Svalbard — A hideg partok országa

AZ ÉBREDJETEK! NORVÉGIAI ÍRÓJÁTÓL

SŰRŰ fellegek között repülünk, úgyhogy semmit sem látunk. Egyszer csak kiérünk a felhőkből, és megpillantjuk lent a fehér, sarki tájat. Lenyűgöző! Megigéznek a gleccserek, a világoskék fjordok és a hófödte hegyek. Se vége, se hossza a hó és jég borította kietlenségnek. Ez Svalbard, egy szigetcsoport az Északi-sark közelében, az északi szélesség 74. és 81. foka között. Azért jöttünk, hogy megnézzük.

Svalbard neve, melynek jelentése ’hideg part’, először 1194-es izlandi krónikákban tűnt fel. De amikor 400 évvel később, 1596-ban „felfedezték” a szigeteket, Svalbard a térképekre is rákerült. Ebben az évben egy holland felfedezőcsoport Willem Barents-cel az élén észak felé hajózott, amikor a megfigyelő egyszer csak ismeretlen földet pillantott meg a horizonton, csipkés hegyekkel. A felfedezők Svalbard északnyugati részét közelítették meg, melyet Barents aztán „Spitsbergen”-nek (Spitzbergáknak) nevezett, azaz ’csúcsos hegyek’-nek. Így hívják ma a szigetcsoport legnagyobb szigetét. Barents felfedezése új korszakot nyitott Svalbard-on, ugyanis ezután élénk tevékenység indult meg. Volt itt bálna- és fókavadászat, csapdázás, elkezdődtek a felfedezőutak, majd később megindult a szénbányászat, a tudományos kutatás és a turizmus is. Az évek során több ország is folytatott itt valamilyen tevékenységet, 1925 óta azonban norvég fennhatóság alatt van a szigetcsoport.

Az örökfagy országa és az északi fény

Repülőgépünk a Jégfjord felett ereszkedik alá, majd leszállunk Svalbard repülőterén. Aztán bérelünk egy kocsit, és elmegyünk Longyearbyenbe. Ez a település az amerikai bányabáróról, John M. Longyearről kapta a nevét, aki 1906-ban megalapította itt az első szénbányákat. Körülbelül 2000 lakosával Longyearbyen a legnagyobb település Svalbard-on. Igen, e hatalmas kiterjedésű, szinte érintetlen természet közepén létezik egy modern városka, melynek van szupermarketje, postája, bankja, könyvtára, iskolái,  óvodái, szállodái, kávézói és éttermei, valamint egy kórháza és saját újságja is — minden, amihez hozzá vagyunk szokva. A 78. szélességi foknál is feljebb fekvő Longyearbyentől északabbra már nincs ekkora település a földön.

Egy vendégházban szállunk meg, ahol annak idején szénbányászok laktak. Innen egész Longyearbyent látjuk, és a fenséges Hiorthfjellet-hegyet is. Október van, a hegyeket hó borítja. A völgy alján még nincs hó, de a talaj teljesen meg van fagyva. Ez az örökfagy országa. Csak a felszínen enged fel egy rövid ideig nyaranként a talaj. De a kedvező széljárás és az óceáni áramlások miatt az éghajlat még mindig enyhébb, mint a többi helyen ezen a szélességi fokon. Szálláshelyünkről nézve a hegyek napfényben fürödnek, míg a völgy kékes árnyékban úszik. Longyearbyen környékén a nap október 26. és február 16. között nem emelkedik a horizont fölé. De az aurora borealis, az északi fény gyakran hoz világosságot a tél sötétjébe. A tavaszi és nyári hónapokban viszont éjféli napnak örvend Svalbard, ami Longyearbyenben április 20-tól augusztus 23-ig tart.

Növények és állatok

Mínusz 8 Celsius-fok van. Csípős szél fúj, de az égbolt tiszta. Készen állunk a túrára. Vezetőnkkel felgyalogolunk a Sarkofagen-hegyre, majd le a Longyearbreen-gleccseren. A fagyott emelkedőkön arról beszél, hogy milyen sok gyönyörű virág nyílik itt tavasszal és nyáron. És tényleg meglepően gazdag Svalbard növényzete. Mintegy 170 virágos növény él itt. Két jellegzetes virág a svalbard-i mák, melynek fehérek vagy sárgák a virágai, illetve az illatos fedelékes kőtörőfű.

Amikor feljebb érünk a havas hegyeken, látunk néhány lábnyomot, melynek gazdája a svalbard-i havasi hófajd, az egyetlen itt fészkelő madár. Az összes többi madár, például a vastagcsőrű lumma, az alkabukó, a különböző sirályfajok és a tengeri partfutó is költöző madár. A sarki csér külön figyelmet érdemel. Sokuk egészen a földgolyó másik végéig vándorol, le az Antarktikáig.

A sarki róka nyomaira is rábukkanunk. Ez a ravasz állat dögevő lévén állati tetemeken él, és megeszi a más állatok által meghagyott maradékot is. Tápláléka kiegészítéseként fiatal  madarakat és tojásokat fogyaszt. Svalbard két valódi szárazföldi emlős őshazája; a róka az egyik. A másik a szelíd spitzbergai tarándszarvas. Tarándszarvast több alkalommal is látunk közelről svalbard-i tartózkodásunk alatt. Nyugodt tekintettel néz ránk, és mielőtt visszahúzódik, hagyja, hogy egész közel menjünk hozzá és lefényképezzük. A spitzbergai tarándszarvasnak rövidek a lábai, és sűrű, meleg bundája van. Ilyenkor, ősszel meglehetősen testes. A zsírfelesleget tartalékba szedi magára, hogy legyen mit felélnie, amíg tart a hideg tél.

Az Északi-sarkvidék királya, a jegesmedve sokak szerint tengeri emlős, mivel ideje nagy részét jégtáblákon tölti fókára vadászva. De Svalbard-on szinte bárhol összefuthat az ember egy magányosan kóborló jegesmedvével. A vezetőnk nagyon reméli, hogy mi nem fogunk. A biztonság kedvéért azért ott van a puska a kezében, ezek a medvék ugyanis nagyon agresszívak tudnak lenni. 1973 óta a jegesmedve mindennemű vadászata tilos, és ha bármilyen okból megöl valaki egyet, az ügyet kivizsgálják. Annak ellenére, hogy ma jókora jegesmedve-populáció él Svalbard-on, igencsak aggasztó ennek a lenyűgöző állatnak a jövője. Lehet, hogy az Északi-sarkvidékről az az elképzelésünk, hogy fehér, üde és makulátlanul tiszta, de a környezet nem immúnis a mérgező anyagokra, például a PCB-kre sem. Mivel a jegesmedvék a tápláléklánc tetején helyezkednek el, a szennyező anyagok felgyülemlenek a szervezetükben, és úgy tűnik, ez kárt tesz a szaporodóképességükben.

Amikor felérünk a Sarkofagen-hegy csúcsára, a távolban megannyi fehér hegycsúcsban gyönyörködhetünk. Délnyugatra a megkapó, lágy vonulatú Nordenskiöldfjellet-hegy fürdik a napfényben. Jóval alattunk Longyearbyen, felettünk a magasban pedig a sarkvidék világoskék ege. Most aztán tényleg úgy érezzük, hogy  a földgolyó tetején állunk. Frissítőül elfogyasztunk néhány szelet kenyeret és egy csésze fekete ribiszkéből készült „puncsot” (fekete ribiszke leve, cukor és forró víz; a túrázók itala). Most már elindulhatunk visszafelé a Longyearbreen-gleccseren.

Szénbányászat és veszélyeztetett állatok

Egy öreg szénbányát is meglátogatunk, ami szintén nagy élmény. Jól megtermett kísérőnk, egy veterán bányász a 3-as számú bányába visz el minket, ami közvetlenül Longyearbyen mellett található. Overallban, bányászsisakban, lámpával a fejünkön követjük őt a hegy gyomrába. Megtudjuk, hogy a szénbányászat az 1900-as évek eleje óta Svalbard legfontosabb tevékenysége. A bányászok sok-sok éven át nagyon cudar körülmények között dolgoztak. Gyakran négykézláb kellett közlekedniük a hosszú vágatokban, a vízszintesen húzódó, szénrétegek közti folyosókban, melyek helyenként csak mintegy 70 centiméter magasak voltak. Most mi is kipróbálhatjuk ezt, és egyáltalán nem irigyeljük a bányászokat. Nehéz munkát végeztek, nagy zajban; a levegő tele volt szén- és kőporral, és bármikor bekövetkezhetett egy robbanás vagy bányaomlás. Ma modernebb módszerekkel folyik a bányászat. A szénbányászat még mindig szerves része Svalbard gazdasági életének, de néhány évtizede a turizmus is fellendült, és egyre fontosabb szerephez jut.

Az emberek nem mindig vették figyelembe az Északi-sarkvidék vadvilágának sebezhetőségét. Voltak időszakok, amikor a bálnák, rozmárok, rénszarvasok, jegesmedvék és az egyéb állatok vadászata következtében néhány fajt a kipusztulás fenyegetett Svalbard-on. De a megóvásuk érdekében hozott rendeletek révén több veszélyeztetett faj populációját sikerült helyreállítani.

A geológusok paradicsoma

Svalbard-ról azt mondják, hogy „a geológusok paradicsoma”. Mivel a növényzet gyér, olyan a táj, mint valami geológiai képeskönyv. Látjuk a hegyek jellegzetes geológiai felépítését, a szépen elkülönülő kőzetrétegeket, melyek majdhogynem úgy festenek, mintha hatalmas, egymásra helyezett tortalapok volnának. Minden földtörténeti korból van itt valamilyen kőzet. Néhányuk homokból és agyagból tevődik össze, más kőzeteket szerves anyagok hoztak létre. A hosszú korszakok során sok növényi és állati maradványra rárakódott az agyag, és így kövületként hátramaradtak. Mondhatni minden földtörténeti időszakból kerültek elő kövületek.

Svalbard múzeumában több termofil növény és állat fosszilis maradványát is szemügyre vesszük, melyek arról tanúskodnak, hogy a szigetcsoport éghajlata régen sokkal melegebb volt, mint ma. Svalbard néhány részén a szénrétegek nem kevesebb, mint 5 méter vastagok! A szénrétegekben tűlevelű fák és lombhullató fák fosszilis maradványaira is bukkantak. Egy növényevő dinoszaurusz megkövesedett lábnyoma is azt bizonyítja, hogy egykor enyhe volt az éghajlat, és gazdag a növényzet.

Mivel magyarázható ez a nagy éghajlati változás? Torfinn Kjaernet geológust, Longyearbyen Bányászati Igazgatóságának a képviselőjét kérdezzük meg erről. Azt mondja, hogy a legtöbb geológus szerint legfőképp a kontinensek vándorlása miatt alakulhatott így. A geológusok azt mondják, hogy Svalbard egy olyan tektonikus lemezen fekszik, amely már rendkívül hosszú ideje vándorol északi irányba, és talán jóval délebbről, az Egyenlítő közeléből indult. A modern műholdas megfigyelőrendszerek adatai kimutatták, hogy Svalbard még most is sodródik néhány centimétert évente északkeleti irányba.

Amint elrepülünk Svalbard-ról, arra gondolunk, hogy lesz majd min töprengenünk. A hatalmas sarkvidéki tájról, a jól alkalmazkodó állatokról és a sokféle növényről az jut eszünkbe, hogy milyen változatos a teremtésmű, milyen jelentéktelenek vagyunk mi, emberek, és hogyan viseljük gondját a ránk bízott bolygónak. Dél felé repülve még egy utolsó pillantást vetünk a hideg partok országára, néhány hófödte hegycsúcsra, melyek kikandikálnak a felhőtakaró alól, és halvány rózsaszínben ragyognak a délutáni napfényben.

[Térkép a 24. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Északi-sark

GRÖNLAND

SVALBARD

Longyearbyen

é. sz. 75°

IZLAND

NORVÉGIA

é. sz. 60°

OROSZORSZÁG

[Kép a 25. oldalon]

Longyearbyen

[Kép a 25. oldalon]

Sok virágos növény jól tűri a sarkvidék zord éghajlatát, ilyen a fedelékes kőtörőfű is

[Forrásjelzés]

Knut Erik Weman

[Képek a 26. oldalon]

A havasi hófajd és a spitzbergai tarándszarvas

[Forrásjelzés]

Knut Erik Weman