Túlélték a mumbai terrortámadást

AZ ÉBREDJETEK! INDIAI ÍRÓJÁTÓL

MUMBAI, korábbi nevén Bombay, egy több mint 18 milliós lakosú, folyton növekvő város. Mindennap hat-, hétmillió ember száll fel a gyors és sűrűn közlekedő elővárosi vonatokra, amikor munkába, iskolába, vásárolni vagy városnézésre megy. Csúcsidőben a kilenckocsis, 1710 fős kapacitású szerelvények körülbelül 5000 utassal vannak megtömve. Így festettek a vonatok Mumbaiban 2006. július 11-én is, amikor terrortámadás érte őket. Negyed órán belül hét bomba robbant a Nyugati vonal különböző szerelvényein, több mint 200 halottat és 800 sérültet hagyva maga után.

Jehova Tanúinak 22 gyülekezete van Mumbaiban és az elővárosaiban, és elég sok Tanú ingázik rendszeresen vonattal. Aznap többen is rajta voltak a megtámadott vonatokon. Szerencsére egyikük sem vesztette életét, de sokuk megsebesült. Anita hazafelé tartott a munkahelyéről. A vonat zsúfolt volt, ezért az ajtó közelében állt, az első osztályú kocsiban, hogy minél könnyebb legyen majd leszállnia. Egyszer csak óriási robbanás rázta meg a vonatot menet közben, és a kocsi megtelt fekete füsttel. Anita kihajolt az ajtón, és jobbra nézett. Az utánuk következő kocsi fém oldallapja kiszakadt a helyéről, és 45 fokos szögben lógott a kocsitestről. Elborzadva látta, amint emberi testek és testrészek repülnek ki a tátongó lyukon, és a sínre esnek. Úgy tűnt, egy örökkévalóság telik el, bár valójában mindössze néhány másodperc volt, mire a vonat megállt. Anita és utastársai leugrottak a sínekre, és elkezdtek szaladni, hogy minél messzebb kerüljenek a vonattól. Anita mobiltelefonon felhívta a férjét, Johnt, és szerencsére még sikerült elérnie; néhány perc múlva a város telefonhálózata már le volt terhelve, mert mindenki idegesen próbált telefonálni. Anita egészen addig viszonylag  nyugodt tudott maradni, amíg fel nem hívta a férjét. Akkor nem bírta tovább tartani magát, és sírva fakadt. Elmondta neki, hogy mi történt, és kérte, hogy menjen érte. Amíg várt rá, elkezdett zuhogni az eső, és elmosta a bizonyítékok nagy részét, melyek segíthettek volna a nyomozóknak.

Egy másik Tanú, Claudius a szokásosnál korábban fejezte be a munkáját az irodában. A Nyugati vonal város felőli végállomásán, a Churchgate-nél felszállt a 17.18-kor induló vonatra, egy első osztályú kocsiba. Miközben helyet keresett magának az egyórás útra Bhayandar állomásig, meglátta Joseph-et, akit Jehova Tanúi egyik szomszédos gyülekezetéből ismert. Az idő gyorsan telt, amint elújságolták egymásnak, hogy mi történt velük mostanában. Joseph fáradt volt az egész napi munka után, és elaludt. Mivel a szerelvény zsúfolásig volt, Claudius egy állomással hamarabb felállt, hogy közelebb menjen az ajtóhoz. Joseph felébredt, és hátrahajolt az ülésen, hogy elköszönjön az ajtóban álló Claudiustól. Claudius az ülésen levő kapaszkodót megmarkolva közelebb hajolt, hogy mondjon neki valamit. Valószínűleg ez mentette meg az életét. Hirtelen irdatlan nagy dörrenés hallatszott. A kocsi vadul megrázkódott, megtelt füsttel, és vak sötétségbe borult. A detonáció földhöz vágta Claudiust, az üléssorok közé. Úgy érezte, hogy elvesztette a hallását; csak csengett a füle. Ott, ahol addig állt, most egy lyuk tátongott. Akik mellette álltak, azok vagy kirepültek a sínre, vagy holtan feküdtek a padlón. Claudius a hét robbanás közül az ötödiknek volt a túlélője, mely azon a végzetes keddi napon megrázta a vasúthálózatot.

Claudiust kórházba szállították. Tetőtől talpig véres volt a ruhája, de jobbára mások vére fröcskölődött rá, a kevésbé szerencséseké. Claudius kisebb sérülésekkel megúszta – beszakadt a dobhártyája, égési sérülések voltak az egyik kezén, és megperzselődött a haja. A kórházban találkozott Joseph-fel és a feleségével, Angelával, aki az utánuk következő, hölgyeknek fenntartott kocsiban utazott. Angelának nem esett baja, a férjének, Joseph-nek volt egy zúzódás a jobb szemén, és károsodott a hallása. Mindhárman megköszönték Jehovának, hogy életben vannak. Claudius elmondta, hogy amikor visszanyerte az eszméletét, az első gondolata az volt, hogy „milyen hiábavaló ebben a rendszerben a pénzt és az anyagi javakat hajszolni, amikor egyetlen pillanat alatt kiolthatják az ember életét”! Boldog volt, hogy Istenével, Jehovával ápolt kapcsolatát tette első helyre az életében.

Mumbait több csapás is érte a közelmúltban. Nagy áradások, lázongások, legutóbb meg a bombarobbantások. Ám a több mint 1700 mumbai Tanú dicséretre méltó, buzgó szellemmel prédikál. Rendszeresen megosztják embertársaikkal az új világ csodálatos reménységét, ahol minden erőszakos tett a múlté lesz (Jelenések 21:1–4).

[Oldalidézet a 23. oldalon]

Ott, ahol addig állt, most egy lyuk tátongott

[Kép a 23. oldalon]

Anita

[Kép a 23. oldalon]

Claudius

[Kép a 23. oldalon]

Joseph és Angela

[Kép forrásának jelzése a 22. oldalon]

Sebastian D’Souza/AFP/Getty Images