Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A parfümőr kedvenc gyümölcse

A parfümőr kedvenc gyümölcse

A parfümőr kedvenc gyümölcse

AZ ÉBREDJETEK! OLASZORSZÁGI ÍRÓJÁTÓL

A PARFÜMÖKNEK hosszú történetük van. A bibliai időkben házat, ruhát, ágyat és saját magukat illatosították velük azok, akik megtehették. Parfümjeik illatát aloék, balzsamolajak, fahéj és egyéb fűszernövények adták (Példabeszédek 7:17; Énekek éneke 4:10, 14).

A növényi eszenciák még ma is nélkülözhetetlen alapanyagai az illatszergyártásnak. Leutaztunk Calabriába, az Itáliai-félsziget legdélibb tájára, hogy lássuk, hol állítják elő az egyik ilyen alapanyagot. A nevéről talán nem ismered a bergamottot, de a forgalomban lévő női parfümök körülbelül egyharmadában, illetve a férfiparfümök felében ennek a gyümölcsnek az aromája is megtalálható. Hadd mutassuk be neked a bergamottot.

A bergamott egy örökzöld citrusféle. A virágai tavasszal jelennek meg; sima, sárga, narancs méretű gyümölcsei pedig ősz végén, tél elején érnek be. Sok szakember hibrid fajnak tartja, melynek eredete félig-meddig homályba merül. Maguktól sehol sem nőnek bergamottfák, és magról sem lehet szaporítani őket. A termesztőknek meglévő példányok hajtásait kell beoltaniuk egy rokon fajba, például a zöld citromba vagy a keserű narancsba.

A parfümőrök számára a bergamottnarancsnak sajátos tulajdonságai vannak. Egy szakkönyv azt írja, hogy a belőlük kivont eszenciának van egy ritka képessége: „Összegyűjti és rögzíti a különböző illatanyagokat, egyetlen illatkaraktert hozva létre, s ezzel egy időben különleges, enyhe üdeséggel színez be minden kompozíciót, amelyben jelen van.” *

Calabriai termesztés

A történelmi témájú forrásművek szerint már a XVIII. század elején is – ha nem még hamarabb – voltak bergamottfák Calabriában, és a helyiek egyszer-egyszer eladták az eszenciát átutazóknak. A kereskedelmi célú termesztés azonban csak a kölni sikerével kezdődött meg. Gian Paolo Feminis, egy olasz, aki Németországba emigrált, 1704-ben előállította az Aqua admirabilist, azaz a ’csodavizet’, ahogy ő nevezte. Ennek fő összetevője a bergamotteszencia volt. Az illatos víz később eau de Cologne-ként, azaz „kölnivízként”, vagy még egyszerűbben kölniként vált ismertté. Nevét arról a városról kapta, ahol előállították.

Az első bergamottligetet Reggióban ültették 1750 táján, és a bergamotteszenciából eredő szép kis profit láttán folytatták a termesztést. A fáknak enyhe időjárásra van szükségük. Dél felől szabadon maradhatnak, míg a hideg északi széltől meg kell óvni őket. Az erős szelet, a hirtelen hőmérséklet-változásokat és a hosszan tartó párás időszakokat nem kedvelik. Az ideális mikroklímát egy mindössze 5 kilométer széles és 150 kilométer hosszú keskeny földsáv nyújtja Olaszország legdélebbi partja közelében. Bár máshol is próbálkoznak bergamott-termesztéssel, világviszonylatban a termelés legnagyobb hányada Reggio Calabria tartományban folyik. Az egyetlen másik fontos termelő az afrikai Elefántcsontpart.

A zöldessárga bergamott illóolajat a gyümölcs héjából vonják ki. Ennek hagyományos módja az volt, hogy kettévágták a gyümölcsöt, kikanalazták a húsát, és kicsavarták a héját. A színes, külső rétegből kispriccelő eszenciát szivacsokkal fogták fel. Kevesebb mint fél kilogramm eszenciáért mintegy 90 kilogramm bergamottot kellett feldolgozni. Ma majdnem az összes illóolajat géppel vonják ki, amely csiszolókorongokkal vagy -hengerekkel egészben hagyott gyümölcsökről reszeli le a héjat.

Kevéssé ismert, de széles körben használt

A bergamott Calabrián túl talán nem nagyon ismert, de egy forrásanyag szerint „a szakavatott orrok körében varázsige”. Gyümölcsös illata nemcsak parfümökben található meg, hanem szappanokban, dezodorokban, fogkrémekben, krémekben és egyéb termékekben is. Aromaként fagylaltokban, teákban, édességekben és innivalókban használják. Mivel elősegíti a barnulást, napolajakba is kevernek bergamotteszenciát. Antiszeptikus és baktériumölő tulajdonságai miatt értékes gyógyszeripari alapanyag. Szemészek és bőrgyógyászok által, illetve műtétek során használt fertőtlenítőszerek összetevőjeként alkalmazzák. A bergamott pektinje nagyon hatásos kocsonyásító anyag, ezért vérzéscsillapítókba és hasmenés elleni szerekbe keverik.

A vegyészeknek mintegy 350 összetevőre sikerült szétbontaniuk a bergamotteszenciát. Ez a sok összetevő járul hozzá a bergamott egyedülálló illatához és számos más tulajdonságához. S mindez egyetlen gyümölcsben!

Nem valószínű, hogy a Biblia írói ismerték a bergamottot. De ha valakit érdekelnek ennek a citrusfélének a tulajdonságai és Teremtőjének a bölcsessége, az biztos, hogy talál majd okot arra, hogy a zsoltáríró szavait visszhangozza: „Dicsérjétek Jahot . . . gyümölcsfák” (Zsoltárok 148:1, 9).

[Lábjegyzet]

^ 6. bek. Mint ahogy egyesek a füvek pollenjére vagy a virágokra allergiásak, másokban a parfümök váltanak ki allergiás reakciót. Az Ébredjetek! semmilyen terméket nem reklámoz.

[Kép a 25. oldalon]

A bergamotteszencia kivonásakor egészben hagyott gyümölcsökről reszelik le a héjat

[Forrásjelzés]

© Danilo Donadoni/Marka/age fotostock