kapcsolatot”. Az egyik enciklopédia szerint a „metroszexuális” kifejezés „azután vált népszerűvé, hogy a homoszexuális férfiakat egyre inkább befogadta a társadalom, és ennek megfelelően egyre kevésbé tekintették tabutémának a homoszexualitást és a férfi identitás átalakulását”.

AMIN ELGONDOLKODHATSZ

▪ Miért ítéli el Isten a homoszexualitást?

▪ Mit tehetsz, ha azzal küzdesz, hogy a veled azonos neműek iránt érzel vonzalmat?

▪ Kiben bízhatsz, ha homoszexuális vágyak ellen harcolsz?

[Kép a 30. oldalon]

Kérj segítséget egy érett, felnőtt kereszténytől!