Miért hagytam ott a cirkuszt?

Marcelo Neím elmondása alapján

MONTEVIDEÓBAN (Uruguay) születtem. Bár a szüleim istenfélők voltak, semmilyen valláshoz sem tartoztak. Édesanyám négyéves koromban halálos baleset áldozata lett, engem pedig rokonok neveltek, akik nemes alapelveket próbáltak belém csepegtetni. Húszévesen úgy döntöttem, utazgatni fogok, hogy különböző országokat és kultúrákat ismerjek meg.

Kolumbiában cirkuszokban kezdtem dolgozni mint segítő. Láttam, milyen boldogok az artisták, amikor felzúg a tapsvihar, és közéjük akartam tartozni. Begyakoroltam hát egy bicikliszámot. Fokozatosan egyre kisebb bicikliken kerekeztem, míg végül a világ egyik legkisebb biciklijén is fenn tudtam maradni, mely mindössze 12 centiméter hosszú volt, és a kezemben is elfért. Dél-Amerika nagy részén kezdtem befutni. Huszonöt éves koromban Mexikóba jutottam, és több cirkuszban is dolgoztam.

Óriási fordulat

Szerettem a cirkuszi életet. Rengeteget utaztam, elegáns hotelekben szálltam meg, és előkelő éttermekbe jártam. Ugyanakkor üresnek éreztem az életemet, és semmi reményem sem volt a jövőre. Egyik délután megváltozott az életem. A porondmester adott nekem egy könyvet, amelyet ő is úgy kapott. A könyv címe ez volt: A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel! * Az előadás után egészen hajnalig olvastam. Nem volt valami könnyű olvasmány, de nagyon lebilincselőnek találtam a skarlátszínű vadállatról és a szajháról szóló magyarázatot (Jelenések 17:3–18:8). Majd, miközben az újonnan vásárolt lakókocsimat takarítottam, ugyanattól a kiadótól találtam egy másik könyvet, melynek Örökké élhetsz Paradicsomban a földön* volt a címe. Ezt már könnyebb volt megérteni, és rögtön rájöttem, hogy prédikálnom kell. Így hát, akivel csak találkoztam, annak azonnal beszélni kezdtem arról, amit tanultam.

Ahogy telt-múlt az idő, szükségesnek éreztem, hogy kapcsolatba lépjek Jehova Tanúival. A Jelenések csúcspontja könyvben benne volt annak a Tanú-lánynak a telefonszáma, akitől a barátom kapta a könyvet. Felhívtam hát, és az édesapja meghívott Jehova Tanúi tijuanai (Mexikó) kongresszusára. Lenyűgözött az ott tapasztalt szeretet, és meggyőződtem  róla, hogy ez az igaz vallás. Ahol a cirkusz éppen volt, elmentem a helyi Királyság-terembe, és irodalmat szereztem be, hogy kötetlen formájú tanúskodás keretében elterjesszem.

Történt valami, ami még inkább meggyőzött arról, hogy a helyes úton járok. A Tanúk meghívtak Krisztus halálának az emlékünnepére, és elmondták, mennyire fontos a keresztényeknek ott lenniük ezen. Ám éppen azon az estén volt a premier a cirkuszban, és lehetetlennek tűnt, hogy elmenjek az Emlékünnepre. Buzgón imádkoztam Jehovához emiatt, és valami meglepő történt. Két órával az előadás előtt elment az áram. Így ott tudtam lenni az Emlékünnepen, sőt utána még a fellépésem sem maradt el. Úgy látszott, Jehova válaszolt az imámra.

Egyszer traktátusokat terjesztettem, miközben egy bankban sorba álltam. Egy keresztény vén meglátott, és megdicsért a buzgalmamért. Arra buzdított, hogy szervezett formában, egy gyülekezet irányításával végezzem a prédikálást. Szeretetteljesen elmagyarázta, hogy ehhez változtatnom kell az életemen. Amikor ezen a változtatáson töprengtem, egy jól fizető állást ajánlottak fel egy egyesült államokbeli cirkuszban. Szívem kétfelé húzott. Szerettem volna az Egyesült Államokba menni, de nem voltam benne biztos, hogy ha elfogadom az ajánlatot, akkor tovább tudok-e haladni azon az ösvényen, amelyen még csak néhány lépést tettem. Ez volt az első próbám, és nem akartam csalódást okozni Jehovának. Az artistatársaim legnagyobb megrökönyödésére otthagytam a cirkuszt, kapcsolatot kezdtem ápolni egy gyülekezettel, rövidre vágattam a hajam, és más változtatásokat is tettem az életmódomban, hogy Jehovát tudjam szolgálni.

Elégedett vagyok az életemmel, semmit sem bántam meg

Újabb próbával kellett szembenéznem 1997-ben, nem sokkal azelőtt, hogy Jehova Tanújaként megkeresztelkedtem. Ismét lehetőségem nyílt az Egyesült Államokba menni, ez alkalommal azonban egy híres tévéműsorban kellett volna szerepelnem Miamiban, és minden költségemet állták volna. Én azonban meg akartam keresztelkedni, és teljesíteni szerettem volna a Jehovának tett önátadási fogadalmamat. A műsor szervezői elképedtek, amikor visszautasítottam az ajánlatot.

Néhányan megkérdezik, nem bántam-e meg, hogy otthagytam a cirkuszt. A válaszom erre az, hogy Jehova barátságát és szeretetét sohasem cserélném fel a korábbi életemre. Bár az új karrierem során, mint teljes idejű keresztény szolga, nem aratok nagy tapsvihart, és a világ szemében nem vagyok sem híres, sem gazdag, nem érzem többé üresnek az életemet. Betölt az az értékes reménység, hogy egy paradicsomi földön élhetek majd, és a feltámadáskor az élők között üdvözölhetem az édesanyámat (János 5:28, 29).

[Lábjegyzet]