Mi történik az egyházakkal?

A LATIN-AMERIKAI emberek kultúrájának sok közös vonása van Mexikótól kezdve egészen Chiléig, más szóval északtól délig. Az idősebbek még emlékeznek arra az időre, amikor lényegében egyetlen vallás volt, mégpedig a római katolikus. A XVI. századi spanyol hódítók a fegyverek szavával érték el ezt. Brazíliát a katolikus Portugália gyarmatosította. A katolikus egyház 400 éven át tolta a hatalmon levő kormányok szekerét azért, hogy azok anyagi támogatást nyújtsanak neki, és elismerjék hivatalos vallásként.

Az 1960-as években azonban néhány katolikus pap felismerte, hogy a hatalmon levők támogatásával elveszítik a népszerűségüket az emberek körében. Síkraszálltak a szegények jogaiért, elsősorban azzal, hogy meghirdették az úgynevezett felszabadítási teológiát. Ez a mozgalom Latin-Amerikában jött létre a szegénység elleni tiltakozásul, mivel rengeteg katolikus nyomorgott.

De hiába vett részt a papság népszerű politikai mozgalmakban, milliók fordultak el a katolikus hittől, hogy más egyházaknál próbálkozzanak. Gyors taglétszám-növekedést tapasztaltak azok a vallások, amelyeknek az istentiszteleteihez hozzátartozik a tapsolás, a lelkes éneklés vagy a rockkoncertekéhez hasonló hangulat. Duncan Green a könyvében megjegyzi: „Latin-Amerikában a fundamentalista mozgalom számtalan egyházra oszlott . . . Ezek gyakran egyetlen lelkipásztor hatáskörébe tartoznak. Sokszor előfordul, hogy amint növekszik a gyülekezet, több új felekezetre forgácsolódik szét” (Faces of Latin America).

Európa hátat fordít az egyházaknak

Európa nagy részén több mint 1600 éven át magukat kereszténynek valló kormányok uralkodtak. Vajon most, hogy már a XXI. században járunk, virágzik a vallás ezen a kontinensen? Steve Bruce szociológus a 2002-ben megjelent könyvében arról számolt be, hogy Nagy-Britanniában „a XIX. században szinte minden házasságkötés vallásos szertartás keretében zajlott” (God is Dead—Secularization in the West). Ám 1971-re az angol pároknak csupán a 60 százaléka kötött házasságot templomban, 2000-ben pedig csak a 31 százalékuk.

 A londoni Daily Telegraph vallási ügyekkel foglalkozó munkatársa ezt írta erről az irányzatról: „Az összes nagy egyház — az anglikán és a római katolikus egyháztól kezdve a metodista és az egyesült református egyházig — hosszú távú hanyatlást tapasztal.” Egy beszámolóra reagálva megállapította: „Nagyon is valószínű, hogy Nagy-Britannia egyházai 2040-re a tönk szélére jutnak, mivel a lakosságnak mindössze két százaléka fogja látogatni a vasárnapi istentiszteleteket.” Hasonló kijelentések láttak napvilágot a vallásról Hollandiában is.

„Határozottan úgy tűnik, hogy az utóbbi évtizedekben országunk egyre inkább elszakad a vallástól — olvasható a Holland Társadalmi és Kulturális Tervek Hivatala által készített egyik jelentésben. — 2020-ra várhatóan a lakosság 72 százaléka semelyik felekezethez sem fog tartozni.” Egy német hírforrás szerint „a németek egyre nagyobb számban fordulnak mágiához és okkult erőkhöz azért a vigaszért, melyet azelőtt az egyházakban, a munkájukban és a családban találtak meg . . . Az ország különböző részein templomok zárják be kapuikat, mivel elfogynak a hívek.”

Azok az európaiak, akik még járnak templomba, általában nem arra kíváncsiak, hogy mit kíván meg tőlük Isten. Egy olaszországi jelentésből kiderül, hogy „az olaszok a saját életvitelükhöz szabják a vallásukat”. Egy olasz szociológus így fogalmaz: „Csak azt fogadjuk el a pápától, ami kedvünkre való.” Ugyanez mondható el a Spanyolországban élő katolikusokról is, ahol a vallásosságot felváltotta az anyagiasság és az arra való törekvés, hogy itt és most legyen Kánaán.

Ezek az irányzatok szöges ellentétben állnak azzal a keresztényi élettel, amelyet Krisztus és a követői tanítottak és éltek. Jézus nem „svédasztalos” vallást kínált, ahol mindenki maga döntheti el, hogy mi tetszik neki és mi nem. Ezt mondta: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát,  nap nap után vegye fel a kínoszlopát, és állandóan kövessen engem.” Jézus tehát azt tanította, hogy a keresztényi életpálya áldozatokkal és fáradsággal jár (Lukács 9:23).

A vallás üzlet Észak-Amerikában

Kanadától eltérően, ahol a megfigyelők szerint az emberek szkeptikusan tekintenek a vallásra, az Egyesült Államokban élők általában komolyan veszik a hitüket. Néhány nagyobb közvélemény-kutató cég szerint a megkérdezetteknek legalább a 40 százaléka azt állította, hogy minden héten megy templomba, noha a nyilvántartásból kiderül, hogy a valóságos arány inkább a 20 százalékhoz van közelebb. Az embereknek több mint a 60 százaléka úgy nyilatkozik, hogy Isten Szavaként fogadja el a Bibliát. Mindamellett nem igazán tartanak ki egy bizonyos egyház mellett. Az Egyesült Államokban sok, templomba járó ember könnyen változtat vallást. Ha egy prédikátor elveszíti a népszerűségét vagy a kisugárzását, megeshet, hogy hamarosan az egész gyülekezetének búcsút mondhat, s ezzel együtt sokszor a tekintélyes bevételnek is.

Némelyik egyház az üzleti élet módszereit tanulmányozza, hogy ügyesebben tudja „eladni” az istentiszteleteit. A gyülekezetek több ezer dollárt fizetnek egyházi tanácsadó cégek szolgálataiért. „Megérte a befektetést” — nyilatkozott egy elégedett pap, akit egy ilyen cégekről készült jelentés idézett. A több ezer férőhelyes templomokba olyan óriási pénzösszegek folynak be, hogy magukra vonják az üzleti kiadványok, például a The Wall Street Journal és a The Economist figyelmét. Ezek a lapok arról számolnak be, hogy a hatalmas templomok jellemzően „egy helyen kínálnak felüdülést a testnek és a léleknek”. Egy ilyen templom épületében helyet kaphatnak éttermek, kávézók, szépségszalonok, szaunák és sportlétesítmények. A nagyközönséget a színház, az odalátogató hírességek és a kortárs zene is vonzza. És mit tanítanak a prédikátorok?

Nem meglepő, hogy nagy népszerűségnek örvend „a jómód evangéliuma”. Azt mondják a hívőknek, hogy ha nagylelkű adományokat adnak egyházuknak, akkor gazdagok és egészségesek lesznek. Istent leginkább úgy mutatják be, mint aki erkölcsi téren elnéző. Egy szociológus szavaival élve „az amerikai egyházak inkább megnyugvást hirdetnek, semmint ítéletet”. A népszerű vallások rendszerint az arra vonatkozó ötletekre koncentrálnak, hogy miként lehet valaki sikeres a maga erejéből. Az emberek egyre inkább a felekezethez nem kötődő templomokban érzik jól magukat, ahol alig-alig esik szó olyan tanításokról, amelyek szerintük megosztottságot idéznek elő. A politika ellenben szóba kerül, gyakran minden kertelés nélkül. Emiatt az utóbbi időben néhány pap igen kínos helyzetbe került.

Vajon Észak-Amerikában újjáéledőben van a vallásos érdeklődés? A Newsweek című folyóirat 2005-ben beszámolt „az ordítozós, ájuldozós, toporzékolós istentiszteletek” és más vallásos szokások népszerűségéről, de kijelentette, hogy „bármi folyjék is itt, az nem azt jelenti, hogy ugrásszerűen megnőtt volna a templomba járók száma”. A felekezeti hovatartozást tudakoló felmérések rámutatnak, hogy a leggyorsabban azok száma  növekszik, akik semelyik felekezethez sem tartoznak. Egyes gyülekezetek létszáma csak azért gyarapszik, mert másoké csökken. Azt mondják, az emberek „tömegesen” hagyják ott a hagyományos egyházakat azok szertartásaival, orgonazenéjével és taláros papságával együtt.

Rövid fejtegetésünkben láthattuk, hogy Latin-Amerikában széthullanak az egyházak, Európában elveszítik tagjaikat, az Egyesült Államokban pedig csak úgy tudják megtartani a híveiket, hogy szórakozást és izgalmakat kínálnak nekik. Természetesen számos kivétel van az uralkodó irányzatok alól, de általánosan elmondható, hogy az egyházak küzdenek a népszerűségük megőrzéséért. Vajon ez azt jelenti, hogy hanyatlik a keresztényi hit?

[Kiemelt rész/kép a 6. oldalon]

„ÖNKISZOLGÁLÓ ÜZLET”

Egy helyen így idézték a francia katolikus egyház Nemzeti Hivatásgondozó Intézetének elnökét: „Olyan a vallás, mint egy nagy önkiszolgáló üzlet. Az emberek válogatnak, és ha nem találnak olyan szervezetet, amellyel egyetértenek, odébbállnak.” Az európai vallásokról készült egyik tanulmányban Grace Davie, az angliai Exeteri Egyetem professzor asszonya kijelentette: „Az emberek egyszerűen válogatnak a sokféle lehetőség közül. A vallás, mint oly sok más dolog, az egyéni életstílusnak és ízlésnek megfelelő választás kérdése lett.”

[Kép a 4–5. oldalon]

Falfirka egy templomajtón Nápolyban

[Forrásjelzés]

©Doug Scott/age fotostock

[Kép a 4–5. oldalon]

Mexikóban sokan elfordulnak a katolikus hittől