A Biblia nézőpontja

Gyengeség vagy erő az alázat?

A VILÁG a büszke, rámenős embereket gyakran követésre méltó példának tünteti fel. Az alázatosakat és szelídeket ellenben inkább erőtlennek, félénknek és szolgalelkűnek tekintik. De valóban gyengeség az igazi alázat? És a büszkeség csakugyan erő? Mit mond a Biblia?

Elöljáróban meg kell említenünk, hogy a büszkeség bizonyos formáit a Szentírás helyesnek tartja. A keresztényeknek például büszkének kell lenniük arra, hogy Jehova az Istenük, és hogy Ő ismeri őket (Zsoltárok 47:4; Jeremiás 9:24; 2Tesszalonika 1:3, 4). A szülők büszkék lehetnek a gyermekükre, ha példás keresztényként viselkedik, és bátran kiáll az igaz imádatért (Példabeszédek 27:11). A büszkeségnek azonban van egy sötét oldala.

A büszkeség és az alázat közelebbről

A büszkeség egyik meghatározása a ’túltengő önbecsülés’. Ez a fajta büszkeség helytelen érzéseket kelt: az ember beképzelt lesz, és felsőbbrendűnek gondolja magát esetleg a szépsége, származása, rangja, tehetsége vagy a vagyona miatt (Jakab 4:13–16). A Biblia beszél ’büszkeségtől felfuvalkodott’ emberekről, más szóval olyanokról, akik nagyra vannak magukkal, holott semmi okuk sem volna rá (2Timóteusz 3:4).

Az alázatos emberek ezzel szemben becsületesen és elfogulatlanul akarnak gondolkodni magukról. Elismerik a tökéletlenségeiket és Isten előtti szerény helyzetüket (1Péter 5:6). Ezenkívül felismerik másokban a kiváló tulajdonságokat, sőt örülni tudnak ezeknek (Filippi 2:3). Nem önti el őket az irigység, és nem lesz úrrá rajtuk a féltékenység (Galácia 5:26). Kézenfekvő tehát, hogy az igazi alázat jó kapcsolatokat mozdít elő, és hozzájárul az érzelmi biztonsághoz és stabilitáshoz.

Nézzük Jézus példáját. Mielőtt lejött a földre, hatalmas szellemteremtmény volt az égben. Itt, a földön tökéletes, bűntelen emberként élt (János 17:5; 1Péter 2:21, 22). Egyedülálló képességeket, értelmet és tudást mondhatott magáénak, mégsem kérkedett soha. Mindig alázatos maradt (Filippi 2:6). Még az apostolai lábát is megmosta egyszer, és őszinte érdeklődést mutatott a kisgyermekek iránt (Lukács 18:15, 16; János 13:4, 5). Egy gyermekkel az oldalán kijelentette: „Aki . . . megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a legnagyobb az egek királyságában” (Máté 18:2–4).  Igen, Jézus szemében – mint az Atyjáéban is – az igazi nagyság alázatból és nem büszkeségből fakad (Jakab 4:10).

Az alázat erő

Igaz, Jézus az alázat mintaképe, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy szolgalelkű vagy félénk, gyenge ember lett volna. Bátran szólta az igazságot, és cseppet sem félt az emberektől (Máté 23:1–33; János 8:13, 44–47; 19:10, 11). Emiatt még néhány ellensége is tisztelettel tekintett rá (Márk 12:13, 17; 15:5). Mindamellett soha nem önkényeskedett, hanem alázattól, kedvességtől és szeretettől indíttatva meleg szavakkal az emberek szívéhez szólt. Úgy nyerte meg őket, ahogy egy büszke személy sohasem tudná (Máté 11:28–30; János 13:1; 2Korintusz 5:14, 15). Még ma is milliók rendelik alá magukat lojálisan Krisztusnak, mert őszintén szeretik és mélységesen tisztelik őt (Jelenések 7:9, 10).

Isten Szava alázatra buzdít, mert az alázatos szívűek készségesen fogadják a tanácsot, és öröm őket tanítani (Lukács 10:21; Kolosszé 3:10, 12). Az első században élt keresztény tanítóhoz, az ékesen szóló Apollóshoz hasonlóan boldogan igazítják ki a nézőpontjukat, ha új és pontos információt hallanak (Cselekedetek 18:24–26). Az alázatos emberek nem félnek kérdéseket feltenni, míg a büszkék gyakran tartózkodnak tőle, nehogy lelepleződjön a tudatlanságuk.

Figyeljük meg annak az első századi etióp eunuchnak a példáját, akit gondolkodóba ejtett valami, amit az Írásokban olvasott. „Érted is, amit olvasol?” – kérdezte tőle a keresztény tanítvány, Fülöp. „Hát hogyan is érthetném, hacsak valaki útmutatást nem ad?” – felelte. Micsoda alázat! Főleg, ha belegondolunk, hogy ez az eunuch fontos személyiség lehetett a szülőhazájában. Hála az alázatának, mélyrehatóbban megértette az Írásokat (Cselekedetek 8:26–38).

Az etióp férfival éles ellentétben a zsidó írástudók és farizeusok a kor vallásos elitjének tartották magukat (Máté 23:5–7). Ahelyett, hogy alázatosan odafigyeltek volna Jézusra és a követőire, lekicsinyelték őket, és hibákat kerestek bennük. Büszkeségük szellemi sötétségben tartotta őket (János 7:32, 47–49; Cselekedetek 5:29–33).

Puha vagy kemény agyaghoz hasonlítasz?

A Biblia Jehovát egy fazekashoz hasonlítja, az embereket pedig az agyaghoz (Ézsaiás 64:8). Az alázat olyanná tudja tenni az embert Isten kezében, mintha puha agyag volna, amely tetszetős edénnyé formálható; a gőgösök ellenben olyanok, mint a száraz, kemény agyag, amely csak arra jó, hogy összezúzzák. Az utóbbiak közé tartozott az ókori Egyiptom büszke fáraója, ez a dicstelen példa, aki életével fizetett, amiért szembeszállt Jehovával (2Mózes 5:2; 9:17; Zsoltárok 136:15). A fáraó halála jól mutatja, mennyire igaz a példabeszéd: „Az összeomlás előtt büszkeség jár, a botlás előtt gőgös szellem” (Példabeszédek 16:18).

Mindezzel nem azt akarjuk mondani, hogy Isten szolgái sohasem küzdenek a büszkeség érzésével. Jézus apostolai például gyakorta vitáztak azon, hogy melyikük a legnagyobb (Lukács 22:24–27). De nem győzte le őket a büszkeség, hanem hallgattak Jézusra, és idővel változtattak a magatartásukon.

„Az alázatnak és Jehova félelmének jutalma gazdagság, dicsőség és élet” – írta Salamon (Példabeszédek 22:4). Jó okunk van tehát fejlődni az alázatban! Ez a tulajdonság nemcsak hogy erőről tanúskodik, és vonzó, de abban is segít, hogy elnyerjük Isten kegyét és az örök élet jutalmát (2Sámuel 22:28; Jakab 4:10).

GONDOLKODTÁL MÁR EZEN?

▪ Mindenfajta büszkeség rossz? (2Tesszalonika 1:3, 4)

▪ Hogyan segít az alázat a tanulásban? (Cselekedetek 8:26–38)

▪ Kell-e fejlődniük Isten szolgáinak az alázatban? (Lukács 22:24–27)

▪ Milyen jövő vár az alázatos emberekre? (Példabeszédek 22:4)

[Kép a 20–21. oldalon]

A gyermekek vonzódtak Jézushoz, mert alázatos volt