Miért van annyi szegény egy gazdag világban?

„A SZEGÉNYEK mindig veletek vannak” – mondta Jézus Krisztus az i. sz. első században (Máté 26:11). Jézus idejétől napjainkig mindig is sokan voltak olyanok, akik szegénységben éltek. De miért sújt annyi embert a szegénység egy ilyen gazdag világban?

Egyesek úgy vélekednek, hogy az emberek azért lesznek szegények, mert rossz döntéseket hoznak. Bizonyos esetekben talán így is van. Azok, akik azt választják, hogy kielégítik az alkohol, a kábítószerek vagy a szerencsejáték iránti vágyaikat, könnyen elveszthetik a javaikat. De nem minden szegény a saját rossz döntései miatt szűkölködik.

Számos ember az iparban bekövetkező változások miatt veszti el a munkahelyét. Sokaknak kell megélniük, hogy mindazt, amiért egész életükben dolgoztak, felemésztik az egekbe szökő orvosi költségek. És a fejlődő országokban élő, több százmillió elszegényedett ember többsége nem tehet róla, hogy szegény. Amint azt a következőkben látni fogjuk, a szegénység gyakran olyan okokból fakad, melyek felett nincs hatalmuk az áldozatainak.

A múlt tanulsága

Az 1930-as évek elején a világot óriási katasztrófa érte, melyet gazdasági világválságként szoktak emlegetni. Egy bizonyos országban millióknak szűnt meg  az állásuk, és több százezer család veszítette el az otthonát. És miközben sokan éheztek, a farmerek óriási mennyiségű tejet öntöttek ki a csatornákba, a kormányhivatalnokok pedig arra kötelezték a gazdákat, hogy háziállatok millióit öljék le.

Mindezt miért? A gazdasági rendszer megkövetelte, hogy a mezőgazdasági termékek és más árucikkek eladásán legyen nyereség. A tej, a hús és a gabona nagyon értékes volt a szegényeknek. Ám amikor ezeknek az élelmiszereknek az eladásán már nem volt haszon, értéktelennek ítélték és kidobták őket.

Sok városban az emberek fellázadtak az élelmiszerhiány miatt. Néhányan, mivel képtelenek voltak élelmet venni a családjaiknak, fegyverrel szerezték meg, amire szükségük volt. Mások éheztek. Mindez az Egyesült Államokban történt. A gazdasági világválság kezdetén az ország hatalmas pénzügyi rendszere cserbenhagyta azokat, akiknek a legkisebb jövedelmük volt. Ahelyett, hogy elsőbbséget biztosított volna az alapvető szükségletek kielégítésének, vagyis hogy mindenkinek legyen élelme, munkája és fedél a feje fölött, a gazdasági rendszer úgy tekintett ezekre a szükségletekre, mint amelyek mellékesek a profittermelés szempontjából.

A gazdasági helyzet napjainkban

A világgazdaság túljutott ezen a válságon, és most úgy tűnik, hogy sokan gazdagabbak, mint valaha, és nagyobb anyagi biztonságban élnek, mint korábban bármikor. Ám az óriási gazdagság ellenére a szegényeknek szinte alig van esélyük arra, hogy javítsanak az életkörülményeiken. A fejlődő országokból annyi beszámoló érkezik éhínségről és szegénységről, hogy sokan már az olvasásukba is belefáradnak. De amikor háború van, és a menekültek kénytelenek éhezni, amikor az élelmiszerkészletek tönkremennek bizonyos politikai manipulációk miatt, és amikor a piacgazdasági tényezők hatására úgy megemelik a létszükségleti cikkek árát, hogy azokat a szegények már nem tudják megvenni, egy olyan rendszernek  a következményeit látjuk, amely képtelen gondoskodni a legsebezhetőbb állampolgárokról. A világ gazdasági szerkezete nem törődik a szegények millióival.

Tulajdonképpen még egyetlen, emberek által létrehozott gazdasági rendszer sem tudta kellőképpen kielégíteni mindenki anyagi szükségletét. Mintegy 3000 évvel ezelőtt egy jó megfigyelő ezt a következtetést vonta le: „gondolatban visszatértem, hogy lássam mind az elnyomást, melyet a nap alatt véghezvisznek, és íme: az elnyomottak könnyei, s nincs vigasztalójuk; elnyomóik oldalán van a hatalom, ezért nincs vigasztalójuk” (Prédikátor 4:1). Napjainkban, a nagy anyagi bőség idején, még mindig rengeteg az igazságtalan pénzügyi eljárás.

Millióknak szinte semmi esélyük sincs, hogy felkapaszkodjanak a szegénység feneketlen mélységéből. Ennek ellenére sokan megtanulták, hogy miként birkózhatnak meg az anyagi nehézségeikkel. Ezen túlmenően mindannyian nagyon várják már azt az időt, amikor jobb körülmények között élhetnek majd.

[Kiemelt rész az 5. oldalon]

Küzdelem a fennmaradásért

David K. Shipler író és újságíró a könyvében segít nekünk jobban megérteni, hogy némelyeket az Egyesült Államokban miként fenyeget napról napra az elszegényedés: „Egy lepusztult lakás súlyosbíthatja egy gyermek asztmáját. Emiatt kórházi kezelésre van szüksége. Ez olyan kórházi számlához vezet, melyet lehetetlenség kifizetni. Ez rontja az anya hírnevét a hitelképes vevőkről vezetett listán. Emiatt sokkal magasabb kamatot kell fizetnie az autójára felvett kölcsön után. Ez ahhoz vezet, hogy megbízhatatlan használt autót kell vennie. Emiatt nagyobb valószínűséggel fordul elő, hogy elkésik a munkahelyéről. Ez csökkenti egy esetleges előléptetés vagy fizetésemelés esélyeit. Így kénytelen egy lepusztult lakásban élni” (The Working Poor—Invisible in America). Ez a gyermek és az anyukája bármelyik pillanatban még súlyosabb helyzetbe kerülhet, annak ellenére, hogy a világ leggazdagabb országában él.

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

Elég lehet a jó szándék?

1993 novemberében, egy washingtoni kormányzati épületben a tisztviselők azon fáradoztak, hogy megoldjanak egy komoly gondot. Több százmillió dollár állt a rendelkezésükre, és ezt a pénzt szerették volna az amerikai hajléktalanok javára fordítani. Miközben ők tanácskoztak, rendőrök, tűzoltók és mentősök gyülekeztek egy buszmegállóban az út másik oldalán. A mentősök egy hajléktalan nő holttestét emelték fel a földről. A nő éppen az előtt a kormányzati hivatal előtt halt meg, melynek feladata, hogy segítsen a hajléktalanokon.

Később a The New York Times egyik riportere interjút készített a hivatal egyik tisztviselőjével, aki elmondta, hogy mi a véleménye a helyszínre érkező sok mentősről és járműről: „Furcsa érzés azzal szembesülni, hogy mennyi mindent kap egy személy, miután meghalt, és hogy mindebből egy morzsányi sem jutott neki korábban.”

[Kép a 4–5. oldalon]

Egy bevándorló anya három gyermekével az 1930-as évek gazdasági világválságának idején

[Forrásjelzés]

Dorothea Lange, FSA Collection, Library of Congress

 [Kép a 6–7. oldalon]

Egy ilyen kizsákmányolásra épülő munkahelyen 14 dollár a havi átlagkereset, és az itt dolgozókat akár heti 70 órai munkára is kényszeríthetik

[Forrásjelzés]

© Fernando Moleres/Panos Pictures